Nagy Dóra Kata (Nagyvárad)

 

Témaválasztásom személyes jellegű: Magyarremetén laknak keresztszüleim, az Árpád-kori templomban kereszteltek meg, gyeremekkoromban sok hétvégét töltöttem ott. Írásom az ott lakó keresztapukám elmondásai alapján született, de különböző hetilapok cikkeit, Gábor Ferenc Isten se akarja… című könyvét, valamint dr. Kós Károly Tájak, falvak, hagyományok című könyvét is felhasználtam. A dolgozatban megjelenő fényképek többsége azokat az időket örökíti meg.

 

A Bihari hegyek zárják közre a Fekete-Körös völgyét, ott találjuk román településekkel körbefogva Magyarremetét, ami mai napig megtartotta a magyar lakosságát. Belényestől mintegy 8 kilométerre találjuk északnak, a Rossia (Roșia) patak közvetlenül átszalad rajta, hogy ezután Pontoskőnél a Fekete-Körösbe torkolljon.

 

Javarészt magyarlakta keresztyén település. Magyarremete járásába besorolt települések a következők:Magyarremete, Drágota, Mézged, Gyepűsolymos és Petrász. Ha csak Magyarremetét vesszük figyelembe, a lakosság eloszlását illető adatok nem sokat változtak az 1880-as népszámlálás óta, mindvégig megmaradt 1 000 fő alatt a létszám. 1880-ban 905 lakosból 559 volt magyar, 2011-re 836 személyből 454 magyar nemzetiségű.

 

A honfoglalásig nyúlik vissza a falu története, a helység alapítói Árpád-koriak, ők telepedtek le a Fekete-Körös ezen mellékének közelében. Legkorábbi említést Scolari András püspök tesz róla, 1422-ben. Később megjelenik a Váradi Regestrumban, 1459-ben a váradi püspökség birtokai közé sorolják. A további jegyzőkönyvek alapján számos közeli falu még magyarajkú volt, mint például Bélfenyér, Köröstárkány, Gyanta, Tenke és továbbiak. 1520-ban vámszedőhelyként volt jegyzékben tartva, gyepűőrként funkcionált, s jelezte a Partium-Erdély határt. Az 1660-as török megszállást megsínylette, izolált faluvá vált. Később, a 17. századi elszigetelődés után majdnem másfél évszázadig állt egyedüli magyar faluként a román települések gyűrűjében. A többi magyar, Bihar megyei település fejlődését vizsgálva észrevehetjük, hogy éppen ez az elszigeteltség jelentette Magyarremete számára a megmenekülést: az archaikus jelleg sértetlen maradt. A falu a múlt Alföldjét és Nyugat-Erdély szellemületét adja vissza.

 

A fenyegető események sora nem állt meg, 1944. szeptember 23-a fájdalmat és szenvedést hozott el a magyarremeteieknek. A második világháború lassan végéhez közeledni látszott, de a versengés Erdélyért nem szűnt lankadni. Ezen a szeptemberi napon érték el a román csapatok a Fekete-Körös völgyét, benne Remetét. Ahogy betették lábukat a faluba, elkezdődött a magyar férfiak és nők összegyűjtése, nem kímélve se öreget, se gyermeket, így testvérek, apák és fiaik is életüket vesztették a mészárlás során. Összesen 38-an estek áldozatul Magyarremetén, 4 férfit pedig 72 kilométerre otthonuktól, Kishalmágyon végeztek ki. Az átlagéletkor 44-45 körül mozgott, dolgozó, életerős férfiak voltak. A legidősebb, Molnár János Kósa, 85 éves volt, a legfiatalabb a csupán 12 éves múlt, Tamás István, akit édesapjával és szeretett nagyapjával együtt vittek ki a falu határába. 23-án a román puska által kivégzett egyetlen nő Zsurkó Mária volt, aki élete utolsó pillanataiban is védte, ölelte egyetlen kisfiát, a 14 éves Lukács Józsefet. Ma a temető emlékfala őrzi a 42 áldozat nevét.

 

Magyarremete lakossága már a település létrejötte óta kihasználta a környék adta termékeny földet. Évszázadokon keresztül a fő megélhetést a mezőgazdaság jelentette, s ez kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel, a mai napig folytatódik. Még Mária Terézia bocsátott a falusiak rendelkezésére 1-2 hegynyi úrbéresi legelőt, hogy ne az úr kárára, lopva használják a környező területeket. Az állatokkal rendelkezők ezután május 1-én felterelték a jószágot, majd augusztus legvégén, mikor már éjszakánként megjelent a köd, lehajtották, mentve őket a farkasoktól, medvéktől. Az utóbbi években újabb fellendülést mutatnak az adatok. Az állattenyésztés is jelentős mértékben folyik, mind a történelmi időkben, mind a mai napokban. Sok háznál tartanak tehenet, bárányt, disznót. Két fiatal elkezdett komolyan foglalkozni a tehéntenyésztéssel, a faluban most ők egy kisebb csordával rendelkeznek.

 

A faluturizmus is fellendült, a természeti szépségek messze földről vonzzák az érdeklődőket: barlangok, erdők díszítik, teszik színessé a környéket. Sok idelátogató meglepődik a helyzeten, miszerint az erősen elrománosodott területen mai napig él egy falunyi magyar, akik megőrizték az ősi hagyományaikat, szokásaikat.

 

Magyarremetén 2004-ben falumúzeum nyílt. Az épülete egy XX. század eleji parasztház, amit felvásárolt a Pro Remetea Egyesület. Maga a parasztház a különleges építészeti eljárás alapján épült, miszerint földrengés esetén a földre helyezett vezetőgerendáknak köszönhetően a ház elborulhat, de nem dőlhet össze.

A falakon különböző népi mintákkal díszített ruhák, kabátok lógnak, párszor egy sarló, kapa töri meg a szövetek színes kavalkádját. Egyik érdekessége, hogy nem kifejezetten a magyar nemzet múzeuma, sőt, közelebb áll a valósághoz az, hogy a román-magyar együttélés reprezentációja. A múltbéli események ellenére a magyarok mára nem csak békében, de összefogásban is élnek a román lakosokkal.

A városközponton áthaladva, egy kis hídon túl foglal helyet a falu éke: a református templom. Valamikor a XIII-XIV. század körülire teszik megépítésének időszakát, de pontos feljegyzéseket a mai napig nem találtak erről az eseményről, viszont felfedezett titkai egyre többet árulnak el a kalandos éveiről. Falfestményekkel borították falait, de a helyi földesúr áttérését követően az egészet lemeszelték, elrejtve a szentek képmásait.

 

Egészen a XX. század elejéig elfedve is maradtak, amikoris az 1927-es felújítás alkalmával feltártak három apostolfigurát (Péter, Pál és Bertalan), valamint Szent István, Imre herceg és Szent László képét.

 

A további jelentős feltárásra sokáig kellett várni. Majd csak 2003-ban folytatódott a munkálat, előkerült a teljes apostolgaléria, valamint Krisztus ostorozása is, bár az Ő alakja csak részlegesen állta ki az időket. Antiochiai Szent Margit legendájából részletek, Szent Mihály arkangyal alakja, egy meghatározhatatlan női szent és a Királyok imádása darabkái váltak láthatóvá.

 

Tavaly, 2020 decemberében újabb restaurátori munkálat vette kezdetét, fel akarják tárni az összes képet, díszt, valamint rögzíteni is ezeket. Ezzel egyetemben belső ásatások is folynak, a padlózatot felbontották, és előkerült két, jóval kisebb templom alapja. Ezek faragott köveiből találtak a ma álló templomban is, nem hagyták kárba veszni az értékes építőanyagot. A templomkertben talált helyet egy Szent László mellszobor is, amit 2017-ben adtak át a Szent László-évben.

 

A magyarremetei vízimalom működőképes, jelenleg 25-en dolgoznak benne. A régi falapátos keretet mára vasra cserélték, de a falumúzeumban elhelyezett makett történelemhű.

 

Magyarremete határát egy terebélyes, négyszáz éves kocsányos tölgyfa jelzi, mely valaha a Mézged-Remete erdő részét képezte. Egyedüli társa az út túloldalán állt, mígnem a kiszáradás szélére jutva egy vihar kidöntötte.

 

Elhaladva a tölgy mellett, tovább tartva a keleti irányt, a Mézgedi-cseppkőbarlangot találjuk meg, mely a Meziádi-barlang néven jobban ismert. Közel 5 kilométer hosszú, saját patakja kíséri a barlangászok hadát egy szakaszon, valamint régészeti szempontból is igen érdekes: egy mára kihalt barlangi medve fajtának szolgál örök nyugvóhelyül az egyik tárna.

 

Magyarremetétől nem messze van Biharrósa, ahol az utóbbi években egy másik barlang is megnyílt a nagyközönség előtt. Igazán egyedülálló, mivel nem csak a környéken, hanem egész Romániában ez az egyetlen kalcitkristálybarlang, és teljes véletlen folytán bukkantak rá még a kommunista rendszer idején. A két világháború között bauxittermelés folyt, majd 1987-ben robbantásokat végeztek különböző bányajáratokban, s az egyik után beomlott a mennyezet. Ekkor érte sokezer év óta előszőr friss levegő a kristályokat, majd a következő években egyre több barlangrészt fedeztek fel, melyek falait sűrűn borítják a szebbnél szebb képződmények. Leghíresebb ezek között minden bizonnyal a „Szitakötő” (Libelula) becenévre hallgató kristálylepke.

 

Magyarremetén a hagyományőrzés mai napig él. 2000-ben megalakult a Pro Remetea Egyesület, s kezdeményezte a Remeteiek Világtalálkozóját. Ilyenkor az elvándorolt, most már akár Kanadában, akár Németországban vagy Hollandiában élők hazalátogatnak a 2-3 napos hagyományápoló eseményre, ami rendszerint augusztus első szombatjára esik. Mára ez falunapokká nőtte ki magát, a környékbeliek mindig várják a következő magyarremetei rendezvényt, s nem csak kifejezetten a falunapokat. 2016 óta évente megrendezik a Fekete-Körös-Völgyi Magyar Napokat, ami egy vándorrendezvény: az itteni magyar falvak felváltva adnak otthont az eseménynek, mindez az RMDSZ égisze alatt történik. A múltban István napi ünnepséget is tartottak, valamint szüreti bált is. Viszont a húsvéti locsolóbál minden évben hőn várt esemény, mellette pünkösd másodnapján foci- és sportbajnokságot is rendeznek. Kéknefelejcs néven futó néptánccsoport alakult 2000-ben, Magyar Kultúra-díjjal is büszkélkedhetnek. Céljuk a hagyományos magyar néptánc megőrzése, ismertetése a fiatalok körében. Az egész megyéből szoktak néptánccsoportok összegyűlni különböző rendezvényeken. A kultúrotthont nemrég építették újra, így a férőhely megduplázódott. Kaláka szervezésben pedig új református parókia is épül. Télen a helyiek borversenyt tartanak, melynek kikötése, hogy a szőlő csak remetei lehet. Látogatók érkeznek ide ilyenkor egész Bihar megyéből, Magyarországról. A sok évet megélt esemény már a 4. alkalom óta össze van kötve egy disznótoros vacsorával. A díjátadást követően a húsételeket kisüsti, bor mellett felszolgálják, majd hajnalig ünnepelnek.

 

Keresztszüleim sokáig panziót működtettek, valamint ők is hőn támogatják a rendezvényeket. Keresztapukám egyedüli rádióamatőr a faluban.