(Harasztos, 1930. november 29—Kolozsvár, 2022. február 9.)

Összeállítás (Balázs Géza, Málnási Ferenc, Péntek János írásaiból)

Elhunyt Murádin László, a magyar nyelv erdélyi őrzője.

Bencédy József és felesége, Murádin László és Péntek János Korondon kb. 1998-ban (Kép: Balázs Géza)

Balázs Géza emlékezése: Személyesen ismertem, nagy tisztelettel gondoltam rá mindig. Őrzöm néhány üzenetét, kérését, emlékeimben egy telefonbeszélgetést, amelyben másokkal szemben bátorított a nyelvművelő munkára. Csodálkoztam, amikor alig fél éve, amikor egyik utódától róla érdeklődtem, nem tudott róla semmit mondani. Ismeretterjesztő  munkáiról részletesen írtam. Itt olvasható:

https://mnyknt.hu/2020/12/02/eros-fegyverunk-a-nyelvi-harcban/

Rádióműsoromban (Tetten ért szavak, Kossuth rádió) is szívesen idéztem gondolatait:

2015. április 22. Hókuszpókusz és tökkeltütött. Murádin László könyvéről. Komoróczy György írása nyomán, április 28. Régiségi idő, vett taxi, elveszett vonat. Tallózás Murádin László Hókuszpókusz könyvébe, május 4. Illat, szag, bűz. Murádin László könyvéből, május 6. Mi a furcsa az erdélyi magyar fülnek? Murádin László könyvéből, május 13. Telefont ad és telefont kap… Murádin László könyvéből, május 19. A nyelv gondolatokat közvetítő hangszer. Murádin László könyvéből, május 22. Pungába cukrot, buszra abonamentet… Murádin László nyelvművelő könyvéből…

Tallózás az erdélyi sajtóból: Murádin László nyelvész 1930. november 29-én született az aranyosszéki Harasztoson, ahol édesapja tanító volt. Gyulafehérváron a Majláth Gimnáziumba járt, később a kolozsvári Piarista Főgimnáziumba, majd a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban végezte tanulmányait. 1954-ben a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet. Már egyetemi hallgató korában a Magyar Nyelvészeti Tanszék gyakornoka, később ugyanitt tanársegédje. 1958-tól a Román Akadémia kolozsvári Nyelvtudományi és Irodalomtörténeti Intézetének tudományos munkatársa, 1964-től főkutató. Az akadémia nyelvtudományi intézetében 1968 óta a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények (NYIK) szerkesztője.

Nyelvművelő, nyelvi ismereteket terjesztő írásai Erdély-szerte szinte valamennyi lapban megjelentek. Kutatási területe a magyar nyelvjárástan, a romániai magyar nyelvjárások nyelvföldrajzi vonatkozásai. Részt vett a keleti székely, moldvai csángó és az aranyosszéki tájnyelvi atlaszok adatgyűjtő munkájában.

Fő műve a tizenegy kötetes Romániai magyar nyelvjárások atlasza. Életműve példátlanul gazdag, a Magyar Nyelvtudományi Társaság Csűry Bálint-emlékéremmel tüntette ki Erdély nyelvművelőjét.

Péntek János írja róla: „Murádin László élete és szakmai pályája talán leginkább abban kivételes, hogy a 20. század történelmi terelőfalai és akadályai ellenére szívósan haladt és megmaradt, megmaradhatott a maga által választott úton. Az pedig a sors és a történelem elégtétele, hogy a nagy munkái úgy valósultak meg az elmúlt negyedszázadban, ahogy korábban elképzelni sem lehetett volna, ahogy maga sem álmodta, kisebb írásainak java része pedig szintén gyűjteményes kötetekbe kerülhetett. Úgy érhette meg a betakarítást, hogy közben folyamatosan dolgozik, velünk lehet, gyarapíthatja munkája eredményeit.”

Murádin László Kosztolányi költői szavaival jellemezte saját tevékenységét: „Bár a nyelvi vétségeket időnként magam is szóvá teszem, de vallom, hogy nem ez a súlypontja a nyelvápolásnak, a helyes nyelvhasználatra buzdító munkának. Felfogásom egyszerű: szeretem anyanyelvemet, ezt a minden előttem élt magyarnak drága örökségét, ezt a minden utánam jövő magyarra átszármaztatandó csodálatos nyelvet. Kötelességemnek érzem szerkezetének megismertetését, a nyelvi műveltség emelését”.

Málnási Ferenc: „Erdély Lőrinczéje” –  emlékére

A címbe emelt jelzős szerkezettel Péntek János professzor úr a 85 éves, majd a 90 éves Murádin Lászlót köszöntötte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság ünnepi ülésén. Most Murádin tanár úr, a magyar nyelv erdélyi őrzője, egyik nyelvművelő írását idézzük: „Az ember a fájdalom, az érzelmi megrázkódtatás hatására panaszos hangot adva könnyezik: sír, sír-rí, zokog, szóláshasonlattal: sír, (hull a könnye), mint a záporeső”. Ez az írás egy, a több mint 2500 körüli cikkeinek, amelyekben magyar, erdélyi nyelvközösségünk életét, a meghatározó történelmi eseményeket, a nyelvpolitika és a nyelvállapot változásainak összefüggéseire figyelve egész életén keresztül kalauzolt bennünket,  betekintést nyújtott megtartó erőnk, édes anyanyelvünk csodálatos világába, egy-egy szó, kifejezés, szólás, közmondás jelentésének, eredetének magyarázatával.  A magyar nyelvművelés keretében, a nyelvi műveltséget terjesztette, történelmi, művelődéstörténeti, irodalmi ismereteinket gyarapította,  a nyelv rejtelmeit tárta olvasói elé,  bátorította nyelvhasználatunkat. Murádin László volt az utolsó klasszikus nyelvművelő, akinek a humort sem nélkülöző írásait a széles olvasóközönség is kedvelte, s amelyekből több kötetet is összeállított: A szavak titka, 1977, Szavak színeváltozása 1983, Babér és borostyán. Válogatott nyelvművelő írások 2012, Hókuszpókusz, Nyelvművelő írások 2014.

Murádin László az erdélyi nyelvi tájak terepmunkása is volt. Kitartó munkájának köszönhető, hogy 136 településen szinte egymaga jegyezte le a kérdőív mintegy 3400 kérdését – mely a magyar nyelvföldrajzi kutatásokban méreteiben legnagyobb és minőségében leghitelesebb adatgyűjtése volt. Az eredmény: A romániai magyar nyelvjárások atlasza (RMNYA) egyedülálló teljesítmény. Sok éven át szerkesztője, majd főszerkesztője volt a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények című folyóiratnak, a Román Akadémia „Sextil Puşcariu” Nyelvészeti és Irodalomtörténeti Intézetének munkatársaként. Tudományos tevékenységét több díjjal is elismerték: Csűry Bálint-emlékérem 1974, B.P. Haşdeu-díj 1996, Nyelvőrzés Díja 2000, Lőrincze-díj 2002, a  Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje 2011, a  Tudomány  Erdélyi Mestere 2015.

Horváth Imre: Előtte ballagok…  című verse jut eszembe: „Fáradni  / láthatott / egy egész / félszázad. / Behordom / immáron / a rétről / szénámat, / Nyomomban / az este / de árnya / nem ér el, – /  előtte ballagok / megrakott / szekérrel.”

Drága Tanár Úr, köszönjük, hogy édes anyanyelvünk illatos, nyelvi szénáját betakarította, köszönjük, hogy diákjai, kollégái, barátai Erdély-szerte vallják, amit örökségül ránk hagyott: „szeretem anyanyelvemet, ezt a minden előttem élt magyarnak drága örökségét, ezt a minden utánam jövő magyarra átszármaztatandó csodálatos nyelvet.”