Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

Az érmelléki szőlészet és borászat

2020.01.11. szombat, 19:12

2 007 megtekintés

FAZEKAS MÁTYÁS-FERENC (Nagyvárad)

 

A régi korokig visszamenőleg több ezer éves szőlő- és borkultúrával rendelkezik a Kárpát-medence és így a magyar borászat.

 

 

Az Érmellék, az Érmelléki-borvidék

 

Az Érmellék Szatmár és Bihar megye sajátos kistérsége, neve a rajta áthaladó Ér folyóra utal.  Északon a Kraszna, délen a Berettyó határolja, keletről a Tasnádi-dombvidék, nyugat felé pedig a Nyírség homokbuckái zárják le. Érmellék egy olyan geológiailag, földrajzilag, vízrajzilag, természetrajzilag, néprajzilag összefüggő egység, amelyet a történeti közigazgatási határok gazdaság- és társadalomtörténeti szempontból kényszerűen Alsó- vagy bihari Érmellékre és Felső- vagy szatmári, erdélyi Érmellékre osztottak.

 

Dr. Szabó József leírásából kitűnik, hogy sajátos helyzetet teremt az Érmelléki-borvidék mint entitás. A táj jellegzetességeiből kiindulva az Érmelléki-borvidék szőlőit hagyományosan két nagy csoportra lehet osztani: dombvidéki szőlők és homoki szőlők. A homoki szőlők termesztése különösen a filoxéra után terjedt el, a homokon ugyanis a filoxéra nem pusztít. A homoki szőlő jellemző: Érselénd, Érsemjén, Érmihályfalva, Érkörtvélyes, Piskolt, Szaniszló, Csomaköz, Mezőfény és Csanálos településekre. A dombvidéki szőlőket két csoportba rendezhetjük: Alsó Érmellékhez tartozik Jankafalva, Bihardiószeg, Koly, Biharvajda, Szentimre, Szentjobb, Nagykágya, Kiskágya, Székelyhíd, Margitta, Tóti. A borászati szempontból is vett Felső-Érmellékhez tartoznak Szilágypér, Tasnád, Sződemeter, Érszakácsi, Pele, Csohaly, Tasnádszarvad. A dombokat az Érmelléken hegyeknek nevezik, ami talán furcsa lehet az idegenek fülének.

 

Szalacs környéki szőlők (Kép: BG)

 

A szőlőtermesztés az Érmelléken

 

Egy százéves cikk szerint Érmelléken az első szőlőt Nagy Lajos telepítette Bihardiószegen vagy Székelyhídon. Diószegi mondák szerint Bethlen Kata adta csertölgy erdejét a diószegieknek kivágásra (maradványát Cserhátnak nevezik ma is), illetve a mai szőlőhegyen az első szőlőt egy bizonyos Fay Pasa ültette. A 16. századtól a debreceniek figyelme az Érmellékre, a váradi hegyre és Tokajra irányult. A török terjeszkedés miatt a debreceniek zöme az Érmelléken (Diószeg, Jankafalva, Vajda, Szentimre) rendelkezett szőlővel. Valószínű, hogy a bornagykereskedő Rákóczy-család is hozzájárult az érmelléki borok hírnevének öregbítéséhez ezek lengyelországi exportjával. A váradi törökök is felismerték az érmelléki bor értékét, 1665-től a diószegiek must-adót fizettek a nagyvezírnek. Valós adat, hogy Debrecenben ekkor szüret idején szünetelt a közigazgatás, s hogy 1692-ben Diószegen termett a Bihar megyei szőlők fele. A szőlők lakosságmegtartó ereje Tokajhoz hasonlóan itt is kimutatható, a térség második legnagyobb települése 1692-ben Diószeg volt Debrecen után, tudhatjuk meg Szabó József kutatómunkája nyomán.

 

Bél Mátyás (1684–1749) országleíró művében (Notitia Hungariae, 1726) a diószegi borokat Bihar legjobbjaiként említi. Ekkori érmelléki fajták: bakator, erdei, bihari boros vagy borosfehér (boros bial), juhfark, furmint, kecskecsecsű, szagos szőlő, bodonszőlő, Jenő-szőlő, Augusta vagy gohér. Bár voltak földpincék, a borok eltarthatósága (kezelési hibák miatt) ekkor még igen rossz volt. Borkereskedők megpróbálták már ekkor a tokaji bort érmelléki borokkal hamisítani. Egy 1737-es adat szerint a diószeg-székelyhídi görög kereskedő társaság is érdekelt volt az érmelléki borral való kereskedésben.

 

A 18. századi európai agrárforradalom hatására a reformkorban Érmelléken is kezdenek felbukkanni a szőlészeti újítások: megjelenik a sárga muskotály (1792), a chasselas, terjed a soros művelés és a bor seprőről való lefejtése stb. Az 1850-es évektől a borkereslet ismét fellendült a franciaországi rossz szüretek, a filoxéravész és a kedvező osztrák vámpolitika miatt. Ezen újabb szakmai pezsgés viszonyai közt születtek Havas József, Galgóczy Károly, Gyürky Ferenc, Barta János és a tóti Bük László szőlészeti leírásai, amelyekre a bihari Érmellék vonatkozásában dr. Miskolczy Mihály és Schvartzer Viktor munkái tették fel a koronát. „Az 1870-es évek a kedvezőtlen időjárás, a német vámkorlátozás (1879), a SI-mértékegységrendszer bevezetése (1875) és a filoxéravész szilágypéri kitörése (1879) miatt ismét nem voltak szerencsések.” (Szabó, 2017.)

 

A hatalmas szőlőültetvények pusztulásáért felelős filoxéra (szőlőgyökértetű) 1882-ben megfertőzte Szalacs, majd 1884 és 1887 közt a bihari Érmellék központi szőlőterületeit is. Hatékony módszernek bizonyult, hogy az európai nemes szőlőt a filoxérának ellenálló amerikai szőlőfajokba oltották be, de bevált módszer lett a homoki szőlőtelepítést is. Ekkor alakult ki egy új szakma: a szőlőoltás. A pusztító filoxéravész utáni érmelléki szőlőrekonstrukció vezéregyéniségei közül kiemelkedik Nagy Gábor érmelléki első szőlőoltványtelepe (Nagykágya) és Nagy Imre Noé szőlőoltványtelepe (Szalacs). A dualizmuskori bihari Érmelléken további nagyobb szőlőoltómesterek is voltak (Bihardiószegen 15, Székelyhídon 13, Nagykágyán 6, Margittán 4, Érmihályfalván, Kiskerekiben, Érsemjénben 3-3, Kólyon 2, Bagaméron, Érkörtvélyesen, Jankafalván, Szalacson és Vajdán 1-1.). Újlétán Szabó Lajos, Érmihályfalván és Érsemjénben Jakab Rezső hatására Érmelléken is felvirágzott a homoki szőlőkultúra, amelyet a földreformok és az 1928-as nagy fagy tett tönkre. Újabb felvirágzása volt a kommunizmusban, azóta sajnos vegetál.

 

Érmelléki vincellériskola

 

Szabó József adatgyűjtésének köszönhetően tudjuk, hogy az első, kizárólag állami alapítású és fenntartású vincellérképezdét Diószegen hozták létre 1870-ben miniszteri rendelettel, IX. Zichy Ferenc támogatásával, aki gyakorlati célra ajánlotta fel mintaszőlőjét. Ingyenes szállást, ellátást, oktatást biztosítottak évente 24 tanulónak, napi vincelléri munkájuk ellenében. Tanonc csak 16. évét betöltött, elemi iskolát végzett, jó erkölcsi bizonyítványú, munkabíró, motivált személy lehetett. A tanév októbertől augusztusig tartott. Általános műveltségi és szaktárgyakat tanítottak napi gyakorlati oktatás mellett, szigorú órarend szerint. Az oktatás kétéves volt, 1880 és 1886 közt egyéves gyümölcsészeti-szőlészeti vándortanító képzést is beindítottak. Az intézmény fenntartási költségeit, beruházásait állami támogatásból (6800–8400 forint/év) és saját forrásból biztosították. A vincellériskolát 1888-ban a minisztérium a filoxéravész miatti érdeklődéshiányra hivatkozva be akarta záratni, végül 1890 után középfokú intézményként működött tovább. Sikerrel vett részt az országos kiállításokon (1878, 1885, 1896, 1899) iskolai évkönyvekkel és tananyagokkal.

 

Diószeg szőlészeti-borászati felügyelőségi központ is volt 1886-tól, ahol 1912-ig szénkénegraktár működött. A szénkéneg egy, a filoxéra megelőzésére alkalmazott erősen mérgező, illékony vegyület. A vincellériskola tanárai és tanítójelöltjei 1882-ig sikeresen tartóztatták fel a filoxérát Szalacs és Szilágypér között. A két világháború között román nyelven folyt a tanítás tovább az Erdélyi Kormányzótanács közvetlen felügyelete alatt. Az iskola 1920-ban 25 hektár földet kapott, majd megkapta az Egyed-majort 150 hold területtel. Az intézmény eredeti helyéről átköltözött 1930-ban a Zichy-kastélyba. Kísérleti szőlőparcellát alakítottak az irányítása alatt 1937-ben, amelyet a magyar hatóságok 1940-ben felszámoltak. Az uradalmi mintaszőlő nagyrészt szántóvá vált területe visszakerült az iskola kezelésébe (1945). Az oktatás 1946-ban indult újra: román (1946–1965) és magyar nyelven (1948–1953, 1955–1960), hároméves (1946–1950, 1954–1965) és kétéves (1951–1953) tanrenddel – 1955-ig szőlészetet, utána gyümölcsészetet és kertészetet is tanítottak. A vincellériskolában kezdte oktatói pályáját id. Csávossy György is. Az iskolát 1965-től Szilágysomlyóra költöztették.

 

A diószegi Zichy-uradalom

 

Gr. IX. Zichy Ferenc (1811–1900) 1860-ban vette át a diószegi uradalmat 45 hold elöregedett, gyenge minőségű, régimódi művelésű szőlőt örökölve apjától, VII. Zichy Ferenctől. Megnövelte szőlőinek területét, így 1873-ban már 102 holdat (58,7 hektár) tett ki. „Az uradalmi szőlő a Kishegy legtetején (190 m) terült el, háromfelé lejtve: ideális fekvésű volt, hiszen a nap egész nap sütötte. A kísérleti parcellában tanulmányozta a különböző művelési módokat a hazai és külföldi szőlőfajtákon, valamint alkalmazkodó- és termőképességüket. Az ültetvény felújításának keretében haszonszőlőjét 10–12 részre (egyenként tíz holdas) osztotta, amelyből minden évben 6–10 holdat rigolíroztak (az új ültetvényeket ebbe a forgatott földbe tették), és a régi tőkék termésének fokozására bevezette a trágyázást. E munkát a gróf maga felügyelte.” (Szabó, 2017.

 

Szabó József kutatásainak hála, tudjuk, hogy Krämmer Fülöp 1867-ben került az uradalomba nyolc nassaui vincellércsaláddal. Krämmer bevezette a huzalos művelést, új alapokra helyezte a borkezelést, ő lett Zichy borainak „aranykezű vincellére” 1880-ig. Zichy átalakított szőlőtábláiban az alábbi szőlőfajokat termesztették: sárfehér, bakator, kadarka és juhfark a hazaiak közül, rajnai rizling, olasz rizling, zöldszilváni, orthieber, ropogós gyöngyszőlő (Krachgutedel), osztrák fehér, fűszeres tramini, mosler, kora burgundi, veltelini, bauzeni (Bouzzy), ruhlander, kék burgundi a külföldiek közül. A később alkalmazott 40–50 helybeli vincellért 1870-től Zichy teljesítmény alapú díjazásban részesítette fizetésük mellett. Az uradalmi szőlők termékenysége 1873-ban 25–30 akó/hold, vagyis 2475–2965 liter/hektár volt.

 

Az uradalom saját borait kezdettől fogva a Nagy-pincében és Hosszú-pincében tárolták, míg a dézsmaborokat a gabonaraktár földalatti pincéiben. A Nagy-pince egyik szárnyában állt egy 1240 akós nagyhordó. A pincét 1980-ban betemették. Külföldi eladásra, illetve haszonszerzésre saját termését használta az uradalom, míg az alkalmazottak fizetésére és a kocsmában való elmérésre a dézsmaborokat.

 

A pincészet 1860-tól külön egység volt az uradalmi könyvelésen belül, a szeszes italok nyilvántartása pontos volt. A gróf borai Amerikába és Ázsiába is eljutottak, sokat könnyített a bor szállításán a vasútvonal 1887-es megnyitása.

 

IX.Zichy Ferenc számtalan nemzetközi borversenyen nyert arany- vagy ezüstérmet. Legnagyobb sikerének egy párizsi versenyen nyert 2. helyezést tartott, melynek nyomán a kínai császár is rendelt 200 palackot a gróf borából. Magyarországon szaktekintélynek számított, akinek a véleményére odafigyeltek. Részvényes volt a champagne-i borvidéken, Chalons-sur-Marneban, a Jaqueson borvállalatban. Zichy 1873 és 1888 között befejezte a kastély délnyugati szárnya alá is benyúló, T alakú, részben földfeletti kereskedelmi pincét 15000 akó kapacitással, amelyben pasztörizálással, derítéssel, palackozással stb. készítették elő a szállításra szánt borokat. A gróf a nagytételes boreladást szerette: 1870-re 20 000 akó eladó bora gyűlt össze, 1873-ban 9000 akó volt eladó. Voltak ritka évjáratok, amelyeket magának tartott meg, mint a 1811-es és 1827-es bakator.

 

Zichy Ferenctől a diószegi uradalmat fia, Tivadar vette át 1886-ban. A szőlőket ő is nagy becsben tartotta, olasz mesterekkel egy hatalmas földfeletti pincével ellátott üzemet épített a település a határában.

 

Sajnos, a szőlőbirtok a román agrárreform hatására, 1925 után feldarabolódott, hamar tönkrement.

 

A híres-neves bakator

 

Az Érmellék vezető fajtája évszázadokig a bakator volt: borszőlő, asztali szőlő, aromás szőlő. „Ravasz a bakar, terem, ha akar” – tartották róla a helyiek. Ezért az érmelléki kisgazdák természetes házasításban, egy jellegtelen bort adó fajtával termesztették együtt – az erdeivel. Az érmelléki bakator piros héjú, kerek szemű, míg a váradi hegy bakatorja ovális szemű volt. Bogyója korán kezdett édesedni, de lassan ért, héja vastag volt, és ellenállt a szürkerothadásnak, ezért október második felében szüretelték. Fehér bora lassan ért, 7–15 év is kellett hozzá, de a kitűnő évjáratú években legendás borokat adott (1811, 1827, 1908). IX. Zichy Ferenc csak kivételesen adott el, például az 1860-as években 1811-es és 1827-es bakatorjából. Csak két típusú bor létezett az 1870-es évekig Érmelléken: a bakator és a többi fajta vegyes bora. Érdekes kivétel volt a bihari boros, ugyanis ha ezzel keverték a bakatort, attól az még bakator bor maradt. Elég gyakran fehér aszúbort is készítettek a bakatorból, minőségben a tokaji aszú után következett.

 

Az 1850-es években előbb az osztrák fajták, az 1860-as években a német, majd az 1870-es években a francia és olasz fajták is kezdtek megjelenni a bihari Érmelléken IX. Zichy Ferencnek köszönhetően. Ezek közül máig bevált fajtának számít a rajnai és olasz rizling. A leányka és az ottonel muskotály későbbi szerzeménye a vidéknek. Az igazi konkurenciát jobb termőképességük jelentette, illetve évjárattól kevésbé függő testes boruk. Ám mégsem ezek törölték le teljesen a bakatort a térképről.

 

Ahogy Szabó József kutatásaiból kitűnik, a bakator eltűnésének fő oka a szőlőtermelők szervezetlensége, az érdekvédelem hiánya volt. A Bach-korszakban meginduló szőlészeti fejlesztések hatására egy Érmelléki Részvényes Borászati Társaságot akartak az alsó-érmelléki gazdák szervezni, amelybe nem akarták az általuk lenézett felső-érmellékieket bevenni. Két borverseny megszervezésével (1857 – Diószeg, 1858 – Debrecen) a lelkesedés ki is fulladt. Személyes sérelmek miatt IX. Zichy Ferenc sem állt a kezdeményezés mellé. A sértett felső-érmellékiek aztán külön utat jártak az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület Szőlészeti Szakosztálya tagjaiként. A filoxéra sem kedvezett e szervezetlenségnek, majd jött a trianoni döntés.

 

A testes, szeszes vörösborokhoz szokott román szakembereknek szokatlan volt a savanykásabb, zamatosabb fehér, érmelléki bor, így Érmellék borászata a peremvidékre szorult a Román Királyságban. A két világháború között elkezdődött a borászati régiók magas színvonalú talajtani, időjárási és szőlőfajtaismereti tanulmányozása. Ez Diószegen a vincellériskola irányítása alatt indult meg 1937-ben, de a második bécsi döntés ezt megakasztotta, miután a magyar hatóságok felszámolták az itteni román kísérleti parcellákat. A tanulmányozás a Román Királyságban a háború ellenére is tovább tartott, mire a háború véget ért, Románia szinte kész volt a nagy munkával, míg Érmelléken ez elmaradt. A bakatort nem találták alkalmasnak az Érmelléken való további termesztésre, ráadásul az 1950-es években induló új közigazgatási rendszerben – amikor járásokra, községekre lebontva állapították meg a termesztésre javasolt és termeszthető fajok bevezetését – a bihari Érmellékről kiseperték azt. A szatmári Érmelléken (Tasnád és Avasújváros környéke) megtartották a termeszthető fajták között (annak eredménye ez, hogy ők szervezettebbek voltak), míg Diószegen szinte az ízét is elfelejtették.

 

A fajtát elsőnek Szeremley Huba termesztette újra a Balaton mellett nagyobb tételben (2008-tól újra elismert fajta Magyarországon is), majd Szatmár megyében is megindult az újratermesztés. Több településről is (Monospetri, Szalacs, Szentjobb, Élesd) jeleztek genetikailag igazolt bakatortőkéket.

 

Heit Lóránd kezdeményezésének, valamint Kaló Imre szomolyai borász szellemi és szakmai támogatásának köszönhetően 2013 tavaszán megtörtént a régen várt ősi bakator „visszaörökítése” Diószegre.

 

2017-ben alakult meg a Bakator Szövetség 5 Kárpát-medencei borász példaértékű összefogásával: Maurer Oszkár (Hajdújárás), Málik Zoltán (Badacsony), ifj. Bencze István (Hegymagas), Bartos István (Avasújváros) és Heit Lóránd (Bihardiószeg). A későbbiekben csatlakozott a szövetséghez Andrási László (Somlóhegy) és Sass Krisztián (Kígyós, Kárpátalja).  Közös nyilatkozatukban a szakemberek kijelentették, hogy összehangolva munkájukat együtt lépnek fel a bakator szőlő és más ősi magyar fajták fejlesztéséért és népszerűsítéséért. Hitvallásuk is ezt a törekvést tükrözi: „Hisszük és tiszta szívvel valljuk, hogy a Jó Isten a Kárpát Hazát azért adta a magyaroknak örökségül, hogy e gyönyörű szülőföldön teremjen meg az a BOR, mely embert és Istent közelebb hozhat egymáshoz…”

 

A bakator visszatelepítéséért komoly erőfeszítések folynak. A nagyváradi Vura Vinotéka, a Borbarátnők egyesülete, Debrecen város illetve a Bihar megyei tanács többezer bakatoroltványt osztott szét diószegi, albisi, szalacsi, ottományi, monospetri, micskei, szentjobbi, hegyközszentmiklósi, érkörtvélyesi, székelyhídi, avasújvárosi és létavértesi szőlőtermesztő gazdágnak.

 

A Heit Pincészet bakator bora már kezdi megmutatni fantasztikus tulajdonságait. A leányka, királyleányka, rizlingek, muskotályok, chasselas ízéhez szokott gazdák még fenntartással fogadják a régi, mára ismeretlen ízvilágot képviselő bakatort. A népszerűsítést szolgálja az évek óta megrendezésre kerülő Bakator Bor- és gasztrofesztivál, mely a Zichy-kastély kertjébe évről évre nagyobb számú borkedvelő vendéget vonz.

 

A szalacsi szőlőhegyen egyre népszerűbb a pukkantós… (Kép: BG)

 

 

A Szent Orbán-kultusz

 

Európa szinte minden táján ismerik és tisztelik Szent Orbánt. Számos borvidéken, főként Franciaországban, Németországban, Magyarországon és a magyarlakta térségekben a legfontosabb borvidéki szentként tartják számon, mint a szőlőt védő szentet.

 

I.Orbán pápa 222 és 230 közt uralkodott, amikor a római birodalomban a békésnek tartott Alexander Serverus császár volt hatalmon. A pápa nagy erőfeszítéseket tett a kereszténység terjesztése érdekében, megtérítette többek közt Valerianust, Szent Cecília férjét és saját bátyját, Tiburtiust is. Végül mégis börtönbe vetették, ólomkorbáccsal kínozták, hosszan szenvedett, majd vértanúhalált halt. Orbán pápa rendelte el, hogy a miseáldozat kelyhét és patenáját aranyból vagy ezüstből készítsék, ezért a képzőművészeti alkotásokon kehellyel, borivó edénnyel és szőlőfürttel ábárzolják őt. A róla készült szobrokon, képeken általában pápaként, tiarával a fején, kezében pápai kereszttel jelenik meg. Az is előfordul azonban, hogy püspökként, fején püspöksüveggel, kezében főpásztori bottal ábrázolják. Nem tévesztendő azonban össze a 400-as évek elején Galileában (mai Franciaország) élő Szent Orbán püspökkel, aki imádságaival jóidőért esdekelt olyan körülményekben, amikor pusztító vihar volt.

 

Szent Orbán pápa a szőlőtermesztők, szőlőművesek, borászok s egyben a kádárok, kocsmárosok védőszentje. Európában a középkortól kezdve fohászkodnak a szőlősgazdák a májusi fagyok idején Szent Orbánhoz, hogy járjon közben az időjárást is ügyelő Seregek Uránál: kérjen kedvező időt, hogy ne károsodjanak a virágba boruló új hajtások, a szorgalmas munka őszre gazdag szüretet hozhasson. Szent Orbán pápa Szent Péter apostolnak a 17. utóda volt a római püspöki székben. Ünnepét május 25-én tartják. Miután ezen a május végi napon gyakran vannak nagy fagyok, Orbánt is a fagyosszentek közé sorolják. I. Orbán pápa földi maradványai több, mint hat évszázadon át Rómában nyugodtak. A Szent Orbán ereklyét 849-től 1771-ig az elzászi szőlővidéken található Erstein városka kolostorának templomában őrízték. Ekkor terjedt el az Orbán tisztelet az egész nyugati világban.

 

Andrássy gróf 1771-ben Rómában járt az akkori pápánál. A tokaji aszúbort iszogatva került szóba, hogy e neves magyar borvidék nem minden évben terem aszú készítésre alkalmas szőlőt, és hogy a tavaszi fagyok milyen nagy károkat okoznak. Állítólag ekkor ajándékozta az egyházfő a magyar grófnak Szent Orbán teljes ereklyéjét. Így került Elzászból Monokra, ahol Andrássy ekkor épült kápolnájában helyezték el. Az ajándékozási okirat névre szóló és hiteles. Ma a monoki római katolikus templomban található, ahol oroszlánlábas ezüst ereklyetartóban őrzik. Monok Kossuth Lajos szülőfaluja, a Tokaj-hegyaljai borvidékhez tartozik. Szokássá válik lassan, hogy a borászok patrónusának ünnepnapján zarándoklat keretében Golop, Mád, Tarcal érintésével Monokról Tokajba szállítják Szent Orbán ereklyéjét: ,,hadd menjen a nép közé, hadd nézzen szét az övéi között!”

 

A szent kultusza a magyar nyelvterület más szőlőtermesztő vidékein is elterjedt. Például Csallóközben május 25-én papi körmenettel vonultak Urbánkához. Ekkorra a szobrot szépen felvirágozták, Urbánka ,,kezébe” gyümölccsel terhes ágat adtak. Az ünnepi díszbe öltöztetett szobornál a pap litániát celebrált, s a nap népünnepéllyel ért véget. Ha szép idő volt, a csallóközben megkoszorúzták a szent szobrát, de ha kemény fagy jött, kövekkel dobálták meg, és az is előfordult, hogy bottal ütütték a hátát. Rigmust is mondtak az Orbán-napi időjárásra vonatkozóan:

 

Orbán, hogyha napja tiszta,

új borát édesen issza,

de ha tőkéje megázik,

itala ecetté válik.

(Bera, 2013)

 

Elterjedt a vélekedés, hogy „Orbán leszállt a kemencéről és levetette nadrágját”, azaz fel lehetett venni Orbán után a nyári vászongatyát. Egy Somló környéki jóslás szerint „ha Orbán nevet, a szőlő sír”, vagyis fagykár érte. Ártalmas lehet, ha a „síró Orbán a szőlősgazdákat is megríkatja”, mert a csapadék is árthat a szőlőnek. Somogyban ismert a szólás, miszerint „azt is agyon köllött vóna ütni, aki Orbánt beletötte a kalendáriumba”. Ezt akkor mondták, ha a szent napja fagyot hozott. Ilyenkor arrafelé szintén megdobálták kövekkel a szobrát, s még a sárban is meghempergették. Ha Marcali vidékén Orbánkor esett, a vélekedés szerint savanyú lett a bor. Orbán napját gonoszűző napnak is tartották, a régi pásztorok gonoszűző ostort készítettek, amit néhol a pappal is megszenteltettek. Gonoszűző célzatú lehetett a szőlőcsőszök Orbán-napi csergetése. A Velencei-hegység környékén ha május 25-én fagyott, a szőlősgazdák azt mondták: „Megitta Orbán!” Ha viszont nem volt fagy, akkor ennek örömére a gazdák ittak, de a kancsóból a földre is löttyintettek, ezt mondva: „Igyál, Orbán!”

 

A megfigyelések szerint Orbán napján kezdenek a méhek rajzani, ezért mondják a méheket Orbán bogarainak. Orbánt, akárcsak a fagyosszenteket, elődeink az Ipoly mentén veszedelmes napnak tartották. „Ha Urbán napján hideg van, akkor az még megfagyasztya a szőllőköt”. A szentté avatott személyt a szőlőtermelő falvakban kultikus tiszteletben részesítették, és a szőlőhegy védelmét, a bő termés biztosítását várták tőle. Tiszteletére kápolnákat építettek, tornyokat, emléktáblákat emeltek, fa- és kőszobrokat faragtak, képeket festettek. A hagyományőrzőknek köszönhetően ezt elmondhatjuk jelen időben is: építenek, emelnek, faragnak, festenek, illetve felújítják, rendbeteszik őseink  értékeit.

 

Szent Orbán tisztelete fellelhető az Érmelléken is, egyre több településen ajánlják a szőlősgazdák Szent Orbán kegyeibe a szőlősök sorsát. 2017 nyarán avatták Szentjobbon azt a szobrot, mely egy helybeli fafaragó mester tehetségét dícséri.

 

A bihardiószegi Nagyhegyen Heit Lóránd néprajzkutató és borász nevéhez fűződik a Szent Orbán kultusz létrejötte, mivel régi, helyi vonatkozások nem voltak. Réti Szabó Sándor fafaragó mestert kérte meg, hogy készítse el a Szent Orbán emléktáblát. 2010 óta aztán minden évben május 25-én a szőlőhegyen megtartják a körmenettel egybekötött szakrális ünnepet. Ilyenkor a szőlősgazdák, borászok számot vetnek, s úgymond elszámoltatják Szent Orbánt. Ha jól vigyázta a szőlőst, nem volt semmiféle kár, akkor finom ,,venyigeteával” (borral) megöntik, ellenkező esetben friss, zöld hajtásokkal megvesszőzik.

 

A jelen

 

A kommunista korszak nagyüzemi termelése Érmelléknek csak asztali borok és vermut (egyfajta fűszeres bor) készítését engedte meg. Igaz, a diószegi vermut a legjobb volt az országban. Minőségi borok hiányában Érmellék nem vehetett részt országos és nemzetközi borversenyeken. Ennek hatása, a tapasztalat hiánya még most is érezhető. Újabb csapás volt a tulajdon-visszaszolgáltatás, talán még a filoxéravésznél is nagyobb. A nagyüzemi szőlőparcellák nem megfelelő sorszerkezete, a kisbirtokosok gépparkjának hiánya, a tapasztalatlanság az ültetvények feldarabolásához vezetett, területük szántófölddé vagy legelővé alakult, a legrosszabb esetben parlagon maradt.

 

Az 1989. decemberi rendszerváltozás utáni évtizedekben mégsem pusztultak ki teljesen a szőlők a bihari Érmelléken, s ez annak a néhány lelkes gazdának köszönhető, akik szervezeti formában vagy egyéni törekvésükből minden nehézség dacára szívügyüknek tekintették a szőlőtermesztést. A 2002-es bortörvény kidolgozásakor nagyon nehezen sikerült kiharcolni, hogy a szőlőterületek jelentős pusztulása ellenére (kb. 400 hektárról 30-ra csökkent) Diószeg borvidékközpont maradjon.

 

A szőlőművelés még döntően kézi, vegyszeres növényvédelemmel történik, de már létezik bioborászat is. A globális felmelegedés hatása kézzelfogható a szőlőművelésben is: termeszthetővé váltak az Émelléken eddig ismeretlen vörös szőlőfajok is (Merlot, Shiraz stb.). A háztájiba szorultak a direkttermők, bár van két borverseny, ahol lehet azokat is „versenyeztetni” (a Delaware-ról jó véleménye volt Csávossy Györgynek is). Kihaltak az utóbbi tíz évben az egykori szőlőoltó mesterek utolsó képviselői, ezzel együtt pedig az oltványültetvények gondozásának tudománya is. A termelők közt dominál a kézműves, a hordós, az oxidatív borászat, bár már terjed a reduktív borászat is. Palackban érlelt bor még kevés van, általában hordós érlelés után palackoznak.

 

Bár a jogi, intézményi feltételek adottak lennének, a sok vesződés és költség miatt kevesen használják az eredetvédettség lehetőségét. A divatnak és a borok kelendőségének köszönhetően a boros gazdáknál nincs óbor, néhány nagyobb bortermelő tárol csak pár éves óborokat. A helyi termelőktől vett borok 90-95%-ban helyi tőkén termettek (5–10%-ban máshonnan is vesznek szőlőt), nem jellemző a borszőkítés. Diószegen található Partium egyetlen borászati eszközszaküzlete Rittner Tibor tulajdonában.

 

Érmelléken és környékén jó értelemben, ösztönzően versengenek egymással a borászok, szőlészek abban, hogy múltja, illetve jelenlegi fejlődési üteme révén melyik település legyen tekinthető a szakma éllovasának. Ennek a versengésnek megtestesülése volt a számtalan borverseny. A Partiumban legelőször Wilhelm Sándor és Vasadi József szervezett Székelyhídon borversenyt (az első hatot még Wilhelm Sándor vezette le, majd átadta a stafétát másoknak). 2016 első negyedévében is számtalan borverseny zajlott: XXII. Érmelléki (Székelyhíd), XVIII. Szentjobbi (rendező a Csáki Miklós Borbarátok Köre), XIX. Diószegi (Zichy Gazdakör) és Monospetri, XIV. Létavértes Városi (Létavértesi Szőlősgazdák Egyesülete) és Bihar községi (RMGE, Vincellér Egyesület), XIII. Élesdi vagy Sebes-Körös menti (eleinte Mezőtelegdi, Castrum Egyesület és Poynár Miklós Borbarátok Köre), IX. Hegyközszentimrei, III. Biharpüspöki (Vincellér Egyesület). Érmihályfalván a Nyíló Akác és Dióverő Szíp Napok fesztiválok idején szerveztek évente borversenyeket. Hosszú évek után a bihari érmelléki gazdák magasabb szintű és távolabbi vidékek borversenyein is részt vesznek már. Az érmelléki és bihari borászok egyik nagy seregszemléje volt az I. Bihari Borszalon Dorin Popa szervezésében, 2016. decemberében a nagyváradi vár monumentális környezetében.

 

Időben kissé lemaradva Szatmár és Arad megyék mögött, de megindult Bihar megyében is a kivágott szőlők újratelepítése EU-s vagy saját forrásokból. Mára kb. 400 hektár szőlő található Biharban (szőlőhegyeken és háztájiban), ebből Érmellékre 250 hektár esik, amelyből Diószegre kb. 80 hektár. A bihari Érmellék üzemi szintű bortermelői a hegyközszentimrei Úr Zsigmond kb. 50 hektárral és saját üzletlánccal, valamint a diószegi Fábián Tibor 17 hektárnyi szőlővel. Érmellékre a kisebb, illetve a közepes családi szőlőbirtokok jellemzők, és ezt tervezik a jövőben járható útnak látványpincészetek és borturizmus kialakításával.

 

Lassan halad a bormarketing hátteréhez szükséges kulturális-néprajzi környezet  újrateremtése, amely az érmelléki borászatot mindig is körülvette. Elődeink elméleti-gyakorlati tudása (Csávossy György) és a történeti adatok mellett (Papp Klára és dr. Szabó József magyarul, Adrian Apan románul), Borbély Gábor, Kéri Gáspár, Kuruc Albert, Varga Gyula néprajzi feltáró és értékmentő kutatásai is felhasználásra kerülnek. A tárgyi emlékek sorát 2003-tól Borbély Gábor és Sófalvi István fotókiállítása is bemutatta itthon és külföldön egyaránt. A 19. századi bihari érmelléki szőlészetről és borászatról dr. Szabó József átfogó összeállításának megjelenése várható.

 

Bízzunk benne, hogy 10–20 év múlva elmondhatjuk, hogy a bihari érmelléki szőlők filoxéravészt, politikai pálfordulásokat, emberi hanyagságot túlélve ismét régi fényükben ragyognak, és hogy egy legenda feltámadt.

 

Bibliográfia:

Borbély Gábor: Szőlő és bor az Érmelléken. (series Partiumi füzetek 57.) PBMET, Nagyvárad, 2009: 19-21.

Dr. Bera Károly: Jeles napok, népszokások. Debrecen: Graph-Art Kft., 2013.

Dr. Szabó József: Bihardiószeg Fejlődéstörténete, Bihardiószeg, Europrint 2003.

Dr. Szabó József: Ismeretlen Érmellék, Nagyvárad, Varadinum Script Kiadó 2018.

Érmellék/Művelődés-közművelődési havilap, Kolozsvár, Idea 2017.

Gergely Jenő: A pápaság története. Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1982.

(http://talalat.kurzor/hu.wikipedia.org/wiki/I._Orbán).

(https://felvidek.ma/2015/05/csaky-karoly-majus-25-szent-orban-napja/)

http://heit.hu/bakator/

 

Megjegyzés: A szerző a Partiumi Keresztény Egyetem elsőéves magyar szakos hallgatója. Az adatok döntő többsége dr. Szabó József diószegi újszülöttgyógyász, helytörténész gyűjtéséből származik, akinek ezúton is köszönjük, hogy a közlést jóváhagyta.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu