Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

Amikor Várad volt a világ közepe

2021.01.09. szombat, 19:23

1 055 megtekintés

 

TÓTH ÁDÁM (Nagyvárad)

 

Nagyváradot története során rengeteg személy tette kellőképp híressé. Említhetnénk akár Szent Lászlót, Janus Pannoniust, Ady Endrét vagy éppen Bodola Gyulát. De számos olyan nyílt titkot rejt a város múltja, amely valahogy nem került be a köztudatba. Ilyen a váradi meridián is, amely több mint kétszáz évig (1464–1667) jelölte a „világ közepét”, de szinte semmi sem őrzi a városban ennek emlékét. Sem terek, sem szobrok nem állítanak emléket az egykori világszenzációnak. Pedig Kolumbusz Kristóf Amerikába tartó hajóján is ott volt egy példány a nagyváradi iratból.

 

Mi is az a meridián?

 

Hogyha a Föld felszínének egy pontját szeretnénk pontosan meghatározni, szélességi és hosszúsági fokokat használunk. Vagyis koordinátákat. Napjainkban már világszerte egységes rendszert alkalmazunk, amelyben a viszonyítási alapot a két kitüntetett görbe, a 0˚ szélességi és 0˚ hosszúsági kör jelöli. Előbbit könnyű volt elfogadni, mivel a természet kreálta, ugyanis az egyenlítő körvonalának középpontja egyben a Föld középpontja is. Az utóbbi megállapítása azonban korántsem ilyen egyszerű feladat. Mivel a Föld alakja nem szabályos gömb, hanem ovális alakú, a hosszúsági fokokból végtelen számú egyforma tulajdonságokkal rendelkező vonal jelölhető ki. Mégis szükség mutatkozott egy kitüntetett hosszúsági körre, amelyhez egységes módon viszonyítani lehetett.

 

Ma már mindenki tudja, hogy ez a greenwichi (1884) meridián, azaz délkör, de az évezredek során nem mindig volt ennyire egyértelmű. A térképészet atyjai már a középkorban kitüntetett szerepet szántak a tájékozódást elősegítő meridiánnak. A földrajzi hosszúság fogalmát a görög Eratoszthenész (i. e. 276 – i. e. 194) használta először Alexandriában. Dikaiarkhosz az i. e. 4. században az általa ismert világot egy, az egyenlítővel párhuzamos vízszintes vonallal és egy arra merőleges meridiánnal osztotta négy részre. A kezdetleges ábra kiindulópontja Rodosz városa volt. Az első sűrű meridián-ábrázolás Ptolemaiosz (90–168) nevéhez köthető. Geografia című munkájában a mai Kanári-szigeteket tette meg kezdő meridiánnak, vagyis a nulladik (0˚) foknak. Akkoriban a hosszúsági értékeket a különböző országokban egymás után bekövetkezett holdfogyatkozások időpontjaiból számolták ki. A greenwichi délkör elfogadásáig (1884) annyi kezdő délkört sikerült meghatározni – kis túlzással –, ahány térképész volt. A kor szellemében a tudósok, csillagdák (csillagvizsgáló intézetek) általában saját helyük, az adott királyi udvar pozíciója, vagy éppen valamilyen elmélet alapján határozták meg a 0˚ hosszúság pozícióját.

 

Valahol a Körös partján állt a csillagda… (Kép: BG)

 

 

Nagyváradi csillagda Mátyás korában

 

A 12. századi Magyarország első felétől már találunk olyan feljegyzéseket, amelyek komolyabb csillagászati megfigyelésekről adnak leírást. Ezek főként húsvétszámítási szabályokat tartalmaztak, amelyek akkor egyszerre tartoztak az asztronómia (csillagászat) és a vallás témaköréhez. Az első niceai zsinat (325) határozata alapján ugyanis húsvét napja a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap. A dátum pontos kijelöléséhez pedig nélkülözhetetlen volt az égbolt és azon belül a Hold állapotának folyamatos megfigyelése. Ekkor az asztrológia és az asztronómia – vagyis a csillagjóslás és a csillagászat – azonos területnek minősült, vagyis a csillagok helyzetének tényszerű feltárása még nem jelentett önálló tudományágat. Hogy önálló tudományágnak számítson, Váradból pedig a világ közepe legyen, Vitéz János (1408–1472), a csillagászat elkötelezett híve kellett, aki kihagyhatatlan kulcsfigurája a váradi meridián létrejövetelének. Vitéz elsősorban a latin, a görög és a matematikai tanulmányokban tűnt ki, melynek okán Hunyadi János rábízta a fiai, László és Mátyás nevelését. Később az udvari adminisztrációban dolgozott, majd a kormányzó Hunyadi mellett több király – Zsigmond, Albert és Ulászló – is foglalkoztatta a titkáraként. Amikor Vitéz Jánost Nagyvárad püspökévé nevezték ki, az egyik legfontosabb feladatának tartotta, hogy – az akkori szóhasználat szerint – csillagdát hozzon létre. Azt, hogy ő maga is a csillagászat megszállottja volt, az olasz Galeotto Marzio, Janus Pannonius (Vitéz János unokaöccse) jó barátjának soraiból tudhatjuk biztosan, aki a következőket mondta Vitézről: „az asztrológiának pedig annyira híve volt, hogy a csillagászati naptárt mindig magával hordta, és semmit sem cselekedett, míg a csillagokat meg nem kérdezte”. A kor kutatói valószínűnek tartják, hogy Mátyás, még gyerekként, általa kedvelte meg a csillagjóslást, amelynek felnőttként is a híve maradt, miközben – némi túlzással – a csillagászat tudományos oldala is érdekelte. Ezért is támogatta Vitéz János ez irányú tevékenységét. Nagyobbrészt ennek köszönhető, hogy a csillagda megalapítása valóban megvalósulhatott. De azt, hogy úgy valósult-e meg, ahogyan Vitéz szerette volna, arról sajnos nem maradtak fenn egyértelmű dokumentumok, de annyi bizonyos, hogy Nagyváradon 1455-től kezdve rengeteg fontos és európai színvonalú csillagászati megfigyelést jegyeztek.

 

A fennmaradt korabeli feljegyzésekből az is kiderül, hogy Vitéz János a kor egyik legnagyobb csillagászát, az osztrák Georg Peuerbachot (1421–1461) igyekezett Váradra csábítani. Ő azonban (elsőként) legjobb tanítványát, Johannes Müllert (1436 –1476) küldte el maga helyett, akit később Regiomontanus néven jegyeztek be a legnagyobb csillagászok közé. Egyes feljegyzések arról árulkodnak, hogy egy viszonylag rövid időre Peuerbach is megérkezett. Mindenesetre Nagyvárad ezen kutatók által a csillagászat egyik legkiemelkedőbb központjává vált. A földrajzi hosszúság meghatározására a Regiomontanus és Peuerbach kettős a nagyváradi váron keresztülhaladó kezdő délkört jelölte ki. Így a várközpont egyenesen a világ közepévé avanzsált, megkezdve több mint kétszáz évig tartó uralkodását. Az obszervatórium (csillagászati megfigyelőközpont) egyebek mellett a Hold és a csillagok helyzetére vonatkozó megfigyeléseit a Tabula Varadiensis (Váradi Táblák, 1464) című munkába gyűjtötték össze.

 

A csillagászati megfigyeléseket a nyílt tengeren hajózó kapitányok is használták, hiszen az égitesteken kívül semmilyen más viszonyítási pont nem állt rendelkezésükre. Ekkoriban a Tabula Varadiensis lévén az elérhető gyűjtemények közt az egyik legpontosabb, másolatait a nagy felfedezők egy része is magával vitte. Vitéz János tudományt pártoló tevékenysége azonban akkor teljesedett ki igazán, amikor – már Mátyás uralkodásának idején, 1465 februárjában – esztergomi érsek lett. 1465. május 29-én II. Pál pápa felhatalmazza Vitéz Jánost és unokaöccsét, Janus Pannonius pécsi püspököt, hogy Mátyás kívánságának megfelelően egyetemet (studium generalét) létesítsenek Magyarországon. Ennek alapkövét le is teszik még ebben az évben, majd 1467. július 20-án nyitják meg Pozsonyban. Az Universitas Istropolitana nevet viselő egyetemen négy kar működött, amelyek mindegyikéhez kiemelkedő, nemzetközi hírű tanárokat hívtak meg. A matematika és orvostudományok mellett természetesen megtalálható volt benne a csillagászati kar is. Nem meglepő módon az asztronómiai tudományok karának vezetésével Johannes Müllert (Regiomontanust), a Váradi Táblák megalkotóját bízták meg. Mellettük még számos kiváló tudós és pedagógus oktatott az egyetemen. Vitéz János kancellári posztot töltött be az intézményben, amely a terveknek megfelelően egy időre valóban össze tudta fogni a kor tudósainak legjavát, és el tudta indítani a módszeres tudományos kutatások gyakorlatát. A legjobb csillagászok közül itt dolgozott ekkor a lengyel Johann von Glogau (Glogóv) és Bylika (magyar nevén Ilkus Márton), az olasz Francesco Roselli és Antonio Torqueto, de a legjobb műszerkészítőként ismert Johannes Dorn is.

 

Vitéz János halála után felbomlik a tanári kar. Regiomontanus Budára költözik, hogy Hunyadi Mátyás udvari asztrológusa legyen, majd 1471-ben Nürnbergbe megy, hogy megalapítsa Európa második csillagászati obszervatóriumát, és folytatja az adatok táblázatba gyűjtését. A (váradi és nürnbergi) táblázatait többek között Brache és Kepler is használták, utóbbi később felfedezi a bolygók mozgási törvényeit. Egy fennmaradt legenda is őrzi Mátyás és Regiomontanus személyes kapcsolatát. A legenda szerint Mátyás uralkodásának idejére több napfogyatkozás is esett. Vélhetően az 1465. szeptember 20-ai volt az, amely a királyt annyira felzaklatta, hogy szinte belebetegedett. Különösen, hogy korában még több babona, vészjóslás fűződött a jelenséghez, mint valóságos tudás. Mátyás szerencséjére a csillagász ekkor már az országban volt, így pontosan el tudta magyarázni az uralkodónak, hogy végül is egy meglehetősen egyszerű helyzetről van szó. A dolog megértése pedig meggyógyította Mátyást, aki ezért egész életében hálás maradt a csillagásznak.

 

Váradi térkép az Amerikába tartó hajón

 

A csillagászati megfigyeléseket nemcsak a tudományban, de a navigációban is használták, különösen a nyílt tengeren hajózó kapitányok, akiknek az égitestek állásán kívül semmilyen más viszonyítási pont nem állt a rendelkezésükre. Mivel ekkoriban a Tabula Varadiensis volt az egyik legpontosabb elérhető gyűjtemény, másolatait a nagy földrajzi felfedezéseket véghez vivő felfedezők egy része is magával vitte. A nagyváradi csillagászklub ezt írja: „Columbus Kristóf állította, hogy volt nála egy példány a Tabula Varadiensis-ből, mikor átszelte az Atlanti-óceánt, hogy a Hold helyzetének segítségével meghatározza a hosszúságot. Amerigo Vespucci megemlítette, hogyan tanult meg ezekből a táblázatokból hosszúságot számolni.”

 

Dr. Fleisz János nagyváradi történész szerint: „Mint ahogy Várad Vitéz János idején Európa egyik jelentős humanista központja volt, úgy ez a mű (Tabula Varadiensis) korabeli viszonyok között mondhatjuk, világszínvonalon állt, mindenképpen egyike volt a legmegbízhatóbbaknak. Maga a mű ott lehetett valószínűleg másolatban Kolumbusz hajóján is, más hasonló, a navigációt megkönnyítő kiadványokkal együtt. De nem csak Kolumbusz, más nagy felfedezők, köztük Amerigo Vespucci is használhatták. A gyakorlat azt bizonyítja, ezek nélkül nem juthatott volna útjai során célba. Közvetlen biztos említés nincs, mivel Kolumbusz eredeti hajónaplója elveszett, útinaplója másolatban létezik. A másodlagos forrásokban azonban megemlítik, hogy egy példány nála volt a műből.”

 

Felhasznált irodalom

http://www.mebt.hu/hu/tartalom/kolombus-es-nagyvaradi-csillagaszati-gyujtemeny (utolsó letöltés ideje: 2021. január 9.)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kezd%C5%91_hossz%C3%BAs%C3%A1gi_k%C3%B6r (utolsó letöltés ideje: 2021. január 9.)

http://epa.oszk.hu/00400/00458/00636/pdf/EPA00458_korunk_2017_11_062-065.pdf (utolsó letöltés ideje: 2021. január 9.)

http://csillagok.konyvtar.mta.hu/ (utolsó letöltés ideje: 2021. január 9.)

http://www.banki.hu/~tkt/segedanyagok/valaszthato/Eliot.pdf (utolsó letöltés ideje: 2021. január 9.)

http://www.hitelfolyoirat.hu/sites/default/files/pdf/07-nagya_1.pdf (utolsó letöltés ideje: 2021. január 9.)

 

Első megjelenés: Bihari Napló Kalendárium, 2021. Az írást a szerkesztőség és a szerző engedélyével vettük át.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu