Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

Az írói szótár a nemzet múltjának átmentése – Beke József, a magyar írói szótárak „csúcstartója”

2014.11.25. kedd, 17:22

2 634 megtekintés
BALÁZS GÉZA
 

Tanár úr, alighanem csúcstartó az írói szótárak terén: Bánk bán-, Zrínyi- és Radnóti-szótár, most pedig az Arany-szótáron dolgozik. Miért és hogyan vezetett útja az írói szótárakhoz?

 

 – Hogy efféle csúcstartóvá legyen valaki, ahhoz az kell, hogy szerelmese legyen a témájának. E szerelem a szegedi egyetemi években gyökerezik: az első napokban egy új világot nyitottak meg előttem a nyelvészeti előadások. Elsősorban Mészöly Gedeon lenyűgöző egyénisége volt rám máig tartó hatással. Amit mondott, azt úgy körülbástyázta megdönthetetlennek tűnő adatokkal, hogy minden megállapítása sziklaszilárdnak látszott. Az akkori idők, a múlt század ötvenes éveinek átpolitizált irodalomszemlélete is inkább a nyelvészet tényszerűbb világa felé fordított. Részt vettem a Juhász Gyula kritikai kiadás kezdeti kutatásaiban, szakdolgozatomat pedig az irodalom és a nyelvészet határterületéről választottam: a költő jellemző versmondatait vizsgáltam. Talán nem véletlen, hogy az írói szótár műfaja is ebbe a zónába sorolható.

Néhány Magyar Nyelvőrben megjelent szakcikk után a Bánk bán-szótár megírásának gondolatához a lehetőség és a szükség vezetett. A lehetőséget Orosz László kitűnő – mondhatjuk: örök időkre szóló – kritikai drámaszövege adta, a szükségességre pedig egy iskolai órámon döbbentem rá. Kitűztem a drámát legközelebbi kötelező olvasmányul, és a következő órán egyik értelmes tanulóm jelentette, hogy ő már beleolvasott, de nem tudja, mi az a „pártütés”. Ez a kérdés akkor, a nyolcvanas évek elején bizony jogosnak számított. Eszembe jutott Pásztor Emil nekem dedikált Toldi-szótára, és ennek mintájára gondoltam elkészíteni egy hasonlót a Bánk bán szavaiból. Pásztor Emil az egri főiskolán dolgozott, de az én egyetemi éveim elején Klemm Imre Antal professzor tanársegéde volt Szegeden, így tőle kértem és kaptam segítséget a munka elkezdéséhez: az összes szó egyenkénti cédulázásának módszeréhez. A szócikkek megírásához Benkő László, az első magyar írói szótár, a Juhász Gyula-szótár szerkesztője szaklektorként nyújtott máig ható útmutatásokat. Napi iskolai munkám mellett öt év alatt el is készítettem először a 12.500 cédulát, azokból pedig a szócikkeket. A Bán bán-szótár a Katona József Társaság kiadásában jelent meg Kecskeméten a drámaíró születésének 200. évfordulóján, 1991-ben.

 

Miért születnek nálunk jellemzően egyszemélyes munkaként írói szótárak?

 

 – Tapasztalatom szerint az írói szótárak léte vagy nem léte igen mellékes kérdés, legfeljebb néhány megszállott magánembernek szívügye. A Petőfi-szótár az egyetlen, amelynek elkészülte, megjelenése, vitája elérte azt a szintet, amelyet a műfaj megérdemel. Benkő László az írói szótárról írott alapvető művében arról ír, hogy más nyelvekben bőségesen vannak írói szótárak, egyetemek munkacsoportjai készítik őket központi támogatással, tehát úgy, ahogy ez a Petőfi-szótár esetében történt. E szótáron kívül azonban az eddig elkészült munkák szinte egyéni alkotásoknak mondhatók, néha központi támogatással, néha anélkül. Azt hiszem, jellemző: amikor a Bánk bán szótározási munkálataival foglalkoztam, kérdéssel fordultam a Tankönyvkiadóhoz (ahol a Toldi-szótár megjelent 1986-ban), hogy ha elkészülök, kiadják-e, hiszen valószínűleg a Bánk bán ugyanúgy kötelező tananyag lesz a magyar iskolákban még sokáig, mint a Toldi. Válaszában a főszerkesztő nemcsak elutasított, hanem hozzátette: a Toldi esete egyszeri kivétel volt, mert ha a Bánk bán-szótárt is megjelentetnék, „utána következhetne Az ember tragédiája, és akkor nincs megállás”. Szerinte tehát az írói szótár valamiféle veszélyes járvány. Idekívánkozik az, amit a Zrínyi-szótár tájékoztató részében így fogalmaztam: „Visszatekintve a tíz év munkájára, áttekintve azokat a tiszteletre méltó személyeket, akiktől támogatást kaptam, örömmel tölt el az az érzés, hogy milyen sok nagyszerű, önzetlen, a tudományosságért áldozni kész ember sietett segítségemre. Másrészt kissé keserűen kell megállapítanom, hogy egy vidéki középiskolai tanár a hasonló tevékenysége közben szinte teljesen csak személyes kapcsolataira, barátaira, ismerőseire támaszkodhat még akkor is, ha bízik abban, hogy munkájának eredménye, jelentősége túlnő ezen a körön.” Hozzáteszem: a „támogatás” szó erkölcsi és szellemi, tudományos segítséget jelentett akkor is, a Radnóti-szótár esetében is, mind a mai napig az Arany-szótár munkája során is.

 

Mire jó, kinek hasznos az írói szótár?

 

         Amint az előbbi válasz érzékelteti: kétségtelen, hogy az oktatásban

föltétlenül hasznos. Mostanában a tankönyvek, szöveggyűjtemények és egyéb kiadványok dicséretre méltóan igyekeznek segíteni oktatót és tanulót egyaránt az illető mű minden nem egészen világos (mert elavult vagy félreérthető, vagy szokatlan) kifejezésének megértésében. Szomorú, ha egy kifejezetten alapos, széles látókörrel megírt segédkönyv, mint a Matúra Klasszikusok sorozat Arany János balladáit bemutató 1993-as kiadvány is tartalmaz néhány téves magyarázatot. Itt térek ki arra, hogy a könyvek hibái örökéletűek, ritkán találunk olyan könyvet, amelynek újabb kiadása pontosabb, mint az előző. Az Arany-szótár hét éve tartó napi munkája során tapasztalom, hogy némely hibák folyamatosan öröklődnek. Arany írja egyik versében: „a dalt, ha egyszer könyvbe nyomták, Ott megmarad örök itéletig”. Úgyanígy a nyomdahiba is, a téves magyarázat is. E kérdéskörről írtam a Holmi 2012/2. számában „Sandaló” Arany-szövegek címmel, illetve tavaly a Forrás 2014/10. számában Bonyodalmak az Arany-versszövegek és -magyarázatok körül címmel. Vajon Gutenberg meggondolta-e, hogy a nyomtatott könyv hibáit csak egy másik könyv teheti jóvá. Vagy bele is kalkulálta találmányába?

 

A nyelv- és irodalomtudomány mit hasznosíthat egy írói szótárból?

 Csak feltételezésekre, lehetőségekre gondolok. A szótár statisztikai adatai alátámaszthatnak előzőleg csak érzésekre alapozott véleményeket a költői szókincs nagyságára vonatkozóan, bár ez nem is olyan egyszerű kérdés, mint amilyennek látszik. A szótár adataira támaszkodhat valaki az alkotó szóhasználatának kérdéseiben, hiszen a régies, népies kifejezések, a tájszavak, idegen szavak alkalmazásának mértékére, arányára nézve konkrétumokat találhat. Engem meglepett, hogy Zrínyi a hadászati jellegű prózai művekben a szólásszerűségek, a klasszikus és a népies példabeszédek milyen tömegét vonultatja föl nyilván annak érdekében, hogy a nála kevésbé művelt olvasó számára is érthető és hatásos legyen a mondandója. Azt, hogy a török ellen idegen segítségre ne számítsunk, így érzékelteti: „Akinek nem borja, nem nyalja”. A Zrínyi-szótár értelmezéseit, illetve az eddig megoldatlan vagy új magyarázatokat részletesen indokoló cikkeim végkövetkeztetéseit felhasználták még a kéziratomból a következő Zrínyi-kiadások: Zrínyi Miklós összes művei. Kortárs Könyvkiadó, Bp., 2003, szerkesztette Kovács Sándor Iván; valamint Zrínyi Miklós összes művei, prózai munkák, Akadémiai Kiadó, Bp., 2004, sajtó alá rendezte Kulcsár Péter. Zrínyi állandósult szókapcsolatait és az említett magyarázó cikkeket tartalmazza „Szépen öszveszedett szók” című tanulmánykötetem, amely a Kecskeméti Lapok Kiadónál jelent meg 2004-ben.

Arra is jó az írói szótár, hogy felszínre hoz olyan szóalakokat és jelentéseket, amelyek valamelyik elhunyt költő nyelvében elevenen éltek, de sem szótáraink, sem a nyelvi emlékezet nem ismeri őket. Ilyen például Arany költői műveiben az állhat ige sajátságos használata. Kilenc példát találtam arra, hogy ez az ún. ható képzős ige ’türtőztetheti magát’ jelentést hordoz meg igekötő nélkül is: „Toldi nem állhatja, odaomlik térdre”. Az igének ilyen értelmű használata sem Arany előtt, sem utána nem fordul elő a magyar költészetben, és szótáraink sem említik, erről írtam a Magyar Nyelv 2008/3. számában. Hasonló különleges, egyéni jelentését, ti. ’képes meglátni’ találtam Aranynál a fölvehet igének, amikor ezt írja: „hét tornyot mutatának: néztem a tájra / S többet háromnál föl nem veheték”. Ezt a Magyar Nyelv 2012/1. számában közöltem. Az en, ön, ten, min, tin szavak ’saját’ értelmű használatára ma már talán csak egy közismert példa él a köztudatban Kölcsey Hymnus-ából: „Hányszor támadt tenfiad / Szép hazám kebledre”. Arany viszont olyan bőven alkalmazza ezeket, mintha nemcsak archaizálás lett volna célja, hanem a többes számú min, tin alakok fölelevenítésével a teljes paradigma terjesztése is szándéka lett volna. Ezt a Magyar Nyelv 2012/3. számában publikáltam. Zrínyi nyelvében számos példáját találjuk annak, hogyan módosulhat az idők folyamán ugyanannak a szónak a jelentése. Lássuk erre a véletlen szó értelmi változását. Egy helyen azt írja Zrínyi, hogy a hadvezér gyors legyen, hogy az ellenséget véletlenül találja. Mai szemmel: miféle hadvezér az, aki nem ismeri az ellenség hollétét, és csak véletlenül talál rá. Csakhogy Zrínyi korában a vél ige eredeti ’hisz, gondol, sejt’ értelmének a fosztóképzővel ellenkezőre módosított jelentése él, tehát az ellenségre akkor kell rátámadni, amikor az nem is véli, nem gondolja, vagyis ma így mondanánk: váratlanul. Ugyanígy módosult a XVII. század óta a tartalék szó jelentése. Ha a Szigeti veszedelemben ezt olvassuk: a hadseregnek „nincsen tartalékja”, az mai szemmel veszélyt jelent, Zrínyi nyelvében viszont épp ellenkezőleg, ugyanis az akkori értelme ennek a kifejezésnek: ’nincs, ami feltartóztatja’. Csak így hirtelen mondok még olyan szavakat, amelyek értelme az  Arany-versekben bizonyára magyarázatra szorul: megszerez vmit = megtetézi, hozzátold; megállapít = megállít; jár vmiben = tenni akar vmit; merevűl = teljesen, végig; vminek a parasztja = üresen hagyott felülete; bekever vmit = beszennyezi; ragadoz = zsákmányol, rabol; öreg = nagy; koperta = levél borítéka; sechser = hatos, régi pénzérme; szer = egyezség; szenesál = kincstárnok. A bajusz c. közismert versben ezt olvashatjuk: „a seprű, házőrzőnek / Felállítva a küszöbre”. Vajon ki tudja ma már, hogy ezzel jelezték régen: nincsenek otthon, ne zörgessenek.

 

Hogyan lehetne fölkelteni az érdeklődést az írói szótárak iránt?

 

 – Szótáraim szerkesztése során mindig arra törekszem, hogy értelmezéseim a közölt idézetekkel együtt az általános iskolát végzett versszerető és -olvasó számára világosak legyenek, de nem ringatom magam abban a reményben, hogy az írói szótár a könyvtárak felkapott olvasmányai között szerepel.

Ha már így hangzott a kérdés: Kinek hasznos az írói szótár?  – tréfásan azt felelhetem, hogy nekem nem, és idézem az erdélyi mondást: „Nemes munka – nem es fizetik”. De komolyra fordítva: egyetlen picinyke jelét olvastam egy interjúban annak, hogy valaki hasznosította a Bánk bán-szótárt. Az illető ugyanis Katona és Illyés után nemrégiben ismét átírta a Bánk bán szövegét, s a riporter kérdésére, hogy volt-e olyan kifejezés, amelyet nem értett, azt felelte, hogy igen, azt megnézte a Bánk bán-szótárban. Én az átírásokról elutasító véleményemet már kifejtettem „Irodalmi kétszersültek” című írásomban, amely a Holmi 2007/4. számában jelent meg. Nyelvi szempontból nézve az átírás egy régi műalkotás szavait újabbra cseréli, ezzel a régi szavakat végképp eltemeti, csakhogy az új szó is elavulhat egyszer, így idővel lassanként az egész eredeti mű eltűnhet. Az írói szótár nem tüntet el a műből semmit, értelmezése segíti a megértést, ugyanakkor megőrzi az eredeti, igazi értéket. Az átírás olyan módszer, mint amit valaha némely templomokon elkövetettek: az előző kor építészeti stílusának elemeit egyszerűen befalazták, eltüntették.

Végül erre a kérdéskörre összefoglalóan azt felelhetem, hogy az írói szótár voltaképpen értékmentés, a nemzet nyelvi múltjának átmentése. Láncszem akar lenni abban a nemes kötelékben, amely a múlt értékeit összeköti a jelennel s megőrzi a jövőnek.

 

 

Az írói szótár készítése inkább irodalmi vagy inkább nyelvészeti feladat?

 

– Az írói szótár irodalmi anyagon végzett nyelvészeti munka. De az irodalom maga is nyelvi alapon megtestesülő művészeti alkotás. A szótárszerkesztő a művészeti szférába kénytelen beavatkozni, megpróbál arra ráhúzni egy másik struktúrát. Ha csupán nyelvi szemszögből nézzük tevékenységét, akkor is kényes feladatot próbál megoldani, amikor az alkotó valóságos nyelvhasználatát, tehát az elvileg parttalan „parole” jelenséget kénytelen a szótári korlátok közé szorítani, vagyis „langue” jelenséggé merevíteni. Ezért gyakran kerül nehéz helyzetbe egy-egy többféleképpen is felfogható szövegrész grammatikai kategóriáinak megítélésében.

A címszavak szófaji besorolásának kérdésében sokszor nehéz dönteni akkor, ha a névutók és az igekötők határeseteiről van szó. A következő, Radnótitól származó, kétségesnek nevezhető példa esetében: „varjak repülnek fekete károgással át a tájon” két megítélési lehetőség van: 1) ha igekötős igéről van szó, ekkor a szótárban lesz átrepül ige; 2) ha névutós névszó van itt, ekkor nincs átrepül ige, de van repül ige és át névutó. Mivel a szótárban valamely szó csak egy címszóban szerepelhet, a szerkesztő szubjektív alapon kénytelen dönteni néhány hasonló esetben – bizonyára nem mindig kifogásolhatatlanul. A Petőfi-szótár szerkesztői A Tisza e közismert sorában: „Rám nézett át, aztán ment sietve” az átnéz igét látják, bennem mégis van némi kétség, és nagyon kíváncsi lennék, Petőfi miért nem így írta: Átnézett rám…, hiszen a hangzás is, a ritmus is ugyanolyan lett volna. De nem így írta. Hátha éppen azért nem, mert az ige után tett, kissé kiemelt „át”-tal hangsúlyozni akarta a távolságot a két part között? Maga a probléma természetesen következik a költői nyelvnek a szó legnemesebb és legteljesebb értelmében vett végtelen gazdagságából, s bizonyítja: nemcsak „ars longa vita brevis”, hanem „ars longa disciplina brevis”.

Nem hallgathatom el, hogy munkámban az irodalomtudomány ott segíthet leginkább, ahol a műalkotások szövegében változást tapasztalok, mert úgy fogom föl, hogy az alkotó végleges, pontos szövegének megőrzése, produkálása egy-egy kiadásban igazából irodalomtudományi feladat. Ha így tekintem az írói szótár szerkesztését, akkor – sajnos – bőven kellett és kell irodalomtudományi feladattal küszködnöm, mert a szövegek pontatlanságainak korrigálására ment el Radnóti és Arany esetében időm és energiám jelentős része. Az ilyen gondoktól csak a Bánk bán-szótár kitűnő kritikai kiadása mentesített. Ám a Voinovich Géza szerkesztette és kritikainak kinevezett, szövegpontosság tekintetében azonban igen megbízhatatlan Arany-kiadások csak növelték gondjaimat. Annál is inkább, mert a későbbi kiadók valóban kritikainak tekintették, ezért kritikátlanul követték hibáit.

Természetes követelmény az írói szótár szerkesztése közben, hogy az alkotóról, a művekről minél szélesebb ismerettel rendelkezzünk, sőt talán ugyanilyen fontos az is, hogy szeressük őt is, műveit is. Ha ez hiányzik, akkor a szótáríró könnyen megrettenhet a feladatnak már a mennyiségétől is, s amikor majd egy-egy első látásra megoldhatatlannak látszó kérdésbe beleakadva rádöbben a munka minőségi részének nagyságára, a munka könnyen félbe is maradhat. Ha a Radnóti-szótár készítése közben nem ismertem volna a költő szegedi kapcsolatait, egyetemi tanulmányainak körülményeit, esetleg másképp ítéltem volna meg egyénies írásmódját az egybeírások területén. Nem volt mellékes számomra, hogy Radnóti ugyanazt a Mészöly Gedeon nyelvészprofesszort hallgatta, akit én is. Arany költői nyelvéhez nagykőrösi gyermekkorom óta szoros szerelem csatol, csak ezért történhetett, hogy előrehaladott korom ellenére is belefogtam hét évvel ezelőtt a szótár készítésébe.

 

Az említetteken túl milyen további nyelvészeti problémákat vet fel egy írói szótár?

 

 – Legelsőül is azt, hogy mit tekintünk önálló címszónak. Látszólag könnyű kérdés, aztán kiderül, hogy nem is az. Úgy találtam, hogy A magyar nyelv értelmező szótárának (ÉrtSz.) címszavait a legegyszerűbb alapul tekinteni. Fölmerülhet az a kérdés is, hogy az idegen szavakat hogyan tegyük címszóvá, különösen akkor, ha többféle alakban is szerepelnek: actio, akció. Aztán mi legyen itt a címszó: veder vagy vödör. Mit tegyünk, ha ugyanaz az összetett szó egybe- és különírva is megjelenik? Ugyanis nemcsak Zrínyi, hanem még Arany korában is igen bizonytalan volt a magyar helyesírás. Hogyan kezeljük, külön-külön címszóként vagy egy címszó alatt a létige alakjait: van, volna, volt, lesz, lenne, legyen. E kérdésekben az elkészült írói szótárak nem mindig egységesen járnak el. Az ÉrtSz. követése nemcsak azért helyes, mert egyszerűsíti a gondokat, hanem azért is, mert közös alapul szolgálhat az egyes alkotók szókincsének összehasonlítására.

De például az igenevek meg a ható, műveltető, szenvedő igealakok elhelyezésének kérdésében nem támaszkodhatunk az ÉrtSZ.-ra, hiszen ott alig-alig találunk ilyeneket. Ezek ügyében magamnak ki kellett alakítanom a következő eljárási rendet: 1) Ha az ÉrtSz. címszóként hozza, akkor a szótárban is az lesz. 2) Ha ott nem címszó, akkor A) a főnévi igenév és a ható ige a címsorban csupán előfordulási számmal szerepel, idézeteik jelentésárnyalatuk alapján elvegyülnek az igés idézetek között. B) a határozói igenevek az igés rendszer végén alcímszóként szerepelnek (így értelmezésüknél leginkább csak visszautalás történik az alapigénél található azonos jelentésárnyalatra, de szükség esetén önálló értelmezést kapnak). C) a melléknévi igenevek is az igés rendszer végére kerülnek alcímszóként, mint a határozóiak. Egyszerűsítő eljárás ez, mert ha az említett szavakat önálló címszóvá tesszük, ott külön értelmezést kell kapniuk, és idő- meg helypocsékolásnak érzem, ha külön szócikkben, egymástól távol elhelyezve, külön értelmezzük ezeket: készül, készülhet, készülni, készülő, készült, készülve. Egyébként úgy érzem, az igenevek, valamint az ige műveltető és a szenvedő származékai jelentésükben igen szorosan összefüggenek az alapigével. Más szófajoknál is igyekszem együtt tartani a közvetlen származékokat, így a főnevek alcímszava lesz a kicsinyítő képzős alak és az -u, -ű képzős, a melléknevek közép- és felsőfokú alakjai a címsorban előfordulási számmal szerepelnek, példáik a melléknevek alapfokú példái közé kerülnek jelentésárnyalatuk szerint.

 

Mi az írói szótár alapvető célkitűzése?

 

 – Az írói szótár alapvető célkitűzésének a jelentés pontos értelmezését tartom. Úgy gondolom, az irodalomban az igazi műélvezet csak a megértésen alapulhat. A „nem tudom mi, de szép” itt kevéssé lehet érvényes. Ez a szempont határozza meg a szócikk felépítését is, amelyen belül a jelentésváltozatok vagy a jelentésárnyalatok szerint jelennek meg az ezeket bizonyító idézetek. Az értelmezések terén is lehet támaszkodni az ÉrtSz.-ra, de el is lehet, gyakran el is kell térni, hiszen a költői nyelv csak az esetek kisebb részében zsugorítható bele a tudományos szótár adta keretekbe. A helyes módszer az, ha a példákat csoportosítjuk, azután ezek vagy beleillenek az ÉrtSz. felosztásába, vagy új csoportokat új értelmezésekkel kell kialakítani. Ez a szótárkészítés legszebb része: örömmel megállapítani, hogy mennyire más, mennyivel gazdagabb a költői nyelv, mint a köznyelv. Az ÉrtSz. az arany főnévnek 9 jelentésárnyalatát sorolja föl, Radnótinál ugyan csak öt van, de ebből csak egyetlen azonos a ÉrtSz.-ban lévővel, az „aranysárga szín’, a másik négy egyéni, költői. A zaj szónak az ÉrtSz.-ban 4 jelentésárnyalata van, Arany verseiben 16.

 

Sokan vitatják, hogy lehet-e egyáltalán minősíteni a szavakat, a szavak jelentését…

 

 – A különböző írói szótárak különböző módon oldják meg a minősítések kérdéseit. Viszonylag egyszerűbb a nyelvhasználati és a nyelv rétegei szerinti minősítés. Ezekre nézve leginkább lehet az ÉrtSz.-ra támaszkodni, de el is lehet térni már csak azért is, mert az Értsz. is két-három emberöltővel előbbi nyelvállapotot rögzít. Például megkérdőjelezhető, hogy ha az arany szó jelentése: ’ebből készült tárgy’, akkor ez miért kap ritka minősítést. Néha az ottani népies minősítés is kérdéses, ráadásul gyakran összefolyik a tájjellegűvel.

Legkényesebb kérdése az írói szótárnak a stilisztikai minősítés. Magam a Bánk bán-szótárban (a lektor enyhe kényszeréből) megkíséreltem, de túl sok energiát követelt viszonylag kevés eredményért. Rájöttem, hogy az egyszerűbb stilisztikai eszközök minősítése formális, hiszen aki írói szótárt a kezébe vesz, az felismeri a hasonlatot, a költői jelzőt, az összetettebbek kényszerű megnevezése pedig szubjektív: vagy az, aminek nevezem, vagy nem. Benkő László említett összefoglaló művében a nehezen besorolhatókat „véleményes”-nek nevezi. De még az egyszerűnek látszó hasonlat megnevezése is magával hoz egy terjedelmi kérdést: ha megnevezem, akkor mindig az egész hasonlatot kell közölni. Már a Zrínyi-szótárban szembekerültem 10-15 soros barokk hasonlatokkal, amelyeket rövidítve, megcsonkítva bűn lett volna közölni – ha odaírom, hogy hasonlat. És Aranynál is lenne néhány hasonló, a Buda halálában 24 soros is, benne 134 szó, és ha ezt a hasonlatot csak a benne található 35 főnévnél közli a szótár, az maga 840 verssor, tehát a szótárban szűken számolva is 420 sort foglalna el. Egy hasonlat!

A stilisztikai minősítések helyett a szótár arra törekszik, hogy a szavak egyetlen jelentésárnyalata se, de a költő egyetlen szokatlan vagy stilisztikailag kicsit is fontosnak látszó kifejezése se kallódjon el, észrevétlen ne maradjon: ezek mind idézettel szerepelnek. Az átvitt jelentésekre jelzés figyelmeztet, az állandósult szókapcsolatokra, szólásszerűségekre külön jel hívja föl a figyelmet, s mindig ott van az értelmezés is.

 

Hogyan változott a munkamódszere az 1991-ben megjelent Bánk bán-szótártól napjainkig?

 

 – A leglényegesebb, hogy belépett a technika. A Bánk bán-szótár esetében még a régi írógépen kellett írni, ahol a tévedést javítani igazából nem is lehetett, csak újraírni. A Bánk bán-szótárhoz kézzel írott kb. 12.500, majd a Zrínyi-szótárhoz kb. 135.000 szintén kézzel írott cédula megírása helyett a Radnóti-szótárhoz elektronikusan megkaptam az akkor legutóbbi verskiadás anyagát. Ugyanilyen, csak rosszabb minőségű szóanyagból dolgozom az Arany-szótáron, mert a legutóbbi kiadás elektronikus anyagát nem sikerült megszereznem, ezért az internetről voltam kénytelen egyet levenni. Azóta tudom, hogy tulajdonképpen mindegy, hiszen mindegyikben vannak hibák, ugyanúgy, mint a nyomtatott kiadásokban.

Bármily hihetetlen, a gyakorlati munkában megvolt a cédularendszernek is némi olyan előnyös tulajdonsága, amelyhez hasonlót a gép nem tud produkálni. Például a cédulákra az elvált igekötőjű igék eleve igekötős alakban kerültek föl,  így egyenesen hozzákerültek azokhoz, amelyekben az igekötő egyben volt az igével, míg a gépanyagban az elváltakat először össze kell egyenként hozni az igéjükkel, – hiszen honnan tudná a gép, hogy egy magában álló igekötő melyik igéhez tartozik, – utána hozzásorolni azokhoz, amelyeknél az igekötő az ige előtt áll, és bizony a több száz el vagy meg igekötős szó ilyen összeszedése napokba kerül a gép segítségével is, hiszen a teljes szóanyag 280.000 körül van. Tehát azt ne higgye valaki, hogy a gép mindent meg tud oldani. Nagyon nagy segítség, de azért nem ember.

A szótárkészítés érdemi része, tehát a szócikkek megírása szintén egyszerűsödött, amikor a gép belépett, mert 1) a tévesztést azonnal korrigálni lehet, 2) minden szükségeset, tehát a versszövegeket és a már megírt szócikkeket, az ÉrtSz. anyagát azonnal elő lehet venni a keresővel.

A már érintett gond, a szövegpontosság főként a Radnóti-szótár készítése óta nehezíti munkámat. Azóta a szövegeket sokkal kritikusabban kell vizsgálnom, mert bármilyen gyanús központozás, furcsa helyesírás, nem egészen világos kifejezés, esetleg értelmetlenség észlelésekor meg kell nézni a kezem ügyében lévő hét vagy több különböző kiadást, és rendszerint valamelyik támpontot ad, hogy kiderüljön: a költő helyesen, pontosan írta, a különböző kiadásokban romlott el a szöveg. Persze a szótár nem pótolhatja, nem is akarja pótolni a kritikai kiadást, de az én etikám nem engedi, hogy ne járjak utána annak a hibának, amelyet észrevettem, bár ez időveszteségbe kerül. Ilyesmivel a Bánk bán esetében nem kellett foglakoznom.

Az irodalmi szótár szerkesztésének természetesen van egy mechanikusnak nevezhető munkafolyamata, különösen a számítógépnek köszönhetően. Azonban a szócikkek megfogalmazása során a gép már csak írógépként működik, a lényeges tevékenységet az emberi agy végzi. E folyamatnak első része az értelmezés megfogalmazása. Ebben segíthet az ÉrtSz. az alapesetekben, azonban ez a szótár természetesen nem a költői nyelv szinte végtelen lehetőségeinek megfelelően készült, tehát az adott szót tartalmazó versrészleteket először is a kifejezés jelentésárnyalatai szerint csoportokba kell osztani. E csoportok némelyikének értelmezése esetleg beleillik az ÉrtSz.-éba, a többi jelentésárnyalathoz meg kell találni a lehető legjobb értelmezést, ami néha könnyű, néha kegyetlenül nehéz. Vagy azért mert túl egyszerűnek látszik ugyan, de röviden mégis nehéz megfogalmazni úgy, hogy minden odatartozó példára érvényes legyen, például: ajtó, vagy azért, mert első látásra sem egyszerű, például: rózsaszellő. Néha a helyes értelmezéshez 10-20 versszakot kell elolvasni, hogy kiderüljön, az adott helyen éppen mit is jelent egy bizonyos kifejezés. Itt nagy szerepe van a szerkesztő gyakorlatának is, sőt a lelkiismeretességének is. Amikor egy-egy igen nagy előfordulási számú szó kerül terítékre, akkor ugyanolyan figyelmesen kell megvizsgálni esetleg több száz idézetet, mint amikor néhány van csak. Könnyű lenne ugyanis úgy írói szótárt szerkeszteni, hogy az ÉrtSZ.-ban lévő jelentésváltozatokhoz keresünk néhány példát, és ha megvan, megyünk tovább. A helyes munkamenet éppen fordított: a példákból kell kiindulni, végigvizsgálni őket akkor is, ha sok van, mert a legegyszerűbbnek tűnő kifejezés is okozhat meglepetést, bizonyítva a költői nyelv végtelen lehetőségeit. Például Aranynál a 828 ott szó közül megtaláltam egyet – mint szalmakazalban a tűt –, amelynek egészen sajátos jelentése van: a kérői között válogató leány szájából az „ott az ösvény” kijelentés azt jelenti: nem kellesz, mehetsz tovább!

 

Most az Arany-szótáron dolgozik. Igaz lehet az az állítás, hogy Arany János a legnagyobb szókincsű költőnk?

 

– Nagyon valószínűnek tartom, hogy igaz. Azonban ne várja senki, hogy az Arany-szótár biztos választ fog erre adni. Mindenekelőtt azért, mert ez a szótár csak a verses művek szavait veszi számba, s a fő „versenytárs”, Petőfi szótára a nem verses művek szóanyagát is tartalmazza. (Arany teljes szókincsének vizsgálatát talán 20 évvel ezelőtt mertem volna megpróbálni.) Másodszor azért nem, mert a létező magyar írói szótárak nem teljesen egységes alapelvek szerint készültek; itt visszautalok arra, amit egy előző válaszomban arról mondtam, hogy mit tekintünk külön szónak.

Véleményem szerint egyáltalán nem az illető műveiben előforduló szavak száma a leglényegesebb jellemzője egy-egy alkotó szókincsének, hanem az, hogy ezeket a szavakat milyen sokféle és főként milyen új, egyéni jelentésárnyalatokban alkalmazza. Mondhatnám úgy is, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség, a sokszínűség teszi igazán naggyá és értékessé a szókincset. Tessék csak belegondolni, hogy amikor azt írja a költő: „napszűrte felhő”, hogy is van ez? Vajon a napsugár szűri át a felhőt vagy a felhő szűri át a sugarakat? (Éppen mint József Attila e kifejezésnél: „gödör a víz fenekén” . Melyik is van a másik fenekén?)

Eddigi munkám alapján máris ki merem mondani Arany előnyét egy-két vonatkozásban akár minden magyar költővel szemben is. Úgy érzem, Arany nyelve a szólásszerűségek különféle fajaiban kiemelkedően gazdag. Csak a szem szócikkében 14 szólásszerű kifejezés kerül majd a szótárba. Feltűnően gyakori továbbá verseiben az olyan kifejezés, amelyben az állandósult szókapcsolat igei elemét valamilyen rokon vagy ellenkező értelmű szóval helyettesíti: a szokásos számon kér így alakul: add számon; a számon tart pedig így: számon vesz. Mestere továbbá annak is, hogy a szólást más síkra áthelyezve alkalmazza: „Fülét csóválja a rossz rím felett”, ugyanis Arany szerint a vers nem a szemnek, hanem a fülnek szól, a rím csengését hallani kell.

Amikor Arany művészi kifejezéseit közönséges szavakkal próbálom értelmezni, a költő Dantéról írott szavai jutnak eszembe: „lehet-é, hogy halandó szem nézze A szellemvilágot…?”

  – Köszönöm a beszélgetést, és erőt, jó egészséget kívánok az Arany-szótárhoz.
 

 

Névjegy

Beke József (1934). Nagykőrösön Arany-kultuszban nevelkedik, ma Kecskeméten él. A szegedi bölcsészkaron egy nagy tanárgeneráció képviselőit hallgathatta: Koltay-Kastner Jenőt, Baróti Dezsőt, Halász Elődöt, valamint a példaképéül szolgáló nyelvészeket: a legendás Mészöly Gedeont, továbbá Klemm Imre Antalt, Nyíri Antalt. 1956-ban végzett magyar nyelv és irodalom szakon. Tanári pályájának állomásai: Kunszentmárton, Kecskemét: Bányai Júlia Gimnázium, közben 22 évig igazgatóhelyettes. Vezetőségi tagja volt a Katona József Társaságnak. Kitüntetései: Kiváló Pedagógus (1986), a Kecskemét Oktatásáért (1994). Tanulmányait közölte a Magyar Nyelvőr, a Magyar Nyelv, az Irodalomismeret. Napi iskolai feladatai mellett ötévi munkával elkészítette a Bánk bán-szótárt, amely 1991-ben jelent meg Kecskeméten a drámaíró születésének 200. évfordulójára. A következő évben a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Toldy Ferenc-díjjal tüntette ki. Kovács Sándor Iván professzor biztatására elkészítette a Zrínyi Miklós teljes magyar nyelvű szókészletét felölelő szótárt, ez 2004-ben jelent meg, utána születésének 100. évfordulójára, 2009-re Radnóti Miklós költői nyelvét foglalta írói szótárba. Hosszú évek óta dolgozom Arany János verses műveinek szóanyagán, remélve, hogy születésének 200. évfordulóján, 2017-ben ezt a szótárt is leteheti a nemzet asztalára. Így zárja életrajzát: „Ezekben a könyvekben benne lesz egész életem, mindaz az idő és energia, ami a család és az iskola mellett még felhasználható volt. Ha már anyagiakat nem, hát valamicske szellemit hagyok utódaimra.”

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu