„A hagyomány formái változhatnak, de lényege ugyanaz marad, amíg él a nép, amelynek lelkét kifejezi.” – fogalmaz Kodály Zoltán, és ez a gondolat méltán szolgálhat a mai alkalom mottójául.

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm az est főszereplőit:

• Várady Tibor professzor urat, a bemutatandó művek szerzőjét, valamint
• Vékás Lajos professzor urat, aki az egyik kötetről,
• és Várady Szabolcs írót, aki a másik kötetről fog beszélgetni a szerzővel.

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm, kedves vendégeinket: professzor asszonyokat és professzor urakat, kedves kollégáimat, a megjelent doktoranduszokat, a Bocskai István Szakkollégium tagjait és a hallgatókat.

Mi legyen a bronz utazóórával? és Házasság utáni házaságy – hangzik a mai est középpontjában álló két kötet címe. Ezúttal nem tankönyvet, jogtudományi értekezést tarthatunk a kezünkben, hanem Várady Tibor Professzor Úr kalandos időutazásra hív bennünket. Ugyanakkor mégsem távolodunk el a jogtól, csupán más szemszögből, az emberi természet felől tekintünk rá. Professzor Úr feldolgozásában ugyanis a családi ügyvédi irattár hagyatékából tárul elénk, hogyan éltek, min vitatkoztak, min pörlekedtek egymással elődeink. A két könyv azonban nem csupán jogtörténeti jelentőségű mű, hanem irodalmi kincs is, amely számos tanulsággal szolgál a mai kor embere számára. Rávilágít, hogy természetünk időtálló és változhatatlan: apróságok bosszantanak bennünket, amelyekért akár véget nem érő perekbe is bonyolódunk. Ugyanakkor éppen ezzel tesszük maradandóvá utódaink számára korunk meghatározó értékeit, feltéve, hogy akad valaki, aki azokat finoman tanító bölcsességgel, lebilincselő élettapasztalattal, minden rosszat feledtető humorérzékkel, nem utolsósorban szépirodalmi igényességgel feldolgozza, bemutatja. Várady Tibor professzor úr pontosan ezt tette. 

További üzenete a két műnek, hogy a levéltárak, irattárak nem csupán periratok és egyéb dokumentumok gazdag lelőhelyei, hanem egyszersmind a jogi hagyomány valóságos tárházai, továbböröklődésének letéteményesei is. A keresztény erkölcsi alapokon nyugvó hagyomány pedig – Ernst-Wolfgang Böckenförde német jogtudós szavaival élve – nem más, mint a jog etikai minimumtartalma és az állami homogenitás végső forrása. A hagyományokat azonban ápolni kell, ugyanis, ahogy Kodály is figyelmeztet, „kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egy-kettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának. Csak az a mienk igazán, amiért megdolgoztunk, esetleg megszenvedtünk.” Hálával tartozunk Professzor Úrnak, amiért utat mutatva feltárta, tovább gyarapította és ránk bízta múltunk kincseit.

Végül személyesen és a jogtudomány nézőpontjából is felemelő pillanatként élem meg, hogy korszakunk két legnagyobb jogtudósa, jogásznemzedékek felnevelője és mentora egyszerre van jelen körünkben. Várady Szabolcs irodalmi munkássága hasonló tiszteletet érdemel.

Mindannyiunk nevében köszönöm, hogy részesei lehetünk a mai könyvbemutatónak.