DIHENES ZSUZSÁNNA (Érmihályfalva, Nagyvárad)

A temető egy olyan tereppel szolgál, ami által antropológiai és szemiotikai vizsgálatokat is tudunk végezni. A temetőtanulmányok a helytörténeti kutatások jelentős részét képezik. Maga a temető hely a benne nyugvók mélyebb megértéséhez nem elég csupán a településsel, lakossággal, műveltséggel esetleg az építkezéssel foglalkozni, tanulmányozni. A temetőkutatás egy más perspektívát kínál fel, melyből számos dolgot megtudhatunk az elhunytról. A temetők sírköveinek és síremlékeinek elrendezése, valamint azok ápolása, illetve az emberek szerettei és ősei iránti megemlékezés általánosságban árulja el a lakók gondolkodásmódját, a halálhoz, túlvilágoz és az elhunythoz való szemléletüket.

 

A kutatásomat szülővárosomban végeztem, Érmihályfalván. Témaválasztásom, az érmihályfalvi temetőkben található állatfigurák. Azért is esett választásom ennek a témának a kutatására és feldolgozására, illetve felfedezésére, mivel a szimbólumok és állatfigurák többletjelentést is hordozhatnak magukkal. Aki nincs tisztában az érmihályfalvi temetőnek a beosztásával, az is könnyen eligazodik, mivel az elosztás átlátható, könnyen bejárható a tér. Segítségünkre szolgálnak temetőben található sírjelek, mindent elárulnak, mivel a temetőkben felekezeti keveredések is előfordulnak. A római katolikus temetőben, hagyományos kereszttel találkozhatunk. Régebben még fából készültek, ma már csak ritkán láthatunk fából készített keresztet. A református temetőnek a legrégebbi síremlékei úgyszintén fából készültek, úgynevezett csónak alakú fejfák. Kijelenthetjük, hogy számos tanulmány, jelent meg mindezekről a síremlékekről, mégpedig azért, mert a néprajzkutatók megfigyelték, hogy a rokon környezetben élő népeknél (vogulok, csuvasok) szintén csónak alakú fejfák találhatóak. A zsidó temető a terület keleti részén van, körülkerített, lezárt temet, három oldalról a református temető öleli körül, bejárata az utcáról van. A bejárattól nem messze emlékművet állítottak a háborúba elhurcolt, meghalt áldozatoknak.

Fejfák és feliratok

A reformáció elterjedése után a katolikusok, ezenkívül reformátusok a temetőben is jelölni kívánták különbözőségüket. A katolikusok sírjaik jelölésére ragaszkodtak a kereszthez, amíg a reformátusok a korábbi fával, cölöppel, karóval való jelölés hagyományához igazodva állították sírjaikra a mind nagyobb változatosságot mutató fejfákat. A 16–17. században megjelentek a faragott, feliratos, egyre jobban díszített, álló sírkövek is, valamint ezek utánzatai fából.

A faragott fejfák jellemzően 2,50 méter hosszúak, ebből mintegy 1,20 méter a földben van. Életkoruk legtöbb 90-100 év. Régen minden család előre kiválasztotta a fejfák részére a jó fát, a saját erdejében vagy a rokonságában. Hazavitték s évekig az udvaron állt, „az öregek azon pipáztak”.[1]

A sírfeliratok leggyakrabban használt formulája az: Itt nyugszik…, ezután az írás után következik a név, élt x évet, meghalt x évben és egyes sírfeliratok tartalmaznak esetleges záróformulákat, mint Béke poraira (B K P), Nyugodjon békében (NY P B), megtalálható még az: E sírhalom fedi testem.. stb.

Néhány sírvers:

Nézd / halandó sírt / mint holtnak / hazáját / néhai / Dobos István / és neje Bernáth / Zsuzsanna örök / nyugalmát… Mint vihar / az erős / tölgyet / úgy dönt. / A halál / téged sír / utánad / két gyermeked és / a férjed …

Itt nyugszik / egy levert / erő kit befed / e gyászos temet / ki szeretet / volna még / élni / de már ide kel / let térni / e csöndes / temet be / 3 feleségem / holttestéhez / Zih Antal / volt a nevem / 56 évet éltem / mikor Jézusom-hoz tértem… Utódaim úgy / szeressétek egy / mást / mint én / szeretelektiteket…

Szimbólumok, sírversek a sírköveken és a sírokon

„A sírkő a legrégibb ismert síremlékforma” írja Jakab Lőrinc, hiszen már az új k korból is maradtak olyan szikla és ők együttesek, „melyeket a halott emlékére állítottak.”

A sírokon igen sokféle díszítés találhatók: galambok, sas, keresztek, fűzfák, tulipánok, kelyhek, feszületek, rózsák, angyalok, könyvek, címerek stb. Vannak, olyan síremlékek, melyekben vegyes felekezetűek nyugszanak, a ferde kereszt a szomorúfüzek között gyakori, a síron lévő kehely és kereszt a római katolikus, másik része a református családhoz tartozik. A temetőbeli állatábrázolások, ugyanazt a hármas funkciót töltik be, mint általában véve a népi kultúrában található díszítmények: (1) valamilyen gyakorlati funkciót szolgálnak – jelen esetben információt hordoznak a sírban nyugvóról (főjelek), (2) esztétikai funkciót töltenek be, például a közösség aktuális értékrendszerében jelzik, mi a szép, a kollektíven elfogadható esztétikai minimumot, (3) valamint mágikus funkciót látnak el, vagyis a halálkultuszra vonatkozó képzetek jelölői (mellékjelek).[2]

A többségben megjelenő szimbólum a fűzfa, mely a szomorúság, a gyász jelképe. Az egyik legrégebbi szimbólum a kereszt. Ez a motívum a temetőben a második leggyakoribb jelkép a sírokon. A kereszt szimbolikája a keresztény szemléletben központi jelentőségű, hiszen több jelentést is hordoz magában: magát a hitet, a Megváltó szenvedéseit. A kehely az örök élet szimbólumaként jelenik meg a sírköveken. A rózsához társított jelentéseket két csoportra oszthatjuk, profán jelentés: a szerelem, továbbá az érzékiség. A rózsa az élet, a teljesség motívuma. A lekókadt, hervadó rózsa a halált jeleníti meg.

Sírfeliratok síremlékekre kerülő vers, amelyben a sírfeliratíró tradicionális motívumok fogyasztásával emléket állít az elhunytnak. A sírfeliratok individuális alkotások, bár a vers váza tradicionális, a sírfelirat-író mindig aktuálissá alakítja. A sírfelirat komoly, tragikus színezetű, kifejezi a család gyászát, verselése sok esetben nehézkes, stílusa mesterkélt.

Az állatfigurák vajon fő- vagy mellékjel célzatát töltik-e be a sírokon? Kunt Ernő (1975: 480) magyarázata a fő- és mellékjelekről: „A temetőben nyugvókról a legfőbb információkkal a sír és a sír főjele szolgálnak. A síron fő- és mellékjeleket különböztetünk meg. Főjél a halott adatait kifejező, vagy tartalmazó tárgy a síron, amely kimondottan e célra készült: kereszt, fejfa, tábla, obeliszk stb. A síron találhatók általában olyan tárgyak, amelyek a halottkultusz kellékei. Jelentésük nincs, vagy csak mellékjelentésük van a konkrét jel-eszköz főjelhez képest. Mellékjelek: a lábtól való fák, kivivő fák, a virágok, mécs stb.” „A sír főjele alakjával mindenkor szembetűnően jelzi a halott vallási hovatartozását. A temető összképének szemlélésekor kitűnik már, hogy katolikus, református, zsidó stb. temetőben járunk-e.” A mellékjelek a halottkultuszra értendőek, tehát a lélek útját, vagy, hogy hogyan is hitt a túlvilági életről az illető.

Az állatfigurák a következőképpen osztályozhatók. Kutatásom alatt néhány fecskét ábrázoló sírral találkoztam, ami főjelként van számon tartva, s így a halottnak az adataira következtethetünk vissza, viszont a galambmintából sem volt kevesebb.

A galamb díszítménnyel, többnyire a református temetőben találkoztam és magyar sírokon. Mivel mellékjelként van szerepe így a halottkultusszal fonódik össze. Gyakran találkozhatunk a gyereksírokon ezzel a dísszel, mivel a szelídségnek és az ártatlanságnak a jelképe. Ha egyetlen galamb található a síron, a Szentlélek jelének is tekintik, avagy az elhunyt égbe szárnyaló lelkét is jelentheti. Páros galambokkal is lehet találkozni, ez főként a házasság hűségének a jelképe, a túlvilágig tartó szerelem (síron túli) ábrázolására használják fel, ebben az esetben a galambokat egymással szembefordítva láthatjuk.

Galamb/gerle: Közepes termetű, kecses madár. A lélek, a harmónia és a tavasz jelképe.(…) a szerelmi beteljesülést is reprezentálja (…)A zsidó hagyományban az ártatlanságot, a halál fölött aratott győzelmet, a békét testesíti meg.(…) A keresztény ikonográfiában a Szentlélek megjelenítője (…)[3]

A fecske motívummal csak román sírokon figyelhető meg. Kifejezetten profán jelentés hordozója, ami az elhunytnak a foglalkozását jelöli meg, mint postai dolgozó. Maga a szakirodalom nem jegyzett le olyan konkrét jelentést, miszerint a fecske a hírhozással illetve a levélhordással lenne kapcsolatban. A temetőkben dolgozóktól megtudtam, hogy a fecske igen meghatározó szerepet töltött be régebben, mégpedig az első világháborúban, mert őket használták a levelek szállításához a postagalambok helyett. Igazán hasznosnak bizonyultak, hisz gyorsabbak voltak, és senki sem feltételezte volna, hogy egy fecske hordozhatná a leveleket. A szakirodalom által meghatározott jelentése: Európába tavasszal visszatérő költöző madár. A tavasz hírhozója, ezért az újjászületés, a kezdet és a remény megtestesítője. Vándorló természete miatt a merészség, az örök veszély jelképe. [4]

Mindenféleképpen kiemelném a sas állatfigurát, amit bár ritkábban, de megtalálhatunk a temetőkben. Leginkább a román sírokon találkozhatunk vele, de mint kiderült nem meglepő, hiszen a románság körében, mondhatni elterjedt sírjel, mivel úgynevezett emlékezet helyeken található, néhol tömegsírokon figyelhető meg. A sírjelt a dicső halál jelképeként, háborús isteneknek a jelképeként, nem mellesleg az államhatalmi jelképeként is ismerhetjük. Kifejezi az erőt, a szívósságot; a háború istenéhez kapcsolódik.(…) A Római Birodalomban az államhatalom szimbóluma; mint a győzelem és a birodalmi törekvések jelképe (…) [5]

Számos jelképpel találkoztam. Az eddig meg nem értett jelképek jelentést nyertek.

Irodalom

Bokor Irén: Az érmihályfalvi temető és sírjelei.

Dukrét Géza szerk. 1999. Hol sírjaink domborulnak. Partiumi temetők.

Kovács Rozália 2006. Érmihályfalvi temetők, Nagyvárad, Erdélyi Magyar Adatbank Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság

Kunt Ernő 1975. A magyar népi temetők szemiotikai elemzése; Hermán Ottó Múzeum Érkönyve

Magyari Sára 2018. Állatfigurák a temetőben. In: Szirmai Éva – Tóth Szergej – Újvári Edit (szerk.): Állati jelek, képek és terek. Szegedi Tudományegyetem, Szeged, 321–332.

Pál József, Újvári Edit 2001. Szimbólumtár Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából; Balassi Kiadó, Budapest

Vígh Éva szerk.: Állatszimbólumtár A-Z. Budapest.

Jegyzetek

[1] Bokor Irén Az érmihályfalvi temető és sírjelei, 143. old.

[2] Magyari Sára: Állatfigurák a temetőben 323.old

[3] Szimbólumtár Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából Pál, József, Szegedi Tudományegyetem BTK, O 2001

[4]  Szimbólumtár Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából Pál, József, Szegedi Tudományegyetem BTK, O 2001

[5] Szimbólumtár Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából Pál, József, Szegedi Tudományegyetem BTK, O 2001