Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

Búcsú Váradtól – Janus Pannonius verse románul

2015.05.28. csütörtök, 21:18

2 490 megtekintés
Fordította: MÁTRAY LÁSZLÓ-GYULA (TEMESVÁR), MAGYARI SÁRA (TEMESVÁR) bevezetőjével

Megújuló reménységgel hagytam el Nagyváradot – írja Pomogáts Béla az Anyanyelvi Konferenciáról szóló írásában. Ám Várad elhagyása írásra ösztönzött már másokat is: irodalomtörténeti szempontból a 15. századi Pannonius-vers rögzíti a legismertebben a búcsú pillanatait. De érdekes az is, ahogyan egy búcsúvers évszázadok múltán a találkozások apropója lesz.


alt

A román fordítás ősbemutatója


Találkozni egy jó szöveggel mindig nagy élmény a filológus számára. Találkozni egy (latin) vers magyar fordításaival kíváncsiságot ébreszt a kutatóban. Találkozni egy latinul írt magyar szerző nagy versének első román fordításával örömet szerez annak, ki mindkét kultúrában otthonosan mozog. De részese lenni a fordítás létrejöttének, az első román nyelven való bemutatásnak és egy játékos hangfantáziának több mint felemelő érzés.

A búcsú és a találkozás első látásra egymást kizáró cselekvést jelöl, pedig ha jobban megfigyeljük jelentésüket, érzékelhető a kettő szerves összekapcsolódása: csak ha létrejött a valódi találkozás, akkor élhető meg a valódi búcsú is. Érdekes, mennyi dal, vers szól a búcsú fájdalmáról, míg a találkozás öröme elsikkad, elfelejtődik, jelentéktelenné válik. A Búcsú Váradtól azért is lehet emlékezetes vers, mert végig ott lebeg a köszönet, a hála, az áldás benne és az új felé indulás reménye.

A román fordításban (Adio Oradiei) a címbeli adio szó, mely az olasz addio és a francia adieu formákból került át a románba, olyan elköszönést jelöl, melyben benne van az áldás (Minden jót!) és az örökre való távozás gondolata, de az elszakadás és a hála kapcsolata is. Egy élethelyzet végét jelzi, de a lezárás révén egy újabb lehetőségét is megteremti.

Ilyen újabb lehetőség a majdani találkozások kapcsán a megmutatkozás esélye: jelen esetben egy város múltbeli és ma főként kisebbségiek számára fontos értékeinek felmutatása, mely egy másik – többségi – nyelven tesz tanúbizonyságot. Felvillant valamit a múltból. A történelem egy pillanata elevenedik meg. És mi nem kérkedünk, hanem újabb és újabb találkozásokat (szövegek között, nyelvek között, emberek között) hozunk létre.

Először közreadjuk a vers latin eredetijét:

JANUS PANNONIUS: 

21. ABIENS VALERE IUBET SANCTOS REGES, WARADINI


Omnis sub nive dum latet profunda
Tellus, et foliis modo superbum
Canae dum nemus ingravant pruinae,
Pulchrum linquere Chrysium iubemur,
Ac longe dominum volare ad Istrum.
Quam primum, o comites, viam voremus.
Non nos flumina, nec tenent paludes,
Totis stat rigidum gelu lacunis.
Qua nuper timidam subegit alnum,
Nunc audax pede contumelioso,
Insultat rigidis colonus undis.
Quam primum, o comites, viam voremus.
Non tam gurgite molliter secundo,
Lembus remigio fugit volucri,
Nec quando Zephyrus levi suburgens,
Crispum flamine purpuravit aequor,
Quam manni rapiunt traham volantem,
Quam primum, o comites, viam voremus.
Ergo vos calidi, valete fontes.
Quos non sulfurei gravant odores,
Sed mixtum nitidis alumen undis.
Visum luminibus salubriorem,
Offensa sine narium ministrat.
Quam primum, o comites, viam voremus.
Ac tu, bibliotheca, iam valeto,
Tot claris veterum referta libris
Quam Phoebus Patara colit relicta,
Nec plus Castalios amant recessus,
Vatum Numina, Mnemonis puellae.
Quam primum, o comites, viam voremus.
Aurati pariter valete reges,
Quos nec sacrilegus perussit ignis,
Dirae nec tetigit fragor ruinae,
Flamnis cum dominantibus per arcem.
Obscura latuit polus favilla;
Quam primum, o comites, viam voremus,
At tu, qui rutilis eques sub armis
Dextra belligeram levas securim,
Cuius splendida marmorum columnis,
Sudarunt liquidum sepulcra nectar,
Nostrum rite favens iter secunda.
Quam primum, o comites, viam voremus.


A román fordítás:

IANUS PANNONIUS: 
ADIO ORADIEI


Cufundat  e totu-n imensă zăpadă
Şi lunca,ce era mai ieri în floare
Acu-i acoperită tot de promoroacă,
Crişul dulce a-l părăsi se cere.
La Dunăre e Domnul, şi ne-aşteaptă.
La drum, prieteni, haideţi, înainte!

Să nu ne-nfricoşăm de apă şi  mocirlă,
Toate  de gheţuri sunt acoperite
Şi-acolo  unde-n barcă se-nspăimînta de valuri
Omul acum se plimbă în picioare
Sfidând fălos încremenite valuri moarte.
La drum, prieteni, haideţi, înainte!

Nu mai goneşte vântul luntrea mică,
Degeaba vâsla iute îl ajută,
Şi lacu-şi  înfioară unda-i purpurie,
Zefirul când aleargă peste zare,
Trasă de cai, îmi zboară săniuţa.
La drum, prieteni, haideţi, înainte!

Rămas bun îmi iau de la voi, izvoare,
Nu mai simt ale voastre odoare.
Ce bine i-a făcut vederii noastre apa
Cea sulfuroasă, ce susura agale,
Şi nici la nas  nu supără pe nimeni.
La drum, prieteni, haideţi, înainte!

Şi tu, biblioteca cea bogată,
Îmi iau rămas bun de la tine, iată,
Unde-am găsit atâtea cărţi prea rare.
Aici, lăsîndu-şi Patria, şi Phoebus s-a oprit. 
 Nici muzele nu pleacă  de aici
În a Kastaliei golf împădurit prea iute.
La drum, prieteni, haideţi, înainte!

Adio, regi, cei cu statui de aur,
Pe care focul n-a putut să îi sfărîme,
Nici veşnice ruine  nu le strică,
Când flăcări multe mistuiau cetatea,
Şi-n fumul  gros se îneca  tot  cerul.
La drum, prieteni, haideţi, înainte!

Iar tu, rege-equestru, plin de zale,
Care ţii barda uriaşă-n mână,
Şi ale cărui  coloane marmorate
Stropite-au fost de perle de sudoare,
Ocroteşte-ne, fii-ne soartă bună!
La drum, prieteni, haideţi, înainte!  

Fordította: Mátray László-Gyula (Temesvár) 
Ősbemutató: 13. Anyanyelvi Konferencia, Nagyvárad, 2015. május 15.  Elmondta: Gui Cristian


Végül az egyik legismertebb magyar változat:
 

JANUS PANNONIUS:
BÚCSÚ VÁRADTÓL


Még mély hó települ a téli földre, 
Erdőn, mely csak a zöld levélre büszke, 
Szürke súly a ködös fagy zúzmarája, 
S el kell hagyni a szép Körös vidékét 
És sietni Dunánk felé, Urunkhoz. 
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk. 

Nem tart vissza folyó, s az ingovány sem, 
Mert fagy fogja hideg vizét keményen. 
Hol nemrég evezett a föld lakója 
S félt, – most hetyke bizalmú, fürge lábbal, 
Megdermedt habokat fitymálva, lépked. 
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk. 

Nem siklik soha úgy a lenge csónak 
Jó sodrásban, erős lapát-csapástól, 
Még akkor se, ha fodrozódó Zephyrus 
Bíborszínűre festi át a tengert, 
Mint ahogy lovaink a szánt repítik. 
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk. 

Hőforrás-vizeink, az Isten áldjon, 
Itt nem ront levegőt a kénlehelet, 
Jó timsó vegyül itt a tiszta vízbe, 
Mely gyógyítja szemed, ha fáj s ha gyenge, 
És nem sérti az orrodat szagával. 
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk. 

Könyvtár, ég veled, itt a búcsúóra, 
Híres könyvei drága régieknek, 
Már Phoebus Patarát elhagyta s itt él; 
Költők isteni pártfogói: Múzsák 
Többé nem szeretik Castaliát már. 
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk. 

Isten áldjon, aranyba vont királyok, 
Kiknek még a gonosz tűzvész sem ártott, 
Sem roppanva dűlő fal omladéka, 
Míg tűz-láng dühe pusztított a várban, 
S szürke pernye repült a kormos égre. 
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk. 

S rőt fegyvert viselő lovas királyunk, 
Hős, ki bárdot emelsz a jobb kezedben 
– Márvány oszlopokon pihenve egykor 
Bő nektárt verítékezett tested – 
Utunkban, te nemes lovag, segíts meg. 
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk. 

Áprily Lajos fordítása



 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu