Legutóbbi hozzászólások

  1. Múlhatatlan tisztelettel, figyelemmel és érdeklődéssel voltam, vagyok és maradok POMOGÁTS BÉLA professzor úr személye és életműve iránt. Professzor Úr bölcs…

Állásfoglalás a Magyar Nyelvőrről

2021.10.06. szerda, 19:48

848 megtekintés
A Magyar Nyelvőr című folyóirat a felelős szerkesztő és szerkesztőbizottság kérésére 2020-ban a Magyar Nyelvtudományi Társaságtól a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságához (MNYKNT) került. A Magyar Nyelvtudományi Társaság egyben adta át az alapítói és kiadói jogokat.

Az új tulajdonos nem avatkozott be a szerkesztésbe, az átadás óta 6 szám jelent meg, ezekkel szemben semmilyen kritikai észrevétel nem érkezett.
Ennek ellenére 2021 szeptemberében a felelős szerkesztő és a szerkesztőbizottság a nyilvánossághoz fordult azzal, hogy a lap jövőjét egy másik intézménynél látná jobban biztosítottnak.
Az MNYKNT, valamint elődje, az Anyanyelvi Konferencia alapításában és vezetésében részt vett a magyar nyelvművelés ikonikus alakja, Lőrincze Lajos, aki évtizedeken át volt a Magyar Nyelvőr felelős szerkesztője. Társaságunk tisztelettel őrzi emlékét. 1970 óta folyamatosan megjelentetjük a Nyelvünk és Kultúránk című lapot (2013-tól internetes változatban is). Felkérésre szívesen vállaltunk szerepet a Magyar Nyelvőr kiadásában is.  Lépéseket tettünk a lap technikai korszerűsítésére, és anyagi alapjainak megerősítésére, valamint a 2022-ben a lap 150. évfordulójának megünneplésére.
A Magyar Nyelvőrnek az elmúlt harminc évben több gazdája is volt. Az Akadémiai Kiadó után az ELTE, azután a szerkesztőbizottság kérésére a Magyar Nyelvtudományi Társaság, majd ismét a szerkesztőbizottság kérésére az MNYKNT, most pedig ismét – a már egyszer otthagyott – ELTE került képbe. Az MNYKNT egyeztetéseket folytat a szerkesztőbizottsággal, és a lap felelős szerkesztőjének felkérte a szerkesztőbizottság akadémikus tagját.
Az MNYKNT mint tulajdonos egyúttal kijelenti, hogy Lőrincze Lajos szellemében megőrzi, és a korszerű tudományos elvek szellemében tovább működteti a lapot.
(MNYKNT)

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu