Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

Czine Mihály hűségében

2013.07.07. vasárnap, 16:14

2 522 megtekintés
Máté László, Kassa

„Szólítsatok Miskának!“
Czine Mihály irodalomtörténész és egyetemi tanár neve nemcsak az irodalommal foglalkozó szakmai körökben hangzik ismerősen, hanem tájainkon is, mert Pozsonytól Nagykaposig több helyen is részt vett emlékezetes találkozókon. A hatvanas-hetvenes években az elsők között volt, akik igyekeztek megtörni a határon kívül rekedt magyar közösségek körüli bűnös hallgatás csöndjét, és a határon túl keletkezett magyar irodalmi alkotásokat betagolni az egyetemes magyar irodalom vérkeringésébe.

Nem volt ez akkor veszélytelen cselekedet, aminek következményei voltak az otthon iránta foganatosított retorziókban; a szomszédos országokban pedig titkosszolgálati megfigyelések alá vetették, besúgók nyüzsögtek körülötte. Ő mindezek tudatában végezte a határon túli kisebbségi magyar közösségek és irodalmak érdekében munkáját – mondhatni: küldetését – , előadásain népes hallgatóit meggyőzve arról, hogy irodalomról, közösségi dolgainkról lehet úgy is beszélni, hogy az az értelem mellett szól az emberi lélek mélyebb regisztereihez is. Mert Czine Mihály gondolatai elválaszthatatlanok voltak személyiségétől: amolyan aranyfedezetként igazolták az egységes magyar nemzetben és egységes magyar irodalomban fogalmazott téziseit.
Czine Mihály varázslatos egyénisége megmutatkozott az előadásait követő kötetlen beszélgetések, közösségi és baráti találkozók alkalmával is. Lenyűgöző volt a kommunikációja; széleskörű műveltsége, tudása (daliás termete!) nem hatott lehengerlőn, gátlást kiváltón a kérdezőre, vitázóra, hanem inkább bátorítón, felemelőn. Ismert gesztusa: „Szólítsatok Miskának!” feloldotta a gombócot is a torkokban. Arról pedig szinte a legendák szólnak, hogy táborozások, borozgatások és más kötetlen találkozók alkalmával hány népdallal lepte meg a vele nótázókat, dalolókat; egyszer sem ismételve meg azt, amely már elhangzott. Tanúsíthatják mindezeket az őrsújfalusi, somodi táborozások résztvevői, de a nagykaposi, gombaszögi, rozsnyói, tornaújfalusi, buzitai, vagy éppen a szilicei találkozók.
Szilicei „rezegtetés”
Szülőfalumban kétszer is megénekeltette a sziliceieket. Egyszer a hetvenes évek végén, amikor még éltek annak a nótás-dalos generációnak a képviselői, akik azért is jártak a kocsmába, hogy ott találkozzanak, megbeszéljék ügyes-bajos dolgaikat, jókedvükben-bánatukban énekeljenek-daloljanak barátaikkal, rokonaikkal, szomszédjaikkal. Egy ilyen társaságba csöppentünk mi is bele: Édesapám, Czine Mihály és jómagam. Amikor az asztaloknál ülőkhöz eljutott a suttogó hír, hogy egy budapesti professzor van szilicei kocsmában, az én atyámfiai még erőteljesebben énekelték, jól megnyújtották (amúgy sziliceiesen: rezegtették!) a fülbemászó hallgatókat egymás után. Czine Mihály kezdetben hallgatott, aztán mi is a nótázókhoz csatlakoztunk. Majd mintha mi sem volna természetesebb, felállt, a dalolókhoz ment, és elkezdte azt, hogy: Amott legel, amott legel hat pejcsikó magában… A volt lovasgazdák és kocsisok már a második sor után együtt énekeltek vele. Aztán jött a többi népdal. A harmadik után a kocsma vendégeinek „a Tanár úr” rendelt egy kört azzal, hogy őt mindenki Miskának szólítsa. A végén még a zárórát is meg kellett hosszabbítani, mert a sziliceiek is egymás után jöttek újabb és újabb népdalokkal, katonadalokkal. A fergeteges dalolásban született Czine Mihály alábbi rögtönzése egy ismert magyar népdalra:
Ha bemegyek, ha bemegyek a szilicei kocsmába,
Rózsa nyelű kisbicskámat vágom a gerendába.
Aki legény, az vegye ki, Szilicei Máté Laci megteheti,
Még ma éjjel, még ma éjjel, zsandár vérrel írom a nevemet ki…
Második alkalommal pedig akkor énekeltek a sziliceiek Czine Mihállyal, amikor a kilencvenes évek kezdetén előadást tartott a magyar forradalomról és szabadságharcról. Az előadást követően a kultúrházban szólt a Kossuth-nóta, a szabadságharc dalai, ismert népdalok, majd végezetül a XC. zsoltár (Tebenned bíztunk eleitől fogva…) és a Himnusz.
Czine Mihály hagyományőrző nap Hodászon
Mindezeket pedig azért írtam le, mert egy héttel ezelőtt Magyarország észak-keleti csücskében, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodászon jártam, ahol az ottani nyugdíjas klub Czine Mihály nevében hagyományőrző napot szervezett. Tudnivaló, hogy a neves irodalomtörténész Nyírmeggyesen született, de a család hároméves korában Hodászra költözött. Czine Mihály mindkét települést egyaránt vallotta szülőhelyének, ahogyan szélesebb pátriáját is: a Nyírséget és Szatmárt. A hodászi szervezők 16 nyugdíjas klubot hívtak meg a találkozóra, amelyből 14 el is jött. Tizenhárom a megyéből, egy a határon túlról, Kárpátaljáról, Beregdédáról. Amikor megláttam az összesereglett népes sokadalmat a hodászi Kölcsey Ferenc Általános Iskola sportpályáján, azt hittem, hogy valamiféle új mozgalom zászlóbontására csöppentem, netán valamilyen megújuló eszméket hirdető népgyűlésre. Kiderült, egyikre sem, hanem egy jól sikerült találkozóra, ahol a résztvevők tisztelegtek Czine Mihály emléke előtt és megidézték szellemét.
Czine Mihály nemcsak irodalmi rendezvényeknek volt gyakori vendége, megfordult más kulturális, történelmi és hagyományőrző találkozókon is. Például a Csemadok nyári művelődési táboraiban, vagy a gombaszögi országos kulturális ünnepélyen. Irodalomtörténészként, a népi hagyományok tisztelőjeként egyaránt a minőség elvét vallotta fő kritériumnak, óvott a belterjességtől, a provincializmustól és a minden időben egyaránt burjánzó divatok majmolásától. A határon túl keletkezett magyar irodalmi alkotásokat az otthoni irodalmi alkotások mércéjével mérte, számára az erdélyi magyar irodalom csúcsait Tamási Áron és Sütő András jelentette, a (cseh)szlovákiai magyar irodalom jelesei közé Fábry Zoltánt, Tőzsér Árpádot, Dobos Lászlót, Duba Gyulát és másokat sorolt. Hasonló volt az értékrendszere a kultúra más területén is. Megértéssel nyugtázta a sokszor ránk ömlesztett divathullámokat, de egyszer sem felejtette hangsúlyozni, hogy az igazi érték: a népdal, a népzene, a néptánc és a népi hagyományaink, amelyek megtartásával és továbbadásával felelősséggel tartozunk elődeinknek és utódainknak egyaránt. A Hodászon fellépő csoportok közül erre a szellemiségre hangolódtak a beregsurányiak, tákosiak, nagyecsediek, csengeriek, vajaiak, szabolcsveresmartiak, beregdédaiak és mások. (Számomra a Czine Mihály-i minőségi elv megtestesítője volt a szatmári alma is, amelyből a résztvevők tetszés szerint fogyaszthattak és vihettek haza. Meggyőződésem, hogy az utánozhatatlan ízű szabolcsi és szatmári alma eljut mifelénk is, mert a világ különböző tájairól idehozott almák meg sem közelítik az ottanit!)
A találkozó szervezői megidézték Czine Mihály életútját, „a százhúszat verő szív” (Váci Mihály) aktivitásait az irodalmi élet, a Magyarok Világszövetsége, az Anyanyelvi Konferencia, a Magyarországi Református Egyház keretén belül. Szatmári tájakon méltán ismert (és elismert!) a Nyíregyházi Tanítóképző három legendás személyisége: Váci Mihály jeles költő, Czine Mihály irodalomtörténész és Nagy Károly, az Amerikai Egyesült Államokba emigrált kiváló egyetemi tanár szerepe az Anyanyelvi Konferencia létrehozásában a hetvenes évek elején, amely az elmúlt negyven esztendőben a magyar-magyar kommunikáció és a külföldi magyarságmegtartás fontos intézménye lett. (Csak sajnálattal lehet megállapítani, hogy az utóbbi időben foganatosított adminisztratív intézkedések miatt a Társaság tevékenysége jelentősen visszaesett!)
Az egész napos program része volt a tiszteletadás mellett a kegyelet is. A résztvevők néma csönddel adóztak az áprilisban férjét követő Czine Mihályné, Erzsébet asszony emlékének, aki tiszteletbeli tagja volt a férje nevét viselő hodászi nyugdíjasklubnak. Helyette,
Czine Mihály leányát, Czine Erzsébetet fogadták tiszteletbeli tagjuknak. A részvevők a református templomkertben megkoszorúzták Czine Mihály mellszobrát, majd elénekelték a XC. zsoltárt, utána Czine Mihály és Dobos László kedves dalát: Megkötöm lovamat…
Czine Mihály mindig hűséggel emlegette a szatmári tájat, különösen Nyírmeggyest, Hodászt, Nyíregyházát, és a többi számára otthoni kedves helyeket, mert számára a gyökerekhez való ragaszkodás volt a hűség megnyilvánulása. De Hodász község is példával szolgálhat neves fia iránti ragaszkodásból. Emléktábla őrzi nevét volt iskolája falán, a nagyközség könyvtára az ő nevét viseli, hasonlóképpen a nyugdíjas klubhoz. Mellszobra áll a templomkertben és a község polgármestere arról is tájékoztatta a résztvevőket, hogy a Czine család volt házát Czine Mihály tájházzá tervezik átépíteni. Eredményes pályázatuk is azt igazolja, hogy ez a terv is megvalósul. Szívesen fogadnak minden hozzájárulást, támogatást Czine Mihály ismerősei, tisztelői részéről, és akkor az sem kizárt, hogy a következő Czine Mihály hagyományőrző napra ez a kulturális létesítmény is elkészül.
A hodászi találkozó szervezői nem rejtették véka alá, hogy rendezvényükkel hagyományt szeretnének teremteni. Az alapozás, az első leütött hang tiszteletreméltó és felemelő. Innen, Kassáról, egy héttel a rendezvény után is csak azt üzenhetem: Tisztelet és köszönet a kezdeményezésnek, a kezdeményezőknek. És még azt is, hogy: Maradjanak meg Czine Mihály hűségében!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu