Csíki Bernadett (Székelymuzsna)

Székelymuzsna a régi Udvarhelyszék déli határán fekszik, 27 kilométerre Székelyudvarhelytől, 33 kilométerre Segesvártól és 120 kilométerre Brassótól. Ez a kis település a 383 lakójával, három megye határát érinti: Hargita, Maros és Brassó megyéket. Székelymuzsna híres a természeti adottságairól és néphagyományairól. A falut övező domboldalon egykoron tizenkét lik volt, de mára már csak kettő maradt meg belőle, azok is az évek során összeszűkültek. Ahogy a falubeliek mesélik, a tatárjárás idején ők vájták ki a tizenkét likat, hogy a tatárok elől elmenekülhessenek. Oda vitték fel minden értéküket, élelmet, és egészen addig ott maradtak, míg a tatárok el nem hagyták a falut.

Székelymuzsna, háttérben a Fogarasi- havasok

A hagyomány úgy tartja, hogy egykor egy Ramocsa nevű tündér járt a falu határában és léptei nyomán ramocsavirág kezdett nyílni. Ez a fajta virág igazi ritkaságszámba megy, ugyanis egész Románia területén csak is a ramocsai domboldalban nő ez a védett növény. Általában május- júniusban nyílt, és olyankor a rózsaszínbe vagy ciklámenpirosba borult az egész domboldal.

Gyerekkoromban minden hétvégét Székelymuzsnában töltöttünk a szüleimmel, ugyanis itt laknak a nagyszüleim. Ahogy nagytatám mondta: „Gyertek haza, mert faluhelyt mindig van mit csinálni.” Mindig nagyon szívesen mentem a nagyszüleimhez, ugyanis ott sohasem lehetett unatkozni. Amilyen kicsi falu éppen annyira izgalmas dologok történt ott mindig. Egyik vasárnap délután pántlikáspálcával, verset mondva, székelyruhába öltözve hívott meg a vőfély a lakodalomba. Akit nem talált otthon, annak a kapujára krétával írta fel a meghívást: „Jöjjenek a lakodalomba!” Visszaemlékezve erre a meghívásra most elmeséltetem mamával, hogy milyen is volt régebb a lakodalomra való készülődés.

Nagyszüleim esküvője (1958. II. 8.)

„Egy héttel a lakodalom előtti vasárnap a rokonságbeli asszonyok odamentek a lakodalmas házhoz laska-csinálni. Begyúrták a laskának való tésztát, jó vékonyra nyújtották, hogy amikor kiterítették, akkor a terítőnek a mintáját lehetett látni a laskatésztán keresztül. Aztán ezt feltekerték s jó apróra megvágták. Hetfün sütöttek egy kemence kalácsot, hogy legyen, amivel megkínálni azokat, akik kedden vittek a konyhára. Megvegyítették a pálinkát, külön az asszonyoknak az édösset, s külön az emböröknek. Kedden tojást, lisztet, zsírt, olajat vagy vajat, cukrot s a közeli rokonok egy- egy tyúkot vittek levágni a leányos házhoz. A vendégeket abba a szobába kínálták meg, ahova kivolt állítva a menyasszonyágy és a stafírung. A leánynak a szülei azzal dicsekedtek a vendégek előtt. Szeredán az asszonyok tésztákat sütöttek. Csütörtökön disznót vagy borjút vágtak. Pénteken kenyeret, kalácsot és menyasszonyágat sütöttek. Szombaton pedig tartották a lakodalmat. Vasárnap, ha úgy esett, akkor visszahíttak a kontyolóra s megettük-ittuk a maradékot s felkontyoltuk a fiatalasszonyt s rajta kívül még kettőt. Aztán próbára tettük a fiatalembert. Letakartuk a három asszonyt egy lepedővel, s az embör ki kellett válassza melyik az ő felesége.”

Számomra a legérdekesebbnek a menyasszonyág készítése tűnt, úgyhogy meg is kértem mamát, hogy meséljen bővebben erről. „Az asszonyok összegyűltek a leányos háznál, az embörök pedig elmentek kökénybokor ágat vágni, ezt hozták, s mü, az asszonyok megvakartuk. Kivettünk a kalácstésztából, s ahogy a kürtőskalácsnak olyan rudakat sirittettünk s azt tekertük rá az ágakra. A lúdtollut összekötöttük, belemártottuk a tojássárgába s azzal kentük meg a tésztát.  Aztán a kemenceszádából bennebb nyomtuk a szenet a vonuval, bétartottuk az ágakat s forgattuk, míg meg nem sültek. Míg megsült, csináltunk cukros vizet s mikor kész volt lekentük vele. Az előtt való este a leánkák megcsinálták a kapura s a menyasszonyágra a pántlikákat színes papírból. Ezzel díszítették fel a menyasszonyágat s bele állították a cseberbe. Szombaton reggelibe pedig elvitték oda, ahol volt a lakodalmi mulatság. Este mikor adták az ajándékot a menyasszony s a vőlegény letört egy-egy ágat a vendégnek s azzal köszönte meg, hogy eljött az ünnepségre.”

Olvasmányaim szerint nemcsak Székelymuzsnában élt ez a hagyomány. Számos más településen is sütöttek menyasszonyágat, csak más volt az elnevezése. Balaton- melléken életfának, a palócságban tebének, Baranyában termőágnak, a bukovinai székelyek násznagykalácsanak, és Erdély egyes településein belül még nevezték: prémesnek, prémeságnak, nyoszolyóágnak, vagy zöld ágnak is. Ahogy az elnevezése, úgy a díszítése is változott. Egyes helyeken szőlővel, almával, dióval, máshol pedig cérnára fűzött tésztagömbökkel díszítették. Sajnos mára már több településen is eltűnőben van ez a szokás.

De székelymuzsnaiak még őrzik ezt a csodálatos hagyományt. Ugyanis mai napig, ha lakodalomra készül egy család, akkor a menyasszonyág sütése nem maradhat ki a készülődésből. Ez a feldíszített faág jelképezi az életet és a termékenységet. Az asszonyok körülbelül 15-20 darab ilyen ágat sütöttek, annak függvényében, hogy mennyien mentek el a lakodalomra. Nagymamám elmondása szerint ezek az alkalmak mindig jó hangulatban teltek. Az asszonyok énekeltek, a férfiak történeteket meséltek egymásnak, és közben pedig a házimunka se maradt el. Szombaton reggel a menyasszonyágakat elvitték oda, ahol a lakodalmat tartották, s a fő asztal mellé tették egy cseberbe vagy kosárba. Miután lejárt a mulatság, hajnalba, amikor adták az ajándékokat az ifjú párnak, akkor azok törtek egy darabot az ágból és a vendégeknek adták. Elmondhatom, hogy néhány évvel ezelőtt nekem is szerencsém volt megkóstolni ezt a különlegességet egy lakodalom alkalmával. Még most is emlékszem az ízére, olyan volt, mintha ropogós, cukros kalácsot majszolnék.