Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

A népdal és a műdal mint az identitás kifejezője

2015.01.26. hétfő, 09:50

4 046 megtekintés

NAGY L. JÁNOS, SZEGED

 

Az alábbi gondolatmenetben olyan szövegeket elemzünk, amelyek mind a népdalokra, mind a műdalokra jellemző sajátságokkal rendelkeznek.

Eredetük szerint lehetnek szerzővel rendelkezők is, népi alkotások is. Voigt Vilmos 1979 (Ethnographia 90: 219–236) szerint, ha folklór szövegből nem-folklórba kerülnek át elemek, az a folklorizmus; ha pedig eredendően nem-folklór anyagból lesz folklór, az a folklorizáció. L. korábban Péter László 1950: A folklorizáció kérdéséhez, (Ethnographia 61, 193–207), később Péter László (2006: 5–108), A népkultúra érték (idézi Barna Gábor a 2006-os hungarológiai kongresszus nyitó előadásában). Minthogy mindegyik példa énekelt szöveg, fontos forrás még Vargyas Lajos elemzése a folklorizáció zenei folyamatáról (Vargyas Lajos 1981; 1988: 512–513; 556–561).

 

Az új stílusú népdalok fogalmát Bartók Béla ismert monográfiája (Bartók 1924) határozza meg. A zenetudományi megközelítés (Kodály-Vargyas 1952, Vargyas 1981, Vargyas 1988,  Bartók 2007) és a folklór megközelítése (Péter 1950, Voigt 1972, 1979, Péter 2006, Ortutay-Katona 1975) mellett a népzenetudomány (Sebő 1997, Szenik Ilona 1998, Dobszay–Szendrey 1988, A magyar népzene tára 1973–1977) finomította az eredeti elképzeléseket.

Az erdélyi kutatások alapvető fontosságú műve Faragó József és Jagamas János nevéhez fűződik (Jagamas–Faragó 1974). Témánk szempontjából nélkülözhetetlen Jagamas János Miért nem népdal?, illetve  A magyar népdal régi és új stílusának kapcsolatairól című munkája (Jagamas 1977, Jagamas 1984).

A vizsgálat tárgyából következik, hogy a népdalok verbális + zenei kódok szövegei, így elemzésükhöz megfelelő szövegelmélet szükséges. Ez a szövegelmélet lehet Petőfi Sándor János (2004, 2007, 2009) szemiotikai textológiája, az alakzati megközelítéshez l. Szegedy-Maszák Mihály (1990: 113–152).

            Bevezetőül hasonlítsuk össze Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményének két sorát Heltai Jenő soraival Kacsóh Pongrác daljátékában.

 

Petőfi:

„Kukoricza Jancsi becsületes nevem:/ Egy kicsit parasztos, de én nem szégyenlem.” (Szépirodalmi, 1960: 97)

Heltai változata:

„Kukorica közt születtem, ott leltek meg engem,/ A nevem is, heeej, parasztos, de én nem szégyellem…”

(http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/30651/janos-vitez-daljatek/jancsi-belepoje-zeneszoveg.html)

Egyetlen kiemelendő elemként a heeej jellemzően „műdalosított” változat. 

 

A továbbiakban Simonffy Kálmán műdala és annak népdalosodása (2), Arany János ismert balladája és annak népballada-változata (3), majd Petőfi Hegyen ülök… kezdetű versének eredetije és műdal/népdal variánsai (4) következnek. Ezt követik más szövegek folklorizálódásának utalásai (5), majd a tanulságok levonása (6). Előző vizsgálataimban szerepelt a két kultúra összevetése (Nagy L. János 2012), Arany balladájának folklorizációja (Nagy L. János 2011b) s az identitás kifejeződése új stílusú népdalainkban (Nagy L. János 2011c).

2. Szomorú fűz ága… – Mért nincs minden lánynak…

Simonffy Kálmán műdala (Boruth Elemér versére) igen népszerű volt a XIX. század közepétől kezdve. Ezt szemlélteti az a) változat, s a belőle formálódott új típusú népdalok két variánsát a b) és c) változat (közli Vargyas Lajos 1981). Típusként: „…XIX. századi, népies műdal A A5 B A szerkezetéből alakult ki a népi A A5 A5 A forma. Erre szintén bőven van példa népdalaink variánsaiban” (Vargyas 1981: 114. példa).
 

2.1. A Simonffy-dal:

alt


A harmadik sort záró –nod szótag fermátás nyújtása azonnal felhívja magára a figyelmet.

Boruth Elemér verse bánatos hangulatú, páros rímes sorokból épül. A sorok fél sorokra tagolódnak, a poétikai fölépítésben nyomatékosak az ismétlődő Fáj a szívem érted… indítások.      

            A falu szép leánya kifejezés azért feltűnő, mert a népdalban a szép lány a falu világához tartozik. Ha tehát a megszólításban kiemelődik a falu, akkor a falu világán kívül élő, oda nem szervesen tartozó személy szól róla. A második sor végén a felkiáltójel hivalkodó, hangsúlyozza a fájdalmat, színpadiasan.  

            A Fáj a szívem érted, de te azt nem bánod sorban a de kötőszó pregnánsabb: többet jelezne, mint az azt nem bánod folytatás.         A befejezés sora kissé lapos, talán súrolja a közhelyességet: aki mondja, annak a szájából fura a nálamnál gyönyörűbb virágod kifejezés.

            A prozódia verbális és zenei megközelítéssel is elemezhető. A ritmika végig szabályos ti-ti-tá ti-tá-ti (mazurka plusz szinkópa) lüktetésében a súlyok rendre eltérnek a nyelvi hangsúlyoktól, félkövér betűkkel kiemelve a súlyokat: szomorú fűz á-ga – szí-vem érted – szí-vem érted – ná-lamnál

            A dallamépítésben kvintváltás érdemel figyelmet: a g-ről induló első sort d-ről induló második sor imitálja. A harmadik sor népdalban szokatlan felfelé kvart-, majd lefelé szextugrása (szó-dó-mi), leszállított esz hangja és szűkített szextugrása (mi-szi) után fermáta nyújtja a szinkópa nyolcadát, ez az utóbbi is kiemeli a csak a nótára jellemző fordulatot. Annál inkább felhívja magára a figyelmet a két szextugrás a harmadik sorban, hiszen a kezdés és a kvinttel magasabb ismétlés sorában egyetlen terc mellett csupán szekundlépések vezetik a dallamot felfelé is, lefelé is. A befejezést, a negyedik sort a kezdő hangjánál fél hanggal alacsonyabb és fermátával nyújtott hang előzi meg: ilyen előkészítés a népdalainkban nem szokásos.

 

2.2. A népdallá lett változat:

alt


A verbális anyagban a Kinek van, kinek van kifejezés az első sort, a Terepély diófa frázis a második és a harmadik sort kezdi. A sorokon belül a nyomatékok eloszlása természetes, mindegyik sor második felében azonos szótagon érvényes a súly, a negyedikben az i-gaz első szótagján.  

            A dallam pontosan ismétlődő két-két sorral épül. A kérdést fogalmazó első és negyedik sor két terclépéssel a közepéig emelkedik, s utána terccel, majd újra terccel lép le a kezdő hangra. Ezzel szemben a Terepély diófa soraiban a kétnegyedes ütemek mindegyike lefelé szekundokkal, majd kvartlépéssel és terccel ereszkedő dallamú, a harmadik sor vége a befejezést készíti elő a mi-lá kvinttel. 

            A b) változat a népdalaink természetességével hangzik szóban és dallamban egyaránt, kiemelve az igaz szeretője kifejezést. Megtartja viszont a lejegyzés a műdalból a szoba ajtajába kifejezést, a második sor végén a kérdőjelet, a befejező sor végén a felkiáltójelet, bizonyára a vers írásmódja szerint. (A ritmikában a tizenhatod-pontozott nyolcad indítja a második sort; a lánnak népies alak.)

2.3. A műdal és a népdal között:

alt


A figyelmes elemzés a c) változatot az a) műdal és a b) népdal közötti fázisnak ítélheti. A verbális anyagban műdalszerű a Szeretőm szerelme, a konyha ajtajába; népdalszerű az Aranyos diófa és a bodor a levele frázis. A népdalban szokatlan az első és a negyedik sorban a terclépés után újabb terccel, majd kvarttal érni a dallam csúcsára; ezzel szemben népdalszerű a sorok második felének dallampárhuzama: mi-mi-ti-dó-lá-lá – lá-mi-ré-szó-mi-mi.

 

3. Mátyás anyja – Szilágyi Erzsébet

 

Ugyancsak a folkorizálódás írható le Arany János egyik balladájának népballadai átalakulásában. Sebő Ferenc szíves közlése, hogy 1972-ben népballadák között énekelte adatközlője ezt a Szilágyi Erzsébet című balladát. Ez az adatközlő/átalakító a széki lassú tizenkét szótagos dallamsorára építette Arany balladájának a 3 + 3 + 6 szótagos anyagát. Tanulságos, hogy a gyűjtött, folklorizálódott szöveg mennyire ökonomikusan szerkeszt: nincs szüksége olyan, kevéssé dramatikus információkra, hogy Könyöklőn/ Ülnek az/ Udvari cselédek… Összevethető a tizennyolc eredeti Arany-strófa anyaga a kihagyások után tizennégyre csökkentett lexikai textussal. (Részletesebben a témáról l. Nagy L. János, NyIrK, 2011/2: 159–169.)

 

alt

„S aki a legalkalmasabb volt, legjobban megtanulta, hát annak adták, hogy szavalja. S akkor anyám szavalta ezt a verset, ő tanulta… De aztán édesanyám ezekről mind dallamot kapott magának, úgy énekelte a Szilágyi Erzsébetet is. (Csorba János: Bár az emlékezete maradjon meg… Síppal-dobbal. 5. sz. 1975.)

„Ez annak a táncnak a neve, amelynek ritmusára a dalt énekelni szokták” (SEBŐ F.). A tánc lépéseire utal az 5 + 5 nyolcados  sorokban a 3 nyolcados kezdés.

4. Petőfi strófája népdalban

Kallós Zoltán gyűjteményében olvasható Petőfi Sándor egyik megzenésített versének folklorizálódott változata (Kallós 1973: 12). A Hegyen űlök… kezdetű vers hatodik strófája Petőfi szövegében és az énekelt variánsban tanulságos összevetést tesz lehetővé.

Petőfi Sándor: Hegyen űlök…                      Szeretném, ha vadfa lennék erdőben,

            (Szépirodalmi, 1960: 178)                 Még inkább: ha tűzvész lenne belőlem;

Elégetném ezt az egész világot,

Mely engemet mindörökké csak bántott.

 

Énekelt változata (Kallós 1973: 12)  De szeretnék az erdőben fa lenni,

            (idézi Vargyas 1988: 560):                Ha engemet meggyújtana valaki,

Elégetném ezt a cudar világot,

Hogy ne lássam más karján a babámot.

 

Első látásra föltűnik, hogy az 1845 októberében-novemberében született Petőfi-sorok jó néhány ponton kevésbé sikerültek, mint a folklorizálódott változatéi.

            4.1. A műköltő kamaszos világfájdalma, az engemet mindörökké csak bántott személytelenül általános érzése áll szemben a népdalszerű gondolkodás közvetlen természeti képeivel és egyben elvontságot sugárzó soraival. A még inkább fokozás homályban hagyja, hogyan is keletkeznék a tűzvész. Az ’engem mindenki bánt’, ’az egész világ az ellenségem’ típusú általánosítás túlzottan is hatásra tör(ekszik).

A kezdősorban a vadfa meghökkentő, hiszen nehéz elképzelni más fát az erdőben, mint vadon nőtt fát. Az indítás, a ritmikai szempontból szokottabb De szeretnék sokkalta szerencsésebbnek tűnik a Kallós gyűjtötte sorban. A versszak fölépítésében kissé mesterkélt megoldás Petőfié: vadfa lennék – még inkább, ha tűzvész lenne – elégetném… az egész világot; természetesebb sorrend ez: fa lenni – meggyújtana valaki – elégetném… a világot. Petőfinél: ezt az egész világot; Kallós adatában: ezt a cudar világot – a népi variánsban kifejezőbb. Ez lényegesen hatásosabb, mint az egész: dó-ti-lá-szó mi-ti lá-lá-lá. A  három sor együttesében szervesebben építkezik a népi változat: a fát meggyújtaná valaki, s így aztán elégethetné a világot; szemben azt eredetivel: fa lennék – tűzvész lenne belőlem (ki tudja, hogyan) – elégetném a világot.

A negyedik sor a folytatás természetességével szól a népi variánsban. A népdal képsora közvetlenül a természetből építkezik, másrészt (ezzel könnyedén összekapcsolva) filozófiai általánosságok felé tágítja a gondolatot. Példánkban azért cudar a világ, mert más karján a babám: ezért megérdemelné, hogy elégessem. Petőfinél az ok: engemet mindörökké csak bántott, – azaz meghatározatlan/általános a panasz. Ehhez kapcsolódik a ritmikai tagolás sajátossága Petőfinél: Mely engemet/ mindörökké/ csak bántott – itt a csak kapná a ritmikai hangsúlyt. Ez egyben a vers befejező passzusa is.        

            4.2. Hogyan érvel a strófában a ritmus nyomatéka a metrikai-ritmikai és a dallamleírásban?

alt

Az előadásban a csak bántott hangjai (lá lá-lá) és negyedei (tá-tá-tá) jól jellemzik a fentebb mondottakat.

            4.3. Sebő Ferenc fölhívta a figyelmet egy adatközlő visszaemlékezéseire (betűhíven idézzük): „A következőt nem a székiek szedték a nótacsokorba. Azt Petőfi írta a népnek, de sokan mondhatják magukénak még a székiek közül is. Köztük nekem is a legkedvesebb nótám. Ami szó szerint is nagyon beleilleszkedik azok közé, ami a széki ősök legnemesebb érzelmiből fakad, és amire éppen úgy eljárják a lassút, mint a többire.

 

 

Hegyen ülök, búsan nézek le róla,                             Tarka madár nem csicsereg az ágon,

 

Mint a buglya tetejéről a gólya,                                 Sárga-piros levél csörög az ágon,

 

Lenn a völgyben csendes patak révedez,                   Innen-onnan lehull a fa levele,

 

Az én fáradt életemnek képe ez.                                 De szeretnék lehullani örökre.

 

 

Elfárasztott engemet a szenvedés,                              Holtam után vajjon mi lesz belőlem,

 

Annyi búm volt, örömem csak oly kevés,                   Vad fa lenni szeretnék az erdőben,

 

A bánatom egy nagy tenger lehetne,                         Ott lenne a számomra egy jó tanya,

 

Az örömem csak egy kis sziget benne.                       Egész világ engem ott nem bántana.

 

 

 

Fönt a hegyen, lent a völgyben zúg a szél,                Vad fa lenni jó lenne az erdőbe,

 

Késő van már, az idő is őszre tér.                              De még jobban, ha tűzvész lenne belőlem,

 

Az ősz tetszik igazán csak én nekem,                         Elégetném ezt az egész világot,

 

Mer’ a haldokló természetet szeretem.                       Aki engem mindörökké csak bántott.

 

A leírt nóta szövegei körülbelül a tizenkilencedik századból valók, mert ilyen szövegű, meg különleges kótadallamú nótát a ma népe nem fújdogál” (Csorba János saját kezű írásos emlékezéseiből).

 

Petőfi strófájának szövegváltozata a (3a):

 

De szeretnék tölgyfa lenni az erdőben.

Ha valaki tüzet rakna belőlem.

Eltüzelném ezt a kerek világot,

Mert nem hagyják szeretni a babámot.

       (www.cimbalom.nl: Daloskönyv, a Magyar Természetbarát Szövetség honlapja)

 

(3a) dallama mint változat:

    l, l, l’ l’/ l’ szó dó mi mi/ ré l, l, (szün.)

    l’ l’ l’ ti’/ dó’ ti’ l’ szó/ mi mi mi (szün.)

    l’ szó l’ ti’/ dó’ ti’ l’ szó/ mi mi ti, (szün.)

    l, l, l’ l’ / l’ szó dó mi/ ré l, l, (szün.)

 

Petőfi kamaszos világfájdalma megfelel a dzsentri mulató műérzésének: „…a pusztuló dzsentri lelkét tükrözi.. Ezért túltengő benne a reménytelen lemondás hangja… A lankadó életkedv, az örökös céltalan búsulás, halálvágy elleni reakció az új népdal” (KODÁLY 2007: 99). Világos, hogy a világfájdalmas, kamaszos Petőfi-strófa helyén szervesen építkező, tárgyias, pontos képsor alakult: csiszolódott, nemesedett.

 

5. Az „Érik a, érik a búzakalász…” kezdetű műdal az alábbi változatokban (és verbális sorokkal) szerepel Vargyas (1981) Variálás című fejezetében:

            a) Érik a, érik a búzakalász… 

            b) Utcáról nyílik a kocsmaajtó…

c) Érik a, hajlik a búzakalász…

                A szerző kommentárja: „A műdalból sokfelé a b) alatti A B B A formájú dallamot alakították. Ájban a c) alatti, véglegesen ötfokúsított A B B A formát énekelték, amiben már csak a ritmus árulja el a műdal eredetét” (uott, 164. dallam).

            A Kodály–Vargyas (2000) 383. dallama, a „Tollfosztóban voltam az este…” után Vargyas Lajos megjegyzése: „A dallam népivé vált formája a Csak egy kislány van a világon… kezdetű műdalnak” (Kodály–Vargyas 269). 

            Vargyas Lajos példatárjában a mutató adatai szerint a Régi műzene népi változatai között a XIX. századi dallamok: 378–384; a tanulmányban 49/II, 53, 76 (uott, 317). 

 

6. Az identitás a népdalok világában úgy jelenik meg, hogy a nem magyar eredetű dallamok változatlanul kerülnek a magyar dalok közé, – de megőrzik idegenségüket. Elsősorban abban nyilvánul meg ez az idegenszerűség, hogy nem születik variánsuk.  Ilyen tripodikus francia dallamokat mutatott ki Vargyas Lajos (1988).

            A magyar identitásban szerepe van a strófaszerkezetnek: „Az új stílus dallamai… közül   k é t s é g e t   k i z á r ó l a g  s a j á t o s   m a g y a r   a l a k u l a t   az  A B B A forma.” (Bartók 1990: 46, én emeltem ki, N. L. J.) Ezt a megállapítását ismétli is Bartók: „Az A B B A szerkezet kétségkívül   m a g y a r   f ö l d ö n   t e r m e t t,   jellemzően magyar alakulat.” (Bartók i. h., én emeltem ki, N. L. J.)   

            Tágabban értelmez Ortutay Gyula: ”…a népi közösség őrizője (mint hallgató és mint újraéneklő) a költészeti hagyománynak, a régi tartalmak, formák emlékezetben levő hatalmas anyagának s a nép körében élő névtelen tehetség a társadalom fölmerült új kérdéseit, a maga új ötleteit, az új mondanivalókat és új formai ötleteket beleötvözi a hagyományos népköltészeti anyagba… Előfordul azonban az is, hogy tanúi lehetünk egy új népköltészeti, népművészeti stílus szinte viharos elterjedésének, amikor a hagyományos formákból való továbbképzés egyszerre nyilvánvalóan újat jelent. Ilyen volt az úgynevezett új stílusú népdalok múlt századi elterjedése…” (Ortutay–Katona i. m. 42–43). Hasonlóképpen fogalmaz 1934-ben Bartha Dénes: „a népköltészet átveszi és átformálja az irodalom anyagát és költői formáit…” (A népköltés kutatásának új feladatai, l. Vargyas 1988: 424). Bartók Béla a folyamatban öntudatlan variálóösztön érvényesülését látja: „Az ilyen egységes stílusok kialakulását az egy irányban ható öntudatlan variálóösztönnek kell tulajdonítanunk” (Bartók 1933, 371). 

            A strófaszerkezet új stílusa új típusú kifejezéshez járul. Arany János még így jellemezte a népdalainkat: „…kevés öröm, vegyítve sok bánattal…” Az új stílusú népdal a régi stílusú dalok világával szemben több örömet hoz, ráadásul tömeges egyöntetűséggel : „Ez a költészet már egy felszabadultabb, könnyebb élet kifejezése a jobbágyfelszabadítás után, a kezdődő polgárosodásban alakuló új életforma hatása a költészetben. Erre a költészeti „forradalomra” is azt mondhatjuk, amit Bartók mondott a zeneire: ehhez hasonlót nem ismerünk e korban sem Európában, sem Európán kívül.” (Vargyas 1988: 565)

            A népdal identifikáló, kultúrahordozó szerepét már a kezdeti gyűjtésre buzdító felhívások világosan kifejezték: „…Ezen énekek valóságos fenntartói a nemzeti characternek, sőt a hazai történetnek is egyik kútfejei.” (Rothkrepf Gábor, Tudományos Gyűjtemény, 1829. II. 55; idézi Ortutay 1975: 16) Az új stílusú magyar népdalok strófaszerkezetei tehát „nemzeti character” kifejezői, ugyanúgy, mint a folklorizálódott szövegek. És még valami: az a ritmikai lüktetés, amely előre meg nem határozható módon, a „percenkénti 60 és 200 ütés között” minden magyar számára ugyanazt dobolja.

            A Nyugat 1933. januári számában írja Kodály Zoltán: „Mi a faluban nemcsak egy csomó dalt, mindegy, hogy százat-e vagy ezret, szóval onnan kimarkolható, elvihető és felhasználható anyagot találtunk, hanem más valamit is, ami nélkül ezek a dalok sem jöttek volna létre: kultúrát. Bármilyen furcsán hangozzék is, egységes, homogén kultúrát, amelynek az a dal elválaszthatatlan része, mintegy tetőpontja, de mindenesetre szerves kivirágzása” (idézi Ortutay 1975: 32). Ebben a kultúraegészben az új stílusú népdalok alakzati építkezésének is megvan a maga szerepe: az identifikálás sajátos érvényesítése.

            Két identitás jelenik meg a dalok változataiban. Kodály Zoltán ezt így fogalmazta meg: „A műdal főképp az ernyedő középosztály, a pusztuló gentry lelkét tükrözi, azt is az 1849 utáni érzésvilág árnyékában. Ezért túltengő benne a reménytelen lemondás hangja… A falu, Kossuth népe, tele feszítő erőkkel, s annyi csalódás után is örökké remélő optimizmussal: dalaiban ennek ad hangot. Ha átvett is egyes dallamokat a műdalszerzőktől, s azokat variálva jutott is néhány új alakulatra: egészben a régi hagyománya alapján áll, azt fejleszti tovább. Az átvevő nemzedék után következő, 1890 után született nemzedék, mintha csak megunta volna a sok műdalt, amit apáitól egy emberöltőn át hallott, határozott stílusfordulatot képvisel. A lankadó életkedv, az örökös céltalan búsulás, halálvágy elleni reakció az új népdal. A lágy, epedő moll-melódiák és aprózó, csicsergő dúr-melódiák helyett újra a nagyapák keményebb, monumentálisabb hangja csendül fel benne. A városi dallamáradat nem tudta a népdalt áthangolni a maga érzelgőssége, siránkozó panasza hangjára. Csak kifejező eszközeit gyarapította egyben-másban” (i. m. 48).

Jelentős a további utalás: „Meg kell azonban állapítani, hogy a középosztály dala Színi „nemesi népdalai” óta egyre magyarosabb, s Dankóig egyre népiesebb lett. Viszont a nép közt az újabb műzene annál inkább terjedt és hatott, minél közelebb állt a népi formahagyományhoz” (37. sz. jegyzet, 99).

            A kifejezőeszközökben a műdalok, magyar nóták átvétele 12-nél nagyobb szótagszámú sorokat, komplikáltabb lüktetést hozott. A hangkészletben az átvett műdalok mollfordulatai dór, eol vagy ötfokú fordulatokká alakultak; a népdalváltozatok a kromatikus félhangot nem vették át, hanem egyszerűsítették. A népdal dallamépítésének hangközei majdnem teljesen megegyeznek a gregorián ének és a Palestrina-stílus dallamával: „A népi használat csiszoló, simító hatását szövegre, dallamra egyaránt számtalan példán lehetne tanulságosan megfigyelni” (Kodály–Vargyas 50). Ugyanakkor ez a hatás a felelős a díszítő hajlítások, a melizmák csökkentéséért, olykor eltűnéséért is az új stílusú népdalainkban.

A magyar népdalok eredményesen hasonították magukhoz a műdalokat is, más népek

dalainak zenei anyagát is. A fenti néhány példa jól szemlélteti, hogy a műdalok, magyar nóták színpadias „sírva vigadása” helyett a népdal a természetes érzések letisztult hangját szólaltatja meg.  A két identitás kifejeződése a népi kultúrában a népdal világát, a dzsentroid kultúrában a műdal világát jelenti. Az elsőnek a jellemzője az évszázadokon át azonos irányban ható, spontán formáló alkotóerő; a másodiknak sajátja a sírva vigadás erőtlensége, a nagyot mondás hevülete, az „úri mulatás” túlzásai.   

 

Szentségtörés-e Arany, Petőfi strófáit átírni, átalakítani? Meghamisítják-e a folklorizál(ód)ások a klasszikus szövegeket? Meggyőződéssel jelenthetjük ki: a klasszikus költők szövegeit nem az méltatja igazán, aki csupán hódolattal közelít hozzájuk. A versszövegek ugyanis azért születtek, hogy ízlelgetve, meg-megforgatva hangoztassuk őket, akár énekelve is. És ez az ízlelgetés, meg-megforgatás, csiszolás teszi őket élővé. Erdélyben csakúgy, mint Budapesten vagy Szegeden. 

            Befejezésül énekeljük el a Jubilánsnak azt a strófát, amelyet a Simonffy-dallamból nemesedett népdal hangjaira változatként énekelnek a Kis-Küküllő mentén:

 

 

Zavaros a Nyárád, nem akar megszállni.

 

Haragszik a rózsám, nem akar szólani.

 

Majd megszáll a Nyárád, a lovam megissza.

 

Ha megbékülsz, rózsám, hozzám gyere vissza.

 

 

 

Irodalom

 

 

A magyar népzene tára VI–X. Népdaltípusok. 1973–1977.

Szerk. Dobszay László és Szendrey Janka. Budapest: MTA Zenetudományi Intézet.

Bartók Béla 1924/1990. A magyar népdal. Bartók Béla írásai 5. Közreadja Révész Dorrit.

Budapest: Editio Musica. (p. 359 + mutatók) 

Bartók Béla 2007. Magyar népdalok. Egyetemes gyűjtemény II. (A I. osztály 417–906) Sajtó

alá rendezte Kovács Sándor és Sebő Ferenc. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Leonard Bernstein 1973/1979. A megválaszolatlan kérdés. Budapest: Zeneműkiadó.

Gideon Omar Burton et alii 1996–2007. Silva Rhetoricae. Forest of Rhetorics.

www.rhetoric.byu.edu.html

 

Csörsz Rumen István 2009. Szöveg szöveg hátán. A magyar közköltészet variációs rendszere

(1700–1840). Irodalomtörténeti füzetek 165. Budapest: Argumentum Kiadó.

Faragó József–Jagamas János 1974. Erdélyi magyar népdalok. Bukarest: Kriterion Kiadó.

Fónagy Iván 1999. A költői nyelvről. Budapest: Corvina Kiadó.

Jagamas János 1977. A magyar népdal régi és új stílusának kapcsolatairól. In:

Zenetudományi írások. Bukarest: Kriterion Kiadó.

Jagamas János 1984. Miért nem népdal? In: A népzene mikrokozmoszában.

Bukarest: Kriterion Kiadó.

Jagamas János–Faragó József 1974. Romániai magyar népdalok.

Bukarest: Kriterion Kiadó.

Kallós Zoltán 1973. Elnépiesedett Petőfi-dalok. Utunk XXVIII. 1, 12

Kodály Zoltán 1906. A magyar népdal strófa-szerkezete. (Bölcsészdoktori értekezés,

kézirat) MTA Kézirattár. – 2007. Visszatekintés. Szerk. Bónis Ferenc.

Bp.: Argumentum Kiadó, II: 14–46.

Kodály Zoltán 1952/2000. A magyar népzene. A példatárt szerkesztette Vargyas Lajos.

            Budapest: MTA Zenetudományi Intézet.

Heinrich Lausberg 1960. Handbuch der literarischen Rhetorik. München: Hueber.

Heinrich Lausberg 1973. Elemente der literarischen Rhetorik. München: Hueber.

Magyar néprajz V. (Főszerkesztő Vargyas Lajos.)

Budapest: Akadémiai Kiadó, 1988: 414–565

Nagy L. János 2010. The folk song: Our mother tongue. In: Kozmács István–Vančoné

Kremmer Ildikó szerk. Közös jövőnk a nyelv II. Nyelvtudomány és pedagógia.

Nyitra: Konstantin Filozófus Egyetem, 65–71 

Nagy L. János 2011a. Énekelt szövegek kiasztikus alakzatainak elemzéséhez.

Magyar Nyelv, 107/2: 176–193

Nagy L. János 2011b. Arany balladája mint népballada.

            Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények LV (2011), 2: 159–169

Nagy L. János 2011c. Az identitás kifejeződése az új stílusú magyar népdalokban. In:

 

Szirmai Éva–Újvári Edit szerk. Az identitás szemiotikája.

Szeged: SzTE, JGyPK: 33–40

Nagy L. János 2012. A műdal kultúrája és a népdal kultúrája. In: Balázs Géza, Veszelszki

Ágnes szerk. Nyelv és kultúra – kulturális nyelvészet.

Budapest: Magyar Szemiotikai Társaság, 185–190

Nagy L. János 2013. Kereszteződő jelentések világában.

Szeged: SzTE Kiadó-JGyF Kiadó, 209–240

Ortutay Gyula 1975.  In: Ortutay–Katona 1975, I: 7–67 

Ortutay Gyula–Katona Imre 1975. Magyar népdalok I–II. Szépirodalmi Kiadó, Budapest.

Péter László 1950. A folklorizáció kérdéséhez. Ethnographia LXI, 3–4: 193–207

Péter László 2006. Népköltészet és irodalom. Szeged: Tiszatáj Alapítvány, 5–108

 

Petőfi S. János 2004. A szöveg mint komplex jel. Bevezetés a szemiotikai-textológiai

szövegelméletbe. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Petőfi S. János 2007. A szöveg szerkezete és jelentése. Szemiotikai Szövegtan 18, 75–79

Petőfi S. János 2009. A szemiotikai textológia megokoltságáról, jellemző jegyeiről és

alkalmazásáról. (Akadémiai székfoglaló) Magyar Nyelv 105: 129–156, kül. 144–154

Sebő Ferenc 1997.2 Népzenei olvasókönyv. Budapest: Planétás Kiadó.

Szegedy-Maszák Mihály 1992. Az irodalmi mű alaktani hatáselmélete.

In: Szili J. (szerk.): A strukturalizmus után. Budapest: Akadémiai Kiadó, 113–152

Szenik Ilona 1987. Variáció és improvizáció a népzenében. Korunk, 1987/5.

Szenik Ilona 1998. Népzenetudomány. Magyar és román népzene.

            Kolozsvár: Erdélyi Tankönyvtanács: 31–45

Színi Károly 1865. A magyar nép dalai és dallamai. Pest. 

Vargyas Lajos 1981. A magyarság népzenéje. Bp., Zeneműkiadó.

(2004. 09. 06-tól) http://mek.oszk.hu/02000/02074 (2010. március 10.)

Vargyas Lajos 1988. A magyar népdal. In: Magyar Néprajz V.

Budapest: Akadémiai Kiadó, 414–565  

Voigt Vilmos 1972. A folklór alkotások elemzése. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Voigt Vilmos 1979. A folklorizmus és a folklorizáció. Ethnographia XC: 219–236

 

Néhány szövegforrás:

Paksa Katalin: Magyar népzenetörténet. Kották, hangfelvételek CD II.

            www.borokas.hu/nepdalok/paksa3.html (2 perc 14 mp; 2012. augusztus 3. 10.40)

Csorba János. Bár emlékezete maradjon meg. Elkezdtem 1978-ban. Befejeztem 2000-ben.

1982. 04. 11., az előadó ifj. Szabó Varga József, a gyűjtő Pávai István.

www.sites.google.com/site/alsoszelimagyardalkor (2010. április 18.)

www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/22455/petocsaba/icipicimuskatinak (2010. április 20.)

www.cimbalom.nl/MT/nepdal.html (2010. április 20.)

www.sinira.com/public_html/FTR-221-songs.htm  (2010. április 20.)

www.18bb.tripod.com/…/150nepdal.doc (2010. április 18.)

 

 

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu