Legutóbbi hozzászólások

  1. A honlapon ezt a mondatot olvastam: „2021-2022-ben a Trianon-kislexikonból 5000 példányt sikerült társszervezeteken, alapítványokon, egyesületeken, egyetemeken keresztül eljuttatni a Kárpát-medence…

  2. A Balassi kard irodalmi díj nemzetközivé tétele, a magyar irodalom hírnevének a Világban való öregbítése egy állami elismerés is érdemelne.

A magyar oktatástörténet fordulópontja – 150 éve született az Eötvös-féle közoktatási törvény

2018.11.10. szombat, 12:54

2 344 megtekintés

MOLNÁR ZSOLT (BUDAPEST)

„Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb részét elfelejthetjük, de a hatás, amelyet egy jó közoktatási rendszer szellemi tehetségeinkre gyakorol, megmarad.”

 

Báró Eötvös József (1813-1871), a XIX. század kiemelkedő magyar oktatáspolitikusa vetette papírra ezeket a gondolatokat. Eötvös az 1840-es évek elejétől kezdett pedagógiai reformgondolatokkal foglalkozni. Az első felelős magyar kormány kultuszminisztereként 1848 júliusában felterjesztette a népképviseleti országgyűlésnek az oktatásról szóló törvényjavaslatát, amely a népoktatás alapvető kereteit, elveit tartalmazta. Továbbá egy másik javaslatával a pesti egyetemen szerette volna megszervezni a tanárképző intézetet, amely a középiskolai oktatás számára bocsátott volna ki szakembereket. Minisztersége alatt magyar politikusként először foglalta írásba, hogy a kialakítandó polgári államnak alapvető szerepet kell vállalnia a közoktatásban. A törvényjavaslat szerint az állam feladata ezen a téren kettős: egyrészt gondoskodnia kell arról, hogy minden településen legyenek népiskolák, másrészt azt is ellenőriznie kell, hogy minden iskolaköteles gyermek igénybe veszi-e az alapműveltség megszerzésének a lehetőségét. Az országgyűlés – az Ausztriával való viszony kiéleződése miatt – ekkor úgy határozott, hogy a törvény részletes megvitatása nem időszerű, azt békésebb időkre kell halasztani.

A sors különös kegye folytán viszont második minisztersége ideje alatt Eötvös Józsefnek lehetősége nyílott arra, hogy elképzelései jelentős részét megvalósíthassa, hiszen a kiegyezés után – az Andrássy-kormányban – ismét ő lett a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium vezetője. A kultusztárca régi-új birtokosának szilárd elhatározása volt, hogy befejezi a magyar közoktatás polgári átalakítását, amelyet 1848-ban elkezdett. Ezért miniszterségének egyik legfontosabb célkitűzésévé tette, hogy az állam gyökeresen átformálja az egész magyarországi közoktatást.

Az állami befolyás érvényesítése nem új keletű a magyar oktatás történetében, hiszen Mária Terézia 1777-es rendelete óta több ilyen értelmű szabályozás is megfogalmazódott már. A legutóbbi, a szabadságharc veresége után – 1849 októberében – kiadott bécsi kormányrendelet kimondta, hogy a Habsburg Birodalom egészében az oktatás fölött az állam gyakorolja a főhatóságot. Ez a szabályozás teljes mértékben megfelelt az 1849 utáni neoabszolutizmus központosító törekvéseinek. A rendelet értelmében a községi elöljáróságok csupán az iskolák anyagi fenntartásával foglalkozhattak, a szellemi irányítás továbbra is az egyházak, főként a katolikus egyház kezében maradt.

Eötvös az országgyűlésben az 1868-as költségvetés országgyűlési tárgyalásakor a következőképpen érvel a törvény elfogadásáért: „Az egyenlőség nem jog, hanem tény; az egyenlőség pedig tény ott, hol az a műveltség egyenlősége (…) Részemről meg vagyok győződve, hogy azon percben, melyben Magyarország művelt osztályai át lesznek hatva azon kötelességtől, hogy azokat, akik műveltségben még nem részesültek, magokhoz emeljék, azon percben a népnevelés ügye haladni fog óriási lépésekkel és minden polgári kötelességek között kétségkívül minden műveltebb férfiúnak legmagasabb kötelessége kezet nyújtani azoknak, akik alatta állnak, hogy őket fölemelje oda, hogy az országnak valóban polgárai lehessenek. (…) Ma már a legegyszerűbb parasztgazdának is bizonyos positiv ismeretekre és ezen ismereteken alapuló, reflectáló és számító képességekre van szüksége, egyfelől hogy földjét bővebb termésre kényszerítse, másfelől hogy terményét értékesíteni tudja. Az ország gazdasági fejlődésének gátja népünk csekély műveltsége. Hogyan valósítható meg a néptömegek „fölemelése”, „a műveltség egyenlősége” Eötvös szerint? Úgy, ha az elemi iskoláztatást kötelezővé teszik, ha az államigazgatás egységeit iskolafenntartásra kötelezik, ám az iskolaállítás jogának lehetőségét megadják a felekezeteknek és a magánszemélyeknek is. Ha a közoktatás költségeire közadókat lehet kivetni, illetve ha az államnak lehetősége van az oktatási folyamat színvonalának emelésére. Fontos kérdés volt tehát a közoktatás irányításában betöltött állami szerep tisztázása: „A népiskolai törvény tervezésénél egyik kiindulási fő elvem (…), hogy a népoktatás ügye nem az államkormány kezében legyen teljesen központosítva, hanem a községek és megyék önkormányzatilag a lehetőségig önmaguk intézzék el saját népnevelési ügyeiket.” – fogalmaz Eötvös az országgyűlés elé terjesztett jelentésében, amelyben a magyar közoktatás állapotát értékeli. Reformtervében tehát az állam által létrehozandó – a helyi közösségek által irányítandó – népiskolák rendszerének kiépítését szorgalmazza. A koncepció szerint községi iskolák létesítését csak ott kell elrendelni, ahol nem működnek egyházi népiskolák. A felekezeti iskolák államosítását már csak azért sem szorgalmazta, mert a központi államhatalom túltengését kifejezetten károsnak tartotta. Felfogása szerint a „monopolizált állami közoktatás távol áll a szabadság eszméjétől”. Ugyanakkor kimondja, hogy a megszületendő közoktatási törvény szabályozásainak nagyobb része a felekezeti iskolák számára is kötelező érvényű.

 

Eötvös József szobra szülőhelyén, Ercsiben (Kép: MZs)

 

Eötvös végleges törvényszövege 1868. június 23-án került a képviselőház elé, s – hosszas parlamenti vita után – csak december 15-én szentesítette a király. Ezzel megszületett Magyarország első népoktatási törvénye, az 1868:38. törvénycikk.

Az új törvény fontosabb pontjai közé tartozott, hogy pénzbüntetéssel kellett sújtani minden szülőt, aki gyermekét hatéves korától tizenkét éves koráig nem járatta iskolába. Ettől kezdve lépett jogilag életbe Magyarországon az általános tankötelezettség (ahogy a törvény fogalmaz: iskolakötelezettség). Ez a rendelkezés azért is kiemelkedő a magyar közoktatás történetében, mert ezen a téren Európa több országát is megelőzte: pl. Angliában is csak két évvel később, 1870-ben fogadtak el törvényt az általános tankötelezettségről. Az 1848. évi tervezettől eltérően ugyanakkor nem mondja ki népiskolai oktatás ingyenességét, de ír arról, hogy a szegény szülők gyermekeinek nem kell tandíjat fizetniük.

A törvény értelmében a már meglévő három-, négy és ötosztályos városi és falusi kisiskolák továbbfejlesztésével létrejött a hatosztályos elemi népiskola. Szintén új fejlemény volt, hogy a városi elemi iskola minden osztálya számára már külön tanítót írt elő a törvény, míg a falvakban továbbra is osztatlan képzés volt, hiszen ott csak egy tanító foglalkozott mind a hat osztály tanulóival.

Eötvös nemzetiségi kérdésekben tanúsított toleranciáját jelzi, hogy a törvény kimondja: minden gyermeket anyanyelvén kell tanítani a népiskolában.

A hatosztályos elemi népiskola után, a tizenkettedik életévüket betöltött gyermekeknek úgynevezett „ismétlő iskolába” kellett járniuk. Itt már nem folyt mindennapos tanítás. Télen hetenként öt, nyáron két óra volt a kötelező tanítási idő. A törvény létrehozta a felsőbb népiskolát, amely a hatosztályos elemire épül. Ilyen intézményeket az ötezer lakosnál nagyobb lélekszámú településeken kellett felállítani. A nagyobb községek, kisvárosok felső népiskola helyett polgári iskolát létesíthettek. A polgáriban a fiúk hat-, lányok pedig négyéves képzésben részesültek. Polgári iskolába a népiskola első négy osztályát elvégzett tízéves gyerekek nyerhettek felvételt.

A törvény szabályozta az állami fenntartású iskolákban az iskolaszék hatáskörét is. Az iskolaszék egy kilenctagú testület volt, melyben helyet kellett adni a település lelkészének (több felekezet esetén a lelkészeknek), a tanítónak, valamint a helybeli lakosság képviselőinek, akik, „lehetőleg az oktatásügyhöz értő egyének legyenek” – fogalmaz a törvény. Az iskolaszék felügyelte tehát a községi népiskolát, választotta meg a tanítót, ellenőrizte a törvény betartását, a tandíj beszedését, a mulasztások igazolását; valamint rendelkezett az iskolaépület javíttatásáról, taneszköz-beszerzésről. Képviselői jelen lehettek a vizsgákon, dönthettek a tanító és a szülők közötti vitás kérdésekben is. Később, egy 1876-ban elfogadott törvény alapján a felekezeti népiskolák mellé is szervezni kellett iskolaszékeket.

A népiskolai törvény nagy anyagi terheket rótt az egyes településekre (különösen érzékenyen érintette ez a kisebb községeket), hiszen kötelezte őket az iskolafenntartásra, bár kiadásaikhoz az állam évi rendszeres segélyekkel azért hozzájárult. Ugyanakkor az állam számára is terhet jelentett: a törvénycikk 80.§-a kimondta: ott, ahol semmiféle iskola nem létezik – és ilyen nagyon sok volt az országban –, az állam kötelessége népiskolát felállítani.

A felekezeti iskola nélküli községek közös népiskolájának felállításán túl Eötvös az állam befolyását közvetett eszközökkel kívánta érvényre juttatni. Ez a befolyás leginkább az ellenőrző szerepben, a felügyelet jogában testesült meg, amit a tanfelügyeleti rendszer bevezetésével lehetett megvalósítani. A tanfelügyelők az oktató-nevelő munka hatékonyságát viszont a felekezeti iskolákban is ellenőrizhették.

Mindemellett az állam ösztönző szerepet is betöltött: állami tanítóképzők felállításával szorgalmazta a tanítóképzés színvonalának emelését és gondot fordított a színvonalas népiskolai tankönyvek elkészítésére is. Az ország területén húsz tanítóképzőt kellett felállítani. A három évfolyamos képzőket gyakorlóiskolával kapcsolták össze azért, hogy „a növendék-tanítók gyakorlatilag képeztethessenek”. A lányok számára külön „tanítónő képező intézetek” létesítéséről rendelkezett a törvény, a képzés időtartama itt is három esztendő volt.

Eötvös József tisztában volt a törvény érvényesítésének korlátaival, tudta, hogy a rendelkezések végrehajtásához hatalmas anyagi befektetésre lesz szükség, ezért a hatás csak évtizedek múlva lesz érzékelhető. A törvény utólag úgy vonult be a magyar köztudatba, hogy itt foglalták először írásba a tankötelezettséget, azonban éppen ennek a végrehajtása volt a legnehezebb a dualizmus évtizedei alatt. A tankötelezettség teljesítésének első akadályát az iskolák hiánya képezte. Ha a törvényesen megengedett nyolcvan gyermeknél több nem járt volna egy tanterembe, akkor az iskolakötelesek egynegyede látogatta volna csupán a tanintézményeket. Sokkal több népiskolát kellett volna építeni az ország elmaradott vidéki térségeinek falvaiban és az alföldi tanyavilágban is. A meglévő iskolaépületek nagy része elavult volt, a nevelő-oktató funkcióknak nehezen tudott csak megfelelni, s a népiskolai tanítók száma sem volt elegendő.

Mindezeknek köszönhetően az első világháború utáni időszakban is több mint 15%-a írástudatlan volt a magyar lakosságnak. Ezt a problémát majd a két világháború közötti – Klebelsberg nevével fémjelzett – oktatáspolitika oldja meg, amelyhez az alapokat kétségtelenül az Eötvös József-féle 1868-as törvény adta.

 

A Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott Eötvös-emlékérem — Eötvös József születésének 200. évfordulójára készült (kép: Magyar Pénzverő Zrt.)

 

Felhasznált irodalom

Eötvös József 1976. Kultúra és nevelés. Magyar Helikon, h. n.

Eötvös József 1977. Vallomások és gondolatok. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest.

Felkai László (szerk.) 1959. A dualizmus közoktatásügyének bírálata a haladó sajtóban. Budapest.

Felkai László 1979. Eötvös József közoktatásügyi tevékenysége. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Felkai László 1983. Neveléstörténeti dolgozatok a dualizmus koráról. Tankönyvkiadó, Budapest.

Kelemen Elemér 2003. Eötvös József gondolatai államról, egyházról, iskoláról. Világosság. 44. évf. 3–4. sz. 63–70.

Pukánszky Béla – Németh András 1997. Neveléstörténet. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.

 

Megjegyzés: A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága 2018. június 23-án Széphalomban, A Magyar Nyelv Múzeumában rendezett esszékonferenciát Eötvös József-féle népiskolai törvénnyel kapcsolatban. Az akkor elhangzott előadások: Halász Csilla: A népiskolai törvény hatása az iskolaépítésekre – iskolaépítészet 1968 után, Arató Balázs dr.: A népoktatási törvény jogi és nyelvi jelentősége, Pölcz Ádám: A népoktatási törvény hatása a nyelvtanoktatásra, Balázs Géza: A kiegyezés korának nyelvstratégiája. Az Eötvös Józseffel és a népiskolai törvénnyel kapcsolatos előadásokat és tanulmányokat a NYÉK 2018. évi nyomtatott kiadásában tervezzük megjelentetni. A szerk.

 

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu