Lakhelyem, szeretett falvam, ahol élek: Kisszántó. Kicsinyke falu, alig több, mint 500 lakó, tősgyökeres kisszántaiak, valamint beköltözöttek alkotják a falu népességét. Bihar megyében található, Nagyváradtól észak-nyugatra fekszik, Bors községben. (A község Romániában nem a magyarországi terminológia szerint értendő, egy községhez több település tartozik. A szerk.)

Kisszántó történetének kezdete egybeesik a honfoglalással. A bihari tájak birtokbavétele a 10. század elején kezdődött. Az itt élők egy bizonyos ideig csak legeltetésre használták a területet, mivel kiváló volt az állatok számára, majd az ősz folyamán visszatértek eredeti lakóhelyeikre. Később a kedvező körülmények miatt végleg letelepedtek és birtokba vették a gazdátlan területeket. Kisszántó neve arra utal, hogy már keletkezésekor áttértek a földművelő életmódra. A lakosság számának gyarapodásával a későbbiekben szükségessé vált az erdők irtása, a mocsarak lecsapolása, majd legelőknek és szántóknak való felhasználása. A réteket, hátságokat, szigeteket a lakosság szaporulatának megfelelően lassanként feltörték, megművelték. Erre utal Kisszántó és Nagyszántó neve is. Kisszántó régebbi nevei: 1291–1294 között Ördögszántó, 1304-ben Zamtou, 1398-ban Wrdugzantho, 1489-ben Kisszantho, 1808-ban Szántó, 1851-ben Kis-Szántó, 1913-ban Kisszántó. A középkori oklevelekben találunk utalást Kis- és Nagyszántóra, ezek inkább az itt meglévő erdőkre és a folyóban található szigetre utalnak. 1459-ben készült oklevélben Kerektha silva (Kerektó erdő), egy 1461-es iratban pedig Kereythew insula szerepel. Előbbi az erdőkre, utóbbi pedig az folyóban elhelyezkedő szigetre utal. Később a mocsarak lecsapolásával és az erdők kiirtásával már a földművelés jelentette a biztos megélhetést az itt lakó emberek számára.

Kisszántó a 16. században

Kisszántó lakosai valószínűleg nem voltak résztvevői a parasztháborúnak. A kis létszámú településen az állattenyésztéssel és a földműveléssel foglalkozók nem hagyhatták magukra családjaikat. Nem sokkal a parasztháború vége után, 1514. december 2-án a Váradi Káptalan az alábbi igazolást adta ki: „A Váradi Káptalan bizonyítja, hogy a szántói Kecsety Tamás özvegye, Éva asszony a Bihar megyei Molnos Szántó és Kisszántó posessióban lévő esetleges minden jogát átengedi Ártándi Pálnak és édestestvérének, Balázsnak, miután neki elhalt férjének a nevezett birtokban lévő részei után az őt megillető nászajándékot illetően 200 magyar forint kifizetésével eleget tettek.” Mohács következményeit a szántaiak is el kellett viseljék, az ők életük is törvényesen megváltozott Mohács után, mivel elfogadták a Werbőczy István híres törvénytárát, a Hármaskönyvet, amelyben úgy bástyázta körül a nemesi jogokat, mintha ezeknek akár a legkisebb sérelme volna az ország legnagyobb veszedelme.

A falu a 18. században és a 19. század elején

Lányi József és Kis-Szántó település között 1795-ben készített szerződés. A szerződés a következőket tartalmazza: A kocsma leírása, amiben található szoba, konyha, kamra. A kocsmát az elhanyagolt szóval jellemzik. Az uradalmi ház, amiben van 6 szoba, konyha, cselédszoba, pince, lóistálló, csűr, kocsiszín, káposztáskert. Jobbágyakat és az állataikat írja le, a terméseket: ló, ökör, tehén, méh, búza, rozs, zab, kukorica. A lakosság református. Szolgáltatásaik: census (összeírás) és kulinaria (konyhaművészet), kézi és igásrobot. A bevételekről ír még: „4 cub.2 föld után 18 nap igásrobot, 2 cub. föld után 18 nap gyalogrobot” stb.

Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc

A forradalom és szabadságharc idején kevés közvetlen utalás volt Kisszántóra. Hegyesi Márton Bihar vármegye 1848-49-ben című könyve a vármegye eseményeit írja le, amely átfogó műve történelmünknek. Kiemelnék néhány eseményt, melyek jelentősek Kisszántó történetére nézve: 1848. november 4-én Bihar vármegye és a nagyváradi zászlóalj egy része a Nagybecskerekből küldött jelentésében beszámol a zászlóalj eredményeiről, változásairól, kudarcairól és sikereiről. Azt is leírják, hogy többen epemirigyben hunytak el, később ezen személyeknek elküldik a halotti bizonyítványukat is. Kisszántóról Domján Gergely egy ilyen elhunyt személy, aki az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc áldozatává vált.

Hegyesi Márton külön kitér az egyházi személyiségek dicséretére, akik „hazafisan viselték magukat e nehéz korszakban”. Többek között megemlíti Nagy Istvánt, a bihari református egyházmegye esperesét és kisszántói lelkészt, aki mint zászlótartó, maga is elment az erdélyi táborba, és amikor hazaérkezett, a hozzá tartozó egyházakat nemcsak meglátogatta, hanem minden gyülekezetben egy-egy napot töltött, felvilágosító beszédeket tartott az akkori körülményekről és a hallgatóságot lelkesítette és cselekvésre buzdította.  Nagy István síremléke

A sírkő felirata: „Nagy István nagyváradi ref. egyháznak két évtizeden át buzgó lelkésze s a biharvidéki ref. egyházmegyének kiérdemült esperese. Szül. 1807. okt. 24. Megh. 1883. jun. 12. Lelkipásztorságának 19.-ik   Munkás életének 76-ik évében.”

A talapzat (hiányzik) felirata: „A kiváló lelkésznek és a haza szabadságharczában való részvétért elébb halálra ítélt, majd két esztendőre várfogság után kegyelmet nyert honfinak hívei és tisztelőinek szeretete s hálás kegyelete emelte az 1891.-ik évben.”

A fenti képeken látható báró Kőnigswarter Herman által megvett kastély. A képek feltehetőleg 1895-1900 között készültek. A kastélyt a tulajdonos nagy kényelemmel és kiváló ízléssel, vízvezetékkel és villamos világítással ellátva, rendeztette be, az első képen a kastély előlnézete látható, utóbbin pedig a játékterem, biliárdszoba. A kastély nagyjából a falu közepén helyezkedett el, ma már a területet kertként használják.

A templom napjainkban

A templom előtt látható egy emlékmű, melyen az első és a második világháborúban elesett kisszántai férfiak neve olvasható. Az emlékmű része a magyarokat jelképező turulmadár is, valamint a magyar zászló.

A 20. század

Kutatómunkám során fontosnak tartottam, hogy megismerjük a huszadik századi nehézségeket egy kisszántai szemszögéből is aki a második világháborúba született bele 1944-ben, egy nagyon nehéz, kihívásokkal teli időszakba, ami az élete során kísérte őt, de mégis csillogó szemekkel és mosollyal az arcán mesélt mindezekről. Dolgos, szorgalmas, fürge, feszes testtartású szépkorú nő, aki megjárta az élet göröngyös útjait is, mégis szeretettel regéli történeteit, mindenkihez van egy-egy kedves szava. Kérdéseim között volt a második világháborúról fennmaradt emlékek a szülei által, az ’56-os forradalom, a ’89-es rendszerváltás, a gyermekkora.

Édesapja a világháború után Temesvárról Szántóig gyalog jött, ami hetekig tartott mivel hosszú volt a megtett út. Biharnál a román katonák –elmondása szerint- mindent elloptak tőlük, csak „300 pengő maradt meg lyukas kalapjában” és abból vásároltak három mázsa búzát, így már nemcsak kukoricadarát ehettek, hanem kenyeret is süthettek. Olyan nehéz idő volt a világháború után, hogy még cukrot sem tudtak beszerezni, ami napjainkban nehézkesen elképzelhető.

A kollektivizálás (az ’50-es évek elején) következtében mindenüket elvették, amiket a második világháború után nehézkesen birtokoltak. Mire kezdett fellendülni az életminőség, újra semmisekké váltak. A jószágokat, földjeiket, szekereiket, mindent amit beszereztek elvették tőlük.

Az 1956-os forradalmat „nem érzékelték” , de tudtak róla a Fáklya, Előre című folyóiratokból és a rádióból. Nem volt pénz, így csak terményben tudtak fizetni. A szülei nehezen tudtak értékesíteni a nagyváradi piacon, de amikor mégis, olyankor kekszet kaptak, ami nagyon ritka volt.

Kérdeztem, hogyan élte meg ezeket ez időket, mint gyermek. Elmesélte, hogy járt óvodába, de az nem igazi óvoda volt. Egy elhanyagolt kis épületben voltak, a szülők voltak felváltva az úgynevezett óvónők, mivel nem volt szakképzett óvónő a térségben. „Kis kócoson, mocskoson” jártak az óvodába, ahol sem játék, „egész nap a téglát súroltuk”, de ágy sem volt. A földön aludtak és pokróccal voltak betakarva. Olyan csekély körülmények között éltek akkoriban, hogy sem dadát, sem óvónőt nem tudtak volna fenntartani –ha épp lett volna-. Az óvodában volt egy kis spór, amin főztek nekik, legtöbbször tojásleves és pirított gríz volt az ebéd, mivel az alapanyagokat is a gyermekek szülei állták, valamint a tüzelőt is.

Iskolába járt, ahol elvégezte az 1.-4. osztályt. Az ennivalót és a tüzifát itt is a szülők kellett biztosítsák, ezek volt az iskolába járás feltételei. Összevont osztályba járt, ahol 45 kisdiák tanult. Úgy emlékezett vissza, hogy annak ellenére, amennyien voltak egy osztályban, nagy volt a fegyelem és nagyon szerették, tisztelték a tanító nénit, olyannyira, hogy amikor látták, hogy jön az utcán a tanító néni, akkor a szorzótáblát kezdték mondani. Éltanuló volt és tanárnő szeretett volna lenni. De nem lehetett. Nem lehetett tanár, mivel nem tudott tovább tanulni a sanyarú körülmények okán. A 4. osztály befejezése után Borson folytathatta volna tanulmányait, de itt internátust kellett fizetni. Az internátust csak egyik testvérének tudták biztosítani, neki már sajnos nem. Így már a negyedik osztály befejezésével a szüleivel együtt dolgozott. Elmondása szerint később, a ’60-as években be tudta fejezni az nyolc osztályt esti tagozaton.

A rendszerváltás után, mindenki visszakapta azt, vagy annak az árát, amit a kollektivizálás idején elvettek tőlük. A földek, földművelés terén társulások jöttek létre.

Végezetül meg szeretném említeni Kisszántó hajdani költőjét, Szűcs Elemért (versei 1949-1957 között születtek), aki különböző témájú verseket írt, mint például szerelmes versek, istenes versek, hazafi vers, ábrándozás a szabadságról, édesanya szeretete, stb.

Bizzatok…

Bizzatok mert eljön egyszer

Az a boldog kikelet.

Amikor majd minden ember,

Szabad és boldog lehet.

De most még a szivetekben

Zord és rideg tél honol

Szemetekből este, reggel

De sok bánat könny omol.

Mostan még a szivetekben

Vérző sebek sajognak.

Arcotokra barázdákat

Siró könnyek szántanak.

De majd egyszer kezetekről

Lehullnak a rabláncok,

S építetek magatoknak

Egy boldog, s szebb világot.

Szűcs Elemér, Kisszántó, 1950. február 20.

Irodalom:

Kupán Á. – Németi A.: Kisszántó és Nagyszántó párhuzamos története alapításuktól a 19. század végéig

Kisszántó-i Szűcs Elemér versei 1949-1957 https://szucselemer.blog.hu/

Borovszky Samu: Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Borovszky-borovszky-samu-magyarorszag-varmegyei-es-varosai-1/bihar-varmegye-es-nagyvarad-4B81/bihar-varmegye-kozsegei-irta-vende-aladar-4D3B/kis-szanto-4F59/

Megjegyzés: A szerző a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatója.