Manyszi-infó; Szilvási Csaba (vers), Horváth Péter Iván (átírt dal), képek: Csomos Attila/ELTE-online

 

Balázs Gézát, az ELTE és a PKE professzorát, az MNYKNT elnökét köszöntötték 2019. október 30-án az ELTE kari tanácstermében. Ünnepi köszöntők, beszédek, kitüntetések, BG60 esszékötet…

Balázs Géza professzor, a Manyszi alapítója és ügyvezetője 2019. október 31-én ünnepli 60. születésnapját. Előző nap este barátai, pályatársai és tanítványai körében köszöntötték őt az ELTE BTK kari tanácstermében. Az est műsorvezetője Pölcz Ádám volt, aki a köszöntők sorát Tőkés László püspök úr levelének felolvasásával kezdte, majd Szőcs Géza miniszterelnöki főtanácsadó köszöntötte az ünnepeltet. Keszler Borbála professzor köszönetet mondott Balázs Gézának, hogy tanszékvezetése alatt biztosította a tudományos munka szabadságát. A régi barát és pályatárs, Minya Károly főiskolai tanár, a Nyíregyházi Egyetem rektorhelyettese a közös tiszai evezésekre és kalandokra emlékezett. Ezután az ELTE hallgatója, Juhász Zoltán András szavalta el Nagy Gáspár egy versét, amelyet Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke választott erre a napra. Balázs Géza nemcsak kerek születésnapot ünnepel, ugyanis 40 éve lépett be az ELTE-re, 35 éve tanít itt, 15 éven át vezette a Mai Magyar Nyelvi Tanszéket. Ez alkalomból adományozta neki az ELTE Szenátusa a Pro Universitate emlékérem arany fokozatát. A kitüntetést Hamar Imre rektorhelyettes adta át, aki egy kerületben lakik Balázs Géza professzorral. A Magyar Szemiotikai Társaság nevében Voigt Vilmos professzor méltatta az ünnepeltet, aki visszaemlékezett arra, hogy néprajz szakon tanította a fiatal Balázs Gézát. A sikeres tanítvány, Veszelszki Ágnes egyetemi docens stílusgyakorlatokat írt erre az alkalomra, négy különböző stílusú köszöntőjével nevettette meg az ünnepeltet. Pölcz Ádámnak, a Manyszi egykori irodavezetőjének, tanár úr kiemelkedő tanítványának szavai következtek, majd ezután Balázs Géza egyik kedvenc dalát, a Nélküled címűt (Ismerős Arcok) énekelte és játszotta el zongorán. Szilvási Csaba szellemes verssel méltatta Balázs Gézát régi jó barátként (egy részlete lejjebb olvasható). A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége elnöke, Bajor Péter (aki mint kiderült, szintén Balázs Géza-tanítvány) ez alkalomból adta át a Tehetségek Szolgálatáért életműdíjat. Kiss Róbert Richard újságírót tanársegédként tanította Balázs Géza, később a média és a világjárás szeretete kötötte össze őket. Kérésére legvégül Grétsy László tanár úr köszöntötte az ünnepeltet, aki felidézte, hogy a hatvanas évek elején P. Balázs János nyelvész családjánál járt, és akkor a fiának, a pár éves kis Gézának A szóhasadás című könyvét adta ajándékba. A dedikáció volt: Géza kisfiúnak sok szeretettel, hátha egyszer nagy nyelvész lesz belőle. A jóslat beteljesedett – állapította meg Grétsy tanár úr. A köszöntők után Blankó Miklós, a Manyszi irodavezetője adta át az ünneplők közös ajándékát, a Pölcz Ádámmal közösen szerkesztett esszékötetet. A hatvan írást tartalmazó kötet címe: „Az élet éppen elég hosszú”– ez Balázs Géza honlapjának mottója. A kötet bevezetőjét Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke írta. Kásler Miklós miniszter köszöntőlevelében méltatta Balázs Gézát, megköszönve eddigi erőfeszítéseit. Az üzenetet a szintén egykori tanítvány, Szűts Zoltán egyetemi docens tolmácsolta. Balázs Géza, aki csak annyit tudott, hogy valamiféle köszöntése lesz, egy rövid, két Tetten ért szavakra terjedő beszéddel készült, amelyet Ady-versekből válogatott sorokkal zárt. Az ünnepi eseményt pezsgős koccintás, torta és fogadás zárta. Amikor a csaknem százfős ünneplő közönség fogyatkozni kezdett, Horváth Péter Iván ült a zongorához, és egy alkalmi kórussal kiegészülve bemutatta a Balázs Gézának (át)írt Zalatnay-slágert. (Megtalálható az írás végén.)

 

Gondolatok Balázs Géza barátom születésnapján (Szilvási Csaba)

 

Ma van Balázs Géza egyetemi tanár, napjaink legsokoldalúbb magyar nyelvésze hatvanadik születésnapja. Tegnap az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának kari tanácstermében a professzor két rendkívül tehetséges tanítványa, Pölcz Ádám és Blankó Miklós által szervezett ünnepségen közel száz meghívott vendég jelenlétében, néhányan közéleti személyiségek, pályatársak, barátok – köztük az immár nyolcvannyolcadik éves Grétsy László és „földim”, a Nyíregyházi Egyetemen rektorhelyettese, Minya Károly tanár úr, valamint én is (rendhagyó módon, versben) – köszöntöttük őt hivatalosan.

 

Most, a születésnapján kinézek a kertbe, az ünnepeltre gondolok, és elgyönyörködöm a félig már lombja vesztett, de még mindig fenséges milotai diófámban. Tudom, hogy Géza is szereti azt a tájat, Szatmárt, ahonnan a koronás csoda származik (gyakran meg is fordul ott, főképpen a Tisza-túrákon).

 

Stílszerűen, dióhéjban a következő mondható el az ünnepeltről: Balázs Géza (1959. október 31.) nyelvész, néprajzkutató, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem professzora. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának elnöke, a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda és a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport alapítója. A Nemzeti Kulturális Alap szakmai kollégium vezetője. Több ezer rádiós és televíziós műsort készített (kultikus műsorai a Tetten ért szavak és a Hej, hej, helyesírás). Kutatási területei: antropológiai, általános és alkalmazott, valamint netnyelvészet, nyelvstratégia, nyelvművelés, szemiotika. Megszámlálhatatlan tudományos publikációi mellett előadásokat tart a Kárpát-medencében és távolabbi országokban is. Főbb művei: Magyar nyelvstratégia (2001), Szövegantropológia (2006), Körbejárt Föld (2017), Az álom nyelve (2018).

 

„A fának emberarca van” – írja Bényei József Csontváry című versében a nagy magyar festőművész cédrusáról. Most – mert egyedül vagyok – a diófámmal „beszélgetek”. A magyar múltról, jelenről és jövőről, amelynek Balázs tanár úr is részese, és amelynek sorskérdéseit – könyveiben, de napi szinten is, jegyzeteiben, rádióműsoraiban – hol lelkesen, hol kissé keserűen, de mégis optimistán a szívén viseli. Gézának a pár évvel ezelőtt a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott előadása jutott most eszembe. Hit és erő sugárzott az előadóból. Az alatt a közel háromnegyed óra alatt a kisszerű hazai politikai csatározások, a nagyharácsolások és kaparjkurtaságok világától megundorodott embernek jó volt érezni a saját magyarságát, s jó volt látni, hogy a zömében az idősebb korosztályhoz tartozó hallgatók tágra nyílt szemmel, sokszor nem is a tartalomra, hanem arra a különös fényverődésre figyelve, ami az előadó lelkületéből sugárzott, hallgatták a szavait. Ki a magyar? – tettem fel ott, magamnak ott, akkor a kérdést. Akinek szívében van az anyanyelv, a haza – kívánkozott rá rögtön a válasz.

 

Mi, nyelvészek és nyelvészkedők mindig szerelmesek vagyunk. Szerelmesek magába a Szerelembe, ebbe a csodába, az anyanyelvbe: „Ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra?”– kérdezhetjük Nagy Lászlóval: Ki viszi át? Én azt hiszem, hogy azok, akikben ugyanaz a hang munkál, amely az égi madarat éneklésre készteti, és a pókkal százegyedszer is megszöveti a százszor tönkretett hálót. Azok, akik – mint tiszta virág a virágzást, madár a szárnyalást – betöltik rendeltetésüket. A hivatásosok, a Grétsy Lászlók, a Balázs Gézák, a tehetséges és kulturáltan beszélő színészek és előadóművészek, az igényes tévé- és rádióbemondók és riporterek és még mi, „napszámosok” is, akik főket világosítunk, elhalkuló szíveket dobogtatunk, okos daccal, szenvedéllyel óva a megmaradás esélyeit, s ezzel ma is aktuálissá tesszük Kisfaludy Károly szavait: „Él magyar, áll Buda még… s égve honért, bizton nézzen előre szemünk.”

 

„Fáradj, s ne irtózz, hogy csekély leszen / Műved hazánk nagy építményiben. / Morzsát vigyünk csak, s töltsünk hézagot, / Sok morzsa dombbá, domb heggyé leszen, / Naggyá, magassá, mint a Tátrabérc”– írja – némi romantikus, de lelkes túlzással – Vörösmarty.

 

Balázs Géza is tudja, mert nagy tudása mellett rendkívül szerény ember, hogy sem jelentős könyveivel, sem hétköznapi nyelvművelő munkájával, „kis morzsáival” hegyeket nem emel, csak hézagokat tölt. De hiszünk benne, hogy munkájának – mert néha nagyok ezek a „hézagok” – így is van értelme. Nagyon sok értelme. A továbbihoz is kívánok neki jó egészséget és hosszú, boldog életet.

 

Egy részlet a tegnapi köszöntőversemből:

 

 

Elmondhatjuk azt, hogy Balázs Géza máma

a legszentebb magyar szó székesegyháza,

egy univerzális tudós, azaz doktor,

vagy, a manapság oly ritka polihisztor.

 

 

A munka, mely szláv szó, és – nézzük a jelent –

kínlódást, szenvedést és gyötrelmet jelent,

nálad, Balázs Géza, mindig valami más,

szinte már kedvtelés, hobbi, szórakozás.

 

 

Kiváló nyelvész vagy, nyelvünk professzora,

a nyelvtudománynak tudósa, doktora.

Precíz vagy, alapos, szorgalmas, kitartó,

mindenki számára mindig nyitott ajtó.

S hogy mit szeretünk még benned, ami csodás?

Hogy idegen tőled minden hivalkodás,

hogy sosem fürösztöd magad hamis fényben,

hogy ember vagy mindig, minden körülményben,

és ami leginkább emberré tesz téged,

másokhoz s önmagadhoz való hűséged.

 

 

Mindenkiben felkel már hajnalban a nap,

és hogy mit hoz, megmutatja az alkonyat.

Géza, az az alkony legyen távol tőled,

kerüld el sokáig még az öregséget,

s közöttünk lelkes barátaid körében,

a téged szeretők meghitt közegében

a Jóisten neked még sok évet adjon,

hogy ezer színed ránk élőben ragyogjon.

 

 

Horváth Péter Iván erre az alkalomra átírta Zalatnay Sarolta Nem vagyok én apáca… című dalának szövegét, amelyet Balázs Géza tanítványai énekeltek el:

 

1.Hatvan éve rója az utat,

nyelvet, álmot, pálinkát kutat.

Széphalomba és Adára jár:

Szerte röpköd, mint szabad madár.

 

Refrén:

Élj sokáig, tanár úr.

Vidáman és vagányul!

S ha bánat fogna el, nézz körül,

Hogy néked hány barát örül!

 

2.Minden perce puszta élvezet:

Oktat, úszik, műsort is vezet.

Kisvasútra száll, evez, blogol,

Többet ír, mint Krúdy vagy Gogol.

 

Refrén:

Élj sokáig, tanár úr.

Vidáman és vagányul!

S ha bánat fogna el, nézz körül,

Hogy néked hány barát örül!

 

3.Hátizsákot kap fel és irány

Szingpúr, Laosz, Katar, Irán.

S bár a Nílust látni jó dolog.

Szíve csak a Rákosért dobog.

Re Élj sokáig, tanár úr.

Vidáman és vagányul!

S ha bánat fogna el, nézz körül,

Hogy néked hány barát örül!frén:

 

Ráadás refrén:

Élj sokáig pörögve,

S vésd eszedbe örökre:

A nyelvstratégia úgy oké,

Ha csak tiéd, nem másoké.