BARNA HAJNALKA (Nagyvárad)

 

A népi mesterségek kapcsán feltételezhetjük, hogy a kultúránk olyan részeit sikerül átmenteni az utókor számára, ami lehet örökre elveszne, ha nem lennének „népi mesterek”, akik továbbvigyék és továbbadják a népi mesterségek fortélyait a következő generáció számára. Ilyen különleges egyéniség Egyed Ferenc (Feró), aki dorombok, dobok, furulyák, havasi kürtök és egyéb népi hangszerek készítésének és javításának küldetését teljesíti be. Vallomása szerint nagyon fontos őseink hagyományainak megőrzése és továbbadása, így is megőrizve velük spirituálisan a kapcsolatot és tisztelve mindazt, amit örökül hagytak ránk. Feró nagyváradi műhelyét úgy rendezte be, hogy minden a keze ügyében legyen a népi hangszerek készítése során.

 

 

Arra a kérdésre, hogy hogyan került kapcsolatba a népi hangszerekkel és hogyan kezdte el ezeket előállítani és javítani, egy távolba néző tekintet volt az első reakció, és a száj szegletében megnyilvánuló önkéntelen mosoly. Ebből azt éreztem, hogy Feró lelki szemei előtt keresgéli a múltba visszanyúló emlékeiből a választ. Pillanatnyi gondolkodás után elkezdett mesélni. Rockzenét játszott, és mindig zavarta, hogy dobosként számára nem megfelelő hangzású hangszereken kellett előadnia a számokat. Mivel egy jó minőségű hangszer ára elérhetetlennek tűnt, ráadásul a hangszer is nehezen hozzáférhetőnek bizonyult, elkezdett azon töprengeni, hogy mi lenne, ha ő készítene egy dobot. Ez a gondolatmorzsa kiforrta magát, így Feró elkezdte járni az erdőket, hogy megfelelő anyagot találjon a dob számára. Nem volt a hangszerkészítésben sem tudása, sem jártassága, sem tapasztalata, de mocorgott benne a kíváncsiság és az alkotás vágya. Szerencséjére családja és ismerősei körében „ezermesterekre” is akadt, akik ellátták tanácsokkal, valamint némelykor konkrét segítséggel is. Feró elkezdett kísérletezni a dobkészítéssel: kecskebőr kikészítéssel, fatörzsek kiválasztásával és belsejük kivájásával. Végül sikerült elkészítenie egy olyan hangszert, ami már számára is megfelelőnek tűnt saját használatra. Az alábbi képen is egy saját készítésű dobon játszik zenésztársai kíséretében.

 

Az idők folyamán nem csupán dobokat, hanem egyéb népi hangszereket is elkezdett készíteni: dorombot, furulyát, havasi kürtöt, dudát stb. De legjobban dobokat és havasi kürtöket szeret készíteni. A hangszerek készítéséhez általában ő választja ki a faanyagot, amit évekig szárít, hogy megfelelő minőségű hangszereket tudjon előállítani. A bőröket is maga választja ki vásárláskor, és saját maga készíti ki. A hangszerek előállításához pedig gyakran sajátkészítésű munkaeszközöket használ. Szerencséjére ebben ezermester családtagjai és barátai segítségére is számíthat. Az alábbi képen egy ilyen „munkaeszköz” látható, amit egyik rokona segítségével készített, s ezzel vési ki az általa kiválasztott farönkből a dobnak valót.

 

Arra is kíváncsi voltam, hogy az általa készített hangszereket kinek szánja. Kiderült, hogy saját és együttese (Nagual) használatán túl eladásra is elkezdett hangszereket készíteni.  Sok meghívást kap népi mesterségek kiállítására, középkori hangulatot megidéző rendezvényekre, hagyományőrzést népszerűsítő rendezvényekre, ahol egyrészt a hangszereit megszólaltathatja, másrészt értékesíteni tudja azokat a vásárlók számára.

 

 

Általában ezeken a rendezvényeken szakmai és baráti kapcsolatai szövődtek, amelyek révén egyrészt lelkiekben, másrészt szakmailag is gazdagodott, hiszen sok esetben alkalma volt más népi mesterségek művelőivel beszélgetéseket lebonyolítani, szakmai eszmecserét folytatni.

 

Feró szívesen mesélt arról, hogy gyermekfoglalkozásokra is elhívják gyakran, ahol a gyermekek természetes kíváncsiságuktól vezérelve próbálhatják ki az általa készített hangszereket, néha a „profi” felnőtteket leköröző módon.

 

 

Valóban, ez a generációkon keresztül átörökölt tudás, amit tudattalanul hordozunk önmagunkban, segít bennünket megőrizni hagyományainkat, továbbörökíteni népi értékeinket a jövő generációk számára. Az már különleges ajándéknak tekinthető, ha más népi kultúrák értékeit is tisztelve adjuk tovább ezeket az értékeket, ahogyan ezt Feró is teszi. Hiszen a magyarság népi hangszerein túlmenően, elismert szakértőjévé vált más etnikumok népi hangszereinek készítésében is, mint például a moldvai bika esetében (ami a köcsögdudához hasonló, zsinóros frikciós dob), amit muzeológusok s elismertek.

 

Mondanom sem kell, hogy ott bujkált bennem a kérdés, hogy a sok népi hangszer közül van-e, s ha igen, akkor melyik a kedvence. A válasz hallatán, úgy éreztem még inkább rezonálok a népi mesterségek muzeológusok által is elismert szakemberével, amikor elmesélte, hogy a kedvenc hangszere a doromb.

 

Rögtön elővette a dobozban rejlő „kincseket”, az elkezdett, de még be nem fejezett dorombokat. Persze kaptam az alkalmon, és megkértem, hogy szemléltesse a doromb készítésének néhány mozzanatát, ami számomra igen bonyolultnak tűnt, hiszen úgy éreztem, egyrészt mérnöki pontossággal végzett számításokon múlik, hogy a hangszer majd megfelelően szóljon, másrészt pedig azt éreztem, hogy inkább művészet eltalálni a hangszer „tökéletességét”.

 

 

Bevallottam, hogy én is kipróbáltam népi és sámándobokat, szerencsém volt hagyományőrző íjász barátaim révén belekóstolni az ősmagyar népi kultúra értékeinek felelevenítésébe, sőt mongol látogatókat Nagyváradon vendégül látva egyik íjász társammal együtt zenélhettünk is velük (ő dorombon, én sámándobon), s átérezhettük a vendégeink kultúrájának értékeivel való összhangot, ami igen lélekemelő volt. Akkor próbálhattam ki először azt, hogy milyen érzés és élmény megszólaltatni egy dorombot, ugyanakkor azt is, hogy mekkora kihívás, egyáltalán nem egyszerű. És akkor kezdtem el vágyakozni arra, hogy legyen nekem is egy saját dorombom, a meglévő dobom mellé.

 

Csak sejtelmesen sugalltam, hogy remélem a készülő dorombok közül az egyik az én lelkemet fogja gazdagítani, s ezt az örömet majd én is átadhatom leányaimnak, akik szintén hagyományőrző tevékenységekben vettek részt, ugyanis kitűnő néptáncosokká váltak.

 

A szerző: Barna Hajnalka a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem elsőéves angol szakos hallgatója