Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

A mi nyelvünk

2016.02.07. vasárnap, 18:14

556 megtekintés

BALÁZS GÉZA (BUDAPEST)

Üdvözlő beszéd A Magyar Nyelv Múzeuma megnyitásán


alt

A Magyar Nyelv Múzeuma (Képek: Balázs Géza)

 

 

Szeretettel édesapámnak, aki a magyar nyelv és kultúra szeretetére megtanított…[1]

Mottó (1): „Anyanyelv: a bölcsőtől a koporsóig” (Dupka György)[2]

Mottó (2): „Az egyetlen egészen bizonyosan magyar valami, amit ismerünk és elismerünk, a magyar nyelv. A magyar nyelvet kétségtelenül belső adottságaiban élő, sajátosan magyar kultúra ereje feszítette olyan formává, amilyenné éppen fejlődött.” (Karácsony Sándor, 1985. 241.)

Mottó (3): „A hazai nyelv a nemzeti szeretetnek legszorosabb kapcsa még azoknál is, kiknek nemzete különböző részekre szaggattatott s egy testet többé nem tészen…”[3]

Nyelvünk zivataros századaiból…

Időről-időre fölvetik a filozófusok, néprajzkutatók, művelődéstörténészek, irodalmárok, nyelvészek, hogy valójában mi is a magyar? Vagyis: melyek a jellemző magyar tulajdonságok. A kérdésre Karácsony Sándor adta eddig a legpontosabb válasz. Legbiztosabb magyar jellemző csak egy van: a magyar nyelv. (Karácsony 1985. 241.)

A magyar nyelv Európa régi nyelvei közé tartozik. 1996-ban ünnepelte Magyarország a honfoglalás 1100. évfordulóját. A magyarok több hullámban, a kettős honfoglalás elmélete szerint először már a VII. században, végleg azonban 896-ban érkeztek a Kárpát-medencébe. És ekkor már szórványos nyelvemlékekkel bizonyíthatóan magyarul beszéltek.

Magyarország 2000-ben ünnepelte az államalapítás ezredik évfordulóját. 1000-ben koronázták királlyá az államalapító Istvánt, akit később szentté is avattak. Hogy milyen nyelven történt a koronázás, nem tudjuk. A királyi udvarban leginkább nyilvánvalóan latin, kis részben görög, később német, lengyel, horvát nyelven is folyhattak hivatalos tárgyalások. Az alapnyelv, a mindennapi kommunikáció nyelve azonban egészen bizonyosan a magyar nyelv volt.

A magyar mint államnyelv

A magyar állam hivatalos nyelvét sokáig nem nevezték meg. Nem volt rá szükség. A hivatalos följegyzések, oklevelek nyelve még évszázadokig a latin. Később a német hatás erősödött. A nemzetiségi területek mindig többnyelvűek voltak.

Nem bizonyított adat szerint Bethlen Gábor Erdélyben bevezette a magyart mint államnyelvet. II. Rákóczi Ferenc a szabadságharcban hivatalossá tette a magyar nyelvet.

A XVIII. század végén II. József kis időre a németet iktatta hivatalos nyelvvé. Részben ennek hatására, ellenhatásként bontakozott ki a száz évig tartó, igen sikeres magyar nyelvújítás. A magyar nyelvújítás mellett megkezdődött a nemzetiségek nyelvi reformja is. A reformkor egyik fő célja a magyar nyelv fölemelése volt. Ez 1844-ben a magyar nyelv államnyelvvé nyilvánításában nyilvánult meg. Magyarországon tehát rejtetten 1100, kinyilvánítottan mintegy 160 éve államnyelv a magyar.


Európa egyik legrégibb folyamatos nyelve

Talán nem túlzunk, ha kijelentjük, hogy a magyar nyelv ma Európa egyik legrégibb, folyamatosan élő, a hivatalos és a magánéletben használt nyelve. Ma, amikor az informatikai forradalom kapujában a nyelveket sokféle veszély fenyegeti, szinte minden nyelv értelmisége igyekszik hangsúlyozni az anyanyelvek értékét. Az Európa Tanács a 2001. esztendőt „a nyelvek évévé” nyilvánította, (European Year of Languages, az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 1999. január 19-én tartott 656. ülése.), február 21. pedig az anyanyelvek napja lett.

A magyar nyelv mint szimbólum

A különböző évfordulós megemlékezéseken a magyar nyelvre is sokszor hivatkoznak: az államelnök, a miniszterelnök, a szellemi vezetők rendszerint jelképként, szimbólumként idézik. A nem hatalmi pozícióban lévők pedig kifejezik félelmüket a nyelvre ható veszélyekkel kapcsolatban. A nyelvi kérdést meglehetősen áthatja a politikum, az esztétikum és az emóció.

Milyen önsztereotípiák, mítoszok, szimbólumok születtek a magyar szellemi életben az idők során a nyelvvel kapcsolatban? Talán a leggyakrabban a következők: a magyar nyelv kicsiny (nem beszélik sokan), egyedüli (Európa közepén rokontalan), „nehéz” (nehezen megtanulható), „pusztuló”, valamint „ősi” (múltja homályba vész) nyelv. Természetesen minden nézőpont, beállítás kérdése. A magyar nyelv „kicsiny”, ha a sok százmilliós beszélő közösséggel rendelkező nyelvközösségekre gondolunk. De ha a világ kb. 6000 még beszélt nyelvét nézzük, akkor a beszélők száma szerint a magyar nyelv kb. a 40. helyen áll. Az uráli-finnugor nyelvcsaládban pedig a kb. 14 milliós magyarság a legnagyobb nyelvet alkotja. A magyar nyelv Európa közepén meglehetősen egyedüli, egyéni – rokontalan. Nyelvrokonai Európában csak az északon élő finnek, észtek, lappok, illetve Oroszország európai és ázsiai területén a további finnugor népek. A nyelvi szerkezet különleges volta miatt nehéz nyelvnek tartják, bár ha a – mondjuk – az egyiptomi vagy kínai nyelvre gondolunk – az sem lehet éppen könnyű nyelv. A nyelv romlik – ez meglehetősen elterjedt sztereotípia. A magyar nyelvvel kapcsolatban azonban fölerősödött Herder XVIII. század végi kijelentése nyomán: tudniillik, hogy a magyar nyelv hamarosan elpusztul a szláv tenger közepette. Részben ennek a megrázó kijelentésnek a következménye lett az eddig legnagyobb hatású magyar nyelvreform: a nyelvújítás.

A szimbólummá válás mégis leginkább a magyar nyelv „ősiségével” kapcsolatos. A nyelvészek, száz év óta hangoztatott szinte egyöntetű álláspontja szerint a magyar nyelv az uráli-finnugor nyelvcsaládba tartozik. Ennek ellenére azelőtt és azóta több tucat nyelvvel rokonították a magyart. A rendszerváltozás után, a nyilvánosság bővülésével különösen sok „elmélet” van forgalomban: a leginkább hangoztatottak szerint a magyar nyelv a finnugor nyelvcsalád mellett vagy helyett a japán, az ujgur, a török, a szanszkrit, a sumér, a héber, az egyiptomi, a latin nyelvvel hozható rokonságba. (Vö. Rédei 1998.) A legújabb „elméletek” az etruszk, valamint az amerikai indián nyelveket hozzák kapcsolatba a magyar nyelvvel.

 

alt

Jelenkori szimbolizáció: kiállítás, múzeum

A millecentenárium (az 1100 éves) és a millennium (1000 éves évforduló) kapcsán tovább folyt a „jelképesítés”, vagyis a szimbolizáció. Ennek alapja vagy következménye a mítoszteremtés, s úgy látszik, hogy a szimbolizáció új rítusokban, sőt tárgyi megvalósulásban, emlékállításban is testet ölt.

Ilyen volt a 2001-ben, a budai volt Ganz gyár területén megnyílt Millenáris Kiállítás, amelyben komoly szerepet kapott a magyar nyelv. A kiállítás forgatókönyvét a Magyar Tudományos Akadémia Magyarország képe című nemzeti stratégiai kutatási programja ajánlásai nyomán dolgozták ki. A nyelvi rész egyik különlegessége a fonetika tudománya elindítójaként is tisztelt Kempelen Farkas világhírű beszélőgépének a helyreállítása és bemutatása. „Az álmok álmodói” kiállítást 2002-ben bezárták.

Akkor már több éve létezett egy fölvetés a magyar nyelv múzeumának (eredetileg egy magyar nyelvtörténeti múzeumnak) a létrehozására. Pásztor Emil egri főiskolai tanár gondolatát a sátoraljaújhelyi Kazinczy Társaság karolta fel. A múzeumot Széphalomban képzelték el, hiszen Széphalom spontán módon is egyfajta irodalmi-nyelvi zarándokhely lett.

Széphalom többszörös szimbóluma a magyar nyelvnek. Itt élt és itt van eltemetve a magyar nyelvújítás vezéralakja, Kazinczy Ferenc. A település eredeti neve Kisbányácska. Kazinczy adta mai, „szépen” hangzó nevét. Kazinczy sírjától nem messze szép parkban a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére egy emlékcsarnokot építettek 1873-ban. A Kazinczy-emlékhely az országjáró, országismertető kirándulások fontos, szinte kultikus célpontjává vált.

Széphalom Magyarország leglátogatottabb irodalmi emlékhelye. Ezért ide képzelték el – most már kibővített szerepkörrel – a magyar nyelv múzeumát is. 2003-ban el is helyezték a múzeum alapkövét. Az építkezés ünnepélyes megindítása 2007. április 18-án, a 41. magyar nyelv hete megnyitónapján kezdődött. Az épület még ugyanabban az évben elkészült, az ünnepélyes megnyitót és a 42. magyar nyelv hete megnyitóját pedig 2008. április 23-án tarthattuk meg a múzeum épületében.


Nyelvészeti topográfia

Természetesen további helyek is versenyezhetnének a magyar nyelv topográfiai (helyrajzi) szimbóluma versenyen. A Budapest melletti település, Pécel lehetne a „második Széphalom”: a Ráday-grófok, különösen Ráday Gedeon nyelvi buzgalma miatt, de azért is, mert itt született és élt a nyelvújítás másik nagy hatású alakja, Szemere Pál (Balázs 1981). Fontos hely lehetne még a magyar nyelvújítás, nyelvművelés történetében Tihany (az első magyar mondatot tartalmazó nyelvemlék, az 1055-ből származó Tihanyi Alapítólevél kapcsán), Marosvásárhely (Aranka György és az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság, esetleg a Teleki Téka kapcsán), Győr (Révai Miklós, Guzmics Izidor és az országos Kazinczy-versenyek kapcsán), és még versenybe szállhatna Debrecen (Debreceni grammatika), Szolnok (Verseghy Ferenc), Veszprém, Sárvár (Sylvester János) – és értelemszerűen – Pest és Buda is. A Lánchíd mellett álló Magyar Tudományos Akadémia önmaga is a magyar nyelv egyik szimbóluma, hiszen 1825-ben Széchenyi István anyagi felajánlásával a magyar nyelv művelésére alakult meg. És a sort még folytathatnánk…


Rovásírás, írásjegyek

A magyar nyelv jelképszerűségét érintő, kimondottan szemiotikai jellegű konfliktus is kibontakozott az 1999-es frankfurti könyvkiállítás ürügyén. Frankfurtban természetesen Magyarország is bemutatkozott a könyvkiállításon. A kiállított könyvekkel kapcsolatban társadalmi vita is folyt, s egyesek meglehetősen harcosan képviselték, hogy a sokféle magyar könyv között kapjanak helyet a magyar rovásírásról (a latin betűs írást megelőző, illetve különösen a székelyeknél a XIX. századig élt régi írásról) szóló kiadványok.

A (magyar, székely?) rovásírás valóban alapvető magyar, magyar nyelvi szimbólum. A rockénekes Michael Jackson 1994-ben Budapesten forgatott egy zenei klipet, amelyben a helyi szereplők rovásírásos pólót viseltek. Rovásírásos póló, ábécé most is kapható Magyarországon. 2000 augusztusában egy általános iskolában országos rovásírás versenyt rendeztek. Kidolgoztak egy számítástechnikai programot, amely latin betűs szöveget alakít át rovásírásossá. Akad olyan szülő, aki gyermekének megtanítja a rovásírást, hogy titokban így tudjon levelezni.

Még folyik a gondolkodás, s valódi, gyakorlati szemiotikai kérdés, hogy mi szimbolizálja legjobban a magyar nyelvet? Biztos, hogy a rovásírás felhívó jel; de az is biztos, hogy a latin betűs magyar ábécében is vannak elgondolkodtató, szimbolizálható jelek. Ilyen gyakorlatilag minden kettős, y-ra végződő betűjelű mássalhangzó: gy, ty. Ilyenek az ékezetes, pontos magánhangzók: i, u ú, ü, ű stb. A latin betűket ismerő, nyugatról érkező külföldi rendszerint elhűlve torpan meg az első magyarországi helységnévtábláknál: Hegyeshalom, Győr. Szinte kiolvashatatlanok egy idegen számára.


Ly és ö

Különösen két betűjel rendelkezik erős szimbolikus töltéssel. Ilyen pl. az ly: amely egy nyelvjárási, régi magyar hangot jelöl – de a mai köznyelvben már nem használják. Hangértéke megfelel egy másik betűnek: a j-nek. Tehát hagyomány, ma egyszerűen „luxus” a magyar helyesírásban. A gyerekeknek külön meg kell tanulni, hogy melyik szót írják ly-nal, melyiket j-vel. Logika nincs benne, ezért olykor nehézséget okoz. Annyi didaktikai tanács talán adható: hogy az ly-os szavak többsége régi. Ám az sms-helyesírásban, rövidítés céljából már elhagyják, az egyszerűbb jellel, a j-vel helyettesítik. Mégis, amikor helyesírási reformok voltak, soha nem kívánták az eltörlését. Az ly tehát a magyar nyelv hagyományos és sajátos voltát, a jelenben élő hagyományt jelzi. Helynevekben pedig egészen sajátos érték: Galyatető, Erdély, Lyukóbánya.

Erős szimbolikus töltése van még az ö hangnak is. Részben azért, mert meglehetősen sajátos hang és jel. Magyarország déli részén széles sávban egyes e hangok helyett ö hangot mondanak. A köznyelvben is vannak e ~ ö alakpárok: ser ~ sör, seper ~ söpör, fel- ~ föl-. Az ö hang használatával a nyelv dallamosabb, színesebb. Az ö hang nem volt meg a finnugor alapnyelvben, az ómagyar korban alakult ki. Kicsit „törökös” hangnak tetszik. Helynevekben különös érték, csupa ö magánhangzót tartalmazó nevek is vannak: Göd, Gödöllő, Győr, Györök, Bököny, Bögöt. Az ékezetes betűket egyes számítógépes, levelezőprogramok felszámolták, „kalapos” vagy „hullámos” ékezet került a két pont vagy két vesszőcske helyére. Van, aki már kézírásban is ezt követi. Az igényes magyar közönség azonban ragaszkodik az eredeti ékezetek jelöléséhez.

Kínálkozik tehát a magyar nyelv szimbólumaként, 0 kilométerköveként az ly vagy az ö betűjele. (A magyarországi főutakat mind a Lánchíd budai hídfőjénél lévő ún. 0 kilométerkőtől számítják.) S mi lehet még a következő „kilométereken”? A magyar nyelv egyedi jellemzőit mutató kategóriák (62 jellemzőt gyűjtöttem össze, itt most valóban csak néhány „érdekesség”): a gazdag hangutánzás, az ikerszók gyakori használata, a szó végi szerkesztés, a tömörség (szintetikus szerkesztés), inkább a valami felé való irányulás, mint a valamiben levél („Nem megy a fejembe”, „Vízbe fullad”), az egyes szám kedvelés, az időbeli és térbeli zártság, konvergencia (egységesülés), a világon egyedülálló névsorrend (vezetéknév – keresztnév), amely a magyar jelzős szerkezet sorrendjét képezi le. (Balázs 2000.)


A magyar nyelv az informatika korában

A magyar nyelv „útjának” – szimbólummá növelhető metafora ez is – további fontos állomásai: a már említett eredetmagyarázatok (alternatív rokonságelméletek – sokféle mitológiával), a rovásírás, a könyvtárnyi szótár- és fordításirodalom, a magyar nyelvről szóló termékeny, érzelmi töltésű irodalom (vers és próza), a nyelvtanok, a szótárak is. Jellemző eszközök, gépek is szimbolizálják a magyar nyelvet. Említettem, hogy a Nyelvtudományi Intézetben rekonstruálták Kempelen Farkas a XIX. század eleji beszélőgépét. A nyelvi technológiákhoz köze van a golyóstollnak, a televíziónak, a számítógépnek: ezek is részben vagy egészben magyar találmányok.

A mítoszteremtés, a szimbólumalkotás, s az azzal együtt járó rítusok antropológiai jellemzőnek tekinthetők. Nélkülük valószínűleg nem léteznek emberi közösségek.


alt

Nyelvünkről szólnak

A magyar irodalom tele van a nyelvvel kapcsolatos idézetekkel. Illyés Gyula is felfigyelt rá: „Alig van ország, ahol annyi szépíró műveiből ne lehetne külön könyvet vagy könyvecskét összeállítani ilyen címmel: Anyanyelvemről” (Illyés 2002. 229.) Illyésnek igaza van. Azóta többen is összegyűjtötték a jeles idézeteket költőinktől, íróinktól.[4]

Boncolgathatjuk a nyelvet tudományosan, ettől még nem változik az, hogy az egyik legfontosabb kapcsolat ember és nyelve között érzelmi. Az anyanyelv keretbe fogja az ember életét, lehetőséget ad a kiteljesedésre, több fizikai valóságunknál. Erre Kosztolányi Dezső hívja fel a figyelmet személyes hangú írásában:

„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valamin, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok.”[5]

Ebből persze az is kiolvasható: naponta kell gondolni erre az értékre, erre a kincsre. Mert aki erre gondol, abban tudatosodik ez az érzés. Az emberré válás egyik legnagyobb titka pedig a tudatosulás. Az élményt és az ehhez kapcsolódó cselekvést Zsirai Miklós így fogalmazza meg:

„Szeretem nyelvemet, ezt a minden előttem élt magyarnak lelkével átitatott drága örökséget, ezt a minden utánam élő magyarra átszármaztatandó nyelvi muzsikát, s gyönyörűséges kötelességemnek érzem ennek minél tökéletesebb megismertetését, megbecsültetését, megkedveltetését.”[6]

Az anyanyelvnek a személyiségben játszott alapvető szerepére világít rá Bárczi Géza: „Az anyanyelv a személyiség legbensőbb sajátja.”[7]

Hogy ma ilyen sorokat aligha ír le író, aligha mond ki közéleti ember, s ha idézem, szentimentalizmussal is vádolhatnak – elgondolkodtató. A nyelvhez való viszonyunkban van valami komolyan elgondolkodtató. De előbb járjuk végig az utat: íróink, költőit vallomásait az anyanyelvről, sőt általában a nyelvről – mert bennük ott van szinte minden modern nyelvészeti gondolat költőien megfogalmazva. Például Németh Lászlónál: „Vér hordja a test öröklését, a nyelv a lélekét.”[8] Ebben a gondolatban voltaképpen a kulturális evolúció fölfogása rejlik. Csakhogy arról több tucat könyvet írtak már. Németh Lászlónál elég volt egy sor. Modernebbül talán azt mondanánk, hogy a génekben öröklődik a test, a mémekben, a kulturális örökítőanyagban, vagyis például a nyelvben a szellem, maga a kultúra. Amely nélkül nem lennénk, pontosabban egyáltalán nem lehetnénk a mai értelemben vett ember. A nyelv örökíti a lelket… Ne feledjük el ezt az egyszerű megfogalmazást. Ratkó József így fejleszti tovább voltaképpen ugyanezt a gondolatot: „Az anyanyelv: a nemzet érzékszerve és memóriarendszere.”[9] Fábry Zoltán hasonlóan biológiai képe: „A nyelv egy nép életének legfontosabb szerve: ideghálózata”.[10] Úgy is mondhatnánk: a nyelv eszközünk a világ befogadásában (érzékszerv), a világra való reagálásban (ideghálózat), valamint a kultúra hagyományozódásában (memóriarendszer).

Nemzet és nyelv kapcsolatáról önmagában könyvtárnyi irodalom született. A 19. század nagy „érzése”, a nemzet fogalmának körülhatárolása nálunk többnyire kulturális-nyelvi értelemben történt. Hadd tegyük hozzá rögtön: igen korszerűen. Hiszen a „genetikai”, származási nemzetfogalom azontúl, hogy igen problémás, számos szörnyű kirekesztésre adott és ad lehetőséget. A magyar költők nagyon korszerűen kapcsolták össze a nemzetet és a nyelvet. Annyit mondtak, hogy leginkább az azonos nyelv tesz bennünket egy közösségé. Nem azt kell firtatni, hogy ki honnan jön, hanem meg kell keresni az itt és most összetartó kapcsolatot. Kazinczy Ferenc: „A nyelv egyik legféltőbb dísze a nemzetnek, s a nemzeti léleknek mind igen szép képe, mind hív fenntartója s ébresztője”.[11]

Kisfaludy Károly: „Nyelv teszi a nemzetet”.[12] S hogy visszafelé menjünk a sorban, s hogy kissé bonyolultabb, részletezőbb megfogalmazását is lássuk, Aranka György: „A nyelv egy nemzetben a nemzet értelmének mind műhelye, mind eszköze, mind pedig annak mértékének mérője”.[13] Ezt a gondolatot azután annyian visszhangozták, tovább változtatták, hogy ebből is kötetnyi idézetet lehetne gyűjteni.[14]

Ha viszont a nyelv teszi a nemzetet nemzetté, akkor a nyelv elvesztése veszélyezteti nemzetet. Ha lehet, ennek a nézetnek még nagyobb az irodalma. Gárdonyi Géza mindent e lapra tesz fel: „Minden nemzetnek főkincse a nyelve. Bármit elveszthet, visszaszerezheti, de ha a nyelvét elveszti, Isten se adja vissza többé.” [15] Azóta persze úgy gondoljuk, hogy nem egészen van így. A nyelvét elvesztett nemzet nagyon sokáig hordozhatja még identitását, sőt a nemzeti gondolat jegyében fölélesztett nyelvekről is tudunk. De az író túlozhat. Illetve megtörténhet az is, hogy csak a nyelv, a kultúra tartja fenn, egyben a nemzetet. Balázs Béla csodálatos szavaival:

„Ha a magyar földet kiveszik lábam alól, a magyar nyelvnek és magyar muzsikának felhőjén szállok meg. Talajjá fognak sűrűsödni alattam a szavak, és az lesz az én hazám.”[16]

Mielőtt végleg elmerülnénk anyanyelvünk dicséretében, ne feledjük, hogy anyanyelvünk csak más, idegen tükörből szemlélve fedi föl értékeit. Vagyis a más nyelvek tanulása segít hozzá a magunké jobb megértéséhez, illetve az ezzel kapcsolatos cselekvéshez. Babits Mihály így látja: „Ismerd meg… az idegen gondolkodását is, tanulj idegen nyelveket, és a magadét is jobban meg fogod érteni…” [17] Déry Tibor pedig így: „Internacionalista vagyok… hat nyelven olvasok, három nyelvben beszélek tűrhetően, életem egynegyedét külországokban töltöttem, s a délibábos magyar rónát nem tartom okvetlenül szebbnek Umbria dombjainál, mégis a magyar nyelvet tekintem legnagyobb földi kincsemnek, s minden porcikámmal tiltakozom megrontása, csúffá tevése, elárulása és kisemmizése ellen.” [18]

S ha már a cselekvésnél, voltaképpen a nyelvművelésnél vagyunk, akkor hangozzék fel az erkölcsi parancs: a szolidaritás, a felelősség szava azokkal szemben, akik ezt a kincset, az anyanyelvet nem használhatják felhőtlenül. Ma azt mondanánk, ez nyelvpolitikai, nyelvi jogokkal kapcsolatos gondolat. A költő hamarabb megérezte, mint a politikusok. Csoóri Sándortól idézem:

„A nyelv maga is elkötelezettség. A nyelv maga is erkölcs. Tisztátalan lenne a lelkiismeretem, ha belenyugodnék abba, hogy azért a nyelvért, amelyen lázbeteg vagy mohazöld szavakkal verset írok, másoknak, bárhol éljenek is, bűnhődniük kell.”[19]

A tudományos kutatás is egyfajta erkölcsi parancs. Arany János erre hívja föl a figyelmet: „Minden nyelvész kötelessége, hogy a legkisebb árnyalatig kinyomozza a nyelv szellemének élő nyilatkozásait”.[20] Ezen vagyunk. Többféle megközelítéssel, látásmóddal, eszközzel, de mi nyelvészek azon dolgozunk, hogy megértsük és megértessük a nyelv „szellemét”, modernebbül mondva: működését. A megértés-megértetés kinél-kinél cselekvést, pedagógiai, ismeretterjesztő útmutatást szül. Például azt, hogy folyamatosan tanulni, tevékenykedni kell. Kodály Zoltán szerint:

„A magyart is tanulni kell, még a született magyarnak is. Ha nem csiszolja, újítja folytonosan, berozsdásodik.”[21]

Panek Zoltán pedig egyenesen arra hívja föl a figyelmet, hogy a nyelvnek nem is biztos, hogy legjobb ismerői a nyelvészek. A kulcs: a közösség! „Anyanyelvünket csak együtt tudhatjuk jól”.[22]  

És, ha vannak is kérdések, megoldatlan problémák, egyetlen percig se bizonytalanodjunk el. Jelszóként álljon előttünk minden nap Illyés Gyula mondata: „Erős várunk a nyelv.”[23]


Irodalom: 

Balázs Géza, 1981. Széphalom Pest mellett. Utazási Magazin, 1981/4. 27. 
Balázs Géza, 1997. The Story of Hungarian. A Guide to the Language. Corvina, Budapest. 
Balázs Géza, 2000. A magyar nyelv jellege (62 jellemző). 12–15. In: Hajdú Mihály szerk.: Köszöntő Fodor István 80. születésnapjára. ELTE, Budapest 
Graf Rezső (válogatta), 1994. Koszorú. Száz vers az anyanyelvről. Anyanyelvápolók Szövetsége, Budapest. 
Grétsy László (válogatta, szerkesztette), 2000. A mi nyelvünk. Íróink, költőink a magyar nyelvről. Tinta Könyvkiadó, Budapest. 
Hernádi Sándor és Grétsy László (válogatta és szerkesztette), 1980. Nyelvédesanyánk. Móra, Budapest. 
Illyés Gyula, 2002. A törzs szavai. Írások az anyanyelvről. Nap Kiadó, Budapest. 
Karácsony Sándor, 1985. A magyar észjárás. Magvető, Budapest. 
Kosztolányi Dezső, 1971. Nyelv és lélek. Szépirodalmi, Budapest. 
Péterfy Mihály (gyűjtötte), 1999. Vallomások az anyanyelvről. Kiegészítette: Lázár Oszkár ny. egyetemi tanár. Gloria Kiadó, Kolozsvár, 1999. 
Rédei Károly, 1998. Őstörténetünk kérdései. Budapest. (Budapesti Finnugor Füzetek 10.) 
Szabó László, Z. és Wacha Imre (válogatta és szerkesztette), 1985. A szó becsülete. Íróink az anyanyelvről. 1541–1980. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, Budapest.



[1] A Magyar Nyelv Múzeuma megnyitó ünnepségén 2008. április 23-án elhangzott beszéd kiegészített, szerkesztett változata.
[2] Dupka Györgytől személyesen hallott mondás.
[3] Péterfy, 1999. 45–6. (A forrás nincs megjelölve.)
[4] Azóta több ilyen kiadvány is megjelent. Pl. Hernádi Sándor és Grétsy László (válogatta és szerkesztette): Nyelvédesanyánk. Móra, Budapest, 1980., Z. Szabó László és Wacha Imre (válogatta és szerkesztette): A szó becsülete. Íróink az anyanyelvről. 1541–1980. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, Budapest, 1985., Grétsy László (válogatta, szerkesztette): A mi nyelvünk. Íróink, költőink a magyar nyelvről. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2000. Péterfy (1999) gyűjteménye a magyar nyelvvel kapcsolatos, írói, tudósi aforisztikus mondatokra vonatkozik – ám – sajnálatos módon – a forrásokat nem jelöli. Így is kedves olvasmány.
[5] Ábécé az anyanyelvről. In: Kosztolányi, 1971. 74.
[6] Péterfy, 1999. 93. (A forrás nincs megjelölve.)
[7] Péterfy, 1999. 13. (A forrás nincs megjelölve.)
[8] Részlet a Nyugat elődeiről írt tanulmányból. Közli: Hernádi–Grétsy, 1980. 164.
[9] Új Írás. Egy körkérdésre adott válaszból. Közli: Hernádi–Grétsy, 1980. 234.
[10] Péterfy, 1999. 27. (A forrás nincs megjelölve.)
[11] Péterfy, 1999. 45. (A forrás nincs megjelölve.)
[12] Péterfy, 1999. 47. (A forrás nincs megjelölve.)
[13] Péterfy, 1999. 10. (A forrás nincs megjelölve.)
[14] Péterfy (1999.) kötete egyedülálló gyűjteménye ezeknek az idézeteknek.
[15] Péterfy, 1999. 31. (A forrás nincs megjelölve.)
[16] Részlet kiadatlan naplójából. Közli: Hernádi–Grétsy, 1980. 305.
[17] Péterfy, 1999. 11. (A forrás nincs megjelölve.)
[18] Útkaparó. Nyelvvédelem. Részlet. Közli: Hernádi–Grétsy, 1980. 250.
[19] Péterfy, 1999. 23. (A forrás nincs megjelölve.)
[20] Péterfy, 1999. 11. (A forrás nincs megjelölve.)
[21] Visszatekintés. Részlet. Közli: Hernádi–Grétsy, 1980. 189.
[22] Panek Zoltán nem írta le ezt a gondolatot. Valamikor a 2000. év körül egy karácsonyon, amikor pesti lakásában meglátogattam, beszélgetés közben mondta. Rögtön följegyeztem, s mondtam neki, hogy használni fogom, hivatkozással persze, mert remek szállóigének tartom.
[23] Érdekes, hogy bár ez a szállóige Illyés Gyulától származik, sokan Kosztolányinak gondolják, mert ez Kosztolányi hátrahagyott művei első kötetének a címe (1940). A címet a sajtó alá rendező Illyés Gyula adta. (Békés István: Napjaink szállóigéi. Gondolat, Budapest, 1977. 684–685.)

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu