Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

A nemzeti összetartozás napjára

2021.06.04. péntek, 09:47

301 megtekintés

ZÁGOREC-CSUKA JUDIT (Murvidék)

 

 

„Porladunk, foszladozunk, széteső fészkeinkbe

 

költöznek az elveszett galambok”

 

 

A Muránál

 

Prológus

 

Állok a Mura partjánál, nézem a távolban

 

Hotiza határánál ahogyan folyik a Mura,

 

halkan állok és csodálom a sodrását.

 

1.

Ki tudja, hogy mióta folyik így

 

a trianoni határok mezsgyéjén,

 

Jugoszláviában, majd Szlovéniában,

 

mindig a határszélen, az idők fátylán

 

áttörve, őseim temetőinek árnyékában,

 

Kapca határában, közelemben.

 

 

 

Itt maradtam én is, mint őseim

 

ingoványos szelleme, amely azóta is

 

kering az agyonmosott Mura-parton.

 

Már csak a homályban látom őket,

 

a Zala megyei parasztokat, odaátról,

 

a folyó medrének a mélységéből bújnak elő,

 

akik e földből éltek,  s e földbe esett szét

 

testük is, de már nincsenek velünk.

 

2.

És, hol vagytok ti, mai, muravidéki magyarok?

 

Hol van a fészketek? Lelketek? Hol vannak a vágyaitok?

 

Egyedül kószálok én a Mura partjánál.

 

Itt járt valamikor régen a költő és hadvezér

 

Zrínyi Miklós, itt írta a folyó-mentén szerelmes

 

verseit múzsájához, Draskovics Mária Eusébia

 

grófnőhöz, hiszen itt volt szerelmes és ennek a tájnak

 

a szépségével gyógyította viszonzatlan vágyainak sebeit.

 

És, ki vagyok én, most a Mura partján?

 

3.

Az vagyok, akinek születtem,

 

apám és anyám vére, amit fiaimnak

 

adtam át, most gyenge vagyok, mint

 

a Mura-parti nádszál, lassan múlok el itt a

 

határsávban a hullámok lágy tánca közepette,

 

amely meglebbenti hajam s a végtelenség

 

felé sodor, lassan, lassan, lassan, lemerülök.

 

 

 

Epilógus

 

 

Szomorúan, de mégis a szélbe

 

kiáltok, itt a Mura partján, ilyenkor

 

őszidőben, amikor hullatják a leveleiket

 

a fák az avarra, a Mura csak folyik,

 

csendben, feltartózhatatlanul, áttörve

 

országhatárokat és összemosva

 

Európa nemzeteit, osztrákot, szlovént,

 

horvátot, magyart, és széles szárnyával

 

magával sodor engemet is, s elveszek

 

habjaiban majd egy ködös hajnalon.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu