Zsigmond Győző az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének egyik alapítója és első elnöke, most mégsem szerepel neve a szövetség jubileumi kiadványában. A bukaresti egyetemi tanárt először erről kérdeztük. (Az interjú rövidített változata az Édes Anyanyelvünk 2013/2. számában jelent meg.)

2012-ben volt 20 éves az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ). Ebből az alkalomból megjelent egy összefoglaló kötet. De nem találom benne a nevedet. Pedig te számoltál be első ízben Magyarországon erről a szervezetről (Magyar Nyelvőr 1993/4.), s úgy tudom, hogy alapítója, illetve első elnöke is voltál…

Zsigmond Győző

– Volt idő, amikor mindennaposak voltak a csúsztatások, a tények elferdítései. Abban az időben (1990 előtt) a Ceauşescu-korszak szocializmusában ez volt az általános, az elvárt, jó lenne, ha ez ritkábban jutna ezután eszünkbe, viszont a múlt figyelmeztetését, természetesen meg kéne szívlelni. Ma is érvényes, hogy: „növeli, ki elfödi a bajt”. Igen, 20 éves az AESZ, meg nem is. Amúgy valóban alapító elnöke vagyok, az első. Azon a közgyűlésen (melyen Péntek János ugyancsak ott volt Kovásznán 1992 tavaszán) engem választottak vezetőjüknek, majd 1995-ben újra. Tehát a kezdetektől 1997. okt. 18-ig voltam elnök. Társelnök volt évekig Péntek professzor úr, s egészen rövid ideig volt elnök Tulit Ilona. Sajnos téves adatok kerültek be az alapításról még az AESZ által kiadott évfordulós kötetbe is (Nyelvét megtartó közösség – közösségét megtartó nyelv, Sepsiszentgyörgy, 2012). Ahogy te hivatkoztál a téves adatra, ugyanúgy megtehetik mások, főképp, ha szaktekintély követi el a bakit. Most még megvan tudtommal a jegyzőkönyv és a többség emlékezetére is hivatkozhatom, no de később… – Mi az, amit nem szabad elfelejteni az 1991-es alapítás lázából?

– 1991-ben, a kovásznai közgyűlés előtt a Romániai Magyar Pedagógusok Demokratikus Szövetsége sepsiszentgyörgyi közgyűlésén 1991 decemberében javaslatomra már létrejött az AESZ, noha akkor az említett szervezet önálló tagszervezeteként, engem választva elnökének. Szerettem volna demokratikusabban választott, és csakis az érintetteket, szakmabelieket magába foglaló egyesületünknek megfelelőbb közgyűlést és választást, teljes önállóságot, ami össze is jött az általam szétküldött felhívások alapján a KAV akkori országos, sőt országok közötti, nemzeti szintű döntője alkalmával Kovásznán, 1992-ben. 1991 decemberében, olyasmi intézményes keretének megteremtését javasoltam, mi e keretek nélkül már évek óta működött, főleg a rendszeresen megszervezett nyelvi vetélkedők meg magyar irodalmi táborok révén. Önkéntes közmunka által, és ráadásul jóformán illegalitásban, de mégis mozgalommá izmosodottan, megmozgatva elsősorban Háromszék magyar tanuló ifjúságát, bekapcsolva Kolozs, Hargita, Temes megyei érdeklődőket is például olyan lelkes magyartanárok révén, mint Antal Magda, Antal Sándor, Bodó Anna, Szekernyés Irén, Tapodi Zsuzsa, Zsigmond Emese, valamint Mészely József tanító.

– Te hogy látod az AESZ történetét?

– A helyes és szép anyanyelvhasználat érdekében jött létre a Kovászna megyei anyanyelvi vetélkedő. Ez megyeközi szintűvé válva felvette Kőrösi Csoma Sándor nevét. Rövidítése a továbbiakban is KAV maradt (Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Verseny). A nemes célért önfeláldozóan küzdő ember, Kőrösi Csoma Sándor neve méltán kötődik a nehéz, hosszú út elé néző anyanyelvápoló mozgalom nevéhez. Romániában, veszélyeztetett, kisebbségi helyzetben joggal érezzük rendkívül fontos megtartó erőnek nyelvünk védelmét, ápolását. Hogyan is boldogulnánk, ha boldogulásunk oly jelentős eszköze, az anyanyelv is jogaiban csorbát szenved? A néhány éve megalakult Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége ezen az állapoton kíván segíteni. Nem mások ellenére, de másokkal együtt, mások érdekében is. Csoma sorsa és útja is példázza: az igazi nemzeti érdek nem önös. A magyarság őshazáját felkutatni kívánó székely-magyar vándor tudós egyúttal az egész emberiség ügyét is szolgálta azzal, hogy ismeretlen részét tárva fel a világnak, az ott lakók nyelvének tudományos ismertetésével ajándékozta meg a nagyvilágot. Természetes hát, hogy Kőrösi Csoma Sándor nevét büszkén viseli Erdélyben az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének nyelvművelő mozgalma – honismereti rendezvénye. Az előtörténet 1983-ban (29 évvel ezelőtt) kezdődött. A Székelyudvarhely melletti Bikafalván szerveztem az első nyelvi vetélkedőt (iskolai szinten), Szécsi Antal igazgató pártfogásával, tervezve annak nagyobb nyelvművelő mozgalommá alakítását. A terv 1984-ben szinte sikerült a hivatalos (párt meg rendőri) szervek gáncsoskodása ellenére: Felsőboldogfalván már Székelyudvarhely és környéke számára összehozott, a Kőrösi Csoma Sándor születésének 200. évfordulójához kapcsolt nyelvápoló rendezvényt sikerült szervezni. Sajnos utoljára a megyében, honnan gyakori, fokozódó zaklatásomat követően valósággal száműztek a Román Kommunista Párt meg titkosrendőrség, a hírhedt szeku illetékesei. 1985-ben Dálnokba kerültem mezőgazdaságtant s testnevelést tanítani, s feleségemnek is el kellett jönnie a székelyudvarhelyi tanítóképzőből. Így 2012-ben nem a HAV (Hargita megyei anyanyelvi vetélkedő) 28. évfordulójára, hanem a KAV (Kovászna megyei – majd Kőrösi Csoma Sándor néven országos – vetélkedő) csupán 27. évfordulójára emlékezhetünk. A KAV-ra, mely kiindulópontja volt a nyelvművelés intézményes keretbe szerveződésének majd kétszáz évvel az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság megalakulása és (sajnos) megszűnte után.

A szerencsés folytatást én s a nyelvművelés ügye, Kovászna megyébe kerülésemet követően, főleg az akkori magyar szakos tanfelügyelőnek (Tulit Ilonának) köszönheti, ki hivatalos keret, módszertani körök álarca mögé bújtatva hagyta elindítani s kibontakoztatni a tiltottként fokozottan lelkes nyelvművelő mozgalmat, a leendő AESZ csíráját. A háromszéki magyar irodalmi táborok majd mindegyikének kezdetektől tevékeny résztvevője voltam. Irodalmi kirándulást, Mikes Kelemen emléktúrát szerveztem diákoknak Rodostóba, Isztambulba. Ez utóbbiról 1991-ben Zánkán, az ottani nemzetközi filmfesztiválon I. díjat nyert kisfilm készült, mely forgatókönyvét én írtam.

1991 decemberében, olyasmi intézményes keretének megteremtését javasoltam, mi e keretek nélkül már évek óta működött, az intézményesülés egyrészt a már évek óta végzett munkát (iskolait, iskolán kívülit egyaránt) próbálta, próbálja szolgálni, segíteni; másrészt újabb feladatkörök ellátását is célul tűzte ki, és megpróbál helytállni mindmáig kifejezetten mostoha körülmények között. A Szövetségnek túlnyomó többségét kitevő magyartanárok itt Háromszéken több mint egy évtizede, hogy nagyobb szabású az anyanyelvi művelődést, nyelvhasználatunk, oktatói munkánk javítását szolgáló rendezvényeket tartottak, szerveztek. Így versenyt, tábort, módszertani s tudományos tanácskozást. Ezért lett itt az AESZ székhelye Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken.

Az RMPSZ-ben is tevékenykedő Tulit Ilona bólintott rá először javaslatomra, hogy meg kéne alapítani Romániában úgyszintén egy nyelvművelő társaságot, és az RMPSZ egyik első Sepsiszentgyörgyön tartott tanácskozására, küldöttgyűlésére meghívatott, hogy ott adjam elő szándékom. A jelenlévők meg is szavazták az AESZ létrejöttét, mely megszervezésével, tagságának kiépítésével megbíztak, mint alapító mindenes elnököt.

Magam is a például Lőrincze Lajos, Deme László, Grétsy László nevével fémjelzett ún. pozitív nyelvművelés híve vagyok. A nyelvhelyesség ellen vétők elleni határozott, szókimondó, de ugyanakkor tapintatos fellépés helyeslője. A romániai magyar nyelvművelést hivatásszerűen végzők erejét meghaladó a feladat: hátrányos helyzetű, nyelvi jogfosztottsággal is sújtott kisebbség egészséges nyelvhasználatát elősegíteni, akkor mikor a magyar anyanyelv megőrzése, mindennapi használata is gondot jelent. Híján vagyunk magyar egyetemnek, iskolának ott is, hol megyényi területen a többség vagyunk. Az idegen nyelvi káros hatás 1989 után is tovább fokozza nyelvi romlásunk, melynek kihatását szellemiekre, anyagiakra, hadd ne részletezzem ezúttal.

Nehezebb a magyar nyelvi norma érvényesítése Romániában, mint Magyarországon. Ennek főbb okai: az alapkönyvek hiánya iskoláinkban, könyvtárainkban, ez a helyzet az érvényben levő helyesírási szabályzattal, kiejtési szótárral például; kétségtelen, bár viszonylagos elszigeteltségünk a magyar nyelvterület többi részétől; a magyar tannyelvű egyetem hiánya, az itteni magyar sajtó, rádió, televízió, könyvkiadás mostoha viszonyok közepette létezve, nem szolgálja kielégítően igénylőik érdekeit. Megjegyzem, a Duna tévé foghatósága óta megnőttek helyes és egyáltalán anyanyelvhasználatunk esélyei. Hasonlóképp javulást hozhat az AESZ működése, a nyelvi versenyek (KAV, Szép beszéd verseny, helyesírási verseny) tömegmozgalommá fejlődése tanuló ifjúságunk körében.

Fontos, sajátos feladata nyelvművelésünknek a romániaiságból adódó hibalehetőségek feltérképezése és kiküszöbölésük megkísérlése, tudatosítva a tájnyelvek értékeit is, a tájszólás csak megfelelő helyen, környezetben való használatának szorgalmazásával egyetemben.

Az AESZ, az erdélyi magyar nyelvművelés méltán szívügyének kell, hogy tekintse a bekapcsolódást a magyarság egészének a vérkeringésébe, élve például a Magyarországon már adott versenykeretekkel, felkészítési, továbbképzési lehetőségekkel. Beindult-e a román asszimilációs törekvésekkel ellentétes folyamat a Székelyföldön, és ez mennyiben nyilvánul meg az anyanyelvhasználat változásában? Mindenekelőtt ezen kérdésekre kívánt választ adni a felmérés, amely az Oktatási Minisztérium (Határokon Túli Magyar Titkárság) támogatásával készült 1999-ben. Terepmunkánk elsősorban a Székelyföldön végeztük. Megkérdeztünk háromszékit, csíkit, aranyosszékit egyaránt. Kétségtelen, hogy csökkent az utóbbi időben a román átvételek használatának a gyakorisága, erősödött a törekvés a románból kölcsönzött idegen szavak magyar megfelelőikkel való helyettesítésére. Főleg a ‘90-ig nem vagy alig létező, illetve nem, vagy alig hozzáférhető magyar rádió- és tévéadók viszonylag nagy száma, a határok ugyancsak viszonylagos, de a tíz évvel ezelőtti állapotokhoz képest mégiscsak átjárhatósága teszi, hogy mindenképp nőtt a vizsgált területen a magyar nyelv presztízse. Sokan tévesztik azért szem elől ma is, hogy az eszköz megrongálása által különböző célok elérésére alkalmatlanná válhat. És annak a látszatnak is sokan esnek áldozatául, hogy más nyelvvel esetleg inkább célt lehet érni. Pedig a magáéról lemondó nyelvcserélő mindenképp hátrányos helyzetből indul a másik nyelvet anyanyelvként beszélőkhöz képest. Napjainkban a magyarul beszélők elég nagy része esik ilyenszerű csapdába, mely érdektévesztést jelent, és lehet ártó politikai mesterkedések eredménye is.

Évfordulós megemlékezésen jól esett volna csak pontos adatokat, sikereket soroló beszámolókat hallani, olvasni, főleg a pontossággal volt gond, az évfordulóra megjelent kötetben egymásnak ellentmondó adatok találhatók az alapításra vonatkozóan, sajnos nem először történik ez.

Megvalósításban bővelkedtünk, támogatásban kevésbé, bár ahhoz képest, hogy eleinte (több mint fél évtizednyi elnökségem idején – 1991-93, 95-97. között – semmilyen rendszeres anyagi támogatásban nem volt része az AESZ-nek sem állami, sem magánintézmény, -személy részéről. Bár például a kisebbségi lét miatt fenyegetettebb nyelvek pallérozása több fáradozást, áldozatot igényel, nagyobb támogatást, függetlenül attól, hogy melyik nyelv, közösség az érintett, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének egyetlen fizetett alkalmazottja se volt, most már van; előzőleg tagjai munkájukat évekig önként, közmunkaként végezték (nagyrészt most is). Alulírott jövőben lesz 30 éve, hogy nyelvi vetélkedőket szervez legalább iskolai, körzeti szinten, s reméli, hogy múltjához méltó lesz folytatása is a KAV-nak és az AESz-nek úgyszintén, mely az első magyar tudós társaság utódintézménye. Mindenekelőtt az utóbbi időben megszaporodott nyelvművelő meg nyelvészeti intézmények és kiadványok jelzik a kívánt előrelépést, a haladást.

– A te pályádon milyen állomásnak számít az AESZ?

– Nagyon fontosnak. Elégedetten mondhatom, hogy a nyelvművelő, a magyartanári, a játékvezetői munka során többször érezhettem boldognak magam a többnyire börtönnek érzett társadalomban, számtalan zaklatásnak kitéve, csupán mert munkám igyekeztem becsülettel végezni, s nem hódoltam be az épp uralmon lévő rendszernek. Jóllehet az 1989. decemberi változásokat követően egyre inkább a néprajzkutatásnak köteleztem el magam, úgy éreztem, hogy nyelvművelőként, magyartanárként, s főképp nyelvi-irodalmi vetélkedők szervezőjeként, játékvezetőjeként, nyelvi-logikai játékok készítőjeként nem tehetem meg, hogy miután nagyon kivettem részem az anyanyelvi művelődés mozgalommá izmosításában Erdély-szerte, ne álljak oda 90 után is az ügy mellé, akár alapító elnökként, ha a helyzet megkívánja, és megkívánta. Amikor nem voltam elnök, akkor is folytattam a nyelvi vetélkedők szervezésében való segítést, irányítást, nem volt oly esztendő, hogy valamely országos KAV-döntő forgatókönyve ne tőlem származott volna, s többnyire a középiskolásokét magam is vezettem le.

1992-től vagyok a Bukaresti Tudományegyetem hungarológiai tanszékén (adjunktusként, majd 1999-től docensként). Azóta nemcsak önként, de hivatalból is nyelvművelek. Hallgatóinknak nyelvművelést is tanítok, magyar néprajzon meg névtanon kívül. Bukarestben örömmel tettem eleget az ottani rádió magyar adása egyik szerkesztője (Labancz Frida) kérésének, és 1993 októberében Vigyázó címmel nyelvápoló rovatot indítottam (A címet egykori gyermeklapszerkesztőként használtam először, a Tik-takban, hasonló célzattal). A sepsiszentgyörgyi STV nyelvművelő műsorának (Felkiáltójel) voltam játékvezetője, összeállítója 1997-98-ban. Nyelvművelő írásom jelent meg a Korunkban, az Erdélyi Tudományos Füzetekben, a NYIT-Lapokban, a Romániai Magyar Szóban, a Háromszékben, a Művelődésben, illetve Magyarországon a Magyar Nyelvőrben meg az Édes Anyanyelvünkben.

1992-ben meghívott előadóként részt vehettem az MTA Magyar Nyelvi Bizottsága által szervezett azon nyelvművelő konferencián, melyen (Trianon óta) először képviseltethette magát az egész Kárpát-medence magyarsága. 1994-ben Egyház és anyanyelv címmel kis könyvet jelentetett meg az AESZ, melynek egy tanulmánnyal, mely néprajzi érdeklődésemről szintén árulkodik, társszerzője vagyok. Bár nem az AESZ-füzetek egyike lett, de e sorozatba illeszkedik kétszeri kiadást is megért (2001, 2011) Nyelvi rejtvény, játék, verseny című kötetem. 2006 óta rovatvezető vagyok a Cimboránál (Szócsavargó).

Legjelentősebb nyelvművelő munkámnak ez utóbbit, KAV-forgatókönyveimet, a KAV szervezését, játékvezetését tartom, valamint azt, hogy az AESZ alapító elnöke lehettem. Kötetre való saját nyelvi, irodalmi játékom, rejtvényem – köztük szabadtériek is! – várja, hogy őket is előkészíthessem, hogy az eddigiekhez hasonlóan megjelenhessenek nyomtatásban. Néhány KAV-feladványaimból megjelent Szolnokon egy (Verseghy nyelvművelő verseny című) gyűjteményes kötetben. Nyelvi rejtvény, játék, verseny című kötetem két kiadást ért meg eddig, s a második is elfogyott a könyvesboltokból.

– Mesélj röviden mostani életedről, munkádról!

– Jelenlegi életem nem sokban különbözik az utóbbi évtizedekben megszokottól. Bukarestbe ingázom, s igyekszem jól irányítani tanszékünket az egyetem Idegen Nyelvek és Irodalmak Karán. Írom a pályázatokat, segítem doktoranduszaim, szakdolgozatosaim, fokozati vizsgára jelentkező kollégáinkat

– Min dolgozol most?

– Folytatom Domus Hungarica kutatói ösztöndíjjal gomba és népi kultúra kapcsolatának vizsgálatát, a székely népi gombászatról írottakat kiegészítem, a moldvai magyarok népi gombaismeretét illetően újabb terepmunkát tervezek, összegezem az eddigieket. Folytatom a történeti szájhagyomány, a beszélő nevek, a népi kártyajátékok meg a népi sakk terén is kutakodásom, s remélem, hogy nyelvi-logikai játék találmányom (a szómalom) szabadalmaztatására is jut majd idő (a lényeg számomra, hogy sikere volt, kipróbáltam kisebb s nagyobb diákok körében egyaránt), s jövőben lesz 30 éve annak, hogy legalább iskolai szintű játékos nyelvi versenyt szerveztem, s vezettem le az udvarhelyszéki Bikafalván, igyekszem újabb előkészítésével ünnepelni, továbbra is tevékeny tagjaként az AESZ-nek… Vezetem a tizenévesek lapjában a Cimborában a Szócsavargó rovatot, írom nyelvápoló fricskáimat s járom erdőink, falvaink, szedem a nyelvünk csodáival is ízletes gombákat, vezetem társaim segítségével erdélyi magyar gombászegyesületünk, tervezem nyelvi játékos, rejtvényes újabb könyv megírását, s ilyeneket mint: Gomba és irodalom, Dálnok nagymonográfiája, Találd ki a csattanóját!…