Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

„Elvesztünk, de csak magunknak köszönhetjük…” — Részlet Balázs Géza Nyelvi barangolások című könyvéből

2017.11.05. vasárnap, 12:40

920 megtekintés

BALÁZS GÉZA (LOZSÁD, CSERNAKERESZTÚR)

 

Egyetemistákkal Dél-Erdélybe mentünk nyelvjárásgyűjtő útra: a Déva melletti Csernakeresztúrra, majd Lozsádra és Rákosdra. Dél-erdélyi nyelvjárásgyűjtő utunk legfőbb tapasztalata: bárkivel is beszéltünk, a fő téma a fogyás, a pusztulás volt. A Déva és Vajdahunyad környéki magyarság szórvány, az egykori Bukovinából telepítették át őket ide az 1910-es években.

alt
Nyelvjárásgyűjtő egyetemisták Lozsádon (2014) (Kép: A szerző)


A 87 éves lozsádi Mariska néni a „túrókészítés” metaforájába foglalja a kérdést:  „A magyar fiúk román lányokat hoznak, mert a magyar lányok nem tudnak túrót csinálni, meg nem is nagyon van lány”. A mi nyelvjárásgyűjtő lányainkat sokszor dicséri: „Milyen szép leányok”. Irigyel bennünket, hogy vannak lányaink. De amikor azt hallja, hogy a magyarországi családokban is kevés a gyerek, elkomorul. Csernakeresztúron ezt jegyzem föl: „Ez az utca román szót nem hallott 100 évig, ötven év múlva nem lesz itt 100 magyar”. Térjünk vissza Lozsádra: „Elvesztünk, de csak magunknak köszönhetjük. Senki se tiltja, mégis szégyellnek magyarul beszélni”.

A hazautazás napján, nagypénteken reggel nyolc órakor egy fiatalember áll a szemerkélő esőben egy jámbor báránnyal a csernakeresztúri utcán. Furcsa látvány volt a fiú mellett a szabadon sétáló kezes bárány. Az utca másik oldalán a nyelvjárásgyűjtők pakoltak be autóbuszukba. Hetvenen voltak, főleg lányok. Az elmúlt napokat itt töltötték, nyelvjárást gyűjtöttek. Családoknál laktak, sokat beszélgettek, esténként a falusi fiatalokkal találkoztak. A helyi szórványmagyarság fájdalma a fogyás. Az apák-anyák legnagyobb bánata, ha a gyermekeik későn vagy egyáltalán nem házasodnak, vagy hogy külföldre mennek és talán sohasem jönnek vissza. Nagypénteken reggel egy magyar fiú állt egy szelíd báránnyal a csernakeresztúri utcán, jött elbúcsúzni a magyar lányoktól, közülük is leginkább egytől, és szomorúan nézett a buszra. Megkérdeztem a fiútól, hogy nem fogja-e sajnálni ezt a kezes bárányt, amikor majd meg kell ölni. A fiatalember határozottan jelentette ki: Ezt, soha! A mellette állók nevettek, de én tudtam, hogy ez a bárány sokáig élni fog. 

1 hozzászólás

  1. Málnási Ferenc

    Szívesen látjuk ezeket a fiatalokat bármikor, hiszen a nyelvjárási gyűjtést meg lehet és meg kell ismételni, ellenőrizni a gyűjtött adatokat! S újra találkozni az itt élő emberekkel, magyarokkal és románokkal.

    Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu