MÁLNÁSI FERENC (KOLZSVÁR)

„Több mint fél századon át kényszerült „bujkálásra” Erdély arisztokráciája. Az itthon maradók mélyen meghúzódó obskúrus lakásokban, a külföldön élők pedig megfosztva a közegtől, amelyből az ember erdélyi tud lenni, maradni…”  fogalmazta meg Csinta Samu. Borókai Gábor előszava szerint: „ez a kötet arról szól, hogy sosem szabad feladni. Akkor sem, ha ezernyi kiskapu nyílik a menekülésre, a komfortosabb létre, mert dolgunk van  a Földön, s a ránk váró feladatokat helyettünk más nem végezheti el”.

A könyv borítója

Sajnos 1949. március 3-án, a kitelepítés éjszakája után Erdélyben tabu volt a nemesség sorsa, élete. Nagy divat volt a félremagyarázás!  Egyetlen példát említsek: az oktatást. Történelmi, irodalmi példák sorával a „kizsákmányoló osztály” címszó alá sorolták a Budai Nagy Antal és a Dózsa György vezette felkeléseket, az 1848-as forradalmat és szabadságharcot, az első és a  második világháborút, később az 1956-os forradalmat, s egyéni irodalmi példákkal támogatták a teljesen kiforgatott történelmi, társadalmi kérdéseket: Fazekas Mihály Lúdas Matyiját, Petőfi Sándor több versét („Nem írok, nem olvasok, / Én magyar nemes vagyok…”), Arany János Toldijában György nemes volt, öccse, népi alak…  Nem beszélve arról, hogy az ún. szocialista irodalmunk nem ismerte el többek között az Erdélyi Helikon több írójának klasszikus műveit, s valahogy elsikkadt, hogy erdélyi fejedelmeink iskolákat, kórházakat alapítottak, grófok, bárók létrehoztak könyvtárakat, ösztöndíjakkal segítették a tanulni vágyó fiatalokat. „El kellett távolodni attól a kortól, amely „lefejezte” az erdélyi társadalmi elitet. Mert az erdélyi főnemesek nem voltak mások kizsákmányolása által meggazdagodott „népnyúzók”, többségüket a települések lakói évtizedek múlva is úgy emlegették: „a mi grófunk”, mert törődést, segítséget kaptak tőlük, olvashatjuk Csinta Samu bevezetőjében.

Kikről szól ez a két kötet? Az arisztokráciáról, a szó eredeti ógörög értelmében, a nemesek ősi kiváltságairól, a magyar nemességről, a nemes státus adómentességéről. A történelmi áttekintés során képet kapunk a Werbőczy-törvényről, előjogaikról, az első okleveles grófi címről, 1353-ból, az első bárói címről, 1506-ból, az első hercegi címről, ezt Ferenc József adományozta 1911-ben, s az 1876-ban kelt egyetlen őrgrófi címről… A magyar nemesség rangjairól, a főhercegi, a hercegi, a grófi, bárói címekről, amelyeket az 1947-ben töröltek el….

Az első kötetben részletes, történelmi és családi háttérismeretek alapján szól Csinta Samu: 1. A Kőröspataki gróf Kálnoky-családról, Kálnoky Tibor, Kőröspatak mai tulajdonosáról, Miklósvár bérlőjéről, s  Zalánpatakról. Mert Zalánpatak falu lakói büszkék arra, hogy a brit trónörökös, Károly herceg a „falustársuk”. 2. Az Altorjai báró Apor-családról, Torjáról, ahova Apor Csaba agrármérnökként tárt haza, s gazda tehenészete, legelői, vajkészítő vállalkozása, 4000 kiló tiszta heremag mellől vitték el 1948-ban, de ’89-ben hajdani kocsisa, „Csaba báró, meddig várunk?”  hívására újra visszatért ősei birtokára, és sorstársai mellett ő is megkezdte a visszaperelési hercehurcát. 3. A Zabolai gróf Mikes-családról, Mikes Zsigmondról, aki Uzonban építi újra családi fészkét, s Mikes Borbáláról, aki Aranyosgerend, Magyarcsesztve, Uzon birtoklási jogáért küzd családjával együtt. 4. A Hallerkői gróf Haller-családról, Haller Béláról, a mai, erdélyi arisztokrata családokat tömörítő Castellum Alapítvány elnökéről, aki ebben a minőségében is az erdélyi arisztokrata családok számára érdekképviseletet biztosít, s közben Küküllővár tulajdonjogáért is küzd. 5. A Bethleni gróf Bethlen-családról, Bethlen Anikó grófnő sorsáról, Keresdról, várkastélyáról, a „béke otthonáról”. 6. A Széki gróf Teleki-családról, Teleki Sámuel erdélyi kancellár Teleki Téká-járól, s Teleki Kálmánról, aki Gernyeszegen, a családi kastély régi és új identitását igyekszik megtalálni…

A második kötetben: 7. A Magyargyerőmonostori báró Kemény család életéről, sorsukról olvashatunk.  A család fészke Marosvécs. A várkastély államosítása előtti utolsó tulajdonosa Kemény János (1903-1971) író, színházigazgató, a Helikon írói közösség mindenese, az erdélyi színjátszás nevezetes mecénása volt. Marosvécsre egy bátor szellem és gondolat fészkelte be magát, mégpedig Európa-szerte a legsajátosabb vállalkozás, egy kisebbség írónak alakulata,  egy rajongóan lelkes és imponáló fiatal ember és annak megértő, művelt háznépének környezetében ült össze   – fogalmazta meg Molter Károly.  Csinta Samu szerint „Noé bárkájának tekinthető a helikoni találkozók sorozata. Olyan hajónak, amely az özönvízből mentette ki a magyar irodalmat, és ily módon meghálálhatatlan szolgálatot tett nemcsak az erdélyi, de a teljes magyarságnak is”. Tabéry Géza pedig úgy vélte: „a Helikon írókat nem szült…, lehetőséget adott munkásságuk gondtalanabb kifejtésére…..  Olvasótáborukat néhány hó alatt megsokszorozta…,  levette a gátló anyagi gond az írók válláról, hasznos közelségbe hozta egymással az írót és olvasót…”

(Csinta Samu helyszíni tudósítása alapján írom ide: „Kemény János sírjától az Istenszékére nyílik kilátás, amely ott áll magasan a Maros felett, egyik oldalán a Galonya, másik oldalán a Bisztra-patak, s mögötte a Kelemen-havasok csúcsai. Wass Alberttel szólva azonban ma már ott sem olyan a világ, mint akkor volt, midőn az Isten pihenni leült volt a hegyek közé.”) 8. A Losonczi gróf és báró Bánffy családról, Erdély „Verszállja”, a bonchidai és a válaszúti Bánffy-kastélyról, s a Nagyenyed közeli Fugadon a Bánffy-kastélyról…  A bonchidai kastély egykori tulajdonosáról, gróf Bánffy Miklósról,  a szellemi ezermesterről, s arról  a jó hírről, hogy a Transylvania Alapítványnak sikerült 49 évre koncesszionálni a kastélyt, s megindulhatott az újjáépítés.  9. A Csávosi és Bordai báró Csávossy családról, der Baron Gyuri, azaz a nemrég elhunyt Csávossy György költőről, szakíróról, borászról. A Castellum Alapítvány nevét is Csávossy György találta ki, ő rajzolta meg a címerét is. A Csávossy-kastélyt annak idején parlamentnek nézték a németek, ma már mementóként Trianon minden tragédiája sűrűsödik a falmaradványában, s Csávos település is mesélhet bozótba fulladt történelméről. 10. A Nagybarcsai Barcsay családról, a gyalui, a „világok és kultúrák találkozásánál” fekvő kastélyról, Barcsay Tamásról, az unokáról, aki igényelte és visszakapta tulajdonát, s aki Gergely Balázs és Nagy Elek segítségével a Traditio Transylvanica Alapítvány  itt is megkezdhette munkáját, rendbe tenni a kastélyt….

Csinta Samu szövegét több eredeti és a helyszínen készült fénykép egészíti ki. Dicséret Bíró István, Boda L. Gergely, Csedő Attila, Csinta Samu, Marx József fotóiért, a térképre kivetített címerek elkészítőinek: Szalai Katalin grafikusnak, Kiss Gergelynek és Németh Csabának, aki a könyvet tervezte és tördelte. S nem utolsó sorban Borókai Gábor igazgató úrnak a nyomdai kivitelezésért is.

A Castellum-alapító-társ, Papp László, nagyenyedi plébános szavaival zárom ismertetésemet: „Ez a társadalmi réteg nem éri be a múlt keserveinek emlegetésével, a tragédiák után nem kezdett el rabszolgamód dühöngeni, hanem tűrt, tett, tovább tanult, élt és ezért élhetett. Tagjai megtalálták egymás kezét…,  éltette őket a keresztény öntudat…  A szülőföldtől távol élve is megőrizték emberi magatartásukat és nemzeti hovatartozásukat. A világ legtávolabbi pontjain is megszervezték kultúránk ápolását és továbbadását az új generációk számára. E hatalmas szellemi erőt mindenképpen kapcsolatba kellene hoznunk a hazai kulturális és társadalmi értékekkel, ami kimozdíthatná a holtpontról az erdélyi magyar társadalmat.” – „Hogy utat építsünk a felszántott múltból az otthonosan berendezett jövőbe” (Borókai Gábor).  Úgy legyen!

(Csinta Samu: Erdély újranemesítői. Arisztokraták honfoglalása. I-II. Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2015, 2016.)