BALÁZS GÉZA (BUDAPEST)

Argentin Nagykövetség, 2017. május 27.

Sok urunk nem volt rest, se kába, / birtokát óvni ellenünk / s kitántorgott Amerikába / másfél millió emberünk.

 ismerjük ezeket a sorokat József Attila Hazám című szonettciklusából. És a másfél millió ember még csak nem is a végső szám. Hiszen volt még ezután második világháború, „felszabadulás”, ötvenes évek, 1956, és ma is folyik a kivándorlás. Ehhez járult csaknem száz éve, 1920-ban egy összeurópai döntés, mi csak Trianonnak nevezzük, amelynek következtében több millió magyar ember került más ország, hatalom fennhatósága alá, s az elmúlt 100 évben sok helyen, sokszor nyilvánították őket idegennek, hontalannak, fosztották meg őket jogaiktól, így anyanyelvi jogaiktól is – holott nem tettek semmit, egyetlen „tévedésük” volt, hogy ott születtek. Ahogy mi magyarok keserűen mondjuk: nem ők lépték át a határokat, hanem a határok lépték át őket.

Benedek Zsuzsi könyvét Kányádi Sándor és a szerző mutatja be az Anyanyelvápolók Szövetségében
(Petőfi Irodalmi Múzeum, 2017. május 20.) Kép: BG

 A mai Magyarország 10 milliós lakosságán túl csaknem hárommillió ember él közvetlenül Magyarország mellett az átrajzolt határok következményeként, és több milliós, talán 2-3 milliós a létszáma azoknak, akik Magyarországtól távol, így például Amerikában találtak új otthonra. Nevezték őket kivándorlóknak, menekülőknek, disszidenseknek, emigráltaknak. A távolra szakadtak többsége ma már csak emlékekben őrzi magyar nyelvét és identitását. A rendszerváltáskor 15 milliós összmagyarságról beszéltünk, de ez a szám ma már valószínűleg kevesebb.

 Szinte csoda, hogy a magyarság, ez az ázsiai eredetű és nyomaiban még máig ázsiai gondolkodású nép ekkora történelmi utat járt be. Európai honfoglalásától, 896-tól kezdve bámulatos fejlődést mutatott: átvette az európai értékeket, de mélyen, lappangva megőrizte az ázsiaiakat is. Dante Isteni színjátékában még egyenesen irigylésre méltó „boldog Magyarországról” beszél. Ennek a világnak a fénykora a XV. században Mátyás király időszaka. Majd a XVI. században az Európára törő törökök egyik védbástyájává és kis híján áldozatává vált Magyarország. De nem úgy a magyar nyelv! A magyar nyelv éppen a szétesettség, a három része szakadtság időszakában kezdett el kivirágozni. A magyarságot nem a hadi sikerek, hanem a kultúra, a nyelv, az irodalom, a vers tartotta meg magyarnak.

Dél-amerikai magyarság

Ennyi bevezető után nyugodtan rátérhetünk a dél-amerikai magyarságra. Róluk tudunk talán a legkevesebbet, velük vagyunk talán a leggyengébb kapcsolatban. Pedig tudhatnánk egymásról, pl. Torbágyi Péter Magyarok Latin-Amerikában című könyvéből (a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának kiadásában jelent meg 2004-ben), s ebben egy fejezet éppen az argentínai magyarság történetéről szól (1956-ig). A 14 ezer kilométeres távolság azonban erősen gátolja a kapcsolatok fenntartását, az ember pedig könnyen felejt, a szálak elszakadnak, elvész a nyelv és az identitás. A nyelv leginkább gyakorlati kérdés, az identitás mélyebb és titokzatosabb. A magyar nép számára az Óperenciás-tenger a világ vége: egy osztrák tartomány, Ober Enns nevéből kerekítették a magyar katonák, bevonult a népmesékbe. Az Óperenciás-tengeren túl már csak a mesék birodalma létezik. Ma már tudjuk, ott van Amerika, amelyet a magyarok többsége soha nem látott és nem is fog látni. De közben oda is költöztek magyarok, vitték magukkal nyelvüket, kultúrájukat, s élnek ott már akár négy-öt generáció óta. Az argentínai magyarok, ahogy Benedek Zsuzsi könyvének címe is mutatja: még Az Óperenciás-tengeren is túl élnek.

 A honfoglalástól a honlapig

Nekem elsősorban azért fontos emberi, jogi és magyarságkérdés a határon túlra és nagyon messzire sodródott magyarság, mert nyelvészként tudom, hogy a nyelv, az anyanyelv mennyire fontos, mennyire meghatározója gondolkodásunknak, világlátásunknak, világképünknek. Az ember mélyen érzelmi lény. Benedek Zsuzsi könyvében azok a részletek erősítenek meg ebben, amelyekben érzelmi vallomást találunk. A magyarul csak idegen környezetben tanuló-beszélő ember, amikor Magyarországra kerül, megdöbben:

„És minden kiírás magyarul, és mindenki csak magyarul beszélt. Olyan volt, mint egy álom.”

Mi magyarországi magyarok nem ismerjük ezt az érzést. Ezért sem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget anyanyelvünknek, mert bővében vagyunk, mert soha nem éltük meg a hiányát. Fel sem tudjuk fogni, hogy milyen élmény, öröm, boldogság lehet valakinek a Duna, a hidak, az Andrássy út, a Vár, a múzeumok, a Balaton látványa, mert nekünk ez a látvány mindennapos, a magyar nyelv meg megszokott. A távolba szakadt magyar pedig azt mondja:

„Olyan volt, mint egy álom.”

Egy nyelvész nem lehet érzéketlen tárgya, a nyelv iránt. Nyelvünk, a magyar nyelv óriási titkokat őriz a messzi Ázsiából, erre sokan felhívták a figyelmet, de mi még nem értékeljük eléggé. Ezért jó érzés látni, hallani, hogy milyen erős összetartó erő lehet még a mesebeli Óperenciás-tengeren is túl. Bizonyos tekintetben a magyar nyelvet jobban látják a távolba szakadtak. Részben azért, mert számukra a nyelv gyors változása megszűnt: ők spanyol nyelvi környezetben egy több generációval korábbi nyelvet használnak. Részben azért, mert egy más nyelv felől nézve a magyar nyelvet mindig feltűnik olyasmi, ami az anyanyelvi beszélőnek nem. Vegyünk néhány példát!

 Az ÉLETTÁRS szó a mai magyarban kicsit pejoratív hangzású. Aki élettárs, az nem férj és nem feleség, csak egy lazább és nem is feltétlenül jogi kapcsolat. Benedek Zsuzsi azonban másként látja: „Hiszen, amikor házasodunk, pont ezt keressük párunkban! Egy társat, akivel az életünket leéljük jóban, rosszban, hiszen a házasság erről szól.” (17-18.) Látja az az új szavaknak a régi szavaknak a logikáján való alakulását: honfoglalás, honvéd, honvédség, honfi és persze a vadonatúj kifejezés a home page-re: honlap (28). Így jutunk el a honfoglalástól a honlapig! A két kultúra, az argentin és magyar egybefonódása is felbukkan:

„Isten éltesse az édesanyákat, májusban Magyarországon, októberben Argentínában! Isten éltesse a kismamákat! (Ez is szép, jó magyar szó: kismama, gyermeket váró fiatal nő.) Nem is győzöm csodálni ezt a nyelvet. Mindig újra meglep valamivel. Mindig újra hálát adok, hogy ez az anyanyelvem! Hálát adok szüleimnek, hogy ezt a nagy értéket átadták nekünk!” (35)

Benedek Zsuzsi dedikálja könyvét az Argentin Nagykövetségen (2017. május 27.)
Kép: BG

 Benedek Zsuzsi könyve lírai árnyalású, szívet indító kis könyv a magyar nyelvről. Részben személyes: Mit jelent egy Argentínában született valakinek magyarnak lenni? Másodrészben tanító: Előadások, meditációk anyanyelvünkről. Harmadrészt gyakorlati: Csak egy kicsit beszéljünk magyarul! Nyelvleckék az ottlekvőknek… Nem tanulmány, nem tankönyv, nem is ismeretterjesztő könyv. Talán leginkább anyanyelvi naplónak nevezném, személyes, bátorító, az anyanyelv megőrzésére, fejlesztésére figyelmeztető. Az utolsó sorokban például ezzel:

„Minden gyerek előbb-utóbb számon kéri szüleitől, hogy miért nem tanították meg neki anyanyelvünket.”

 Akinek megtanította, ezzel köszönte meg:

 „nem tudom elképzelni, hogy mit jelent az, hogy UGYANAZT a nyelvet beszélik, hogy mit érez azáltal, hogy édesanyja nevét beszéli” (96).

Benedek Zsuzsi könyve egyben a nagyon távoli, nagyon elfelejtett argentínai magyarság létére figyelmeztető felhívás is. Argentína és Magyarország között sok láthatatlan kapocs, szál van – éppen tegnap (2017. május 26-án) a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendeztek emlékkonferenciát a 48-49-es szabadságharc Argentínába emigrált legendás tábornokának, Czetz Jánosnak az emlékére – akit Argentínában is szeretnek és tisztelnek, és így a két nép barátságának, kapcsolatának és sok tekintetben talán közös sorsának is a jelképe. A Magyarországtól távol élő magyarok lehetnek annak a bizonyos népek közötti barátságnak a fontos követei, amire annyira áhítozunk. A világban természetessé válik a sokféle kultúra találkozása, és meg kell teremteni a sokféle kultúra és nyelv konfliktusmentes együttélését. A kivándorolt magyarok szeretik új hazájukat, hasznos polgárai jelen esetben Argentínának, de nem feledik a régit sem, amely megpróbálja kisugárzó erejével, szervezeteivel, és remélhetőleg belső békéjével a világ magyarságát összefogni, annak közös érzelmi-szellemi otthona lenni. (Benedek Zsuzsi: Az Óperenciás-tengern is túl. Gondolatok a magyar nyelvről. Corvin Kiadó, Déva, 2017. 96 oldal)

Megjegyzés: Elhangzott 2017. május 27-én a budapesti Argentin Nagykövetségen, őexcellenciája Maximiliano Gregorio-Cernadas, az Argentin Köztársaság nagykövete jelenlétében. A könyvbemutatón Benedek Zsuzsi elmesélte magyaroktatói munkáját Chilében és Argentínában (többek között a jelenlegi nagykövetet is tanította). A jelenlévők fölelevenítették a Buenos Aires-i magyarok találkozóit. A beszélgetésekből kiderült, hogy sokuk nagycsaládjából egyik-másik gyerek (aki egyébként Argentínában született) hazaköltözött Magyarországra, itt alapított családot. Benedek Zsuzsi négy gyermeke közül az egyik Magyarországon él.