Legutóbbi hozzászólások

  1. A honlapon ezt a mondatot olvastam: „2021-2022-ben a Trianon-kislexikonból 5000 példányt sikerült társszervezeteken, alapítványokon, egyesületeken, egyetemeken keresztül eljuttatni a Kárpát-medence…

  2. A Balassi kard irodalmi díj nemzetközivé tétele, a magyar irodalom hírnevének a Világban való öregbítése egy állami elismerés is érdemelne.

A jellem szerzetese volt és maradt…

2020.05.19. kedd, 10:48

921 megtekintés

Ötven éve halt meg Fábry Zoltán

 

MÁTÉ LÁSZLÓ (Kassa)

 

Számomra emlékezetes marad az a május végi vasárnap, mert azon a napon rendeztük a járási dal- és táncünnepélyt Somodiban, akkor még lent a kastélykertben. Műsorvezetőként készültem a délutáni programra, amikor megérkezett a hír: Fábry Zoltán az éjszaka folyamán meghalt. A műsor kezdetén néhány mondatban megemlékeztem róla mint közösségünk élő lelkiismeretéről, aztán felállva egyperces néma csenddel adóztunk emlékének.

 

Temetésére a hétközben került sor, nem is egyre, hanem kettőre. A stósziak ugyanis kikötötték, hogy saját tradícióik szerint akarnak tőle elbúcsúzni, amire az állami temetés előestéjén került sor a Fábry-porta dufartjában és udvarán. Ott volt fúvószenekaruk, amely gyászindulókat játszott, majd Gyüre Lajos tartott búcsúbeszédet, aki a 68-69-es események eredményeként magyar kisebbség képviseletében a Kelet-szlovákiai Kerület Kulturális Főosztályára került.

 

Számomra a hivatalos temetésnek két emlékezetes momentuma volt: Dobos László búcsúbeszéde, majd a gyors esőt követő szivárvány, ami a temető fölött jelent meg, összekötve a település körüli magaslatokat. Dobos László beszédét valahogyan úgy indította, ahogyan Antonius búcsúztatta Caesart, ami nekem azt is jelentette, hogy Fábry Zoltánt közösségünk szellemi vezéreként Dobos László követi. Ezt azonban a visszarendeződő hatalom hamar keresztülhúzta, mert rövid időn belül minden tisztségétől megfosztották, húszéves vesszőfutás és hallgatás lett a sorsa. A kilencven évvel ezelőtt született Dobos László a rendszerváltás után egy rövid ideig parlamenti képviselő lett, de látva a pártokráciát; az egymásnak feszülést, kiszorítósdit, exhibicionizmust, narcizmust, etnobizniszt…, sokunk sajnálatára inkább a Magyarok Világszövetségében vállalt szerepet. Az elmúlt harminc évben közösségünk élére nem került olyan személy, aki tudásban, tekintélyben, jellemben Fábry Zoltán és Dobos László örökébe léphetett volna. Az idei választási csőd azt sugallja, ha már képtelenek voltunk egy magyar kisebbségi tanács megteremtésére, akkor talán kezdhetnénk a görögök szerint: amolyan vének (bölcsek?) tanácsának a létrehozásával helyben, régiókban és országosan…

 

Fábry Zoltán halálának évfordulója felezi a Trianon 100-at, ami megkerülhetetlen az őáltala képviselt szemlélettel, hiszen megírta, hogy Trianon napján magára öltötte hadnagyi uniformisát, kisétált az utcára tiltakozni, hogy a cseh csendőrök elvigyék. Még szerencsére, hogy egy emberséges hadbíró elé került, aki megértette és hazazavarta. Tudjuk, hogy Fábry Zoltán két háború forgatagában is a nagy igazságkeresők sorába tartozott, s ha már a diktátumot olyan hatalmak osztották ránk, ahová jeleseink mindig tartozni akartak/akartunk, Fábry szellemében: az ember, ha tudomásul is veszi az igazságtalanságot, de sohasem fogadhatja el, mert azzal szentesítené azt! Közben emlékeztetett a mindenkori országvezetés felelősségére, amely a huszadik században két értelmetlen, gyilkos háborúba vitte a magyarságot!

 

Fábry Zoltánt a betegsége lehorgonyozta Stószra, életének utolsó évtizedében keveset utazott, inkább mások jártak hozzá: Illyés Gyula, Németh László, Veres Péter, Czine Mihály, és magyar irodalom más jeles kortársai. Szülőháza 45 évvel ezelőtt lett átalakítva emlékházzá. Amikor 1977-ben, a Sarló ötvenedik évfordulója kapcsán Erdélyből itt járt Balogh Edgár, sziporkázó ötleteit is figyelembe véve kidolgoztunk egy dokumentumot a Fábry Zoltán-emlékház benépesítésére, aminek a lényege: legészakibb kulturális intézményünk hogyan lehetne a Fábry-örökség, egyben közösségünk megtartó ihletője, a Peéry Rezső által megfogalmazott jellem szerzetese elkötelezettségében.

 

Fábry Zoltán halálának az évfordulója nem jelent ünneplést, hanem inkább számbavételét szellemének és jellemének jelenlétéről életünkben, különösen az örökös, a Csemadok, de mindnyájunk részéről egyaránt. Jó hírnek számít, hogy a Jarábik Gabriella vezette Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma vándorkiállítást készít, melynek célja felmutatni Fábry Zoltán életének és munkásságának aktualitásait, s ha a mostani világjárvány közepette májusban nem is kerül a nyilvánosság elé, az év folyamán biztosan megvalósul.

 

Fábry Zoltán elhallgatásának bizonyítéka, hogy nem jelennek meg gondolatai, művei. Több mint tíz évvel ezelőtt adta közre Tóth László összeállítását, Fábry Zoltán: Az őrhely megszólal 1945 – 1948 címmel, amely tudományos igényességű, fontos forrásanyag. Hiányzik azonban levelezésének részletesebb feldolgozása, pedig közkézen még sok fellelhető levele van. A Máriának írt leveleiből Batta György: Színek Fábry Zoltán portréjához (Madách, 1990) című könyvében a 270 levélből százvalahányat tett közzé. A levelek részletes feldolgozásával jómagamnak is voltak terveim, de különböző okok miatt nem valósultak meg, ezért leadom őket a Csemadok levéltárába, ahol fellelhetők lesznek.

 

Kassa, 2020. április 20.

Fotó: Középen: Fábry Zoltán, jobbján: Czine Mihály, balján: Gyüre Lajos

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu