* A Negyedik anyanyelvi juniálison, A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának esszékonferenciáján 2014. június 21-én Széphalmon A Magyar Nyelv Múzeumában elhangzott előadás. Szövege részben megegyezik a következő cikkel: A Biblia és anyanyelvünk (Tekintettel Szenci Molnár Albert zsoltárfordításaira is). Sárospataki Füzetek 2009/1: 57–64.
A. MOLNÁR FERENC
A kereszténység nyelve
A kereszténység fölvételével a magyarság számára a Biblia rendkívüli jelentőségű lett. Bár az egyház hivatalos nyelve a latin, és az egész írásbeliség Magyarországon is először általában latin nyelvű, mégis számos egyházi tevékenység anyanyelven folyt, például a prédikáció, a gyónás, fogadalomtételek. S nyilvánvaló, hogy a magyarsággal is a keresztény, a bibliai tanítást csak anyanyelvén lehetett megismertetni.
Ez a magyar nyelv számára történetének eddigi legnagyobb kihívását jelentette: egy jórészt új – és eltérő földrajzi-történelmi háttérből származó – gondolatvilágot kellett kifejeznie. Ami az ehhez szükséges sajátos szókincset illeti, azt egyrészt a magyar nyelv ősi, finnugor eredetű szavai, valamint korai kölcsönszavai adták, olykor új jelentést is kapva vagy képzőkkel ellátva, összetételt alkotva; másrészt újabb jövevényszavak, elsősorban szlávok és latinok. Példák ősi szavakra és a honfoglalás előtti ismeretlen-bizonytalan eredetű szavakra, illetve (főleg ótörök) jövevényszavakra, avagy mindezek képzett vagy összetételben szereplő alakjaira: áld(oz)(at), Atya ’Isten’ jelentésben, (meg)bocsát, boldog, Boldogasszony, bűn, egyház (’templom’ jelentésben is), húsvét (szerb-horvát vagy latin mintára alkotott tükörszó), imád, irgalom, Isten, kegyelem, lélek, menny(ország), ördög, szövetség, (fel)támad, Úr ’Isten’, üdvözül, tanítvány, (meg)vált, vasárnap stb.; honfoglalás utáni jövevényszavak; szlávok: kárhozik, (a szláv kár szóból latin mintára alkotott tükörszó), kereszt, keresztel, keresztény (keresztyén), malaszt ’kegyelem’, pap, pokol, szent, péntek, szombat, szövétnek); latinok: advent, ámen, angyal, evangélium, óra, Paradicsom, próféta, templom, testamentum; németek: böjt, példa ’példázat, hasonlat’, zsoltár; olasz vagy német: püspök; vándorszó (több felől is jöhetett: pl. latin, német, olasz, valamelyik szláv nyelv): oltár, pünkösd; belső keletkezésűek különböző eredetű elemekből: anyaszentegyház, nagypéntek, Szentlélek, szentírás; stb. A jövevényszavak nemegyszer közvetítéssel kerültek hozzánk, például latin szó szláv nyelveken vagy szláv szó a németen keresztül. S a bibliai szó- és kifejezéskészlethez járul több más, ugyancsak az egyházi tevékenységhez kapcsolódó különböző eredetű szó, nyelvi szerkezet: apáca, barát ’szerzetes’, búcsú ’bűnbocsánat, zarándoklat’, ereklye, fráter ’szerzetes’ gyón, káptalan, karácsony, keresztre feszít, kolostor, lecke ’szentlecke, bibliai textus’, mise, ostya, szerzet(es), zarándok(ol), zsolozsma, stb. Mindegyik szóról, persze, bővebben lehetne beszélni, írni. Egyház szavunk például összetétel, e formájában tehát belső keletkezésű. Ház utótagja finnugor eredetű (eredetileg egyfajta kunyhót jelenthetett), előtagja a honfoglalás előtt, a vándorlások idején átvett, föltehetőleg ótörök jövevényszó (id ~ üd ’szent’) palatalizált (jésített) és nyíltabb magánhangzójú változata, s összefügghet az üdül, üdvözül, ünnep (< régi idnap ~ üdnap) szavaink tövével, illetve előtagjával. A 4. parancsolat egyik korai lerövidített formája is: „Ünnepet üdülj (> ülj)!” ’Szenteld meg az ünnepnapot!’. Az egyház szó eredeti jelentése tehát szent ház, azaz ’templom’ volt, amit ma is őriz székesegyház szavunk, illetve az olyan, a templomáról adott helynevek mint Nyíregyháza, Kiskunfélegyháza, Egyházaskozár stb.
Korai bibliai hatások a magyar nyelvben
Ugyanakkor számos bibliai, egyházi szöveg magyar fordítása, alakítása a szövegek bonyolultabb, emelkedettebb stílusú szerkesztését is megkívánta, s magával hozott, kialakított egy sajátos fráziskészletet is. Így a közvetlen vagy közvetett bibliai hatás szinte a honfoglalás utáni időktől fogva utat talált a magyar nyelv szó- és szóláskészletébe, valamint kifejezési módjába. Legkorábbi, másolatban fennmaradt, latin mintákat-eredetiket követő szövegemlékeink is bibliai témájúak, a Halotti beszéd (1192–1195 között) a teremtés és a bűnbeesés történetét mondja el, s a temetendő halott üdvözülését kérő imádságra hív fel. Az Ómagyar Mária-siralom, az első ismert magyar vers (1300 körül) pedig a Krisztus keresztje alatt álló Mária fájdalmát írja le, s szó szerint is utal a bibliai Simeon prófétára s Mária általa megjövendölt fájdalmára (vö. Lukács 2/25, 34, 35). Több bibliai gyökerű, vonatkozású kifejezés, formula pedig már a Halotti beszédben[1] is megtalálható: pur es chomuv uogmuc (por és hamu vagyunk; vö. 1Mózes 18/27); halalnec es puculnec (halálnak és pokolnak, vö. pl. János Jelenések 20/13, 14), ovdonia es ketnie (oldania és kötnie ’a bűn alól feloldozni vagy azt megkötni, nem megbocsátani’, vö. Máté 16/19), s szinte egy egész bibliai mondat is: „ysa kí nopun emdul oz gimilstwl. halalnec halaláál holz.” (vö. Vizsolyi Biblia, 1Mózes 2/17: „Mert valamely napon abban [a gyümölcsben] ejendel, halálnak halálával halsz.”) A halálnak halálával halsz hármas figura etymologica a héber eredetiben és a latin fordításban (Vulgata) kéttagú (ez utóbbi: morte morieris). A sajátos magyar szerkezet kiforrottságát nem csak ez az egymástól négyszáz évnyire lévő két adat bizonyítja, hanem sok XVI. századi és későbbi előfordulása: kódexekben, bibliafordítás-részletekben (több helyen, főleg: 2Mózes 21, 3Mózes 20, Máté 15/14), sőt lejegyzett beszélt nyelvi szövegben is. (Pl.: Jordánszky-kódex, Érdy-kódex, Pesti Gábor evangéliumfordítása, Heltai Gáspárék közel teljes bibliafordítása, Erdélyi magyar szótörténeti tár.) Mint ahogy a másik három említett kifejezésre ugyancsak számos korai adatunk van, sőt – ha szintén ritkább használattal is –, ezek is máig élnek.
Az egyházi, a bibliai tanítás magyarul kezdetben túlnyomó részben szóban hangzott, nyelvileg is főleg így követte a latint és így formálódott, s csak igen ritkán írták le. A köznép, a világiak, sőt az apácák legtöbbje és a szerzetesek egy része is még hosszú ideig csak az anyanyelvükön és szóban érthették a tanítást, mert nem tudtak latinul, és így olvasni, írni sem. A templomokban, az egyházi gyakorlatban elsősorban a legalapvetőbb, valamint az ismertebb bibliai, egyházi szövegeket magyarázták (miatyánk, apostoli hitvallás, tízparancsolat, evangéliumi részletek). Magyaráz szavunk korai jelentése is a ’magyar nyelvre átültet, lefordít’. Például a Székelyudvarhelyi kódexben (1526) ezt írják az ámen szóról: „Ez képpen magyaráztatik, ha mondanád bizonyval, Avagy híven, Avagy úgy legyen”. Alakilag pedig a magyaráz a magyar névszóból való képzés. Az ismertebb szövegek magyar lejegyzései már a szóbeli tanításban, használatban létrejött jelentős nyelvi egységesülésre, csiszolódásra is támaszkodhattak, ezt mutatják a XVI. század elejéről fennmaradt első másolatok is. Említsük meg a miatyánk szövegét (Máté 6/9–13; s ld. még Lukács 11/2–4), amely a legutóbbi időkig, illetve mindmáig részben megőrizte archaikus voltát (pl.: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben”; s nem, vagy csak újabban: „Mi atyánk, aki a mennyekben vagy”; és nem: „Mennyei Atyánk,”). A nyolc boldogság szövege (Máté 5/3–10) is a legtöbb kódexbeli idézetben, korai bibliafordításban szinte azonos vagy kevéssé tér el. Ebből idézünk: Müncheni kódex (1466): „Bódogok kegyesek, mert ők bírják a földet. Bódogok, kik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak”; Döbrentei-kódex (1508): „Bódogok kegyesek, mert űk földet bírják. Bódogok, kik sírnak, mert űk vigasztaltatnak”; Jordánszky-kódex (1516, 1519): „Bódogok az kegyesek, mert ők bírják az feldet. Boldogok, kik sírnak, mert ők meg vigasztaltatnak”; Debreceni kódex (1519): „Bódogok a kegyesek, mer űk bírják a földet. Bódogok, kik sírnak, mert űk meg vigasztaltatnak”; Vizsolyi Biblia (1590): „Bódogok az kik sírnak, mert ők meg vigasztaltatnak. Bódogok az alázatosok, mert ők örökség szerint bírják a földet”; Káldi-fordítás (1626): „Bóldogok a szelídek, mert ők bírják a földet. Bóldogok, a kik sírnak, mert ők meg-vigasztaltatnak”; stb. (S lásd még az 1975-ös új protestáns fordítást is: „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.”)
Tudjuk, a kötelező vasárnapi templomba járást már Szent István elrendelte, a Kálmán király kori esztergomi zsinat (1100 körül) pedig részletesebben határozott a prédikációk tartalma felől: a nagyobb templomokban – évenkénti beosztásban – az evangéliumok, a Biblia egy-egy szakaszát kell magyarázni, a kisebbekben pedig az apostoli hitvallást és a miatyánkot. Különösen ez utóbbi tény természetesen arra is rámutat, hogy alaposabb bibliaismerettel ekkor általában még nem számolhatunk. A kódexek korában (A XV. század vége a XVI. század első harmada) aztán már a Biblia számos könyvét is lefordították, sőt következtethetünk korábbi elveszett fordításokra is. A Jordánszky-kódex (1516, 1519) fordítója azonban például Mózes 2. könyve 25. része végén (a Szent sátor és felszerelésének elkészítésére vonatkozó utasítás) még mentegetőzik a számára nehéz szöveg magyarításának elhagyása miatt: „Ett két kapitutulum hean vagyon kinek értelme és magyarsága semikeppen en elmembe nem ffer, de egyebtűl sem érthetöm”. Illetve később a 36.-tól a 40.-ig terjedő rész is (a Szent sátor és berendezése, a papi öltözetek elkészítése) igen nagy mértékben, mintegy féloldalnyira van lerövidítve: „és megcsinálták mind takácsmű szerint, mind kovácsmű szerint”.
A reformáció és a Biblia
A Biblia ismeretét, hatását a reformáció jóval tovább növelte. Tanai, szövege heves vallási, társadalmi mozgalmak középpontjába kerültek. A könyvnyomtatás feltalálása, az iskoláztatás fejlődése révén pedig sokkal könnyebben hozzáférhetővé lett. A XVI. század harmincas éveitől magyarul is egyre-másra nyomtatják ki a Biblia kisebb-nagyobb részeit: Komjáti Benedek Szent Pál leveleit (1533), Pesti Gábor az evangéliumokat (1536), Sylvester János, illetve Félegyházi Tamás az Újszövetséget (1541, ill. 1586), Benczédi Székely István a Zsoltárok könyvét (1548), Heltai Gáspár és munkatársai majdnem a teljes Bibliát (1551–1556), Melius Juhász Péter pedig az 1560-as években néhány ószövetségi könyvet és az Újszövetséget fordítja le (ez utóbbiból nem maradt fenn példány). A Mohácsi vész után három részre szakadt ország viszonyai magyarázzák, hogy a teljes Biblia magyarra fordítására egészen a XVI. század végéig nem került sor. Északkelet-Magyarországon Károlyi Gáspár gönci esperes vezetésével egy kis közösségnek néhány főúri pártfogótól támogatva sikerült ezt a nagy munkát véghezvinnie, s 1590-ben Vizsolyban kinyomtatnia. A Vizsolyi Biblia Németh László szavaival főleg a reformátusság körében egyre mélyebbre hatolt „tudósok, urak és nép rétegeibe… S a szószékről lenyúlt a mindennapok szóhasználatába s az egyszerűbb emberek képzetkincsébe is. Száz kiadásában egyre mélyebb gyökeret eresztett belénk, s odakerült parasztapáink almáriumára s nagyanyánk pápaszemtokja alá”. Az eredeti Károlyi-fordítás, a XVI. század legnagyobb, kétkötetes magyar nyomtatványa nyelvi színvonal tekintetében lényegében nem emelkedik ki a korabeli egyházi irodalomból. Azáltal azonban, hogy a teljes Bibliát elsőként közvetítette, egyedülálló teljesítmény, s a hibákat általában fokozatosan kiküszöbölő, az erényeit pedig megtartó javított, majd revideált kiadásai máig használatosak, a magyar műveltségre, irodalomra és nyelvre, a kialakuló nyelvi normára minden más könyvnél nagyobb hatással volt.
Annak a megállapítása, hogy a (Károlyi-)Biblia nyelve, stílusa esetenként hogyan épült be az irodalmi művekbe, valamint a beszélt és írott nyelvbe, még jórészt a jövő feladata. Úgy látszik, hogy a biblikus stílus sokszor szinte a régivel, az archaikussal egyenlő. A Biblia ugyanis az egyetlen olyan folyamatosan használt könyv, amely modernizált változataiban is megőrizte a stílus bizonyos régiségét. Ez nyomot hagyott az egyházi nyelvben is, az újabb szépirodalomban pedig egyfajta stíluselemmé lett. Amikor Pál apostolnak Timóteushoz írt második levele nyomán egy verscímében Ady azt írja, hogy A harcunkat megharcoltuk, vagy amikor Babits a Jónás könyve című művében bibliai hangot üt meg („Monda az Úr Jónásnak: »Kelj fel és menj | Ninivébe, kiálts a Város ellen!«”), a mondandónak archaikus, ünnepélyes színezetet ad. S figyelemre méltó, illetve jellemző, hogy nemcsak a református vallású Ady, hanem a katolikus Babits is a Károlyi-féle fordítás szövegét használja, mégpedig az 1908-as revízió előtti, az eredetihez képest viszonylag kevéssé módosított 1873-as szöveget. Székely Aladár, a neves fotográfus készített Adyról és Babitsról egy többször publikált fényképet, amelyen egy nagy könyvet együtt olvasnak: ez a Károlyi-féle biblia.
A Biblia nyelvi befolyása kétségtelenül a szó- és szóláskincs, valamint a stílus terén a legerősebb. Csűry Bálint, a Debreceni Egyetem magyar nyelvész professzora 1940-ben publikálta református szülőfalujának, a Trianon után Romániához került szamosháti Egrinek azokat a szavait, neveit, szólásait és közmondásait, amelyek a Károlyi-féle Bibliából erednek. Ezeket – egy-két más vidékről valóval kiegészítve – vagy száz szócikkben és másfélszáz szótári egységben közölte. S nyilván Csűry gyűjtése sem teljes. Legelső példája: ekűdelek Ábrahám kebelibe ’elhúzom a nótádat, eloltom a gyertyádat’. A kifejezés, mint ismeretes, Lukács evangéliumára (16/22, 23) megy vissza, amely szerint Lázárt, a megvetett koldust holta után az angyalok Ábrahám ősatya kebelére, az üdvözülendők közé viszik. (A Halotti beszédben pedig a hívek azt kérik Istentől, hogy az elhunyt lelket Ábrahám, Izsák és Jákób kebelében, azaz az ő meghitt körükben, tehát a mennyországban helyezze el.) Lázár neve különben köznevesült is, a szegény, nyomorult koldust értik rajta: „Édes fijam, be nagy lázár lettél ezen a világonn!”.Az égbekiáltó vétek szószerkezet és maga az égbekiáltó melléknév meg például Mózes első könyvével függ össze. A testvérét, Ábelt irigységből megölő Káinnak mondja Isten: „A te atyádfiának vére kiált énhozzám a földről”. Káinnak a nevéből lett kaján szavunk. Ennek első, 1621-ből való adata világosan mutatja az eredetet: Kaján, Kajon: Invidus ut Cain ’irigy, mint Káin’. Egy közösség legfiatalabb tagja azért lehet annak benjáminja, mert Jákób fiai között Benjámin volt a legfiatalabb. A nagyon idős embert pedig a Biblia szerint 969 évig élt Methusélah után nevezzük magyarosan matuzsálemnek. A héber gyehenna ’pokol’ szó a magyarba is ebben az értelemben került át. A népnyelvben azonban van ’gazember’ jelentése is (vén gyehenna). Szatmárnémetiben pedig azt a városrészt hívták így, ahol a bordélyház volt.
Biblia és a nevek
Utóneveinknek egy igen jelentős része ugyancsak a Bibliából származik: Ádám, András, Áron, Bertalan, Dániel, Dávid, Fülöp, Gábor, Gedeon, István, Jakab, János, József, Lukács, Márk, Máté, Péter, Pál, Sámuel, Simon, Tamás; Anna, Erzsébet, Eszter, Éva, Judit, Lea, Mária, Márta, Magdolna, Rebeka, Sára, Zsuzsanna stb. Ezeknek a keresztneveknek (is) a legtöbbje családnévként szintén élhet, illetve helynevekként, azok részeként is (a templom védőszentje vagy a birtokos után nevezve): Andrásfalva, Bethlen (hely és személynév < Betlehem), Erzsébetfalva, Fülöpszállás, Hosszúpályi, Monostorpályi Máriapócs (vö. Pál), Nagymihály, Sajószentpéter, Somorja (< Szent Mária), Tamási, stb.
S a külföldi földrajzi nevek közül is sokkal először a Biblia ismertetett meg bennünket: Asszíria, Athén, Babilon, Betlehem, Egyiptom, Etiópia, Eufrátesz Ciprus, Izrael, Jeruzsálem, Jordán, Júdea, Libanon (a hegység), Korinthosz, Kréta, Macedónia, Mezopotámia, Názáret, Nílus, Róma, Szíria, Thesszalonika, Tigris, stb. Mint ahogy az ottani valóság számos elemével is (áspiskígyó, cédrus, fáraó, mirha, skorpió, tömjén, zsinagóga stb.) Természetesen ezekkel már csak később, a Biblia alaposabb és részletesebb ismerete által.
Egy-egy bibliai szót vagy fordulatot a magyar nyelv néha többszörösen is a saját képére formál (ez is bibliai kifejezés). Sisera (Sziszera) kánaáni hadvezér volt, akit a zsidók végül megvertek (l. Bírák könyve, 4. rész). Siserahad szavunk azért jelenthet zajosan tóduló embertömeget, gyermeksereget is, mert a magyarban Sisera nevét zajongást kifejező hangutánzó jellegűnek érezték, s majd a szónak más alakváltozatait is létrehozták: siserehad, zsizserehad, zsizserahad, stb.
Szólásaink bibliai háttere
Szólásaink, állandósult szószerkezeteink közt szintén igen sok a bibliai eredetű, vonatkozású: bábeli zűrzavar; irgalmas samaritánus; kő kövön nem marad; mossa kezeit; őrzi, mint a szeme fényét; porból lettünk, és porrá leszünk; pusztába kiáltott szó; salamoni ítélet; Sodoma és Gomora; tejjel-mézzel folyó kánaán; tékozló fiú; tiltott gyümölcs; stb. Ugyanez a helyzet a szállóigékkel, közmondásokkal: Aki keres, talál; Aki másnak vermet ás, maga esik bele; Ki mint vet, úgy arat; Senki sem próféta a maga hazájában és még sok más a Bibliára megy vissza. Békés István a Napjaink szállóigéi című könyvében közel háromszáz, a Bibliából származó szállóigét, kifejezést számolt össze (l. még pl. Legyen világosság! Akinek van füle, hallja!, Alfa és ómega stb.). Megjegyzem még, hogy jó néhány, a Bibliával összefüggő szó, kifejezés biztosan idegen nyelvből került a magyarba. Az ádámkosztüm és a bűnbak például németből való fordítás.
További bibliafordítások
Noha a Biblia magyarításai közül a Károlyi-féle átültetésnek volt messze a legnagyobb jelentősége, nyelvünk bibliai elemei nem mind ebből, s nem mind ennek első kiadásából származnak. És természetesen ez is támaszkodott a korábbi fordításokra, a szóbeli szöveghagyományra is. Bár a korábbi katolikus gyakorlat szerint igen ritkán adták ki, és (a templomon, a kolostorokon kívül) viszonylag kevésbé olvasták, több szállóigénknek Káldi György először 1626-ban megjelent katolikus fordítása az alapja, valamint a latin nyelvű Vulgata. Például a Halála előtt senkit ne dicsérj! (Sirák 11/29), a Békesség a földön a jóakaratú embereknek! (Lukács 2/14) inkább Káldi szövegére, az Ecce homo! ’Íme az ember!’ (János 19/5) a Vulgatára megy vissza. Egyébként sokan a Károlyi-féle Biblián gyakorlatilag annak az 1908-as, már több mint száz éves és a maga korában is archaikus stílusú revízióját értik. Amikor az új protestáns fordítás megjelent (1975), Páskándi Géza például kifogásolta, miért cserélték ki a Genezis első mondatában a fordítók az ég szót a menny-re, aminek szerinte a pontos jelentése, jelentésárnyalata nem illik ide. (Vö.: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.”) Véleményére Lőrincze Lajos válaszolt, megírva, hogy itt a menny szó szintén jó, s ez szerepelt a Vizsolyi Bibliában és annak későbbi, olykor javított kiadásaiban is, és csak az 1908-as revízió cserélte ki a menny-et az ég-gel.
Az először 1607-ben megjelent és azóta több mint százszor kiadott Szenci Molnár Albert-féle zsoltárátültetéseknek a jelentőségéről külön is szólhatunk. Ezek a genfi zsoltároknak, Clement Marot és Thedor Bèze francia nyelvű verses zsoltárparafrázisainak elsősorban Ambrosius Lobwasser német átültetésén alapuló és a francia dallamokra készült fordításai. A Szenci Molnár-zsoltárok a magyar protestáns, református népesség körében a későbbiekben igen elterjedtek, s az egyházi énekkincs egy kivételes gyűjteményévé váltak, s egyben az egyházi, bibliai (jellegű) nyelvhasználat terjesztőivé, megerősítőivé is. Például a siralom völgye kifejezés (vö. Zsoltárok 84/7), a Tebenned bíztunk eleitől fogva, valamint az Úgy áll, mint a Sion hegye szállóige nem közvetlenül a Bibliából, hanem Szenci Molnár Albert zsoltárparafrázisából-fordításából származik (l. 90/1, 125/1). A siralom völgye aztán Szenci Molnártól került be az 1908-as Károlyi-revízió szövegébe is (a Vizsolyi Bibliában itt víz nélkül való völgyek van). Amikor 1882-ben a budapesti református egyháztól Arany János mint tanácsbíró a Szenci Molnár-féle zsoltárok újonnan tervezett szövegét „bírálat és véleményezés végett” megkapta, erre több okból nem vállalkozott. S megjegyezte, azt hiszi, „Molnárt elég lett volna egészen szokatlan archaismusaitól megszabadítani; mert az ő szövegét a nép már szinte egyenesen Szent Dávidénak tartja, úgy tiszteli”. Nagyjából ugyanerről az időről Csűry Bálint is azt mondja említett cikkében, hogy Szatmár megyei szülőfalujában „nem volt szükséges a híveknek énekeskönyvet vinni a templomba, mert az énekeket mindenki könyvnélkül tudta”. Ők, gyermekek pedig a Zsoltárkönyvből és a Bibliából tanulták meg a folyékony olvasást. S a zsoltárok, mind a bibliai, mind a Szenci Molnár-féle verses átültetések, illetve azok egy része a magyar irodalomra is jelentős hatással voltak. Kányádi Sándort idézzük, aki – kisebbségben élő, erdélyi magyarként is – Egy csokor orgona mellé című versében így vall a Szenci Molnár fordította zsoltárokról: „orgonaszó orgonaillat | ónkarikás ablaktányérok | lépesméz-ízű zsoltár | életem pünkösd-évszaka | lelkem pünkösdi itala | máig zsongító óborom | nyelvem petőfisándora | albertus molnár”. Alexa Károly Magyar zsoltár címmel (Bp., 1994) egy egész kötetnyit állított össze a régi és újabb magyar zsoltárparafrázisokból, zsoltárszerű vagy a zsoltárok, főleg a Szenci-fordítások hatását mutató magyar versekből. Persze, idővel – sok helyütt már jóval korábban – megváltozott a helyzet: a zsoltárismeret meggyengült, a (református) énekeskönyvekből pedig már korábban és jelenleg is – a nyelvi archaizmusok, a túl részletező leírás vagy az ószövetségi zsidósághoz való speciális és erős kötődés okán – több zsoltárt és/vagy zsoltárversszakot kihagytak vagy a szövegükön (némileg) módosítottak. A Szenci Molnár-zsoltárok jelentősége, ismerete ma is számottevő, noha lényegesen visszább szorult, és néhány, avagy úgy húsz-harminc zsoltárra koncentrálódik, és ma elsősorban az aktív vallásgyakorlók megfogyatkozott körére, s a múlthoz kötődő főleg protestáns hagyományú értelmiség és szépirodalom egy részére jellemző.
A Bibliának a Károlyiék és a Káldi készítette, legelterjedtebb fordításait később nemcsak újították, javították, hanem különösen a XX. században a Szentírásnak több új teljes és részfordítása is született. Köztük evangélikus fordítások is és az Ószövetség zsidó átültetése. A katolikusok 1973-ban, a protestánsok 1975-ben adtak ki új, általánosan használt fordítást, amit a protestánsok 1990-ben, a katolikusok 2005-ben még javítottak. (A reformátusok azonban tovább használják a Károlyi-fordítás 1908-as revízióját is.) Ezenkívül a katolikusok a Szentírást a Neovulgata alapján is újrafordították, ami „A Káldi-féle szentírásfordítás nyelvében megújítva, javítva a Neovulgáta alapján” (Bp., 1997). A protestánsok pedig épp 2014 pünkösdjén mutatták be a javított új fordítás revideált változatát. Egy-két példa az ebben lévő szövegmódosításokra: „Ítéletet tart a nemzetek fölött, megfenyíti a sok népet.” → „Igazságot szolgáltat a nemzetek között, ítéletet hoz minden nép ügyében.” (Ézsaiás 2/4); „Ha a nyomorúság idején gyenge vagy, kevés az erőd.” → „A nyomorúság idején kiderül, hogy erős-e az, aki annak mondja magát.” (Példabeszédek 24/10); „Ellenben a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van.” → „Ellenben ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet az legyen nem, minden további szó a gonosztól van.” (Máté 5/37); „De aggodalmaskodásával ki tudná közületek akár csak egy arasznyival is meghosszabbítani életét?” → „De aggódásával ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is?” (Lukács 12/25).
Fordítástudomány és bibliatudomány
Ezek az új fordítások a magyar nyelv szempontjából elsősorban úgy jelennek meg, mint a mai fordítástudomány és bibliatudomány által meghatározott feladat. A nagyobb hagyományú protestáns bibliafordításnak pedig az új átültetéskor (akárcsak az 1908-as Károlyi-revíziónak) az is az egyik szempontja volt, hogy ott, ahol a korábbi, Károlyi-féle szöveg már beépült a nyelvhasználatba, megszokottá vált, lehetőleg ne, vagy kevéssé változtassanak rajta. Az új fordítások fő célja mindazonáltal az volt, hogy az archaizmusokat kiküszöböljék, csökkentsék, mai magyar nyelven szóljanak, s a Bibliát nyelvileg is közelebb hozzák az azt nem, vagy kevésbé ismerőkhöz, az ifjúsághoz is. Megemlítem, hogy a legújabb protestáns fordítású bibliaszöveg (is) a szöveghagyományozódás, s így például a liturgiában is gyakran használt szövegek vagy az úgynevezett aranymondások (fontos, többnyire kívülről tudott igehelyek) esetében új problémát vet fel. Ha – mint tervezik – harminc évenként revideálják a szöveget, egyes már megszokott részek, mondások, kifejezések olykor többször is módosulhatnak. (Másokat pedig a hagyomány megtart, nem változnak.) Az, hogy az új – és összességében mi általunk is határozottan pozitívan fogadott – fordításoknak, revízióknak szorosabban vett nyelvi hatásuk lesz-e, majd csak a jövőben mutatható ki.
Ma a Biblia olvasottsága, ismertsége és nyelvi szerepe a korábbi évszázadokhoz képest Európában, nálunk is, visszaszorult, bár az utóbbi években vannak ezzel ellentétes jelek is. Az európai típusú, elsősorban a zsidó-keresztény hagyományokra épülő, azt magukévá tevő, illetve befogadó kultúrákban azonban a Biblia így is a könyvek könyve, s a jelentősége egyedülálló. A Biblia, amellett, hogy vallási vezérfonal, az európai kultúrának a legfontosabb meghatározója. A magyar nyelv előző ezeregyszáz évében is folyamatosan jelen volt, s mai anyanyelvünkben szintén él és hat.
Szakirodalom
Arany János hátrahagyott iratai és levelezése. Második kötet. Budapest, 1889. 527.
Benkő, Loránd (Herausgeber): Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen. Band I–II. Budapest, 1993, 1994.
Bibliánk. A Magyar Bibliatársulat Hírlevele. XIV. évfolyam 1. szám. 2014. május.
Bottyán János: A magyar Biblia évszázadai. 2. átdolgozott kiadás. Sajtó alá rendezte Fekete Csaba. Budapest, 2009.
Csűry Bálint: Károlyi Gáspár bibliafordításának nyelvi hatásához. Magyar Nyelv 1940: 238–248.
Fabiny Tibor, Pecsuk Ottó, Zsengellér József (szerkesztette): Felebarát vagy embertárs.
Bibliafordítások és használatuk a mai Magyarországon. Budapest, 2014.
Lőrincze Lajos: Legyen világosabb. Új Tükör. 1977. dec. 25., 28. l.
Madas Edit: Középkori bibliafordításaink. Iskolakultúra 1998/1: 48–54.
A. Molnár Ferenc: A Biblia és a magyar nyelv. In: Uő.: Anyanyelv, vallás, művelődés. Kolozsvár, 1999. 7–10. L. még: Édes Anyanyelvünk 1981/4: 6.
A. Molnár Ferenc – Oszlánszki Éva: Szenci Molnár Albert zsoltárainak szöveghagyományozódásáról. A zsoltárok eredeti és a mai magyar református énekeskönyvben levő szövegeinek összehasonlítása (kommentárokkal). Második bővített és javított kiadás. Debrecen, 2012.
Páskándi Géza: A templom romjainál. Új Tükör. 1977. márc. 27., 16. l.
G. Szabó Botond: Biblia és olvasás. Könyv, könyvtár, könyvtáros 2008/7: 3–16.
Szathmári István: A reformáció és benne a Vizsolyi Biblia nyelvi hatása. In: Emlékkönyv a Vizsolyi Biblia megjelenésének 400. évfordulójára. Szerkesztette Barcza József. Budapest, 1990. 184–202.
Tarnai Andor: „A magyar nyelvet írni kezdik”. Irodalmi gondolkodás a középkori Magyarországon. Budapest, 1984.
Tóth Kálmán: Bibliafordítás. Bibliamagyarázás. Budapest, 1994.
INFORMÁCIÓK
A szerző: A. Molnár Ferenc – professor emeritus (Miskolci Egyetem, Debreceni Egyetem). 1966-ban a KLTE-n végzett magyar-finnugor szakon. 1979-1985. között az ELTE, 1985-2007. a KLTE (DE), 2007- ME tanára. 2007-ben lett az MTA doktora. Elindította és szerkeszti a Nyelvi és Művelődéstörténeti Adattárat. Kutatási területei: magyar nyelvtörténet, nyelvi és művelődéstörténeti szövegelemzések, régi magyar irodalom, finnugor filológia.
[1] Itt és a továbbiakban a Halotti beszédben a régies, felül hosszú szárú s, illetve alul hosszú szárú z betűt a mai alakokra írom át, a ma nem szokásos mellékjeleket és ékezeteket pedig elhagyom. A máshonnan (pl. a Vizsolyi Bibliából) való idézeteket viszont a korabeli, illetve a szöveg szerinti kiejtésnek megfelelően, de mai helyesírással közlöm.
0 hozzászólás