Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

A toll senki fia – Mátyás Ferenc költészetéről

2017.03.14. kedd, 21:40

1 062 megtekintés

VASVÁRI ZOLTÁN (BUDAPEST)


 

Mátyás Ferenc még a halála előtti esztendőben, 1990-ben kézbe vehette válogatott versei újabb gyűjteményét a Zrínyi Kiadó gondozásában.


     Jobbágyparaszt unokája vagyok, öreg a fájás
szívemben, honnét akaratlanul is kitör a szabadság 
vágyakozása, ősöm konok gyűlölete uraink ellen,  – 
vigasztal a közösségi szellem,
s tudom, hogy szárnytalanul nem hull többé
ajkam domboráról szép szavam serege szegény társaimhoz.

1947-ben írta ezeket a sorokat Mátyás Ferenc ars poeticának is tekinthető Emlékirat című verse felütéseként.1  És valóban, a néhány sor összegzi a ’30-as évek közepétől induló költészetének alapmotívumát, és a várva várt, örömmel üdvözölt új világ megnyíló perspektíváiba vetett re-ménykedését.

Mátyás Ferencet a szegényparaszti múlt küldte az irodalomba. Az alföldi uradalmak cselédlaká-sainak levegőtlen, komor világa, szellemi elmaradottsága, a kilátástalanság és megnyomorítottság az az élményvilág, amely tollat kényszerít a kezébe. A Horthy-Magyarország paraszti világának nyomasztó atmoszférája lesz egy évtizedre költészetének alapélménye. 

alt

Mátyás Ferenc egyik kötetének címoldala

Fogadtatása nem egyértelmű. Bata Imre, már a ’60-as években, Mátyás költői életútja ismereté-ben úgy látta: „Kivehetően nem az a költő, akinek szuverén világképe lenne. Inkább sorsa tette lírikussá, mint az ellenállhatatlan természeti adottság.”2  

A kortárs bírálók is vegyes érzelmekkel tekintenek az irodalomba érkező fiatalember költészeté-re.

Jankovich Ferenc a Nyugatban ír 1936-ban megjelent első kötetéről, a Szeretnék lenniről. Mátyást Ady-epigonnak tartja, akinél: „a versek tárgyuknál és szemléletüknél fogva is többnyire csak Ady-variációk, sőt néha egyenest Ady-versek hatástalan tartalmi kivonatai.”

Második kötetét, az Elveszünket Radnóti Miklós ismerteti a Nyugatban. Radnóti dicsérően említi, hogy Mátyás költészete örvendetesen fejlődik: „Első könyve, a Szeretnék lenni óta sokat fejlődött Mátyás Ferenc, újabb verseit, – még a leggyöngébbeket is bizonyos költői tapasztalat és mértéktartás jellemzi és ez a változás különösen fontos, mert pályakezdő költeményeit épp az említett tulajdonságok hiánya tette gyakran tönkre.”4 

Geréb László harmadik kötete, az 1940-es Eleven koporsók kapcsán őstehetségszerű jelenségnek tartja, aki a modern magyar líra ismeretében, becsületes, egyszerű szóval ír.

Rendkívül tanulságos Kiss Tamás véleménye ugyanerről a kötetről a Nyugatban: „Sok költőnél – a nagyoknál is –  külön érték volt az, ami fáj. De ebből ritkán lett úgy költészet, ahogy az érze-lemből fájdalom. Mátyás Ferencnek minden sora fáj s tudja azt is, hogy mit kell írnia, de a vers, mely tisztázná dolgait, még inkább káoszt teremt. Nagyon sötét mélyről jön és csillapítatlan kese-rűséggel. Formát sem tud teremteni magának. Ez a líra megromlott, – de talán nem Mátyás Ferenc az oka.”

Érdemes még ide idéznünk Fodor József Vigiliában megjelent sorait a következő évben, 1941-ben megjelent Holdvarázs című kötetről. „Első versei óta, amelyek méltán feltűntek a bennük megnyilatkozó zord látással, a könnyed versritmusban nem a szokványos »népies dallamokat« pengető, hanem súlyos problémákat görgető eredeti mivoltukkal, Mátyás Ferenc sokat fejődött. Mátyás nem »őstehetség«, a legjobb cáfolata ennek a legújabb irodalmi halandzsának. Népből származó költő, aki tudja, hogy a fejlődéshez tanulni kell, nem elég a népdalokat hetyke, üres modorban utánozni, és a népi származás jogán követelni olcsó elismerést. Józan felfogása, ön-kritikája és az irodalom iránti szeretete meghozta a maga eredményét.”

Mátyásnak 1945-ig öt verseskötete jelent meg, az első négy tulajdonképpen szerzői kiadásban, baráti támogatással. Nem is igazi kötetek ezek, inkább verses füzetek, amelyekben rendre újra-közli a már korábbiakban is publikált műveit. Az irodalomba készülő fiatalember számára e kötetkék megjelenése jelentős esemény lehetett. Még fontosabb, hogy a Nyugat, a Vigilia, a Napkelet, a Sorsunk, a Magyar Csillag közölt róluk kritikát, még ha – ahogy láthattunk – nem is mindig dicsérően.

Minden induló, fiatal poéta számára semmivel sem összehasonlítható, életre szólóan meghatáro-zó élmény a költővé avatás pillanata. Sokszor nem is egy pillanat ez, stációk sora vezet el odáig, amíg a „szakma”, a költőtársak és a kritikusok és a versolvasó közönség számára is megszületik az új költő. Ilyen stáció az első, nyomtatásban való megjelenés, az első kötet, amely még egyál-talán nem jelenti a valódi poéta-avatást, befogadást. Aztán egyszer csak történik valami, születik egy új vers, megjelenik egy kötet, ír valaki egy értő bírálatot – és mindenki tudja, hogy új költő született.

Mátyás Ferencet József Attila mutatta be 1936-ban a Szép Szóban, 1937-ben Szabó Pál a Kelet Népében és Sárközi György a Válaszban.

Az igazi költő-avatást azonban a Nyugatban való publikálás jelentette. Az 1930-as évek Ma-gyarországán nem volt kérdéses, hogy ki tarthatja költőnek magát. Aki a Babits szerkesztette Nyugatban megjelent, az költő volt.

Mátyás Ferencről pedig nem csak kritikák jelentek meg a Nyugatban, de 1938 és 1941 között öt verse is: Lányok ilyenkor (1938), Megösmertek (1939), Égi fésű (1940), Ébredés, Gyónás a ta-nyán (1941). Ha talán a Nyugat kritikusai szigorúbban ítélték is meg a fiatal költő első munkáit, mint mondjuk a Vigilia, Babits szeme biztosan látta meg a valódi értéket, az igazi költőt Mátyás korai versei között.

Érdemes sorra vennünk az öt verset. Mit láthatott bennük fontosnak, értékesnek, szépnek Babits és a költőt a folyóiratban bemutató Illyés Gyula?

Az első, az 1938-ban született Lányok ilyenkor portré és életkép az elsüllyedt, a jelenben to-vábbélő nyomasztó múlt fogságában ragadt magyar faluról, a benne élő megalázottakról és meg-szomorítottakról. Egyszerre reális és szürreális, már-már groteszk képekkel ábrázol Mátyás Fe-renc a versben, érezhető a József Attila-i hatás, a nagy költőé, akit barátjának és mesterének tekint. (1947-ben megjelent Mezítlábasok éneke című kötetét ezekkel a szavakkal ajánlja József Attila emlékének.) Ilyen sorokat olvashatunk a versben: „Elmentek már az álmok, / a lányok oly fehérek…”, vagy: „Bábaasszony jön az égen, / sovány keze lehajlik.” Mátyás belülről ismeri a nép mindennapi életét, lelkivilágát, hiedelmeit, a visszahúzó, rossz babonákat. És pontosan tudja a szomorú és lázadásra ösztönző életsorsokat. A vers zárlata:

Kopognak kinn az ajtón
nagyöklű barna férjek, –
kalapjukat levéve
belesnek az ágyszélre –
s hamar vörös bort kérnek!

A következő vers Mátyás talán legtöbbször megjelent, köteteiben újra és újra közölt,  1938-ban írt alkotása, a Megösmertek. A vers tulajdonképpen önportré, saját léthelyzetének költői megfo-galmazása finom allegória formájában. Mátyás nadrágos úriemberként tér vissza a tanyára, ahol a kutyák megugatják, ruháját megszaggatják, még a csősz is elkergetné. „De füttyentettem, kur-jantottam / s mgösmertek úri »frakkomban«.”  Vagyis: ahogy a költő megszólal, megértik szavát, és felismerik a közülük valót.

Az Égi fésű a várandós kismama, a lányból hamarosan anyává váló szeretett lény költőien szép megidézése. József Attila-i ihletettségű sorok teszik méltóvá, hogy a Nyugatban is napvilágot láthatott:

Finom lábad vékony selymén
kis kék erek látszanak,
s dús melleden kergetődzve
vérfolyócskák látszanak.

Az 1940-es Ébredés elsőre pasztellal festett tájversnek tűnhet, de már a harmadik sora sejtelmes, szorongásos érzeteket kelt: „csizmák nyomában béka beszél.” Egy éve már, hogy kitört a világ-ban a háború, és Magyarország is rohan végzete felé. Mátyás finom képekkel dolgozik – de sa-pienti sat! –: „Tanyánk dombjáról róka les át; /tyúkpecsenyére feni fogát.” Aztán a vers zárlata egyértelművé teszi, miről is szól a költő: „Oroszországból fény tör bele / a fázós, fekete semmi-be.”

A Nyugatban utolsóként megjelent verse a Gyónás a tanyán. A Holdvarázs kötetben Gyónás a pusztán címmel szerepel. A vers az emlékezés és visszavágyódás költeménye. Az emlékezésé a végleg elveszett pusztai gyermekkorra. Talán poétikailag nem a legtökéletesebben megoldott alkotása, de sorain átsugárzik az átélt, őszinte megrendülés egy világ, saját gyermekkori világa eltűnése és apja halála miatt.

De más lakja már a házat,
s nincs senkim se, és apám
lement a földbe halálnak,
hogy a búza, krumpliszárnak
adjon tovább életet…
s így neveljem engemet.

Talán már az eddigiekből is kiderülhetett, hogy Mátyás Ferenc költői világa a kezdetektől gazda-gabb volt, mint ahogy arról irodalomtörténeti kézikönyveink írnak.

Pomogáts Béla helyesen állapítja meg, hogy: „a költő az induló élmény igazságához, az első szemlélet biztonságához ragaszkodik.”8  Mindez azonban már a pályakezdéskor sem jelentette azt, hogy Mátyás Ferenc csak egy hangon és egy témában tudott volna megszólalni.

Természetesen költészetének meghatározó alaphangja a hol elfojtott, hol egyértelmű lázadó indulat.

Előbbire szép példa a József Attila-i ihletettségű Tél a tanyán (1936) és Hír a faluból (1937), a már bemutatatott Lányok ilyenkor (1938), vagy az apjára emlékező Tojástánc (1938). József Attila emlékére (1937) című versében egyértelműen tesz hitet a mesternek tekintett költőtárs társadalmi krédója mellett.

De természetes és mélyen érthető a fiatal költő radikális, lázadó hangja:

Dózsa véréből pezseg bennem
valami nagyon kicsi még,
s ezt ki nem öli senki soha,
ha ki nem ölte a sok év.

Nekem nem tetszik ez itt jobban,
mint az én szabad kun falum.
Föl is forgatnám szegény hazám, –
dehát jászolhoz vagyok kötve,
mint a barom s csak rossz tüdőm van
és az is félig kiköhögve. (Regnum Marianum, 1935)

Ugyanaz a lázadó indulat érhető tetten a szolidaritás, a szívfacsaró, meleg együttérzés gesztusával az 1941-es Bitófánál9  című versében is.

Na, tartsd a nyakad, a kötél
s a kövér oszlop vár rád,
ne félj, puha lesz, mint a toll
a föld alatt a párnád.
(Bitófánál, 1941)

Na, tartsd a nyakad, a kötél
s a kövér oszlop vár rád, –
szolgád lesz, aki elítél
s gyávaságból meghátrál.
(Húszévesek akasztása)

Meghatóan szépek gyermekkora tanyasi embereiről, a falusi öregasszonyokról készített portréi, életképei. Az egyik legszebb az 1939-ben született Falusi nénik.

Jönnek a falusi nénik,
nagy csizmájuk szánt a hóban,
morzsolják a gyöngyös Krisztust,
nincsen részük semmi jóban.

A hó csak hull, a kék égből
már egy darabka se látszik.
Hazamennek. Majd az ágyon
álmuk újból kivirágzik.

A fiatal költő visszatérő témája a szerelemre született leányok szomorú életének bemutatása: Kidőlt az ég10 (1939), Ezt a táncot (1938), Ugye kedves (1941).

És egészen természetesen jelenik meg a versekben a szerelem játékos szépsége, sőt, az erotika is: Lányok a patakban (1941), Ugye kedves (1941), Ló dobog utánam (1936), Ezt a táncot (1938).

Habzik a víz s benne lányok
víg serege fogót játszik,
hol lebuknak a víz alá,
hol meg arany térdük látszik.

Csak a vízben tréfálkodik
egy-egy kis hal –, mert a lányok

lekapkodnak a víz alá,
s belepirul az orcájok…
(Lányok a patakban, 1941)

Gyermekei születése is meghatóan szép versek ihletője: Fiam született (1941), Most álmodod lányodat (1943).

Most, hogy a kisfiam sír itt,
a szemében szememet látom,
tudom, hogy nem halok már meg,
ő lesz a vígasztalásom.
(Fiam született, 1941)

Mátyás Ferenc versvilágát 1945 után is alapvetően határozta meg a népi szemlélet, ami számára egész költői pályáján vezérfonálként szolgált. Legfontosabb irodalmi tájékozódási példái József Attila és utóbb főként Illyés Gyula voltak.

1947 után csak ritkán jelenhettek meg művei. A korszak irodalompolitikájának rettenetes paradoxonát mutatja, hogy 1947-es Mezítlábasok éneke című verseskönyve indexre került, köte-te csak 1958-ban jelenhetett meg újra (Csönd és nyugtalanság), ugyanakkor verssel szerepelt a Sztálin hetvenedik születésnapjára kiadott ünnepi műsorkönyvben (Köszönjük neked) és a „Békét, békét a világnak…”. Költők a békéért című antológiában (Levél katona öcsémhez).

Mátyás Ferenc így emlékezet ezekre az időkre Alföldi írisz kötete utószavában: „Egyedül ma-radtam, legföljebb rendületlen hitem vezetett, irányított a szerte ágazó girbe-görbe úton. Vélet-len, hogy nem csapott rám a nemzedékemre leselkedő végzet. A negyvenöt utáni hosszú mellőzés mégis véget ért s az új, becsületesebb irodalompolitika visszahívott az irodalomba s szerephez jutottam ismét, hogy folytassam munkámat. (…) Vigasztaló számomra az is, hogy tizedik verses-könyvem hátsó lapjára nem kell elbújtatni a szégyenletes megjegyzést, amely annak idején arról értesítette az olvasót, hogy verseim egy részét, tőlem távolálló okok miatt kénytelen vagyok el-hagyni. S máskülönben – ha úgy tetszik – engesztelés a »Mezítlábasok éneke« című könyvem indexre tételéért. Azt hiszem, ennél többet nem adhatott volna nekem senki.”11 

A Csönd és nyugtalanság kötet megjelenése után, az 1960-as évektől ismét szerepet kapott az irodalmi életben. 1958-tól haláláig 14 verseskötete látott napvilágot, köztük négy gyűjteményes kötet (Alföld írisz, 1962, Emlékek lázadása, 1967, Álmunkból fölriadva, 1972, Válogatott ver-sek, 1990), évente, kétévente jelentkezhetett új kötettel Költészetét ekkor az emlékezés derűje és a harmónia vágya hatotta át.

A hatvanas évektől Mátyás Ferenc köteteiben is jelentős témakörbővülés figyelhető meg, medi-tatív s filozofikus versekkel is próbálkozott. Sok versében reflektált a társadalom és a világ új változásaira.

A továbbiakban tekintsük át, mit is tartalmaz ez a 14 kötet, a Csönd és nyugtalanságtól a halála előtti évben, 1990-ben megjelent Válogatott versekig.

A Csönd és nyugtalanság a költő hetedik kötete, de tulajdonképpen az első, igazi verseskönyv, Kecses, vékony, de keményfedelű, a költő portréjával és ízléses védőburkolóval, amelyet Urai Erika készített. Harmadában válogatáskötet, a pályakezdéstől a Mezítlábasok énekéig született versekből ad szigorú mustrát, legnagyobb része a tízévi „hallgatás” eredményét tartalmazza. Olyan kis remeklések olvashatók a kötetben, mint az Eget visz a bogár – ez egyébként a három ciklusba osztott tartalom másodikának címadója –, a Thomas Mann halálára, a Kislányom hege-dül, a Prága novemberben, vagy A költő kedvese. Mátyás Ferenc a kötet megjelenésekor 47 éves.

A következő évben, 1959-ben új kötettel jelentkezett a költő, a Kegyetlen idill cíművel. A kötet- és verscím később irodalomtörténeti kézikönyveinkben Mátyás Ferenc költészetének állandó jelzőjévé válik: „Legsajátabb műfaja a rövidebb versek között is a »kegyetlen idill«, amikor is az idillt – többnyire a paraszti élet valamely jellegzetes helyzetét – a költői értelmezés pontos tény-szerűséggel tragikusra hangoltan rögzíti”12  – írja Mátyás költészetéről Pomogáts Béla. A könyv 26 új verset tartalmaz és a kötetcímadó Kegyetlen idill epikus alapozású hőskölteményt egy pa-rasztforradalmárról. „Kisebb formáit is sokáig a leíró epikus elemek egyöntetű uralma jellemez-te, csak később – témái változatosabbá válásával – tért át a személyesebb hangra is”13  – állapítja meg Pomogáts Béla Mátyás költészetét elemezve. A kötetben már egyértelműen látszik a szemé-lyes lírai hang felerősödése és új, városi témák megjelenése, noha a versek jó része még mindig a gyermek- és ifjúkorban megismert, átélt paraszti sors emlékeit rögzíti. A Kiszombori estére viszont már a Mártonhegyi kilátó felel, és az Ifjúságom mellett ott a Negyvenen túl. 

Az 1961-es Megriadt pipacsokat ugyanaz jellemzi, mint előző kötetét. Ifjúkori nagy témája mel-lett sokasodnak a líraibb versek, a főváros lakójaként szerzett élményekből, benyomásokból született művek. És megjelenik egy új témakör, a külföldi utazások ihlette alkotások, amelyek egyben pontos korjelzők is, a megváltozott politikai, társadalmi légkörről (Utazás Prágába, Buka-rest arca, A tirnavai lány, A Gyilkos-tónál, Tomiban, Sinaia, Nemzetközi nyelv).

1962-ben jelent meg válogatott és új verseinek gyűjteménye, az Alföldi írisz, amelynek születé-séről előbb már idéztük a költő gondolatait. A válogatás időrendben, egyes kötetei megjelenési sorrendjében közli a verseket. Számos zsenge alkotását szigorúan kirostálta, de mint írja: „anél-kül, hogy végleg megtagadnám őket.” Több korábbi versét az eredeti élmény csorbítása nélkül átdolgozta, nem egyet újjáírt, s a legtöbbön javított, vagy új címmel látott el. „Így is kiszámítha-tatlan, hogy véglegesnek tekintem-e a mostani megformálás állapotában”14  – írja a rá jellemző szigorú igényességgel. A kötetet huszonhárom, 1962-ben született új verse zárja, köztük fontos, ars poeticának is tekinthető szép lírai önvallomásával, A toll senkifiával. 

      Ó, költészet, szabadult szolgád könnyült nyelve,
tudatosság, meztelen érzés, ima, kocsisok keserve,
könnyek évei, melyekből kín lett,
sebek fájdalma, vágyaink gyors szárnya, –
segíts a toll senkifiának,
ki nélküled süket és árva!


1965-ben újabb vékony, kecses kötettel jelentkezett, a Paraszt Pietàval. Pomogáts Béla a kötet címadó versét példaként hozva úgy látja költészete akkori állapotát, hogy: „A harmincas évek közepén vállalt költői programja – a pusztai szegénység szenvedéseinek kiéneklése – verseinek 1945 után is középponti motívuma marad, ekkor már elsősorban az emlékezés távolságtartóbb hangfekvéseiben. Húsz évvel később is »paraszt« Pietàt lát Michelangelo szobrában.”15  

A Nézem a tanyát című verse annak a költői indulásától vállalt morális lírai programjának – ami-ről Pomogáts Béla is ír – újabb, letisztult, nagyívű darabja, amelyben intellektuális síkra emelve az emlékek érzelmi lenyomatát, ismét hitet tesz a megalázottak és megszomorítottak mellett.

Szép verset írjak róluk? Istentelen
lázadás tör föl, ha csak elrebegem
nevüket egy fejfa lassú olvasásán,
s hátha még arcukban múltjukat fölásnám?
Szép verset írjak? Cizellált szonettet
arról a tájékról, hol csontok merednek
fenyegetően felém, felénk? – Szép lesz,
ha az unokák tettekkel segélnek
minden költeményhez.

De mindemellett ott a kötetben az újab nagy lírai önvallomás, az itáliai útján, 1962-ben Firenzé-ben született Lebegek a tájban, amelyet egyébként a hozzá hasonló sorsú, nagy autodidakta ci-gány költő és festőművésznek, Balázs Jánosnak ajánlott.

Fejemet bogánccsal megkoszorúzta,
s akácaival, jegenyéivel velem jött a puszta,
s szívemet összezúzta.
Nem vagyok eszmém rendjének kiszemeltje
ma sem, csak a paraszti nép kegyeltje…

A kötetben folytatódnak a külföldi utazások ihlette versek, immár a nyugati országok élményvi-lágával is (Leningrádi séták, Paraszt-Pietà, A vatikáni templomban, Velencei árvák, Giordano Bruno, A szobor kérdez, Sikátori kép, Lucia, Nápoly). És megjelennek az első balatoni versek is, amelyeket még sok szép követ majd (Gyenesdiási gyász, Őszi Balaton). A költő maga a követ-kező gondolatokkal bocsátotta útra új kötetét: „Új verseskönyvemet csaknem három év termésé-ből állítottam össze. Tárgyi mondanivalója alig több s nem is nagyon más, mint az előző köny-veké, noha én sem tartozom azok közé, akk csak a kitaposott utat járják.”16 

1967-ben a költő 56 éves. Ekkor jelenik meg – tizenkettedik versesköteteként – válogatott és új verseinek 315 oldalas gyűjteménye. „Az igazat szépen s a szépet valódi élettartalommal úgy megfogalmazni, miként az egyszerű beszéd törvénye előírja. A mondandó nagyrészt elkészült, anélkül hogy a történelmi könnyek felszáradtak volna. S hányszor megcsalt a Múzsa, vitt pokol-ra az angyalnak mutatkozó hit ereje! Ilyen gondolatok tolakodnak mondatokba, midőn első, teljesebb gyűjteményes könyvem megjelent”17 – írja a kötet fülszövegén.  A kötetről többek kö-zött a korszak talán legjelentősebb kritikusa, Rónay György is ír értő méltatást híres, Vigiliabeli sorozatában, Az olvasó naplójában. „Mátyás Ferenc a »széthulló nemzedék« tagja, az úgyneve-zett »harmadik nemzedéké«: gyűjteményes kötete alkalmat ad rá, hogy vázlatosan bár, de egy-ségében az ő pályaképét is áttekinthessük. A »batyuzó halál« vidékéről jött, a Budapest alatti Alföld sivár homokjáról, ahol egyszerre fuldoklott a szegénység a nagybirtokok szorításában, meg a közeli főváros nyomása alatt; ahol »fél tüdőkkel ásnak estig, – felátkoznak Budapestig – sovány, rosszcsontú magyarok«; ahol »szomorú volt a nyár«; ahol a »dögös dűlőn«, dongó-dongásban »kanász, kárán keservében – kaparódzik káromkodva«. (…) Mi mást mondhat, mint keserűt, erről az »embertelen« ifjúságról, melyet, mondja, »nem is ismertelek, – eltitkoltak az istenek – a nyomor menhelyén«? Keserűek a régi versek, keserűek az emlékek; csípnek és fájnak. (…) »Ars poeticája« (…): Megmaradni közvetlenül a való közelében, s abban keresni a buzdítóan szépet…”18  A gyűjteményes kötet végén, Új versek cím alatt 25 friss költeményét is olvashatjuk. Köztük olyan filozofikus tartalmú gondolati verseket, amelyekben a megváltozott világra, a jelen égető kérdéseire reflektál, keresi a válaszokat (Televízió mellett, Niklai nyár, Könnyek szivárványa, A te fiad).

Az 1969-es Égre vert csillag kötetben egyre erősebb a személyes lírai hang. A huszonegy lírai költemény mellett második hosszabb, epikus alapozású hőskölteményét közli, az orgoványi tra-gédiát történelmi vízióvá felfokozó Kerékbetört szabadságot.

Az 1971-es Parasztciterán kötet nem hoz költői újdonságot, Mátyás Ferenc jól ismert hangját halljuk. A kötetben mégis van két fontos, hosszabb vers, amelyben a magyar történelmi múlt nagy és tragikus eseményeinek állít emléket a költő (Rózsák a Vérmezőn, Várhegyi látomások).

1972-ben újabb válogatott verseskötete jelenik meg, az Álmunkból fölriadva.

Új versekkel 1976-ban jelentkezik ismét. Ebben a kötetben újra érezzük az idősödő költő sze-mélyes hangjának felerősödését. A három ciklusba rendezett versek második ciklusa ázsiai, szovjetunióbeli, vietnami utazásai élményeinek költői rögzítései (A dzsungel árnyékában, Lég-örvényben, Rangooni lepkék, Csónak az Ob folyón, Rokonlátogatóban).

Az 1979-es Egyetlen menedék kötetben megjelennek a betegségek rémével, az elmúlás gondola-tával szembenéző költemények (Szedjétek le mosolyom fényét, Gyász, Temetőben, A részeg halála, Halotti gyolcsban, Kórházi ágyon, Professzor úr!, A műtőben). És olvashatunk egy nagy, Balaton ihlette, filozofikus tájverset, a Széplaki csöndben címűt, amely igazából az emberélet végességével, az elkerülhetetlen megsemmisüléssel viaskodik.

Elönti elmém a zaj acsöndben,
árnyékba sem fogódzhatom,

hörcsögjárta, jégverte széplaki part,
ártalmatlan csapásaidba
meddig bizakodhatom?

Az Egyetlen menedéket még három kötet követte.

Az 1985-ben megjelent Erdei karnevál már az élettől búcsúzkodó öreg költő vallomásos kötete. Árulkodók a cikluscímek – Számadásom, Álomlátás, Fohász – és maguk a költemények.

Jósként láttam, hogy Elveszünk,
Eleven koporsót viszünk
magunkkal, amíg ránk talál
s elbatyuz velünk a halál.
(Számadásom)

Hunyhatunk szemet afelett,
hogy alig pirkadt s máris este lett,
verhetjük mellünk, hogy van reményünk
tebenned élet, –
de vacogunk, ha az éj betakart,
s a félelem katonacsizmái alatt
ropog a lélek.
(Tebenned élet)

A kötetet Mátyás Ferenc harmadik, hosszabb epikus költeménye zárja, amelyben Xántus János életútját verselte meg. „Elbeszélő költeményem a magyar történelem, az egyetemes közműveltség kiemelkedő alakjáról ad képet, olyan emberről, kinek életét tanítani kéne az iskolákban” – írja hőséről.19  

Utolsó, új verseket tartalmazó kötetében, a Tiszavirág életünkben (1988) felerősödik az Erdei karneválból már megismert hang. Sokasodnak a személyes emberi tragédiák és az azokat meg-örökítő versek. Megrázóan szépek a hitves elvesztését sirató költemények (Fanyar randevú, A rózsák asszonya, Tiszavirág életünk, Búcsú a kedvestől).

De mégis örök lett a szerelem,
most is te veted meg előbb helyem,
hogy testem óvjad s karodba zárjad,
s melletted legyen hű útitársad.

S repülünk majd egynemű anyagként,
talán angyalok, talán csak lepkék,
nem lesz már lényünk, csak emlék-fényünk,
hogy e vén bolygón mi is megférjünk. (Búcsú a kedvestől)

Az élettől lassan búcsúzó költő a következő szavakkal bocsátotta útjára utolsó, új verseket tar-talmazó kötetét: „Régen megtanultam, hogy csak azt a verset szabad megírni, amely a nyers valóságnak ad értelmet. Új verseim, akárcsak az előzőek, a valóság talajáról, a képzelet és  lo-gika szárnyain próbálnak a lélekhez közeledni, a közelemben csapkodó halállal feleselni. Hitem, hogy az igazról szépen, a szív dolgairól hazugság nélkül, s a bizonytalan lét reményéről szólni változatlanul hasznos cselekedet.”20 


Mátyás Ferenc még a halála előtti esztendőben, 1990-ben kézbe vehette válogatott versei újabb gyűjteményét a Zrínyi Kiadó gondozásában.


A szerző: 

Vasvári Zoltán etnográfus, művelődéstörténész. Az ELTE Bölcsészettudományi Kar néprajz–művelődéstörténet–esztétika szakos hallgatója volt. Elvégezte az ELTE Folklore Tanszéke Doktori Iskoláját, ahol 1998-ban doktori abszolutóriumot szerzett magyar, nemzetközi és ösz-szehasonlító folklorisztikából. Folkloristaként, művelődéstörténészként, muzeológusként tevé-kenykedik. 2016-ban jelent meg a Vigilia Kiadó gondozásában „Tartani a tollat mozdulatlan”. Rónay György életműve, fogadtatása és utóélete. Tanulmányok és bibliográfia c. műve.

A Vigiliánál megjelent a Rónay-bibliográfiája: megtekinthető itt.

 

1 Csönd és nyugtalanság. 1958. 57. (1946-os dátumozással!) és Alföldi írisz. 1962. 90. (1947-es dátumozással!)
2 Bata Imre: Mátyás Ferenc: Alföldi írisz. Kortárs, 1963. 8. sz. 1267-1269.
3 Jankovich Ferenc: Öt verskötet. Nyugat, 29. évf. 1936. 7. sz. 54.
4 Radnóti Miklós: Elveszünk. Mátyás Ferenc versei. Nyugat, 32. évf. 1939. 3. sz. 191-192.
5 Geréb László: Új verseskötetek. Vigilia, 6. évf. 1940. június 265-266.
6 Kiss Tamás: Hét verskötet. Nyugat, 33. évf. 1940. 11. sz. 518.
7 Fodor József: Mátyás Ferenc: Holdvarázs. Vigilia, 7. évf. 1941. november 464.
8 Pomogáts Béla: Mátyás Ferenc. In: A magyar irodalom története 1945-1975. II/1. A költészet. Akadémiai, Budapest, 1986. 459.
9 Az Alföldi írisz (1962) kötetben Húszévesek akasztása címmel jelent meg.
10 A Holdvarázs (1941) kötetben megjelent verset az Alföldi írisz (1962) kötetben Utcalányok címmel találjuk.
11 Alföldi írisz. 1962. 301-302.
12 Pomogáts Béla: Mátyás Ferenc. In: A magyar irodalom története 1945-1975. II/1. A költészet. Akadémiai, Budapest, 1986. 460.
13 Pomogáts Béla: Mátyás Ferenc. In: A magyar irodalom története 1945-1975. II/1. A költészet. Akadémiai, Budapest, 1986. 460.
14 Alföldi írisz. 1962. 303.
15 Pomogáts Béla: Mátyás Ferenc. In: A magyar irodalom története 1945-1975. II/1. A költészet. Akadémiai, Budapest, 1986. 459.
16 Paraszt Pietà. 1965. fülszöveg.
17 Emlékek lázadása.1967. fülszöveg.
18 Rónay György: Az olvasó naplója. Vigilia, 33. évf. 1968. 3. sz. 202-203.
19 Erdei karnevál. 1985. 207.
20 Tiszavirág életünk. 1988. fülszöveg.

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu