Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

A tanult nyelv megkopik, de az anyanyelv nem

2018.10.15. hétfő, 00:06

1 475 megtekintés

FERDINANDY GYÖRGY (PUERTO RICO, MIAMI, BUDAPEST)

 

Ferdinandy Györgyöt a kispróza nagymesterének mondják. 14 francia, és számos magyar nyelvű könyv szerzője. 1956-ban emigrált, az egyetemet Franciaországban végezte, majd a Puerto Rico-i egyetemen tanított, az utóbb évtizedben visszatért Magyarországra. 2018 októberében ellátogatott a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának irodájába, ahol a Bolyai Önképző Műhely egyetemistáinak beszélt életéről. Gondolatait Balázs Géza jegyezte le.

 -12 évesen, a gödöllői fácánosi iskolában költőnek készültem. Ezt a verset írtam első szerelmemnek: Kis Irén – ki sír én. Harmadszorra, 1956-ban vettek föl az ELTE-re, de csak hat hétig voltam itthon egyetemista. Füst Milán előadásait hallgattuk. Mivel a buszvállalatnál dolgoztam, egyszer autóbuszkalauz egyenruhában mentem előadásra, Füst Milán rámszólt: Puskás ember előtt nem tudom megtartani az előadást. Felmutattam neki egyetlen fegyveremet, a lyukasztómat. Füst Milánt 1958-ben Nobel-díjra jelölték, de Paszternák Doktor Zsivágója kiütötte.

 – A buszon nem volt olyan lelkes a hangulat, mint az egyetemen. Egyszer naivan megkérdeztem: miért vannak tele a buszok. Mennek nyugatra, mondták. Munkástanács tag voltam, édesanyám elémjött, hogy már gyűjtik be a tagokat, meneküljek. Bécsbe mentem, ahonnan 600 fiatallal együtt utaztam tovább Franciaországba. Strassburgban folytattam az egyetemet. Meglepő volt, hogy a franciák egy része nem értette 56-ot. Sartre sem. Úgy vélte, hogy cserbenhagytuk a Szovjetuniót. Camus értette, mert ő Algériában, gyarmaton élt. A franciák ma letagadják, de én tanú vagyok rá: az egyetemi Mamillon menzára egy ideig nem engedték be a magyar diákokat, mert fasisztának minősítették őket. Én nem zavartattam magam, átmentem az izraeli étterembe, ott mindenki magyarul beszélt. Célul tűztem ki, hogy franciául megírjam a forradalom igaz történetét. Kényszerből váltam francia íróvá. Sokat segített benne a szerelem, első feleségem, akit később háromszor vettem el, mivel háromszor is váltunk el.

Kép: BG

 – Egyetem után nem volt állásom, dolgoztam például a dijoni pályaudvar építésén. Egyik nap megpillantottam az egyetem dékáni hivatalának ajtaján egy álláshirdetést: trópusi egyetem diplomást keres. Spanyolul kellett beküldeni a pályázatot, megkértem egy részeg spanyolt, hogy segítsen. Én voltam a legjobban meglepve, hogy a pályázatot elfogadták, és már hajójegyet is küldtek. Így kerültem Porto Ricóba (következetesen így ejti élőszóban, a szerk.), ahol azután 36 és fél évig tanítottam. Csak annyit kértem az egyetemtől, hogy délután taníthassak. Ugyanis minden reggel 6-kor keltem, olvastam, írtam. Ekkor álltam vissza a magyar nyelvű írásra. Megfigyeltem, hogy a tanult nyelv megkopik, de az anyanyelv nem. Bár korábban sokat írtam franciául, magyarul jobban tudtam fogalmazni. 1966-tól már csak magyarul írok, legföljebb lefordítom franciára, spanyolra. És maradt egy kötetre való francia írásom, amit nem fordítottam le magyarra.

 – Porto Ricóban főként az egykori fekete rabszolgák dédunokáit tanítottam. A témám a nyugati civilizáció volt. Nemcsak Európa, hanem az ő nemlétező történetüket is tanítani kellett. Sajnos nem írtam meg a délutáni életemet, a tanítást. A „művelt” nyugat minket sokszor kioktat, holott ők 150-200 évig kirabolták a gyarmataikat. A háborúkhoz jól jöttek katonának a „szolganépek”. De amikor kivonultak káoszt hagytak maguk után. Tévedés, hogy a nyugati hatalmak az emberiség jótevői. Porto Ricóban nagy bizonytalanság van az önállóságtól: Amerika elkényeztette őket, nincs mezőgazdaság, nincs kisipar (minden amerikai termék), nem vágnak bele semmibe, megkaptak mindent, de félnek, hogy nem tudnak mit kezdeni magukkal egyedül.

 – Sokat tanulhatunk a nyugattól, de nem jó, ha kioktatnak minket. És persze a nyugat is tanulhatna tőlünk. Hogy mit? Például humort, öniróniát. Ez erős oldalunk, bár az utóbbi években nem annyira érzékeljük. Kubai feleségem beszél magyarul, de nem érti az iróniát, öniróniát. Néha szól nekem, hogy bántanak, nem érti, hogy az csak irónia. Meg kell magyarázni.

 – Az amerikai állampolgárságot azért vettem fel, különösebb angol nyelvtudás nélkül, hogy nyugodtan hazajárhassak. Életem kétharmadában menekült státuszban éltem. Cs. Szabó László volt az „osztályfőnök”, levelezésben összetartott minket. És Határ Győző is sokat levelezett az emigrációval. Minden „kikerült” könyvről beszámoltam a Szabad Európa Rádióban. A Hétágú síp című rovatomat ismerve otthon örömmel fogadott Örkény, Csurka, Karinthy Cini. Gerelyes Endre már bosszantott: Eljössz meglátogatni a múltat, azután meg mész vissza? Sokan azt gondolták, hogy mi ott, nyugaton gazdagok lettünk. Akik írásból éltünk, nem lettünk gazdagok. Nekem a családomban öt kocsi van, de nekem soha nem volt. Nekem egy jól megírt bekezdés jobb, mint egy sebességváltó.

 – Idős vagyok, néha elfelejtem, hogy miért is kezdtem bele egy mondatba. Ha itt van a feleségem, ő segít. Nagyon szeretném még megírni a gyarmatok történetét, a gyarmaton töltött időszakom délutánjait, a tanítványaimat, mert ezzel adós vagyok.

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu