Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

A mifántológiától a frazeológiai etimológiai szótárig

2015.11.09. hétfő, 21:59

2 190 megtekintés
BÁRDOSI VILMOSSAL (ELTE, Budapest) beszélget BALÁZS GÉZA

Évtizedekig O. Nagy Gábor Mi fán terem? című könyvéből tájékozódhatott a nagyközönség a szólások-közmondások eredetéről. Most megjelent Bárdosi Vilmos Szólások, közmondások eredete című könyve (Frazeológiai etimológiai szótár, Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2015.) A szerzőt – az ELTE Francia Tanszékének vezetőjét – kérdezi Balázs Géza. A beszélgetések elhangoznak a Kossuth rádió Tetten ért szavak című műsorának novemberi-decemberi adásaiban is. Az interjú rövidített változata megjelenik az Édes Anyanyelvünk 2015. decemberi számában is. 


alt
Bárdosi Vilmos


– Miért pont az ELTE Francia Tanszékének professzora készítette el ezt a szólásetimológiai szótárat?


– A kérdésre egy történelmi távlatokba nyúló és dátumszerűen pontos választ is adhatnék. 1982 novembere óta, amikor egy párizsi tanulmányutam során az École Normale Supérieure szabadpolcos könyvtárában kutattam és véletlenül rábukkantam egy német szerző, Harald Thun szólásokról szóló friss könyvére, ami azonnal felkeltette az érdeklődésemet, és Carl Maria von Weber zongoradarabja címével stílusosan szólva ez „felhívás volt keringőre”. Azóta gyűjtöm rendszeresen az adatokat a szólások, közmondások életével, eredetével kapcsolatban, és készítek egy- és kétnyelvű frazeológiai szótárakat. Ennek a német és francia szakirodalom nyomán általam a magyarban is terjesztett frazeográfiai tevékenységemnek legfrissebb eredménye a most megjelent szólásetimológiai szótár, amelyet az utóbbi 4 évben során hoztam tető alá.


– Mi fán terem? Eddig ez volt a szólástörténet. Most frazeológiai etimológiai szótár. Mi a különbség? 


– A szólások, közmondások, szállóigék eredete mindig is érdekelte a nyelvvel foglalkozó szakembereket és az átlagembert is.Rotterdami Erasmus nyomán hazánkban a XVI. század óta olvashatunk sokszor inkább csak anekdotikus szólásmagyarázatokat. Magyarországon valójában csak a 20. században születtek a témakörben tudományos megközelítésű monográfiák.Elsősorban Kertész Manó (Szokásmondások. Nyelvünk művelődéstörténeti emlékei, 1922) és Csefkó Gyula (Szállóigék, szólásmódok. Tanulmányok szóláskészletünk köréből, 1930) nevét kell megemlítenünk, akiknek nyomdokain azután 1957-ben megszületett O. Nagy Gábor közismert Mi fán terem? című kötete és vele együtt a nyelvész körökben „mifántológiának” nevezett tudományág is. 
Szótáram egyben tisztelgés is O. Nagy Gábor emléke előtt, aki 2015. június 6-án ünnepelte volna századik születésnapját, ha ereje teljében nem vesztette volna életét az Attila úton egy közlekedési balesetben. E három alapvető monográfia mellett a szóláseredetek szempontjából feldolgoztam a Magyar Nyelv 109 és a Magyar Nyelvőr 142 évfolyamának összes számát, a felhasznált egyéb forrásmunkák pedig mintegy 500 tételt tartalmaznak.


– Hány szólást van az új szótárban és hogyan lehet benne keresni?


– Míg a kiváló szóláskutató O. Nagy Gábor Mi fán terem? című ismert könyve csupán 280 magyarázatot ad meg, szótáram 1800 frazéma eredetmagyarázatát tartalmazza magyar kifejezések idegen nyelvű megfelelőivel együtt, ha azok jelentése és alkotóelemei megegyeznek a magyaréval. A szólások, közmondások általában a bennük szereplő főneveknél találhatók meg (pl. az előre iszik a medve bőrére a medve szónál található), de a szótárban van a kifejezések első szava szerinti betűrendes frazémamutató (ebben ugyanez a szólás az előre szónál szerepel) és az eredetkörök szerinti mutató is (az idézett szólás az„adoma, anekdota, mese” fogalomkör alatti listában olvasható).


Egy példa: Dugonics András 1820-ban kiadott Magyar példabeszédek és jeles mondások című kötete még az alábbi anekdotikus módon magyarázta az ütné meg a guta szólást: „Guta Jakab igen híres Haramja Ungvár Vármegyében, a’ tizennegyedik században. Szűletett Szabolcs Vármegyében Komoróban egy Magyar faluban. A’ parittyábúl úgy tudta ki hagyitani a’ galacsint; vagy más gömbölyü köveket: hogy a’ tárgyat el nem hibázta. Elsőben Komoró mellett kezdette gonosz mesterségét űzni, a’ hol is alattomosan sok jó embereket le parittyázott az úton. A’ parittyázás után le lapúlni szokván; azt a’ köz mondást szerzette: le lapúlt, mint Komoróban a’ Guta. Mikor az embert vagy a’ szél meg üti alattomosan, vagy a’ korság bántya, azt is guta ütésnek nevezik. Midőn ki nyilatkozott gonoszságiért nyomozni kezdették, Ungvár tájjékáraszaladott. Itt még nagyobb haramjaságokra vetemedett. Ölt, nyúzott, a’ kit elő talált, kiknek osztán bőrökbe is öltözött. Sokat hajhászták, még kézre kerítették.”


– Hogyan lehet egy szólás-közmondás eredetét kikutatni? Nyilván vannak magától értetődőek, nyilván vannak kibogozhatatlanok.


– Nyelvünkben nagyon nagy számban vannak olyan szólások, közmondások, amelyek úgymond „átlátszóak”, különösebb magyarázatot nem igényelnek. Ilyen például a töri a fejét, lóg a nyelve szólások vagy a Hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát, A lónak négy lába van, mégis megbotlik közmondások. E típus vizsgálata nem szerepelt célkitűzéseim között. Elsősorban azon kifejezések keletkezésének, kialakulásának izgalmas nyelvi, művelődéstörténeti, történelmi, irodalmi, néprajzi, interkulturális körülményeit írtam le, amelyeknek átvitt értelme adott esetben jól ismert a nyelvhasználók körében, de a kifejezést alkotó szavak eredeti jelentéséből mégsem tudják a metaforikus értelmet levezetni, és így annak eredete is homályban marad előttük. Kosztolányi költői megfogalmazása szerint: „Mi a nyelvünket, melyet ükapáinktól örököltünk, úgy beszéljük, mint a kisgyerekek. Sok mindenre nem emlékszünk. De a nyelv, rejtetten, mindenre emlékszik.”


A roppant mérges, nagyon haragszik jelentésű, Dugonics András által egy furcsa anekdotával magyarázott majd megüt a guta valakit szólás eredetére szótáramban a következő magyarázatot találjuk.


Következő példa:  „A guta latin jövevényszó, a ‘csepp’ jelentésű gutta átvétele. Mai jelentését onnan kapta, hogy a régi orvosok elképzelése szerint a gutaütést az agyról leváló cseppek (manapság úgy mondanánk plakkok) okozzák. Mivel azonban a cseppek nem üthetik meg az embert, ezért feltételezhető, hogy a guta mint valami szakszerűbbnek, tudományosabbnak tartott szó valamely más, „póriasabb” szó helyett került a szólásba. Ez pedig a szél szó volt, és a kifejezés eredetileg így hangzott: megüti a szél. Ezt támasztja alá az is, hogy ‘agyvérzés’ jelentésben a gutaütés helyett manapság is gyakran használatos a szélütés megnevezés. Mindez azzal a sámánizmus korába visszanyúló babonás hiedelemmel hozható összefüggésbe, hogy a szélben, különösen pedig a szépasszony szele/tánca szóval is megnevezett forgószélben emberfeletti ártó lények, boszorkányok vannak, akik rontást, betegséget hozhatnak az emberre, és akiktől meg kell óvni az embereket (vö. a széltől* is óv valakit). Ahogy Kovács János leírása szerint egy szegedi boszorkányper irata tanúsítja: „Dohár Katalin vallja, hogy az elmúlt esztendőben pünkösd tájban egy nagy forgószél támadván, abban levő boszorkányok pofonütötték; az fatens [a valló személy] az üdőtűl fogvást a szemevilágától megfosztatott, mostanaigh is nem lát.” Komáromy Andor Magyarországi boszorkányperek oklevéltára című könyvében pedig egy másik boszorkányper jegyzőkönyvéből idézi a következőket: „keresztelőbe mentünk volna Antal Miklósnéhoz; elkészülök, és egy szél megcsap s rosszul kezdek lenni.” Így hát a megüti a szél mintájára keletkezett a megüti a guta szólás, amely manapság kibővült értelemmel (‘nagyon melege van’) és új jelentésekkel is használatos: Hogy a guta ütné meg! ‘bosszús beletörődés, szitkozódás kifejezése’, megütötte a lapos guta az erszényét ‘üres az erszénye, nincs pénze’.”

alt

Balázs Géza a Tetten ért szavak felvételén


– Milyen titkok, megfejtetlen szólások maradtak a kutatás során?


– Természetesen olyan frazémák is vannak szép számmal nyelvünkben, amelyeknek még koránt sincs megnyugtató, végleges megfejtése, mert ezek gyakran olyan, mára már teljesen elhomályosult szemléletet, képet tükröznek, ami csak különféle föltevések megfogalmazását teszi lehetővé.


Példák: az ujjából szop valamit, bogarat tesz/ültet valakinek a fülébe, él, mint Marci Hevesen, fűbe harap, (az) ebek harmincadjára kerül/jut, madarat lehetne fogatni vele, nevet, mint a fakutya, Hátravan még a feketeleves, iszik, mint a kefekötő


Ez utóbbit például a németből szokták eredeztetni a következőképpen: A szóláshasonlat a német trinken wie ein Bürstenbinder szó szerinti fordítása. Tolnai Vilmos meglehetősen homályos magyarázata szerint a hasonlatnak semmi köze a kefekötőhöz. A középkori egyetemek egy nemzethez tartozó diákjai ún. convictusokban éltek, melyet közös pénztárból, a bursából tartottak fenn. Innen a német diák neve: Bursch, aki már akkor is értett az iváshoz, melyet azután róla Bürschen-nek neveztek. E „szót a diáknyelv tréfásan bürsten-re (‘kefél’) változtatta, s így lett a szóláshasonlat: trinken wie ein Bürstenbinder”. Sokkal valószínűbb azonban az az értelmezés, hogy a német bürsten ‘kefél’ igének régen volt – néhány német nyelvjárásban még ma is van – egy ‘mulatozik, lumpol’ jelentése. Innen már nem sok kellett ahhoz, hogy az iszákos embert tréfásan Bürstenbindernek, azaz kefekötőnek mondják, illetve a részegeskedést a kefekötőkkel hozzák kapcsolatba. A bürsten ‘kefével tisztít’ és ‘iszik’ jelentése e tréfás, szójátékos szemlélet alapján a következőképpen kapcsolódik össze: a kefekötőnek mestersége folytán sok szösz, vékony szőrszál rakódott le a torkára a levegőből, ezért sokat kellett innia, hogy ezeket „kikefélje, kitisztítsa, leöblögesse”.


Ezeket a frazémákat így bizonytalan, tisztázatlan eredetűnek minősítettem, de igyekeztem a különféle véleményeket egymással szembesíteni, közülük a legvalószínűbbet kiemelni, és lehetőség szerint saját álláspontomat is megfogalmazni.


– És melyekre jött rá a szerző saját maga?


– Több ilyen is van, de ezek közül talán a legérdekesebb a közismert „Kolumbusz tojása” szólás, amelyről bebizonyítottam, hogy a közhiedelemmel és a szakirodalommal ellentétben nem Kolumbusz Kristófhoz, hanem Filippo Brunelleschi itáliai építészhez köthető, aki Giorgio Vasary A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete című, Firenzében 1550-ben megjelent könyvénekleírása szerint már 1420-ban élére állította a tojást. Így szerepel a szótárban: „Az ifjú itáliai építész, Filippo Brunelleschi szokatlanul nagy és súlyos kupolát tervezett a firenzei Santa Maria del Fiore székesegyház számára. A város tisztviselői és a mesterek látni szerették volna e nehéz és bonyolult építkezés modelljét, de ő visszautasította a kérést, felajánlva inkább, hogy az készítse el a kupolát, aki egy sima márványlapon függőlegesen meg tud állítani egy tojást, ebből ugyanis kitetszik, hogy kinek mennyi esze van. Tehát kerítettek egy tojást, és valamennyi mester megpróbálta felállítani, de egyiküknek sem sikerült. Filippo, amikor felszólították, hogy állítsa fel, ügyesen megfogta, erősen odaütötte az alját a márványlaphoz, s így fel is állította a tojást. A művészek erre morogni kezdtek, hogy ezt ők is meg tudták volna csinálni, de Filippo az arcukba nevetett, és azt felelte, hogy a kupolát is fel tudták volna építeni, ha megmutatná nekik a modellt vagy a tervrajzot. E frappáns felelettel el is dőlt, hogy őt kell megbízni a munka elvégzésével.”


– Milyen tanulságokkal szolgál a frazeológiai etimológiai szótár? A kutatás, a szótárba rendezés közbeni tanulságok, meglátások… Megrajzolható egyfajta magyar világkép?


– A szótárban vizsgált frazémák meglehetősen nagy idősávot fednek le. Kezdőpontnak a Biblia (pl. az alfától az ómegáig), az antik irodalom (pl. Horatius: néha a jó Homérosz is szunyókál) tekinthető. De vannak példák a magyar közelmúlt politikai eseményeihez kapcsolódó ismert kifejezésekre is (Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon, Ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani, Mindenki hozzon magával még egy embert). A tipikusan a magyar kultúrtörténethez kapcsolódó és éppen ezért más nyelven nem is létező kifejezések (Csáki szalmája, Egyszer volt Budán kutyavásár, Ő sem jobb a Deákné vásznánál) mellett azt is érdemes megemlíteni, hogy az elemzett 1800 frazéma túlnyomó többsége néhány jól körvonalazható és más európai nyelvekben is megtalálható eredetkörből származik:


Példák:

 

Irodalom (magyar irodalom, világirodalom): otthagy csapot-papot, képzelt beteg, A mór megtette kötelességét, a mór mehet.

 

Biblia: hamut hint/szór a fejére, Aki szelet vet, vihart arat.

 

Történelem (magyar történelem, világtörténelem): a legvidámabb barakk, nem enged a negyvennyolcból, Canossát jár, Hannibál a kapuk előtt van!

 

Általános megfigyelés: az orránál fogva vezet vkit, a tyúkokkal fekszik le, kemény dió, Ami elromolhat, az el is romlik.

 

Ókori bölcsesség: Ismétlés a tudás anyja., Lassan járj, tovább érsz.

 

Babona, néphit: burokban született, kilátszik a lóláb, fogához veri a garast, kígyót-békát kiált rá, Hátrakötöm a sarkadat!

 

Görög–római mitológia: árgus szemekkel figyel, kettévágja a gordiuszi csomót, kitakarítja Augiász istállóját, Angyal repül el a ház fölött.

 

Vallás, hitvilág: kitér a hitéből, csak az imádság tart össze vmit, nem káptalan a feje, az ördög ügyvédje, Szegény az eklézsia!


És persze ne feledkezzünk meg a magyarba a különböző közeli és távolabbi nyelvekből érkező ún. jövevényfrazémákrók sem!

Például ilyenekről:

 

Német: bakot lő, iszik, mint a kefekötő

Francia: azsúrban van, ismeri a bontont

Angol: indián nyár, Hullanak ki a csontvázak a szekrényből.

Spanyol: kék vér csörgedezik az ereiben

Török: A kutya ugat, a karaván halad.

Arab: Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez.

Maláj: ámokfutást rendez


– A szótár előszavában többször visszaköszön a „kultúrtörténeti” jelző. Mire utal ez?


– Számos esetben érdekes irodalmi utalások, idézetek színesítik a kifejezés eredetének magyarázatát. Jó példa erre Jókai Mór leírása Enyim, tied, övé című regényében a zsindely van a háztetőn szólásmód kapcsán, amelynek jelentése: ’ne beszéljünk a dologról, mert olyan vki – főleg gyerek – is van a társaságban, akinek nem szabad v. nem tanácsos vmit meghallania’. Az irodalmin túl a szövegközi zenei vagy a külön egységként szereplő ikonográfiai utalások pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy a frazémák gyakran klasszikus vagy modern zenedaraboknak köszönhetően válnak ismertté (Az asszony ingatag, víg özvegy, unja a banánt, A shownak folytatódnia kell) vagy híres műalkotásokat ihlettek meg (Giotto: Júdás csókja).

alt


– Mekkora idősávot fednek le a vizsgált frazémák?


– Kezdőpontnak akár a Biblia (az alfától az ómegáig), az antik irodalom (Horatius: néha a jó Homérosz is szunyókál) is tekinthető. De vannak példák a közelmúlt politikai eseményeihez kapcsolódó ismert kifejezésekre is (Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon, Ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani, Mindenki hozzon magával még egy embert).


– Okozott-e valami különös meglepetést a munka során?


– Mivel sok olyan frazéma került be a szótárba, amely a Bibliából származik, rögtön a munka elején felvetődött az a kérdés, hogy a Károli vagy a Káldi féle bibliafordítást használjam. Munkahipotézisként logikusnak tűnt, hogy a szólások, közmondások inkább a Károli-féle fordítás nyomán rögzültek nyelvünkben. Azonban a munka során ez a feltevés nem igazolódott be. E tekintetben valójában mindkét fordítás egyformán rögzítette a frazémákat. Nagyon kevés esetben volt tapasztalható eltérés. Ilyen például a szálka vkinek a szemében kifejezés, amely a Károli-féle alakban rögzült, a Neovulgáta alapján készült Káldi-féle szentírásfordítás azonban a szeg szót használja e helyütt. Az eredetmutató összeállításkor pedig az is világossá vált, hogy nyelvünk a saját képződményein túl milyen sok – elsősorban németből átvett – kifejezést tartalmaz (bakot lő, pálcát tör vki fölött). Meglepetés volt az is, hogy a nem a közös európai kultúrkincsből származó, tősgyökeres magyar kifejezések között feltűnően sok kapcsolódik a babonás néphithez, vagy a boszorkányperekhez (kilátszik a lóláb, Hátrakötöm a sarkadat!).


– Azon túl, hogy érdekes, esetleg jó vitatéma, miért jó ismerni a szólásokat és a szólások történetét?


– A szólások eredetét tanulmányozva nyelvünk művelődéstörténetének roppant érdekes színes világa tárul fel előttünk. Megtudhatjuk például, hogy tucatnyiolyan mindennapos kifejezésünk van, amelyek eredete háziállatainkhoz (pl. kutya/eb, ló), a testrészekhez (fej, kéz, szem) vagy éppenséggel a középkori babonás hitvilághoz kapcsolódik. Ez utóbbihoz több mint 100 példát lehetne felsorolni. Egyet most bemutatok.


A kilátszik a lóláb szólás eredete arra az ősi babonás hiedelemre vezethető vissza, hogy az ördögöt, ha emberi alakot vesz is fel, könnyen fel lehet ismerni a lábáról. Régebben úgy gondolták, hogy az ördögnek lúdlába van. Ezt a képet őrzi vizsgált szólásunk legrégibb, ma már elavult változata (1598): künn vagyon az ördögnek lúdlába. Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival (1906–1907) című regényének egy részlete (XI. fejezet) is ezt a képet villantja fel: „Vesd le a csizmádat, hé, hadd nézzem meg hamar, nincs-e lúdlábad, nem vagy-e maga az ördög?” – mondja egy öreg pipakészítő mester a fiatal Tóth Mihálynak. Később a lúdláb helyett megjelenik a kecskeláb vagy a lóláb. A különféle ábrázolásokon, jóskártyákon (pl. tarot) gyakran látjuk például a patás ördög képét. Arany János Hatvani című (1855) költeményében a diákok a lólábáról ismerik fel a híres debreceni professzor, Hatvani István képében ördögi tudományokat hirdető kísértőt: „Hanem… egek!… az ifju sápad, / Meglátva egy pár csodalábat; / »Lóláb!« suttogja félelemben, / »Lóláb!« fut végig a teremben.”


– Ma, amikor gyorsabban és talán kevesebbet is olvasunk szépirodalmat, mi lesz a szólásokkal? Például egyre gyakoribb a szóláshiba, a szóláskeveredés, mert a hagyományos alapformát már nem ismerik.


– Valóban, az a körülmény, hogy a szólások eredete gyakran elhomályosult vagy akár teljesen ismeretlen a nyelvhasználók számára, eredményezheti az, hogy két vagy több szólás alakilag, jelentéstanilag összekeveredik. Klasszikus példaként szokták idézni az összerúgja a patkót/port valakivel kifejezést:


Az istállóban tartott vagy befogott lovak olyan közel vannak egymáshoz, hogy gyakran – különösen etetéskor – egymás felé harapnak, hátsó lábukkal oldalt rúgnak, és ennek során össze-össze csattan a patkójuk is. Ebből a mindennapos eseményből alakult ki a szólás átvitt ’összeveszik, összekap valakivel’ jelentése. Manapság azonban egyre gyakrabban használatos az összerúgja a port változat is, amelyet nyelvművelőink hibásnak ítélnek. Ez a rúgják a port ‘táncolnak’ és az összerúgja a patkót vkivel szólások keveredéséből származhat. Ma már azonban ritkán táncolnak, rúgják a port földes padlón, ezért a tánchoz kevéssé tartozik a por rúgása. Az emberek nagy részének tudatában így elhomályosult e kifejezés eredete, ráadásul por akkor is keletkezhet, ha két ló összerúgja a patkót.


A nem fűlik a foga valamihez kifejezésben ilyen keveredésről van szó, amelynek kibogozásához azonban a régi magyar nyelv ismerete szükségeltetik.


A szólásban található és etimológiailag a fűt igénkkel összefüggésbe hozható fűlik ige a régi nyelvben a XVII. század eleje óta rendelkezett egy ‘vkihez, vmihez húz, kedve van hozzá’ jelentéssel, sőt a szív szóval régen frazeológiai kapcsolatot is alkotott, amint ezt a következő példa is bizonyítja a Régi magyar költők tára című műben: „A’ test minden javaival, / Majd el-rothad, s’ porban dül: / Meg-áll Lélek munkáival; / Hozzá szivünk még sem fül” (603. Az örökké-valóságról, 7. strófa, 25–28. sorok). A későbbiekben feltehetőleg szóláskeveredés útján, a vmi vkinek a fogára való ‘nagyon tetszik vkinek vmi, szeretné, ha az övé volna’ és a fáj a foga vmire ‘szeretné megszerezni, vágyódik rá’ szólások hatására kerülhetett be a fog szó a szólásba és alakulhatott ki a ma használatos nem fűlik a foga vmihez alak.


– Beszélgetésünk végén kanyarodjunk hadd tegyek fel egy kérdést szakterületed, a francia nyelvtudomány, nyelv kapcsán. Tudható, hogy a franciák komoly nyelvvédők. Valóban így van ez, vagy változik-e ez?


– A hivatalos francia nyelvpolitika és intellektuális elit a Francia Akadémia 1635-ös megalakulása óta és egyik első „halhatatlanja”, Vaugelas, munkássága nyomán, aki magát a „bon usage” (helyes, normatív nyelvhasználat) fogalmat bevezette a francia köztudatba, a mai napig igen nagy figyelmet szentel a francia nyelv védelmének, ápolásának. Különösen igaz ez a második világháború utáni időszakra, amelyet francia nyelvészek gyakran szoktak tréfásan a „cocakolonizáció” névvel is illetni, és amelynek nyomán több mint 800 évvel a francia nyelv angliai térhódításának kezdete (1066) és több évszázados jelenléte után igen nagy tömegben jelentek meg a francia szókincsben az angol-amerikai nyelvi hatások. A hivatalos francia nyelvpolitikai szervek (Akadémia, a Francia Nyelv Legfelső Tanácsa stb.) az 1960-as évektől kezdődően bátorították a beáramló, túlnyomó többségében angol szavak franciásítását és rendszeresen közzétették a javasolt francia megfelelők listáját (pl. a Magyar Közlönyhöz hasonló szerepet játszó Journal Officiel című kiadványban). A Franciaországban hagyományosan évente frissített, népszerű egynyelvű nagyszótárak (Petit Robert, Larousse) is e listák alapján teszik naprakésszé szóanyagukat. Érdekességként megemlíteném még, hogy a franciásított új szavak egy jelentős része azonban nem Franciaországban, hanem Kanada Québec nevű frankofón régiójában születik meg és onnan kerül át az anyaországba. Egyik első és legszebb példája ennek az e-mail szó, amely a courrierélectronique ’elektronikus levél, posta’ szókapcsolatból Québecben összerántott courriel alakban honosult ott meg, majd terjedt el Franciaországban is.

 



Névjegy
: Bárdosi Vilmos, lexikográfus, az ELTE BTK Romanisztikai Intézetének igazgatója, Francia Tanszékének professzora, a magyar és francia szólások kutatója. Magyarországon megjelent főbb művei: Francia–magyar tematikus szólásszótár, Francia–magyar kisszótár, Magyar szólások, közmondások értelmező szótára fogalomköri mutatóval. Legutóbbi kitüntetése: a Francia Kormány Chevalier de la Légion d’Honneur (a „Becsületrend Lovagi Fokozata”) kitüntetése a magyar-francia oktatási és kulturális kapcsolatok terén kifejtett munkáért (2011).

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu