Legutóbbi hozzászólások

  1. Azt tanultam Mestereimtől: A. Jászó Annától, Békési Imrétől, B. Fejes Katalintól, Bozsik Gabriellától, Büky Lászlótól, Deme Lászlótól, Dobcsányi Ferenctől, Keszler…

  2. Az én névadóm, Forray Tamás, 25. Losonci Gyalogezred őrmestere a másik podmeleci temető 32. sírjában van eltemetve két másik hősi…

Belényesújlak a Partiumban

2024.01.03. szerda, 21:05

80 megtekintés

Kiss Kinga írása

A Fekete-Körös mentén létező nyolc, egészében vagy részben magyar település közül a legnyugatibb elhelyezkedésű Belényesújlak. Tőle nyugatra, a Körös szurdokában egy Borz nevű román falu fekszik. Délre a magasabb dombokon, Dumbravița (Havasdombró) szintén román falu. Délkeletre a Pontoskővel szemben, a Körös bal partján Belényessonkolyos részben román, részben magyar lakosú falu, vele szemközt északra a Körös jobb partján meghúzódó Pontoskő (Petrani), majd tőle nyugatra található Belényesvalány (Valanii de Beiuș) román falvak, végül Újlaktól északnyugatra Gyepüpataka (Presaca), nyugatra pedig Belényesforró (Forau) fekszik, mindkettő román lakosú falu.

Belényesújlak (Uileacu de Beiuș) kisebb település a Béli-hegység alatt, a Fekete-Körös és a 12 km-re lévő Belényes (Beiuș) nevű város mellett. Három falu tartozik még hozzá, Belényesforró (Forău), Gyepüpataka (Prisaca) és Belényesvalány (Vălanii de Beiuș). Lakói honfoglaláskori őstelepülők, amint azt a különböző régi krónikák és oklevelek tanúsítják. 1332-ben és 1337-ben Vylok, majd Ujlok, 1422-ben Vylak, 1552-ben Uylak, 1655-ben pedig Keres-Újlak nevén emlegetik.

A mostani adatok szerint a magyarok lakossága 347, számuk egyre csökken. Itt az emberek szórványban élnek, meg kell küzdeniük azzal, hogy megszólalhassanak az anyanyelvükön, mondta egyik adatközlőm.

Sokáig arról volt híres ez a falu, hogy néhány száz esztendeje valamelyik Balogh, Simon vagy Benedek (mindössze ennyire terjedt a nevek választéka a középkori összeírás szerint)  olyan harangot öntött templomának a tornyába, amelyben fordított betűkkel írták, hogy mikor készült. Miután negyvennyolcban a császáriakkal való perlekedésben az ágyúcsőnek több hasznát vették, mint a harangoknak, további büszkeség okául a híveknek csak az maradt, hogy reformátusok.

Régóta egyházas hely, már a középkorban is fennállt a mai református templom hajójának nyugati része. A XVI. században alesperesség volt, melyhez kilenc plébánia tartozott. A reformációt a többi fekete-Körös-völgyi községgel együtt vette fel. A Fekete-Körösnek a községen keresztül folyó ága üzemelteti ma is a malmot. Régebben volt a Körösnek egy másik ága is, amelyik egy rövidebb szakaszon érintette Újlakot, és egy másik malmot hajtott. Nemrég a malmot felújították, hogy újból használatba tudják venni a falusiak.  

A község lakosságának mintegy kétharmad része református vallású magyar, míg a másik része eredetileg görögkatolikus volt, de az 1949-ben megszüntetett görögkatolikus felekezet hívei görögkeletiek lettek. Ma református és ortodox vallású emberek vannak a faluban. Újlak lakosságának fő foglalkozása volt a földművelés és állattenyésztés. Ma már csak egy két családnak van állata, és kevesen foglalkoznak a mezőgazdasággal. A falu északkeleti részén terül el a megművelhető terület nagyobb része. Ezen a területen, nemkülönben a falut érintő, illetve átszelő Szigetnek is nevezett részén, a ,,felszabadulásig” konyhakerti növényeket és veteményeket termeltek, amit Belényesben értékesítettek. A lakosság számához viszonyítva igen kevés a megművelhető terület, emiatt a férfiak már a századforduló idején eljártak a községből munkát vállalni, az erdészethez, a vasúthoz.

A termőtalaj laza szerkezete lehetővé tette, hogy akár tehenek által vonatott mezőgazdasági eszközökkel is megműveljék a földeket. Így aztán alig akadt a községben gazdálkodó család, aki ökröt tartott volna, vagy éppen lovat. A tehenek amellett, hogy velük művelték meg a földet, egy-egy borjút is adtak, és tejükkel hozzájárultak a családok élelmezéséhez.

Az üknagyapám az első világháborúban elvesztette a jobb karját, ezért a román államtól szabadjegyet, valamint vándorkereskedelmi engedélyt kapott, hogy háziszárnyasokkal és tojással kereskedhessen. Hetenként két alkalommal vasúton kosarakban bevitte az összevásárolt majorságot a nagyváradi piacra, a kevés földjét pedig felesége és a két gyermeke művelte meg. Ezzel a pénzzel vásároltak néhány kisebb földterületet. Bár nem érték el a hat holdat, ennek ellenére kuláknak nyilvánították, megvonták a rokkantnyugdíjat és az utazási szabadjegyét.

A gabona és konyhakerti vetemények, valamint zöldségfélék termesztésén kívül, régebben csaknem minden család birtokolt egy kisebb, szőlővel és gyümölcsfával beültetett területet. Az első világháború előtti években néhányan halászattal is foglalkoztak. Abban az időben a Körös felső folyásán még nem léteztek gyárak, üzemek, amelyek zavarták vagy éppen fertőzték volna a folyó vizét, tehát a halak természetes szaporodását nem zavarta semmi. Mára már ez megváltozott.

Újlaktól mintegy három km távolságra északkelet felé, közvetlen a Belényes felé vezető úton és a Fekete-Körös jobb partján támaszkodik a Pontoskő nevű, mintegy 300 méter magasba nyúló hegy, amelynek összetétele mészkő. Ennek a hegynek az északi oldalán, közvetlen a lábánál, terül el egy színtiszta román falu, Pontoskő község, másképpen Petrány (Petrani).

1704-ben történt az első népszámlálás. Abban az időben Belényesújlakon még nem laktak románok. Ezt követően a nagyváradi görögkatolikus püspökség a gyepüpataki patak jobb partján elterülő domboldalon egyforma nagyságú házhelyeket osztott ki azok között a családok között, akik a rézbányai üzem termelésének visszaesése, illetve szüneteltetése folytán, munka és kereseti lehetőség nélkül maradtak, és Belényesújlakon kívántak letelepedni. Ezek között több német nemzetiségű is akadt.

Újlakon több embernek is ugyanaz volt a családneve, keresztneve, ezért a család név elé tettek még egy betűt pl. B. Kiss Botond, M. Kiss Mihály, T. Balla István.

1939-ben a Fekete-Körös elárasztotta az egész falut. Az én nagymamám akkor született, őt és testvérét csónakkal mentették ki. 1970-ben is megtörtént ugyanez, viszont a legnagyobb árvíz 1980-ban volt. Nagymamám az úgynevezett Sziget utcán lakott, ami a Fekete-Körös partján fekszik. A falu lakói egy hosszabb esőzés után figyelik a Fekete-Köröst, hogy tudjanak felkészülni az újabb árvízre.

Az 1980-as árvíz.

A szerző Kiss Kinga, a Partiumi Keresztény Egyetem elsőéves hallgatója.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu