GULYÁS JUDIT 

Az Ősforrás Zenei Műhely Klézsén járt. A következőket tapasztaltuk, vázlatosan megfogalmazva.

A gyerekek (5-6 évesek) alig tudnak magyarul, kézzel-lábbal, rajzzal kellett elmagyarázni mit éneklünk… De a dalaikat úgy fújják, és úgy táncolnak, hogy a magyar gyerekeink között itt ilyen kis korban még sose láttam, Olyan tehetségesek ezek a gyerekek, olyan zenei érzékük, ritmus- és tánctudásuk van, hogy ihaj. Magyar templomban ilyen kristálytiszta éneklést a hívektől még sose hallottam, mint ott a klézsei emberektől….
 

Szabófalva Moldvában, Bákó városától 50-60 km-re északra fekszik, egy lankás, de inkább lapos tájon, a Moldva és a Szeret folyó szögének síkságán. Az északi csángók a magyar nyelvet legrégiesebben, legarchaikusabban beszélő csángó népcsoport, de sajnos a nyelvet értők létszáma még optimista becslések szerint is csak alig billenhet az 5 számjegyű tartományba, ennél viszont sokkal kevesebb az aktív beszélők száma: az északi csángó nyelv lényegében kihalt.
 

Meglátogatjuk a Miszécke (misécske) nevű területet, ahol a régmúlt város templomának alapjait tekinthetjük meg – a történelem viharai az eredeti várost jó pár kilométerrel nyugatabbra tolták. Miszécke ma egy kicsike terület, a templomalapok mellett egy kereszt felállítva, rajta a hivatalos román vélemény, miszerint a templom a szomszédos Berendfalvához tartozik, alatta pedig a szabófalviak véleménye, miszerint a templom hozzájuk tartozik. Mindkettő románul, a szabófalvi táblára kifakult piros-fehér-zöld nemzetiszín szalag kötve.

Izvoarele és Rächiteni falu határában egy szent forrás tör elő a földből, amelyhez egy szentélyt is építettek, ami ma már igen omladozó állapotban van. A forrás vizét isszák is, és egy modern betonmedencét is építettek, ahol betonasztalokon a környékbeli asszonyok néhanapján a család szennyes szőnyegeit mossák tisztára.
 

Szabófalván a helyi néprajzi gyűjteményt is megtekintettük, amelynek gyűjtője és gondozója Perka Mihály, nyugdíjas tanító, az 50-es évekből a csángóföldi magyar iskolaszervezés ismert alakja. Perka Mihály utóbb románul tanított, de folyamatosan népszerűsítette a csángók magyar eredetét, magyar hagyományőrző csoportokat szervezett, ami miatt kemény támadásokat kapott a helyi hatalmasságoktól, sokkal keményebbeket, mint a déli vagy a székelyes csángó vidékeken élő hasonló emberek.

Perka Mihály tanár úr a gyűjteményt is saját erőből hozta létre, és saját maga adta ki pár száz példányban, de román nyelven Rädäcini,  azaz „Gyökerek” című könyvét az északi csángóság történelméről.  Sajnálatos, hogy az igen értékes anyagot magába foglaló könyv szélesebb körű terjesztésére és magyar fordítására ez idáig más nem vállalkozott. 

Sétálgattunk még kicsit több falu temetőjében: a sírok mindenütt románra fordított magyar nevekről árulkodnak, ugyanúgy, mint más csángó falvakban. Benchea – azaz Benke, Roca, azaz Róka, Dumea azaz Duma… Szabófalván egy öreg mámika még magyarul válaszolt, de más helyeken már az öregek sem értik a magyar szót.

Azt tapasztaltuk, hogy nagyon elkelne náluk mindenféle segítség!
 

Íme a záróest néhány videója:

https://www.youtube.com/watch?v=T9TEqbmxuvs 
https://www.youtube.com/watch?v=JnDEWl2izF4
https://www.youtube.com/watch?v=zQ-GwUBCT1s