Legutóbbi hozzászólások

A szeretet Erdélyéért

2021.12.03. péntek, 11:32

389 megtekintés

Kovács Sándor: Lapozgató. Az unitáriusok rövid története

MÁLNÁSI FERENC ny. magyartanár (Kolozsvár)

A hit Isten ajándéka. „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk és azért szólunk. (2 Kor 4, 13b)

A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által. (Róm, 10, 17.)

E könyvet unitárius lelkész írta az unitárius egyházról.  Olyan személy, aki ismeri és szereti azt a közösséget, amelybe beleszületett, és amelynek szolgálatára csaknem három évtizede végképp önként elszegődött. De a lelkipásztor egyházszeretete nem homályosítja el a történész tárgyilagosságát – fogalmazza meg a könyv előszavában Ősz Sándor Előd református lelkipásztor, „aki sokat tanult belőle annak a felekezetnek a tanfejlődéséről, amellyel együtt élünk, lelkipásztoraival egy intézményben tanultunk és tanulunk…”

Ezen ajánlás írója pedig azt tartja jelentősnek, hogy a római katolikus templomok mellett a plébánosok scholákat tartottak fenn,  a kolostorokban oktatás is folyt,  és 1557 óta a latin  scholák mellett római katolikus, valamint protestáns (református, evangélikus és unitárius) eklézsiák hívei, lelkészei, egyházi vezetői, püspökei felekezeti iskolákat tartottak fenn, folytatták elődeik munkáját, támogatták Erdély magyar anyanyelvű oktatását, megőrizték iskoláinkat, foggal és körömmel ragaszkodtak hozzájuk az államosításig, az unitárius kollégiumokhoz is, és sikerült megőrizni a Protestáns Teológiát is.

Az első dokumentum, amely az unitárius elnevezést rögzítette a lécfalvi országgyűlés (1600. október 25–november 4.) jegyzőkönyve nevezte meg először az unitariana religiót.  A szervetiánusok és a francisco-blandradisták 16. századi kilétéről majd Szervét teológiai rendszeréről tájékoztat a szerző, utána a francisco-bladratisták, Blandrata György és Dávid Ferenc hitvitáiról olvashatunk Balázs Mihály tanulmánya nyomán. A reformáció korában kialakuló hitviták – a régi egyház tekintélyének lerombolása, a krisztusi egyház, a keresztyéni élet eszménye, a helyes és igaz tanítás célzattal születtek.  Erdélyben 1538-ban rendezték az első hitvitát, Heltai Gáspár szerint „villamni kezde, mind Magyarországba, mind Erdélybe az Úristennek Igéje.” A lutheránusok és reformátusok az úrvacsoráról vitatkoztak, az unitáriusok a szentháromság tanával nem értettek egyet,  Dávid Ferenc és társai megegyeztek az Apostoli hitvallás, illetve a keresztelési formula elégséges voltában, majd 1568 februárjában tartott tordai zsinaton és a Gyulafehérváron tartott fejedelmi tanácskozás után (János Zsigmond udvari papja 1564-ben Dávid Ferenc), s az 1568.évi országgyűlés vallásügyi törvénye olyan erdélyi örökség  „Transylvanicum”,  amire méltán  lehetünk büszkék – állapítja meg Kovács Sándor.

A következő fejezetekben a Dávid Ferenc halála utáni egyházszervezés és útkeresés problémáit taglalja –  paradox módon –  éppen azok a törvények segítették az egyház kereteinek megerősítését,  amelyek egyébként a püspök jogkörét korlátozták. A szerző kitér Válaszúti György, a baranyai unitárius püspök életére, munkáságára, majd az erdélyi szombatosok sorsát taglalja, utána pedig az unitarizmus századvégi történetének kiemelkedő alakja, Enyedi György unitárius püspök, egyházi író és széphistóriai szerző életútját mutatja be. Unitárius atrocitások Kolozsvárott 1603 júniusában, Toroczkai Máté püspök, az egyház helyzetét konszolidáló munkálkodása, a dési egyezség vagy komplanáció előzményei ér története a következő lapok témája.

1626-ban, az első unitárius egyházi rendtartás  –  Disciplina Ecclesiastica Radeciana –  megszövegezésére ilyen válságos években került sor. A fő cél egy egységes, minden irányzat által elfogadható lezárt dogmarendszer és liturgia   elfogadtatása volt, az egyház békéje és nyugalma érdekében a tanbéli egységesítést mondták ki a szerzők.

A 16-17. század unitárius istentiszteleti rendről és liturgiáról, az unitárius zsoltárfordítókról és énekeskönyvekről, az úrvacsora gyakorlatáról, illetve az úrvacsoratan 18-20. századi alakulásáról számol, be Kovács Sándor a 11. fejezetben. Az unitárius egyház 17. századi megpróbáltatásairól, II. Rákóczi György kalandorpolitikájának következményeiről, a hadiállapotokról, a pestis járványról (mely a kollégiumot is megtizedelte), a  Kolozsvárt ostromló török és tatár hadakról, Linczigh János  főbíróról (aki városa számára kegyelmet kért, s maga is kegyelmet  kapott), Bora Dániel unitárius papról (aki tíz esztendeig raboskodott tatár fogságban), Apafi Mihály és Bánffy Dénes tragédiába fulladó templomfoglalásáról, valamint a 17. századi utolsó református-unitárius hitvitáról is  rövid képet kaphatunk, valamint a Lengyelországban élő unitárius közösségekről, menekülésükről, kolozsvári, bethleni megtelepedésükről, beolvadásukról.  Közben a nyugati egyetemekre peregrináló unitárius diákok száma szaporodott  – Árkosi Tegző Benedek, Pauli István,  ifj. Adam Frank (aki Amszterdamban telepedett meg),  Rázmán Péter, a kolozsvári kollégium rektora, és Szentiváni Márkos Dániel, aki  Leidenben tanult, megfordult Londonban, hazatérve a kollégium igazgatója lett,  Koncz Boldizsár püspök helyettese,  Régeni  (Rhegenius) Mihály, aki európai  figyelmet  keltve szólt bele  a Descartes filozófiája körüli vitába.

A Diploma Leopoldinum és annak következményei a témája a 15. fejezetnek,  Kollonich Lipót bíboros, majd Mártonffy György püspök Erdélybe érkezése után gyűltek a vészfellegek, (akkor kezdődtek az unitáriusellenes intézkedések, a kolozsvári főtéri templom elfoglalása, az óvári  főiskola átadása),  a rekatolizáció túlkapásait az unitáriusok is a politikai elit egyházkormányzásba való bevonásával próbálták ellensúlyozni, s a zsinat mellett megszervezték az egyházi és világi képviselőkből álló ún. főtanácsot (Suprenum Consistorium). Ebben a fejezetben mutatja be Kovács Sándor hogyan alakultak ki az unitárius egyházi testületek/tisztségek, az egyházközségek (eklézsiák), a püspöki (superintendens), a generális nótáriusi vagy főjegyzői, az  os ecclesia vagy közszónoki, a főgondnoki intézmény, s Almási Gergely Mihály püspöksége alatt a Radecke által összeállított egyházi rendtartás.

A 16. fejezetben a németalföldi egyetemek és az unitárius teológia 18. századi kapcsolatairól ad hírt, a szerző, bemutatja Kolozsvári Dimién Pál kátéját, Szentábrahámi Lombárd Mihály (az unitáriusok „szíve, szeme és szája”) életét, élete főművét, majd a Németalföldön tanult püspökök, tanárok méltatása következik.

A filozófus püspök: Körmöczi János életéről, tanulmányairól, munkásságáról olvashatunk, akinek jelentős szerepe volt az angol hitrokonokkal kezdődő kapcsolatok kialakításában, zsinati és főtanácsi határozatokkal ekkor szabályozták a falusi iskolákban történő oktatást, törvénybe foglalták az iskolamesterek oktatási feladatait… Alfejezetben olvashatunk a  Historiæ Transylvano-Unitariæ Ecclesiasticæ (Az Erdélyi Unitárius Egyház története)  Kénosi-Uzoni nevével fémjelzett monumentális, több mint négyezer oldalnyi, latin nyelven írt és a 21. századig kéziratban maradt unitárius egyháztörténet   sorsáról.

Aranyosrákosi Székely Sándor (1797–1852) személyében az egyház 21. püspökét, az 1839-ban kiadott új énekeskönyv szerkesztőjét tiszteli, lelkészét, tanárát, aki hasznosította a tanításban Kénosi-Uzoni-Kozma-féle értékes forrásanyagot – forrását elhallgatva -,  az ő ideje alatt zajlott az unitárius egyházat is alaposan megrázó 1848-49-es forradalom, s az 1848. évi XX. törvénycikk elfogadásával az unitárius egyház Magyarországon a törvényesen bevett vallások közé került  – tudjuk meg  a professzor úr könyvéből.

Kriza János püspök neve összefonódott a megújuló unitárius teológiával, kéziratos hittanában, a keresztény erkölcsökre fókuszáló katekizmusát hétszer is kiadták. (Kovács Sándor idézi is, mit vallottak 1845-ben az unitáriusok). A forradalom és a szabadságharc után Kriza célja a konszolidáció volt, kiállt az unitárius elnevezés kizárólagos használata mellett, a Magyar Unitárius Egyház „megalapítása” Kriza János püspökségéhez kapcsolható, Kriza püspök alatt az unitarizmus nemzeti jellege erősödött meg,  az egyház nemzeti jellegét a papok és oskolamesterek öltözködésének szabályozásával is erősíteni kívánták s egyházi törtvényeket is ekkor kezdték magyarra fordítani. (A kolozsvári főtanács a „régiségek és ritkaságok” megőrzését szorgalmazó törvényt is elfogadott, ekkor „fedezték fel” az énlaki templom híres rovásírásos tábláját, s a „hun írásról” másolatot készítettek.)  Nagy Lajos és Kriza javaslatára 1861-ben megjelent Erdély első teológiát művelő lapja, a Keresztény Magvető, Kriza János érdeme irodalomtörténetünk Vadrózsák c. székely népköltési gyűjteménye is.

A fejezet része Brassai Sámuel rövid bemutatása – akiről tanulmányok, könyvek születtek, szobrát és emlékét egykori iskolája őrzi, kultusza ma is jelentős Kolozsváron.

„Brassai Sámuelnek ma is van mit megköszönni” (Kovács Sándor)

Ferencz József, unitárius püspökről szól a következő fejezet, aki a leghosszabb ideig „regnáló” unitárius püspök, aki több mint fél évszázadot átfogó szolgálatát a protestáns szabadelvű teológia jegyében kezdte meg, 1864-ben kiadott kátéja is ebben a szellemben fogant. Simén Domokos (1836–1878) tanár mellett ő volt magyar unitarizmust máig meghatározó, ún. modern teológia legismertebb képviselője Szintén e fejezetben tárgyalja Kovács Sándor az unitárius egyház történetét az első világháborút lezáró békeszerződés után,  az unitárius egyház kettészakítását,  ismerteti a Romániához csatolt egyházközségeket, Románia 1923. évi Alkotmánya rendelkezését,  Balogh Júlia  A román kormányzat iskolapolitikája Erdélyben (1918-1948)  rövidített tanulmányát  – benne  Nagy Károly református, Ferencz József unitárius és Gróf Majláth Gusztáv Károly római katolikus püspök közös levelét a román Kormányzótanácshoz -,  említi a  törvényrendeleteket, a földreform-törvényt, az iskolák elvételét, az egyháznak a tanintézmények fenntartására fordított áldozatos munkáját.  A fejezet végén Balázs Ferenc világutazó, szövetkező-szervező, templomépítő, népnevelő unitárius lelkész sorsát ismerhetjük meg, a szerző is a Rög alatt, a Bejárom a kerek világot, a Zöld árvíz című köteteit tanácsolja elolvasásra…

A következő fejezet  – Nemzedékváltás vagy leszámolás, püspökválasztás 1938-ban  cím alatt – a szerző az 1920-as években kezdődött, s  a 30-as évekre is átterjedő, az egyházi életben  felmerülő problémákról szól, két frakció küzdelmeit taglalja:  a mérsékeltebb mozgalom alkotmányos eszközökkel, a szervezeti szabályzat módosításával próbálta az egyházat belülről megreformálni, a radikálisabb frakció az egyház legitim fórumait megkerülve, az egyházkormányzat részleges  vagy teljes  leváltásával kívánt reformálni és kulcspozíciókat megszerezni…  Alfejezetben számol be Kovács Sándor az Unitárius Akadémián történt nemzedékváltásról, majd  Varga Béla püspök és a köréje csoportosuló papok, „az ősi erdélyi unitarizmus” neveltjeinek  és   a Fikker-Simén-Kiss neve fémjelezte tábor „az idegen hatások alatt álló lelkészek” csoportjának küzdelmeiről. Ez a   Harcos unitarizmus   című alfejezetben kerül bemutatásra: egy ismeretlen szerző „dokumentum-tervezete”,  munkaterve,  25 pontba szedve, 12 unitárius  füzet tervezett kiadása,  magyarországi és erdélyi  körzetek megszervezése. (Mai szemmel nézve ez a tervezet a Deutsche Christen mozgalmat és a nemzetszocializmus ideológiáját juttatja eszünkbe.)

A mérsékelt unitáriusok vezetője a budapesti unitárius lelkész és püspöki helynök, Józan Miklós volt, akit a 22. fejezetben mutat be a szerző. Jövő teendőink cím alatt öt pontba foglalva  püspöki programját olvashatjuk.  Sajnos Józan Miklós szavait, „hogy Egyházunk háborgó tengerét lecsillapítsa, annak hajóját a békés, áldozatos és munkás folyamaton és irányban vezethesse”, püspöki munkatervét, a Berde-bizottságot, az unitárius egyházvezetésben megnyilvánuló zsidóellenesség-kritikáját, Mikó Imre figyelmeztető szavait,

A háborúban nem egyik vagy másik egyház, hanem az  EGYHÁZ  léte forog veszélyben”,  

a háború végkimenetele szertefoszlatta.

Kiss Elek, az unitáriusok 27. püspöke című fejezetben, Kiss Elek életéről, tanulmányairól  és teológiai felfogásáról olvashatunk. A Mk 12,30-31 és Mt 5,48 alapigékre épült prédikációjában a következő nagy kérdésekre kereste a választ: 1. A tragédia és a hivatás: a bukás és a fejlődés.  2. A rossz és a jó.  3. A halál és az élet.  4. Az uralkodás és a szolgálat kettőssége.  Kovács Sándor hozzáfűzése: Az utolsó kérdéskör a bosszú és a szeretet mibenlétét taglalta, majd a  24. fejezet első alpontjában kiegészítő adatokat közöl arról,  hogy a püspöki hitvallása milyen metamorfózison ment át: 1954-ben kilenc pontra bővítette hitvallását – 1968-ban meg is jelent  Unitárius Kátéjában -, mely kísértetiesen hasonlít Harry Smith (1855-1942) angol unitárius lelkésznek hitvallásához. Kovács Lajos, a püspöki székben utódja, így búcsúztatta, prédikációjában,  Ézs 6,8  és Mt 5,48 alapján:  „… erős akaratú, vasszorgalmú, óriású munkabírású, … teológiai és egyéb munkák egész sorát létrehozó,… az egyház, a nép,  a haza javáért mindenét feláldozni kész próféta és jézustanítvány volt.” Az előbbi, 23. fejezet  első és második részében  a szerző az 1947-es főtanács ülésén történtekről, a különféle tisztségekre való választás során jelentkező ellentétes véleményekről, illetve az Unitárius Teológiai Akadémia megszűnéséről  tudósít. Ez utóbbi témát bővebben fejti ki a 24. fejezetben, Az 1956-os forradalom következményei az Unitárius Karon címmel. Az egész erdélyi magyarságot megrázó, sajnálatos történetek az Unitárius egyházat is alapjaiban rázták meg. Erdő János és az unitáriusok pere során és utána unitárius lelkészek letartóztatása következik, több terhelő jelentés alapján… A politikai okokból meghurcolt tanárok, lelkészek, teológia hallgatók hosszú sora került,  kényszerült munkatáborokba, s azokat is letartóztatták és elítélték, akik a második bécsi döntés után részt vettek a politikai életben. A meghurcoltak névsorával máig adós a kutatás.

A most ismertetett könyv utolsó fejezete a 28. püspök: dr. Kovács Lajos életét mutatja be, a Regio  című folyóirat kérdéseire adott diplomatikus válaszai alapján összeállított, az unitárius egyházról és az 1944–1989 évek hangulatáról szóló szövegét teljes egészében olvashatjuk. Három alfejezetben A szürke eminenciás: Erdő János,  a  Célkeresztben és  A Protestáns Teológiai Intézet, majd az egyház élén  címűekben   Erdő János püspök életútját ismerhetjük meg, valamint Jenei  Dezső, főgondnoktársáét, együtt küzdöttek a felekezeti iskolák visszaszerzéséért, az unitárius kollégiumok újraindításáért, az újjászervezett egyletek munkájának segítéséért, új templomok felépítéséért.

Köszönjük Kovács Sándornak az unitáriusok négy és fél évszázados történetét összefoglaló munkáját, mely fontos lépés azon az úton, amelyről Kató Béla erdélyi református püspök beszélt: „Jó lenne, ha az Isten és ember iránti bizalom légkörében tovább tudnánk lépni, és a tolerancia Erdélye után megvalósíthatnánk a szeretet Erdélyét.”  Az előszót író Ősz Sándor Előd ajánlásához csatlakozva  ajánljuk „mindenkinek, akit érdekel Erdély és az itt élő felekezetek sokszínű történelme,  unitáriusoknak, hogy jobban megismerjék saját történelmüket, más felekezetűeknek,  hogy megismerve szerethessék a mellettük  élő unitárius közösségeket.”

Úgy legyen!

(Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete – Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet   Budapest – Kolozsvár, 2021. 282 oldal.)

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu