Fordította: MÁTRAY LÁSZLÓ-GYULA (TEMESVÁR), MAGYARI SÁRA (TEMESVÁR) bevezetőjével
Megújuló reménységgel hagytam el Nagyváradot – írja Pomogáts Béla az Anyanyelvi Konferenciáról szóló írásában. Ám Várad elhagyása írásra ösztönzött már másokat is: irodalomtörténeti szempontból a 15. századi Pannonius-vers rögzíti a legismertebben a búcsú pillanatait. De érdekes az is, ahogyan egy búcsúvers évszázadok múltán a találkozások apropója lesz.
A román fordítás ősbemutatója
Találkozni egy jó szöveggel mindig nagy élmény a filológus számára. Találkozni egy (latin) vers magyar fordításaival kíváncsiságot ébreszt a kutatóban. Találkozni egy latinul írt magyar szerző nagy versének első román fordításával örömet szerez annak, ki mindkét kultúrában otthonosan mozog. De részese lenni a fordítás létrejöttének, az első román nyelven való bemutatásnak és egy játékos hangfantáziának több mint felemelő érzés.
A búcsú és a találkozás első látásra egymást kizáró cselekvést jelöl, pedig ha jobban megfigyeljük jelentésüket, érzékelhető a kettő szerves összekapcsolódása: csak ha létrejött a valódi találkozás, akkor élhető meg a valódi búcsú is. Érdekes, mennyi dal, vers szól a búcsú fájdalmáról, míg a találkozás öröme elsikkad, elfelejtődik, jelentéktelenné válik. A Búcsú Váradtól azért is lehet emlékezetes vers, mert végig ott lebeg a köszönet, a hála, az áldás benne és az új felé indulás reménye.
A román fordításban (Adio Oradiei) a címbeli adio szó, mely az olasz addio és a francia adieu formákból került át a románba, olyan elköszönést jelöl, melyben benne van az áldás (Minden jót!) és az örökre való távozás gondolata, de az elszakadás és a hála kapcsolata is. Egy élethelyzet végét jelzi, de a lezárás révén egy újabb lehetőségét is megteremti.
Ilyen újabb lehetőség a majdani találkozások kapcsán a megmutatkozás esélye: jelen esetben egy város múltbeli és ma főként kisebbségiek számára fontos értékeinek felmutatása, mely egy másik – többségi – nyelven tesz tanúbizonyságot. Felvillant valamit a múltból. A történelem egy pillanata elevenedik meg. És mi nem kérkedünk, hanem újabb és újabb találkozásokat (szövegek között, nyelvek között, emberek között) hozunk létre.
Először közreadjuk a vers latin eredetijét:
JANUS PANNONIUS:
21. ABIENS VALERE IUBET SANCTOS REGES, WARADINI
Omnis sub nive dum latet profunda
Tellus, et foliis modo superbum
Canae dum nemus ingravant pruinae,
Pulchrum linquere Chrysium iubemur,
Ac longe dominum volare ad Istrum.
Quam primum, o comites, viam voremus.
Non nos flumina, nec tenent paludes,
Totis stat rigidum gelu lacunis.
Qua nuper timidam subegit alnum,
Nunc audax pede contumelioso,
Insultat rigidis colonus undis.
Quam primum, o comites, viam voremus.
Non tam gurgite molliter secundo,
Lembus remigio fugit volucri,
Nec quando Zephyrus levi suburgens,
Crispum flamine purpuravit aequor,
Quam manni rapiunt traham volantem,
Quam primum, o comites, viam voremus.
Ergo vos calidi, valete fontes.
Quos non sulfurei gravant odores,
Sed mixtum nitidis alumen undis.
Visum luminibus salubriorem,
Offensa sine narium ministrat.
Quam primum, o comites, viam voremus.
Ac tu, bibliotheca, iam valeto,
Tot claris veterum referta libris
Quam Phoebus Patara colit relicta,
Nec plus Castalios amant recessus,
Vatum Numina, Mnemonis puellae.
Quam primum, o comites, viam voremus.
Aurati pariter valete reges,
Quos nec sacrilegus perussit ignis,
Dirae nec tetigit fragor ruinae,
Flamnis cum dominantibus per arcem.
Obscura latuit polus favilla;
Quam primum, o comites, viam voremus,
At tu, qui rutilis eques sub armis
Dextra belligeram levas securim,
Cuius splendida marmorum columnis,
Sudarunt liquidum sepulcra nectar,
Nostrum rite favens iter secunda.
Quam primum, o comites, viam voremus.
A román fordítás:
IANUS PANNONIUS:
ADIO ORADIEI
Cufundat e totu-n imensă zăpadă
Şi lunca,ce era mai ieri în floare
Acu-i acoperită tot de promoroacă,
Crişul dulce a-l părăsi se cere.
La Dunăre e Domnul, şi ne-aşteaptă.
La drum, prieteni, haideţi, înainte!
Să nu ne-nfricoşăm de apă şi mocirlă,
Toate de gheţuri sunt acoperite
Şi-acolo unde-n barcă se-nspăimînta de valuri
Omul acum se plimbă în picioare
Sfidând fălos încremenite valuri moarte.
La drum, prieteni, haideţi, înainte!
Nu mai goneşte vântul luntrea mică,
Degeaba vâsla iute îl ajută,
Şi lacu-şi înfioară unda-i purpurie,
Zefirul când aleargă peste zare,
Trasă de cai, îmi zboară săniuţa.
La drum, prieteni, haideţi, înainte!
Rămas bun îmi iau de la voi, izvoare,
Nu mai simt ale voastre odoare.
Ce bine i-a făcut vederii noastre apa
Cea sulfuroasă, ce susura agale,
Şi nici la nas nu supără pe nimeni.
La drum, prieteni, haideţi, înainte!
Şi tu, biblioteca cea bogată,
Îmi iau rămas bun de la tine, iată,
Unde-am găsit atâtea cărţi prea rare.
Aici, lăsîndu-şi Patria, şi Phoebus s-a oprit.
Nici muzele nu pleacă de aici
În a Kastaliei golf împădurit prea iute.
La drum, prieteni, haideţi, înainte!
Adio, regi, cei cu statui de aur,
Pe care focul n-a putut să îi sfărîme,
Nici veşnice ruine nu le strică,
Când flăcări multe mistuiau cetatea,
Şi-n fumul gros se îneca tot cerul.
La drum, prieteni, haideţi, înainte!
Iar tu, rege-equestru, plin de zale,
Care ţii barda uriaşă-n mână,
Şi ale cărui coloane marmorate
Stropite-au fost de perle de sudoare,
Ocroteşte-ne, fii-ne soartă bună!
La drum, prieteni, haideţi, înainte!
Fordította: Mátray László-Gyula (Temesvár)
Ősbemutató: 13. Anyanyelvi Konferencia, Nagyvárad, 2015. május 15. Elmondta: Gui Cristian
Végül az egyik legismertebb magyar változat:
JANUS PANNONIUS:
BÚCSÚ VÁRADTÓL
BÚCSÚ VÁRADTÓL
Még mély hó települ a téli földre,
Erdőn, mely csak a zöld levélre büszke,
Szürke súly a ködös fagy zúzmarája,
S el kell hagyni a szép Körös vidékét
És sietni Dunánk felé, Urunkhoz.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.
Nem tart vissza folyó, s az ingovány sem,
Mert fagy fogja hideg vizét keményen.
Hol nemrég evezett a föld lakója
S félt, – most hetyke bizalmú, fürge lábbal,
Megdermedt habokat fitymálva, lépked.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.
Nem siklik soha úgy a lenge csónak
Jó sodrásban, erős lapát-csapástól,
Még akkor se, ha fodrozódó Zephyrus
Bíborszínűre festi át a tengert,
Mint ahogy lovaink a szánt repítik.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.
Hőforrás-vizeink, az Isten áldjon,
Itt nem ront levegőt a kénlehelet,
Jó timsó vegyül itt a tiszta vízbe,
Mely gyógyítja szemed, ha fáj s ha gyenge,
És nem sérti az orrodat szagával.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.
Könyvtár, ég veled, itt a búcsúóra,
Híres könyvei drága régieknek,
Már Phoebus Patarát elhagyta s itt él;
Költők isteni pártfogói: Múzsák
Többé nem szeretik Castaliát már.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.
Isten áldjon, aranyba vont királyok,
Kiknek még a gonosz tűzvész sem ártott,
Sem roppanva dűlő fal omladéka,
Míg tűz-láng dühe pusztított a várban,
S szürke pernye repült a kormos égre.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.
S rőt fegyvert viselő lovas királyunk,
Hős, ki bárdot emelsz a jobb kezedben
– Márvány oszlopokon pihenve egykor
Bő nektárt verítékezett tested –
Utunkban, te nemes lovag, segíts meg.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.
Áprily Lajos fordítása
0 hozzászólás