Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

Emlékek apámról. Lőrincze Péter emlékezik édesapjára

2015.03.25. szerda, 22:00

2 820 megtekintés
BALÁZS GÉZA, BUDAPEST

Lőrincze Lajos születésének centenáriumán fiával, Lőrincze Péterrel beszélgettem, aki fáradhatatlanul ápolja édesapja emlékét.

 
alt


BG: – Milyen emléket idéz fel leggyorsabban édesapjáról?

LP: – Gyermekként játszom édesapám dolgozószobájában, a kézikönyvekkel teli forgatható könyvespolc, a „bányalift” körül. Természetesen az egyes könyvek jellemzőit is megjegyeztem, így tízéves koromban már tudtam, hogy a Czuczor–Fogarasi hatkötetes vagy hogy a félbemaradt Gombocz–Melich nyelvtörténeti szótár a „geburnus”-nál végződik.Azt persze nem tudtam, mi is az a „geburnus”.

BG: – Fel sem vetődött, hogy Ön is nyelvész lesz?

LP: – Soha. Környezetünk tele volt példákkal, hogy milyen gondokhoz, netán  emberi tragédiákhoz vezet, ha a gyermek szülője foglalkozását kívánja folytatni. Ha sikertelen, akkor mindenki a felmenőhöz hasonlítja, ha pedig sikeres,akkor nem tudja magáról lemosni, hogy előmenetelét a szülői összeköttetéseknek, protekciónak köszönheti. Én egyébként egészen az egyetem végéig legújabb kori történelemmel, ezen belül is az első világháborút követő békeszerződések kisebbségvédelmi rendelkezéseivel akartam foglalkozni. Aztán egy véletlen folytán nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó közgazdász lettem.

BG: – Másképp kérdezem: életpálya választására volt-e hatása édesapjának?

LP: – Természetesen. Abban, hogy foglalkoztatott a kisebbségek- és természetesen elsősorban a magyar kisebbség- helyzete az első világháborút követően, komoly szerepet játszott, hogy családunk mindennapjai az „ötágú síp” jegyében teltek. Természetes volt, hogy évente többször Kolozsvárra utazom apám barátaihoz, nyelvészkollégák családjához, a nappaliban gyakran felbukkanak a nyugati magyar irodalom jeles képviselői, a magyar nyelv elkötelezett barátai, a kiváló kertépítő Torontóból vagy az egyetemi barát baptista prédikátor-jólmenő nőgyógyász, Haraszti Sándor Atlanta mellől. Ugyancsak apámnak köszönhető, hogy a hatvanas évektől a vajdasági politikai és irodalmi lapokból tájékozódhattam a világról. Bár a Magyar Szónak is megvoltak a „tabui” – nem lehetett például írni a második világháború végén lezajlott magyarellenes intézkedésekről, az újságból – ismerjük el – sokkal árnyaltabb kép jött át a világról, mint a hazai orgánumokból. Az Új Symposionnak köszönhetem például Gion Nándor több évtizedig tartó barátságát. Kezdő középiskolás lehettem, amikor – a Nagyvilág című havi folyóiratnak köszönhetően – felfedeztem magamnak az amerikai írókat, Tennessee Williams-t, Saroyant. Apám érdeklődéssel figyelte a folyamatot, majd figyelmeztett. Persze, jó olvasni amerikai írókat, de talán több figyelmet kellene szentelni a körülöttünk lévő nemzetek kultúráinak – mondta. Útmutatása alapján kezdtem el foglalkozni Közép-Európa történelmével, irodalmával. Ennek aztán közgazdászként is gyakran hasznát vettem. Egy bankárnál volt tárgyalásom Bukarestben, irodája falán a régi százlejesnek az ábrázolása volt. Én azonnal szóltam, hogy ismerem az „eredetit”, Grigorescu híres festményét. Máskor a Román Nemzeti Bank alelnöke fogadott, akit történetesen Bogzának hívtak. Azonnal közvetlenné vált a légkör, amikor megkérdeztem, nem rokona-e a híres publicista Bogzának? Hát még amikor felidéztem,h ogy ismerem Bogzának Sadoveanu temetéséről szóló tudósítását… Ugyancsak apám intett, hogy mindig tiszteletben kell tartanunk szomszédaink érzékenységét. Nem csak arról van szó,hogy megismerkedéskor nem kezdünk el azonnal olyan témáról beszélni, amiről tudjuk, hogy a két ország tudományos körei, netán politikusai nem ítélnek meg azonosan. Ide tartozik az is, hogy vigyázunk szavak kiejtésére, Brancusit például nem „olaszosítjuk”, hanem tudjuk, hogy ő „Brinkus”.

BG: – A nyelvérzékét édesapjától örökölte?

LP: – Azt hiszem nem. A családban a nyelvzseni édesanyám volt, róla is szeretnék megemlékezni. Vehovszky-Emerich Erzsébet Mályusz Elemér kedvenc tanítványa volt. Mint középkori történésznek természetesen ismernie kellett a korabeli latint, az oklevélnémetet. A második világháború alatt könyvből megtanult oroszul, amikor a szovjet csapatok elérték Pápát – akkor édesapámmal az ottani református kollégiumban tanított -, jelentkezett tolmácsolni. Később lefordította Grekov Az orosz parasztság története a legkorábbi időktől a XVII. századig című műve első kötetét magyarra. Gondoljunk bele a feladat bonyolultságába! Több évszázad időbeli távolság, a magyartól eltérő kultúra, ismeretlen szókincs. Hány szótár, értelmező kiadvány kellett egy szó megfejtéséhez? Anyám szorgalmazta kiskorunktól kezdve, hogy húgommal nyelvet tanuljunk. Kezdtük a franciával, majd jött a német. Így Kolozsváron az egyetem szász diákjaival már németül tudtam beszélgetni.

BG: – Hogyan foglalná össze a centenárium alkalmával „apai örökségét”?

LP: – Az alkalomhoz illő pátosszal azt mondanám, hogy apám példája tanított meg „nemzetben gondolkodni”. Életutam több pontján is kaptam tőle gyakorlati segítséget. A közgazdasági egyetem elvégzését követően 1973–74-ben a New York-i Fordham egyetemen vettem részt közgazdász továbbképzésen, ennek kezdeményezője a már említett egyetemi barát, atlantai orvos Haraszti Sándor volt. Kis túlzással ma is abból élek, amit akkor és ott megtanultam. Vagy komoly hasznát veszem ma is annak, hogy beszélek oroszul. Ezt a tudást is jórészt azalatt a hat hét alatt tökéletesítettem, amit apám kapcsolatai révén egy Ungvár melletti egyetemi táborban tölthettem. De azt is tőle tanultam, hogy ha valaki valamilyen szempontból negatív véleménnyel volt rólam, akkor nem azzal kell törődni, hogyan lehet a véleményt vitatni, hanem arra kell törekedni, hogy az illető a véleményét tetteim alapján rólam megváltoztassa.

 


 
Névjegy: Lőrincze Péter (1948) a Kodály Zoltán Zenei Általános Iskola és a Móricz Zsigmond Gimnázium zenei tagozata elvégzését követően közgazdászként minisztériumokban dolgozott, majd 1981-tól lett a Magyar Kereskedelmi-később Gazdasági Kamara főtitkára. Három év római kiküldetés után a Deloitte & Touche egyik budapesti, majd regionális vezetője. Az elmúlt 10 évben a TriGránit-csoport alelnökeként, a VOSZ ügyvezető elnöke főtanácsadójaként dolgozott, és van egy családi tanácsadó cége is. 2008–2009-ben a Reformszövetség koordinátora. Legfontosabb társadalmi megbízatása: a párizsi székhelyű, az OECD-hez kapcsolódó Business and Industry Advisory Committee alelnöke. Feleségével 26 éve vannak együtt, fia informatikai vállalkozó.



 

A szerkesztő megjegyzése: Az írás „A „bányalift” körül…” címmel megjelenik az Édes Anyanyelvünk 2015/2. (áprilisi) számában is. Lőrincze Péter ott lesz 2015. április 16-án 14.00 órakor a pápai református kollégiumban, ahol ünnepélyesen megnyitják a 48. magyar nyelv hetét (amelyet édesapja indított el 1967-ben). Valamint előadást tart édesapjáról 2015. június 20-án Sátoraljaújhely-Széphalomban az MNYKNT Lőrincze Lajos emlékezete című esszékonferenciáján.

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu