Gortvay Erzsébet kárpátaljai irodalomtörténész, egyetemi tanár idén lenne 80 éves. Két éve távozott az élők sorából. Hosszú, töretlen ívű pályafutása során értékes és sokrétű életművet hozott létre.
Ez az életpálya nehéz történelmi és társadalmi viszonyok között bontakozott ki a hányatott sorsú Kárpátalján. Gortvay Erzsébet 1935-ben született Homokon. Felmenői irodalomszerető, művelt iparosok voltak. Egyik írásában tőle szokatlan személyességgel, meghatódva emlékszik vissza, micsoda örömöt és megtiszteltetést jelentett számára, hogy egyetemre járhatott. Orosztanári diplomáját kézhez kapva helyi újságoknál helyezkedett el fordítóként és szerkesztőként. Ám mindig is a tanári pálya iránt érzett elhívatást. Nem kellett sokáig várnia a lehetőségre, hiszen már 1963-ban a katedrára állhatott, amikor az Ungvári Állami (ma Nemzeti) Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének tanára lett. Itt védte meg kandidátusi disszertációját 1973-ban, s nyugdíjazásáig több száz magyar szakos diáknak oktatta az irodalom történetét. Hallgatói szerették színes előadásmódját, nagyra értékelték tudását. Óráira rendkívüli alapossággal készült, minden új információt, szóba jöhető vonatkozást figyelembe vett, mert azt vallotta, hogy az irodalom története nem csupán kiváló művek gyűjteménye, hanem nagyobb és összetettebb narratívák része, melyekhez a társadalomrajz, a történeti háttér, sőt az írói attitűd is szervesen hozzátartozik. Tanítványait egyenrangú szellemi partnernek tekintette. Diákközpontú pedagógiai gyakorlata ritkaságnak számított a tekintélyelvűségen alapuló oktatási rendszerben.
Nem túlzás azt állítani, hogy rajongott a magyar irodalomért, azon belül szívügye volt a kárpátaljai magyar literatúra. Gyakorta hangoztatta, hogy ennek a nehéz sorsú peremvidéknek is vannak említésre méltó irodalmi hagyományai, melyeket érdemes megismerni és számba venni. Sokat tett érte, hogy a vidékünkhöz köthető irodalomtörténeti jelentőségű eseményekre, adatokra fény derüljön. A kortárs kárpátaljai magyar irodalmat pedig lehetőségeihez mérten támogatta, bátorította a pályakezdő tehetségeket, pártolta az irodalmat népszerűsítő kezdeményezéseket.
A nyugdíjas évek nem tartogattak pihenést számára, újabb feladatok vártak rá. A 2000-es évek elején felkérték, legyen a Kijevi Szlavisztikai Egyetem kárpátaljai fiókintézetének tanszékvezető tanára. Közéleti tevékenysége is felélénkült ebben az időben, 1993-tól tagja s egy ideig társelnöke volt a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének. Számos középiskolai tankönyvet írt, irodalmi antológiákat szerkesztett. Jó tollú publicista volt, esszéiből, jegyzeteiből és cikkeiből nyújtanak válogatást az Ezer évig nem volt itt semmi? és az Emlékezni szükséges című kötetek. Gyűjtötte a kárpátaljai magyar népmeséket, ezek nagy része hazai és anyaországi antológiákban jelent meg.
Tanári hivatása, irodalommal kapcsolatos elfoglaltságai kitöltötték az életét. Utolsó éveiben elsődlegesen fontosnak érezte nemzeti kultúránk minél szélesebb körű megismertetését. Különböző fórumokon, konferenciákon, ünnepi rendezvényeken, a Drávai Gizella Művelődési Kör összejövetelein adódott alkalom, hogy ismeretterjesztő előadásai eljussanak a helyi magyar közösséghez. Hangja azonban messzebbre, a határokon túlra is elhallatszott, miként azt díjai és elismerései bizonyítják.
Életerejét, szellemi frissességét mindvégig megőrizte. Számos terve, ötlete várt még megvalósításra, egyebek mellett fontolgatta egy kárpátaljai Petőfi-emléktúra megszervezését. Antológiát szerkesztett közéleti tárgyú cikkekből, az anyag nyomdakész állapotban kiadásra vár. Kéziratos hagyatékának feldolgozása még nem kezdődött el. Ezeknek a feladatoknak az elvégzése immár a Gortvay Erzsébet emlékének tisztelettel adózó tanítványok penzuma.
Névjegy: A szerző, Hidi Tünde (Kisdobrony, 1982), tanulmányok: Ungvári Nemzeti Egyetem, magyar szakos tanár (2004), Debreceni Egyetem PhD-képzés, Kijevi Szlavisztikai Egyetem kárpátaljai fiókintézete (2007—2013).
0 hozzászólás