Enyhe fazonigazítás Szabó Zoltán „A tardi helyzet” című, nyolcvan évvel ezelőtt megjelent könyvének néhány passzusán.

Egy igen tanulságos skandináviai népmese jusson most eszünkbe (csipetnyi magyar kolorittal). Kiderül belőle, a feministák mérhetetlen bánatára, hogy a halál nem hímnemű, és nem is Paul Celan megrázóan ékes szavakkal megverselt kék szemű, teutonföldi mestere, aminek cáfolatát, vagyis hogy a halál nőnemű, legkésőbb akkor tapasztalta meg maga is, hogy úgy mondjuk, a saját bőrén, amikor belevetette magát a nőnemű halál, pontosabban szólva a szintén nőnemű Szajna karjaiba:

„Gúzsba kötözött vénasszonyra bukkant egy paraszt az útszélen. Megszánta, és eloldotta a köteleit. A vénasszony talpra szökkent, és azt rikoltotta: – Készülj, mert elviszlek! Én vagyok a Halál! – A paraszt rémülten tiltakozott. Szemére hányta a vénasszonynak, hogy nem előbb mondta meg, kicsoda. A vénasszony rávágta: – Nem bánom, kapsz egy kis haladékot. Később jövök el érted. És hogy ne lehessen panaszod, előtte jelzem majd az érkezésemet. – Hát jó, de ha majd eljössz értem, még teljesíted egy utolsó kívánságomat – alkudozott a paraszt. – Üsse kő, teljesítem. De sem azt nem kívánhatod, hogy újabb haladékot adjak, sem pedig azt, hogy gyömöszöljem vissza a fenekedbe a szellentéseidet.

Sok év telt el ezután. A paraszt megőszült és megöregedett. Egyszer megint elébe toppant a Halál, hogy elvigye magával. A paraszt tiltakozott: – Nem tartottad meg az ígéretedet, nem jelezted előre, hogy eljössz értem!

A Halál azt válaszolta: – Minden fejfájás, amit éreztél, minden kín, amitől sajgott a szíved, minden fájdalom, ami a derekadat hasogatta, minden rosszullét, ami elfogott, az én híradásom volt. Csak te semmi áron nem akartad észrevenni, hogy mit jelentenek! – Ekként szólva, magával akarta ragadni a parasztot. Ám a paraszt tiltakozott: – Megálljon a menet! Abban maradtunk, hogy mielőtt elviszel, teljesíted egy kívánságomat. – No, mi az óhajod, hadd hallom! – mondta a Halál.  – Dögöljön meg a szomszéd tehene! – felelte a paraszt. – Ezt a kérést a Halál készségesen teljesítette, aztán úgy elvitte a parasztot, mint a sicc.”

A népmese halálpontosan beletrafál alig eldadogható siralmas helyzetünk közepébe. Csak a paraszt helyébe a magyarságot, a fejfájás helyébe a magzatgyilkosságok millióit, a szívsajgás helyébe az idegenbe kényszerült magyarok százezreit, a derékszaggatás helyébe a fogyatkozó, betegségeknek egyre kevésbé ellenálló, elektromágneses sugarak özönével telibe kapott, rojtosra vegyipermetezett, mobilidiótává nyuvasztott népességet, a rosszullét helyébe az agyhúgykövesítő maszlagipart kell behelyettesíteni. Nincs mese: a jelekből érteni nem akaró, önerejét feledő, vertnek, nem verőnek született, lomhán, petyhüdten üldögélő nemzet – miközben fejét, jussát, szívét kobozzák – előbb-utóbb okvetlenül arra a sorsra jut, mint a skandináv népmese parasztja.

Magyarország, 2016 őszén

A szerző: Molnár Miklós: író, műfordító, publicista; többek közt Elizabeth Gaskell, Mark Twain, Ambrose Bierce, Oscar Wilde, Raymond Chandler, Jacques Derrida, Aldous Huxley, A. A. Milne, Henri Troyat műveinek magyarra fordítója; József Attila-díjas. Legutóbb megjelent kötete: Bolond Istók csínytevései (kópéregény). Napkút Kiadó, 2014.