Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

A Szent László-mondakör nyomában: fejbenézés, kurkászás

2020.04.07. kedd, 10:53

1 953 megtekintés

JÁNÓ MIHÁLY  (Sepsiszentgyörgy) művészettörténészt kérdezi BALÁZS GÉZA (Budapest)

 

– Követi és a világhálón is közzéteszi a középkorból származó Szent László-freskók felbukkanását, restaurálását, valamint több tanulmányt is írt erről a kultuszról. Miért?

– A legenda, amelyet ezek a falképciklusok több jelenetben ábrázoltak, valós történelmi esemény alapján keletkezett. A magyar és német krónikás hagyomány szerint 1068-ban úzok és besenyők törtek be a Magyar Királyság területére. Felprédálva Erdély északi részét egészen Bihar váráig jutottak, amelyet megostromolva számos fogollyal és gazdag zsákmánnyal visszavonultak a Szamos és a Lápos völgyén keresztül Erdélybe, majd Kyrieleysnél (azaz Kerlésnél, ma Chiraleş, Románia) Salamon király (1063–1074), Géza és László hercegek seregétől vereséget szenvedtek.  A 14. századi Képes Krónikában a csata leírását Szent László lovagi tettének bemutatása követi, amelynek során a herceg megment egy kun vitéz által elrabolt magyar leányt. Szent László kerlési legendáját vagy históriáját a 14-15. században széles körben megfestették templomainkban más szentek és mártírok élettörténetével együtt. A reformáció során, főként a puritán szemlélet következtében ott, ahol a közösség az új hitre tért, ezeket a falfestményeket bemeszelték. De ugyanilyen sorsra jutott a legtöbb falképciklus a római katolikus valláson maradt hívők templomaiban is, amikor az évszázadok folyamán megkopott és sérült falképeket, mivel már nem voltak méltók az isten háza emelkedettségéhez, szintén bemeszelték. Iyenformán a középkori képciklusok évszázadokra eltűntek a történelmi és vizuális emlékezetből, és csak a 19. században kerültek több magyarországi templomban újra napvilágra Ipolyi Arnold, Rómer Flóris, Henszlmann Imre, Divald Kornél, Huszka József és mások műemléki és művészettörténeti kutatásainak köszönhetően. A 19. században és azóta felfedezett falképsorozatok valóban fölerősítették Szent László király kultuszát, de a művészettörténet szempontjából még fontosabb lehet az a tény, hogy ez az emlékegyüttes – a tartalmi és formai jegyeit illetően – egyedi és rendkívüli értéket képvisel a középkori európai művészet összességében.

 

– A Szent László-legendának hány freskójáról tudunk?

 

– Közel nyolcvan olyan falképciklusról tudunk, amelyeket eddig feltártak a mai Magyarország és a környező államok területén. Ezek közül több megsemmisült a templomépületek átépítése vagy javítása során, és csak a feltáráskor készített írásos beszámolók vagy akvarellmásolatok alapján tudunk róluk. Ezzel szemben a napjainkban zajló helyreállítási és restaurálási munkálatok eredményeként újabb, eddig ismeretlen falképek kerülnek folyamatosan felszínre, amelyek nagyban gazdagítják a téma ábrázolásával kapcsolatos stíluskritikai szempontú és ikonográfiai ismereteinket.

 

A legenda pihenés jelenete. Székelyderzs, unitárius templom (Kép: Jánó Mihály)

 

– Melyek a legértékesebbek?

 

– Számomra az összes emlék „legértékesebb.” Ha a Szent László-legenda falképeit szeretné valaki végigjárni, ne kerülje el Magyarországon Ócsa, Türje, Tereske, Vizsoly, Laskod templomait. Ha Szlovákiába utaznánk, a szepességi Kakaslomnic, Szepesmindszent, Necpál, illetve a gömöri Rimabánya, Gömörrákos, Karaszkó templomaiban látható Szent László küzdelme a kun vitézzel. Horvátországban nemrég tárták fel a falképciklus részleteit az újhelyszentpéteri templomban. Szlovéniában az egyik legteljesebb Szent László falképsorozat látható a bántornyai Szűz Mária templom hajójának északi falán és a diadalíven. Végül a székelyföldi Szent László kultusz emlékeiből Gelence, Homoródkarácsonyfalva, Székelyderzs, Csíkszentmihály, Bögöz, Kilyén templomainak falképeit ajánlom megtekinteni. Mindezek többnyire konzerválva, jó állapotban találhatók.

 

– Egy nagy közös motívumkincsről van szó?

 

– Egy nagy közös motívumkincs sokféle festészeti kifejezéséről beszélhetünk. A Szent László-legendának nincs mindenben azonos képsora. Számtalan variánsát ismerjük a témának, akár formai, akár ikonográfiai szempontból vizsgáljuk azokat. A legjobb esetben egy-egy alkotói műhelyre jellemző formai megoldásokat ismerhetünk fel bizonyos ábrázolásokon. Közös formai jellemzők érvényesek a székelyderzsi, csíkszentmihályi és csíkmenasági falképekre, vagy egy másik műhely munkái a gelencei és a homoródkarácsonyfalvi sorozatok.

 

– A Szent László-freskóknak dokumentum-értékük is van: amennyiben egy mondakör képi megvalósulásai, sőt egy motívum, a fejbenézés (László Gyula) vagy kurkászás (Csányi Vilmos) kommunikációs mondanivalót is rejt.

 

– A freskóciklus záróképe a pihenés jelenete, amelyet talán minden esetben megfestettek, számtalan értelmezési lehetőségre adott alkalmat a kutatás során. A derzsi pihenés, avagy „fejbenézés”jelenete már a falképek feltárásakor, a 19. században felkeltette a művészettörténészek mellett más tudományterületek képviselőinek is a figyelmét. A jelenet képi, formai párhuzamaként Nagy Géza régész az i. e. 4–3. századra keltezett szkíta arany övcsatot hozta fel: „Az említett műemléken két lováról leszállt lovas van ábrázolva. Az egyik földre feküdt, és fejét ülő, magas fejdíszű női alak ölében nyugtatja. A nő szomorúfűz fajtához tartozó fa alatt ül. Ennek a fának egyik ágára a lovas felakasztotta tegezét. Az ülő szolga kantáruknál fogva tartja a két lovat. […] Tárgya nagyon jól ismeretes nálunk középkori templomaink falfestményei után. A Szent László-legenda végső jelenetét ábrázolja, amelyről hallgatnak az írott emlékek, de megvan a falfestményeken az ország egyik határszélétől a másikig, midőn t. i. Szent László a kunnal való viaskodás után lovát fához kötve, fejét a megmentett leány ölébe hajtva, megpihen. […] Ebből aztán egy más dolog is következik, az t. i., hogy a Szent László-legendákba pogány korból eredő mondai elemek is keveredtek.” Később Fettich Nándor – írja László Gyula – észrevette, hogy a lány mindkét ábrázoláson „keleties kedveskedéssel a vitéz haját tisztogatja”. László Gyula a „keleties kedveskedést” a Molnár Anna balladában vélte felismerni, amelyben a leány az elrablója „fejébe néz”, és a ballada egyik Ung megyei változatából is idézett idevonatkozó sorokat. A neves régész nem említette meg, de talán nem véletlen, hogy a derzsi SzentLászló-legenda pihenés jelenete a legszembeötlőbb ábrázolása a „fejbenézés”-nek az összes falkép közül, amelynek megfestését éppen egy Ungi István fia Pál mester rendelte meg 1419-ben. Nem lehet célunk számba venni mindazt a magyar, szlovák és román szerzőktől származó tudós vagy műkedvelő véleményt, amely a Szent László-legenda pihenésjelenetét elemezte a több évtizedes kutatás során. A motívum keleti vagy nyugati eredetét és előfordulásának gyakoriságát az epikai és képzőművészeti ábrázolásokban nehéz feladat tisztázni, ugyanakkor a téma értelmezése is rendkívül sokrétű. Az arany övcsatot, amelyről még Nagy Géza írt 1913-ban, és amelyre a Szent László-legenda kutatói, bár csak reprodukcióból ismerték, attól kezdve gyakran hivatkoztak, 2017-ben bemutatták a londoni British Museumban rendezett Scythians: warriors of ancient Siberia (Szkíták: ősi szibériai harcosok) című kiállításon. A szentpétervári Ermitázs-múzeumtól kölcsönzött ötvösmunka, a szkíta művészet egyik legszebb darabja Scythians with horses under a tree (Szkíták lovakkal a fa alatt) címmel szerepelt a nagyszabású kiállításon. Arra mindenképpen fel kell figyelnünk, hogy az aranycsat a múzeumi műleírás szerint egy holtan fekvő férfit ábrázol az anyaistennővel az életfa alatt. A jelenet a feltámadás elengedhetetlen feltételére, az elhunyt és az életadó Nagy Istennő szimbolikus házasságára utalhat.

 

Ama bizonyosa szkíta övcsat egyik fele (Kép: Jánó Mihály)

 

– László Gyula írt egy monográfiát: a Szent László-legenda középkori falképei (1993) címmel. Az újabb freskók módosítják László Gyula professzor megállapításait?

 

– Talán nincs olyan témánkat tárgyaló monográfia vagy tanulmány, amelynek megállapításait ne módosítaná valamilyen mértékben a későbbi kutatás. Ezt a sorsot László Gyula nagyszerű munkája sem kerülheti el. Az ő könyvének megjelenése óta eltelt időszakban több mint kétszeresére szaporodott az ismert falképek száma, és el lehet képzelni mennyi új képi motívummal és azok értelmezési lehetőségével kell számolnunk. Egyetlen példát tudok az interjú keretei között megemlíteni: a közelmúltban fedezték fel a legenda, vagy história újabb falképeit a székelyföldi Oklánd község unitárius templomában. Az itt megfestett ciklus első jelenete egy eddig teljesen ismeretlen kompozíció, amelyben értelmezésem szerint a trónon ülő Szent Lászlót egy püspök királlyá keni fel, miközben a felhőkből kihajló angyal koronát helyez a szent fejére. Ez a nagyon összetett tartalmú jelenet, leegyszerűsítve talán arra a kérdésre is választ adhat, hogy miért festették meg Szent Lászlót koronával a fején, királyként, az 1068. évi kerlési ütközetben, amikor valójában még csak herceg volt.

 

Az oklándi király felkenés és koronázás (Kép: Jánó Mihály)

 

Az interjú rövidített változata az Édes Anyanyelvünk 2020/2. számában olvasható.

 

A mellékelt képek csak ebben a változatban szerepelnek. A szerk.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu