KOMORÓCZY GYÖRGY

A magyar nyelv napja alkalmából Komoróczy György nyelvművelő ismerteti a Péntek János akadémikus és Benő Attila tanszékvezető egyetemi tanár által jegyzett, a magyar nyelv erdélyi/romániai állapotával foglalkozó munkát, amely szervesen illeszkedik a Trianon utáni utódállamokban élő kétnyelvű magyarok nyelvhasználatát vizsgáló kötetek sorába.

Ezzel a címmel jelent meg 2020-ban a kolozsvári Erdélyi Mú­zeum-Egyesület és a budapesti Gondolat Kiadó gondozásában a magyar nyelv romániai, illetve erdélyi helyzetéről szóló igen becses tudományos, szociolingvisztikai munka. Szerzője: Péntek János nyelvész akadémikus (professor emeritus) és Benő Attila nyelvész, tanszékvezető egyetemi tanár. A két professzor munkásságának ismeretében és a címlap láttán már lehetett sejteni, hogy a Trianon utáni Románia magyar nyelvi helyzetének, állapotának leírásáról van szó. Nagyító alá került az erdélyi és moldvai magyar (csángó) nyelvváltozat elemzése. A két tekintélyes könyvkiadó közös munkáját az indokolja, hogy ez a kötet is része annak a Budapestről indított sorozatnak, amely a Trianon utáni utódállamokban élő kétnyelvű magyarok nyelvhasználatát vizsgálja tudományos módszerekkel, tudományos objektivitással.

A kötetek megjelenésének sorrendje: Ukrajna/Kárpátalja (1998), Szerbia/Vajdaság (1999), Szlovákia/Felvidék (2000), Ausztria/Őrvidék (2012), Horvátország (2014), Szlovénia (2016), Románia/Erdély (2020). Sorozatszerkesztő: Kontra Miklós nyelvész, egyetemi tanár (Budapest).

A sorozat elindításának jelentős előzményei voltak: ahhoz, hogy kutatni, elemezni lehessen a kisebbségbe, és ezáltal kétnyelvű környezetbe került Kárpát-medencei magyarok nyelvhasználatát, a vörös diktatúrák kimúlására volt szükség (1989), utána következett egy meglehetősen heves vita a magyarországi egynyelvű magyarok és az utódállamokbeli kétnyelvű magyarok nyelvhasználatáról: vezető nyelvészek egy csoportja felrótta a magyar nyelvtudománynak ama tévedését, hogy nem vizsgálta tudományos tárgyilagossággal a kétnyelvűségbe került kisebbségi magyarok nyelvhasználatát, és a magyarországi nyelvművelés a kétnyelvűségben élőknek is olyan mércét állított, mint az egynyelvűeknek. (Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Vita a határon túli magyarok nyelvhasználatáról. Osiris Kiadó Budapest, 1998). Ennek a vitának ugyan maradtak apróbb elvarratlan szálai, most azonban nem indokolt azok felelevenítése. El kell ismernünk, hogy fontos változást eredményezett a vita, ugyanis ma már ha a magyar nyelvről, magyar nyelvi normáról (a standard változatról) vagy a magyar nyelv leírásáról beszélünk, nem pusztán a magyarországi magyar nyelvre kell gondolnunk, hanem a Kárpát-medencei magyarok nyelvére. Ezt a helyes szemléletmódot már tükrözi a 2003-ban megjelent Magyar értelmező kéziszótár 2. kiadása, ugyanis előfordulnak benne „határon túli” magyar kifejezések és jelentések, ezzel is jelezve és erősítve a nemzeti összetartozás tudatát. Jó néhány tanulmány, szakdolgozat mellett a tankönyvek is igyekeznek ezt a szemléletmódot tükrözni.

Több – szaktekintélynek számító – nyelvész szerint a kétnyelvűségben élő magyarok nyelvhasználata ma már nem rosszabb a magyarországiakénál, csak egy kicsit másabb. Ebben a „kicsit másabb”-ban szerepe van a ’89 óta tapasztalható szabadságnak és a világháló nyújtotta új lehetőségeknek, mert ha nem így alakul az élet, lehet, a „nagyon másabb” minősítést kellene most használnunk.
A szerzők szociológiai kutatásokat, felméréseket is felhasználva tudományos pontossággal, nagyon részletesen írják le a nyelv vízszintes és függőleges tagolódása szerint anyanyelvünk romániai helyzetét, állapotát és beszélnek feltételezhető jövőjéről. Nyolc fejezetre osztották a kötetet: 1. Népek és nyelvek Erdély múltjában; 2. A magyar nyelvközösség néhány jellemzője a 21. század 2. évtizedében; 3. Nyelvváltozatok és regiszterek; 4. Politika; 5. Nyelvhasználati színterek; 6. Kétnyelvűség a romániai beszélőközösségben; 7. Az érintkező nyelvek kontaktusnyelvészeti kérdései; 8. Összegzés. A fejezetek 134 címet tartalmaznak. A kutatások, felmérések elemzéseihez 35 táblázat, 19 ábra és 6 térkép van mellékelve. Ezek megnevezései közt például ilyenek vannak: A történeti Erdély népességének etnikai megoszlása; Magyar nyelven tanulók száma és aránya; A médiafogyasztás nyelve; Mi határozza meg leginkább az Ön nemzeti hovatartozását?; Hol beszélnek a legszebben magyarul?; Népek a 13. század közepén; Magyar nyelvjárási régiók, szigetek, szórványok.

A fontosabbnál fontosabb nyelvi kérdések, megállapítások, gondolatok felsorolására – terjedelmi okok miatt – nincs lehetőség, célunk most csak a figyelemfelkeltés lehet. Ízelítőt kapunk – egyebek mellett – Erdély történetéből megtelepedésünktől napjainkig, benne a románok, németek (szászok), cigányok és más nemzetiségűek ideérkezéséről. Olvashatunk településszerkezetről, demográfiai helyzetekről, oktatásról, önazonosságtudatról (ebben az anyanyelv jelentős szerepéről), újságíróképzésről, a média nyelvhasználatáról, egyházakról (a reformáció szerepéről, felekezeti megoszlásról), a magyar–román nyelvi kapcsolatok kezdeteiről, a Trianon előidézte kétnyelvűségről, nyelvi jogokról, asszimilációs törekvésekről, a romándomináns kétnyelvűség következményeiről, nyelvvédelemről, nyelvi tervezésről és még nagyon sok egyébről. A nyelvi tervezés röviden fogalmazva azt jelenti, hogy a nyelvet a jövőben is alkalmassá kell tenni társadalmi szerepének betöltésére. A jövőt illetően a szerzők a felmérések alapján azt a következtetést vonják le, hogy az erdélyi magyar nyelvnek magas fokú az elismertsége a magyar anyanyelvűek körében. Ennek ellenére ezzel a ténnyel nincsenek összhangban a beszélők napi pragmatikus döntései (mert például a tannyelvválasztásban sokan az államnyelvet preferálják, de említhetném a számítógépes nem magyar billentyűzet választást is, megcsúfolva az édes anyanyelvet az ékezethiányos nyelvhasználattal; gondoljunk például az ilyen szavakra: szárnyaló, török, tőr stb.).

Péntek János és Benő Attila arra is figyelmeztet bennünket, hogy kerüljük az illúziókat, de a destruktív borúlátást is, ugyanis a magyar nyelv erdélyi jövőjének ügyében – a mostani szabadság mértékében – a felelősség, felelős cselekvés nyelvközösségünkre hárul. Arról sem feledkezve meg, hogy a jövő a gyermekekben van!

A kötetet nyelvhasználati kérdőív, név- és tárgymutató egészíti ki. A névmutató szerint ebben a meglehetősen komplex munkában a szerzők az itt következő jeles hazai – kolozsvári – szakemberek kutatásaira hivatkoznak leggyakrabban: Kádár Edit nyelvész, egyetemi docens; Szikszai Anna néprajzi szakíró; Szilágyi N. Sándor nyelvész, egyetemi tanár; Tánczos Vilmos néprajzkutató; Veres Valér szociológus.

A nyelvészet kapcsolatban áll számos tudományággal (hisz nyelv és gondolkodás elválaszthatatlan egymástól), ezért (is) ajánlható tanulmányozásra ez a kiváló munka nyelvészeken/nyelvművelőkön kívül történészeknek, néprajzkutatóknak, szociológusoknak, közgazdászoknak, jogászoknak, pedagógusoknak (különösen magyar szakosoknak), papoknak/lelkipásztoroknak, újságíróknak, színészeknek, orvosoknak, műszaki értelmiségieknek, politikusoknak, valamint azoknak az értelmiségieknek, akiket érdekel a magyar nyelv erdélyi/romániai változatának múltja, jelene, jövője. Különös tekintettel arra, hogy ilyen részletes, tudományos pontossággal készült magas színvonalú nyelvleírás még sosem született Erdély Romániához csatolása óta.