(Részlet)

 

DUPKA GYÖRGY (UKRAJNA, KÁRPÁTALJA, UNGVÁR)

 

Míg Magyarországon az írók döntő többsége az osztálymentes, egységes magyar nemzetért vívtak szellemi csatát, és a forradalom generátorai voltak. Ettől eltérően, a kárpátaljai magyar írók, lapszerkesztők egy részét (Balla László, Lusztig Károly, Sándor László és mások) arra kényszerítették, hogy vegyenek részt a magyar szabadságharc eltiprásával kapcsolatos dokumentumok, felhívások előkészületeibe illetve „fentről” kapott pártfeladatokat teljesítettek.

Kik is voltak a „pártfeladatokat vakon” teljesítő írók? 

Mint az eddigi kutatásainkból ismeretes, Kádár János 1956. november 1-je és 4-e között –Moszkvából jövet Kárpátalján – az Ungvár környéki Ókemencén, a megyei pártbizottság nyaralójában – tartózkodott. Ebben az épületben fogalmazták meg a későbbiekben hírhedté vált „szolnoki rádióbeszédét” és a szovjet hadsereg felhívását a magyar néphez és más plakát szövegeket is, mégpedig orosz nyelven, amit aztán magyar nyelvre fordítottak le.

Dupka György előadás közben, MNYKNT, Budapest, 2016. november 7. Kép: Balázs Géza

A magyar néphez intézett szovjet hadsereg felhívása orosz nyelven, eredetiben is olvasható a lábjegyzetben jelzett forrásgyűjteményben. A szerkesztők  jelzik, hogy a szöveget „magyarból oroszra fordították,”¹ majd – a Kreml pártvezetőinek szerkesztésében, jóváhagyásával – újra magyarra visszafordították. 

A szövegek stilizálásába, szerkesztésébe bevonták a kárpátaljai írástudókat is. Lusztig Károly² író, újságíró, aki abban az időben a Vörös Zászló c. bereg-vidéki pártlap szerkesztője volt, visszaemlékezése szerint, élete végéig nem felejtette el a  november 3-4. közti napot. A pártbizottság berendelte Ungvárra,  találkozott és utasítást kapott Nyikolaj  Podgornij KB-tagtól, kezébe nyomtak néhány oldalnyi orosz szöveget, hogy azonnal fordítsa le. Az egyik, a  szovjet hadsereg felhívása a magyar néphez, a másik a Magyar Forradalom munkás-Paraszt Kormány felhívása magyar néphez elnevezésű dokumentum volt. Mint írja a lefordított szövegeket bediktálta a szedőnek, aztán kiadták korrigálni a levonatokat.

Ebbe a munkába az alkotóértelmiség prominens vezetőjét, Balla László³ írót, főszerkesztőt is bevonták, aki Kádár szolnoki beszédének Lusztig Károly által lefordított szövegét szerkesztette.

Barzsó Tibor⁴ műfordító mindezt megerősíti, hiszen ebben az időben az ungvári újságnyomdában dolgozott, még pirkadás előtt ki kellett szedniük és nyomtatniuk az elkészített szövegeket.

A kárpátaljai írók által lefordított, megszerkesztett két szöveget azonban nem Szolnokról, hanem Ungvárról sugározták, méghozzá a Kárpátaljai Területi Rádió magyar nyelvű adásában.

Szövegét Sándor László, újságíró, műfordító, mesegyűjtő  a rádió egyik akkori szerkesztője olvasta mikrofonba. Erről  a halála évében készített, később 2009-ben kiadott emlékiratának részlete tesz tanúságot⁵ Sándor László azt állítja, hogy az ungvári rádión kívül „a szolnoki adóállomás is sugározta a kormánynyilatkozatot, és a későbbiek során híreket kaptam a határon túlról, elsősorban Salgótarján, Ózd és Diósgyőr környékéről, hogy nagy tömegek hallgatták a két rádió adását…”

Botlik József úgy tudja, hogy a két szöveget csakis Ungvárról sugározták: „.. a  két kiáltvány nem a Tisza-parti városból hangzott el először, mint azt a marxista történetírás és a pártideológia évtizedeken keresztül hivatalosan hangoztatta, hanem Ungvárról, ahol a Kárpátaljai Területi Rádió Magyar Adásának a hullámhosszát ideiglenesen áttették a szolnoki rádióállomáséra. A magyar adást ekkor az Ungvár közelében, az Ungi síkon fekvő Rát és Kereknye községek határában álló hatalmas adótoronyra vitték át, amely a moszkvai rádió Nyugat-Európába irányuló, propaganda jellegű angol, francia, német stb. nyelvű külföldi adásait erősítette fel. Így lehetett azt jól lehetett venni, és hallani az Ungvártól távoli magyarországi tájakon is. A hatalmas adótornyot a környék magyarsága egyszerűen csak „zavaró”-nak nevezte, mert úgy tudták, hogy az adóból a müncheni Szabad Európa Rádió adását is zavarták.”⁶

Az SZKP Központi Bizottsága 1956. december 14-i ülésének egyik határozata (64. számú jegyzőkönyv) a szovjet Déli Hadseregcsoport parancsnokának a kérésére a legmegbízhatóbb kárpátaljai magyar kommunisták közül „40-50 felelős pártfunkcionáriust” katonai egyenruhában, tiszti rendfokozattal két-három hónapos időtartamra Magyarországra vezényelt. Feladatuk az volt, hogy „fordítóként, tolmácsként” vegyenek részt „a rendcsinálásban, a gazdasági, kulturális és politikai élet megszervezésében”. Néhányan  1990-es évek közepén is vezető párt-, illetve állami tisztséget töltöttek be Kárpátalján. Néhány személy közülük: Vladimír Mihály, az ungvári Kárpáti Igaz Szó című magyar nyelvű kárpátaljai területi (megyei) napilap főszerkesztő-helyettese; Nemes János, a lap rovatvezetője; Barzsó Tibor az ungvári Kárpáti Kiadó magyar osztályának főszerkesztője; Szalai Borbála, az ungvári tankönyvkiadó akkori szerkesztője, később gyermekversek ismert költője. Veress Gábor, a beregszászi járási pártbizottság első titkára, aki az 1970-es években még hajdani iskolatársai előtt sem volt hajlandó megszólalni magyarul, csak oroszul beszélt, 1991 után a Kárpátaljai Állami Közigazgatás szerve nemzetiségi ügyekkel foglalkozó osztályának a vezetője volt. Közülük Vladimír Mihállyal erről a küldetésről többször szót váltottunk, büszkén mesélte, Illyés Gyula magyar költőnél is gyakran vendégeskedett. Az elmondottakat egy fényképpel is tudta igazolni, ahol együtt fotózták le őket.

„Magyarországon lezajlott egy tragédia, és itt szép csöndesen, nyugodtan folydogál a munka” – állítja  Balla László visszaemlékezésében.

Ezek szerint a kommunista diktatúra által vérbe fojtott forradalom hírére  sok-sok moszkovita fellélegzett, kommunista jövőjük érdekében bizakodással végezték a párt által rájuk bízott munkájukat az ideológiai front területén, vállalták a küzdelmet a burzsoá nacionalizmus irodalomban megnyilvánuló állítólagos jelenségeivel szemben, írásaikban ostorozták a másként gondolkodókat, elítélték felforgató tevékenységüket.

Az ortodox kommunista szellemiségű íróinkat leszámítva, a kárpátaljai magyarság – levéltárakból előkerült dokumentumokkal is igazolhatóan – kezdettől jól érzékelhető rokonszenvvel kísérte figyelemmel az 1956-os magyarországi forradalmat és szabadságharcot.

Az ungvári, gálocsi, mezőkaszonyi, nagyszőlősi politizáló fiatalok csoportjai szovjetellenes röplapokat, magyar szabadságharcot éltető plakátokat terjesztettek.

A gálocsi fegyvert rejtegető  fiatalok mellett kiálló gálocsi  Gecse Endre⁷ református papot a KGB ungvári pincéjében kihallgatás közben agyonverték. A többieket több éves börtönbüntetésre ítélték. Köztük a feketeardói Varga János 17 évesen 5 évet kapott. A Mordvin földön raboskodó fiatalember édesanyjának a következőkről  panaszkodott  hazaküldött verses levelében:  „Meguntam, meguntam/ Börtön kvártélyát, Három krumplicskával/ a büdös létyóját…”⁸

Az egyéni akciók hősei közül Bucsella József nevét kell megjegyeznünk. A sásvári fiatalember 1956-ban a szovjet hadsereg katonájaként került Magyarországra a forradalmat leverni. Bevetés előtt a parancsot megtagadta, dezertált, hosszas keresés után a katonai járőrök elfogták. A szovjet hadbíróság ítélete alapján a dezertálásért halálraítélték, mivel kivégzése nem sikerült, kegyelmet kapott, életfogytiglanra ítélték. Közel 50 éven át volt távol szülőfalujától tudjuk meg a Sorsok megírva. Életem elrabolt ötven éve c. naplójából, amelyből az alábbi részletet közöjük:  „ …S akkor elkövetkezett 1956. október 24-e. Ezt a dátumot megjegyeztem, mert ekkor fordult nagyot az életem kereke. Riadóztatták az alakulatunkat és Budapestre vezényelték. Nem akartam a fajtámra fegyvert fogni. Apámtól, aki szintén nagy magyarkodó volt, azt megtanultam, hogy: ne bántsd a magyart! Útban Budapest felé én megszöktem az alakulatomtól. Tudtam, hogy a dezertálásért akár főbe is lőhetnek, de akkor ez érdekelt a legkevésbé. Én a sanyarú sorsom ellenére magyar gyerekként és a nációmhoz való ragaszkodás szellemében, Petőfi hazaszeretetét a magamévá téve nőttem fel.

Szóval megszöktem a szovjet seregből. A Bükkben bujdokoltam mindaddig, míg rám találtak Kádár János ávósai. Bekerítettek. Próbáltam kisurranni a gyűrűből, de úgy lőttek rám, mint valami céltáblára. Persze, elfogtak és átadtak a szovjet hadbíróságnak. A Magyarországon állomásozó Déli Hadseregcsoport hadi törvényszéke elé kerültem. A hadbíróság golyó általi halálra ítélt.

Emlékszem arra a napra, amikor falhoz állítottak. Nem volt halálfélelmem. Bekötött szemmel álltam hóhéraim előtt. Emlékszem az eldördült lövésre, valami csattanásra a fejemben. Nem tudom, mi történt, s hogyan, de pár nap múlva egy világhírű moszkvai klinikán tértem magamhoz. Azt, hogy hová kerültem, csak jóval később tudtam meg. De ez már egy másik történet…”

Kutatásaim során számos lágervers került elő, egyeseknek a  szerzője is ismertté vált (Antal Sándor, Ágoston Béla, Balog Sándor, Bendász István, Berta Károly, Bakura Sándor, Fedák László, Gaál Sándor, Holozsi Károly, Horváth Simon, Nagy Jenő, Tar Géza, Vadnay András, Zimányi József, akiknek nagy többsége internált és Gulág-rab, egyesek fejben írták költeményeiket.⁹ A lábjegyzetben hivatkozott gyűjteményben közzétett dokumentumértékű szövegek a Kárpátaljáról internált vagy koncepciós per folyamán elítélt és kényszermunkára hurcolt magyar rabságban töltött életét, szenvedéseit, kínzásait, vagyis a retorziókat örökítik meg. Szerzői között szinte minden társadalmi réteg képviseltetve van. A tőlük begyűjtött lágerírások minden egyes csiszolatlan mondata őrzi a megmaradás hitét. Az érzelmileg telített sorokból, szavakból tengernyi szenvedés olvasható ki. E szenvedésre épült az Istenhez fohászkodók hite, az Isten, a Család és a Hazaszeretet, illetve a szülőföld iránti vágyakozás hite. Ez táplálja ma a mi hitünket is, erőt ad nekünk a fennmaradáshoz, magyarságunk fel nem adásához.

Azonban voltak olyan szellemi lázadozók is, akik úgynevezett „szovjetellenes röplapverseket” is merészkedtek írni és azokat környezetükben elszántan terjesztették. Ma már a levéltári kutatásokból tudjuk, hogy a szovjetellenes plakátok, röplapok, jelmondatok, felhívások, rímbe szedett strófák stb. egy részét a KGB ügynökei szigorúan „begyűjtötték”, és a nyomozás során egyeseket „letartóztattak”, viszont mások kilétét  nem sikerült felfedni, felkutatni. Ezek közzé tartozott például az ungvári ügyvéd, Bártfay István költő, akinek első versei még a két világháború között a Losoncon kiadott A Mi lapunk c. cserkészlapban jelentek meg.

A felsoroltak közül a legtehetségesebb, legbátrabb hangú írástudónak tartom  Bártfay István (1902-1990) agyonhallgatott költőt, akinek kötetnyi kézirata a teljes feledésből nemrég került elő. Az írásokat féltett kincsként lánya, Bánátiné Bártfay Éva őrizte meg. Tőle tudtam meg, hogy apja a hetvenes-nyolcvanas években írásaival felkereste Balla László főszerkesztőt is, aki verseinek publikálását a Kárpáti Igaz Szóban  kategorikusan megtagadta, pedig a civil életben jól ismerték egymást.

A szovjet hatalom  a szókimondása által is üldözött ungvári ügyvédet mellőzte.  Számos kéziratban maradt versében (Kelemen üzen, Még egy zsoltár, Coda) emléket állít az 1944-1947 között ártatlanul elhurcolt, sírig alázott kárpátaljai magyaroknak, illetve azoknak az internált édesapáknak, akik már a távoli idegen földben, jeltelen sírokban nyugszanak.

Megrázó verset ír (Halotti beszéd, Avar) az Gulág-rabként, halálos betegen hazatért édes testvérbátyához, Bártfay Kálmánhoz, akit nagyszőlősi plébánosként tartóztattak le, majd 25 évre ítéltek el, melyet az Irkutszki terület Csuksa nevű javító-nevelő munkatáborban kellett letöltenie. A családi iratok között található olyan levél is, amely 1954. december 26-ai keltezésű, Hruscsovnak címezte a 69 éves idős és beteg testvére szabadulása érdekében.

Bátor hangvételű Paródia című költeményében elszántan ostorozza a népeket megtizedelő és rabságba tartó kommunista rezsimet, kiszolgálóit, egyben megjósolta bukását is.

A kegyetlenül levert szabadságharcot 1956-ban a Bujdosó ének című versében elsiratja. A „kuruc dallam tárogatóra” írt harmadik versszaka így hangzik: „Budapest. Síri csend. Maléter menetel/ Mártírom sereggel, Ronggyá lőtt szívekkel / megáll az Úr előtt.”¹⁰ A később megfogalmazott Apokalipszis című versében is emléket állít a rendszer által eltiport  hősöknek, az öldöklés helyett a békének.

A fentebb leírtakhoz annyit fűznék, hogy az utolsó fél évszázad magyar irodalomtörténelmének megértéséhez és megírásához nélkülözhetetlen a szovjet levéltárakban lappangó  NKVD-források ismerete is, amely sajátos megvilágításba helyezi az irodalom és  írók,  a politikai hatalom és politikusok bonyolult viszonyát. Véleményem szerint ez a korszak vízválasztó volt a magyar írók és más művészeti ágak alkotó részére is. Élesen kialakította a kultúra  kétarcúságát, az ortodox kommunista és a reform-írók csoportját, az utóbbiak később az ellenzékinek számított pártonkívüliekkel egyesültek és a rendszerváltásig a pártos irodalom ellen, alkotó szabadságért, a minőségi irodalomért közösen küzdöttek, csatát nyertek.

Közreadjuk a birtokunkban lévő Bártfay két 56-os forradalom ihlette versét.

 

Bártfay István versei

 

 

Paródia

 

Nyeszokrusimaja, zabálj, ha van kaja

Hanem utána nyald meg jól a szád,

Az a bokszfrizurás egy véres bezpekás,

Tyurmába nyom, mert loptad a gubát.

 

Nyeszokrusimaja, -kopasznak nincs haja,

Kopasz a bálvány és pucér a nép,

Láger vagy ocseregy egészen egyre megy,

Rabszolganépnek hű barát a gép.

 

Nyeszokrusimaja, munkásnak van baja,

Dalok honában hallgat mint a hal,

Vitézlő proletár, húz mint egy dromedár,

Mienk a könny, Szibériánk a dal.

 

Nyeszokrusimaja, poloskák bősz raja,

Himpellér horda, hordd el már magad,

A népnek enni kell, tinéktek menni kell,

Davaj világnak hamva sem marad.

 

Nyeszokrusimaja, elvtársnak lesz baja,

Tengernyi vérért megfizetni kell,

Jön még egy új világ, reszkess te mákvirág:

Bilincs lehull, a nép már énekel!!

 

Bujdosó ének

 

Kuruc dallam tárogatóra

 

Budapest így dalol:

Leszállt az én napom.

Romlandó világért,

Drága szabadságért

Tettem hív vallomást.

 

Budapest: véres vád.

Kalmárhad, nagy világ,

Vérünk hogyha csordult,

Arcotok elfordult

Látván az áldomást.

 

Budapest. Síri csend.

Maléter menetel

Mártírom sereggel,

Rongyá lőtt szívekkel

Megáll az Úr előtt.

 

1956.

 

Megjegyzés: Előadásként elhangzott az 56 gondolat 56-ról című MNYKNT-konferencián, 2016. november 7-én, Budapesten. Kép: Balázs Géza. Támogató: Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány