MOLNÁR PÁL (PRÉSHÁZ.EU PORTÁL)

 

Ködöböcz Gábor köszöntése

 

Hatvanéves születésnapján köszöntötte a magyar irodalmi élet Ködöböcz Gábor irodalomtörténészt, az Eszterházy Károly Egyetem docensét. Neki tett föl kérdéseket a Présház.

– Tanár úr, Szépen magyarul, szépen emberül – írta Ön egyik esszékötetének címeként. Ez az igény miért hangsúlyos ma, amikor három évtizeddel a rendszerváltozás után még mindig a retró jelenti a kulturális élet jellegzetes színét, és Kölcsey. Kazinczy, Széchenyi hazájában celebek lepik el – mint legyek a húst – a nyilvánosságot?

 

– Minthogy magyar ajkú teremtménye vagyok a Fennvalónak, egyetlen esélyem, hogy magyarul legyek ember és emberül legyek magyar. S mindeközben ne csak magyarul, hanem magyarán is szóljak. A földrajzilag, élettérként adatott haza – „nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország” – mellett legalább olyan hangsúllyal esik latba a nyelvhaza – „anyanyelvből születtem én/ emberré az emel”- Kosztolányinál, Adynál, Márainál, Kányádinál megfogalmazódó szakrális élménye. Magam is vallom, hogy a magyarság legnagyobb alkotása a nyelve. Egyetemi hallgatóim körében is gyakran fölteszem a kérdést: vajon tudjuk-e azt, hogy milyen hatalmas kincs birtokában vagyunk azáltal, hogy magyar ajkú emberek vagyunk? S hogy Kányádival szólva „egyetlen batyunk botunk fegyverünk az anyanyelv”.

 

– Megtartó párbeszéd címmel is kiadott esszékötetet. Miért és hogyan lehet megtartó erő a magyar szépirodalom – a középkori és a kortárs egyaránt – ma a Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig elterülő térségben?

 

– „Aki megért/ s megértet/ egy népet/ megéltet” – szól Kányádi Sándor Játszva magyarul című versének tűpontos hitvallása. A nem ritkán elfogult tudatlanságra épülő irodalmi kánonban és sajnálatosan szűkkeblű, mindent kidekázó irodalmi közéletben hatalmas áldás az efféle széles ölelésű, felelős írástudó. Kapaszkodót és vigaszt adó költői jelenléte nélkül sokkal szegényebb és színtelenebb lenne az életünk.

 

Nietzschével szólva „ki se bírnánk a betekintést a valóság tébolyába művészetünk nélkül”. Azaz: esztétikai jelenségként csak – csak elviselhetők számunkra a lét rettenetei, puszta trivialitásukban viszont aligha. A Fától fáig és a Fekete-piros fentebb már segítségül hívott költőjét idézve: „építsd föl minden éjszaka/ építsd föl újra s újra/ amit lerombol benned a/ nappalok háborúja”. Talán a Felemás őszi ének első strófája is jól példázza, hogy a költészet a mentális, lelki egészségünket védi, miközben a létet teljesebbé, a világot otthonosabbá, élhetőbbé és emberibbé teszi. A vers ugyan sohasem praktikus céllal születik, de mégis a létben való eligazodást, a szabadabb lélegzetvételt, a félelem nélküli életet segíti elő. Azzal is, hogy az adottságok és kötöttségek hatalmán túlmutatva a lehetőségek, a bennünk rejlő értékek, a lehetséges világok felé jelzi az utat. A költészet az ön- és létmegértéshez vihet közelebb azáltal, hogy látni, érezni, gondolkodni, egyszóval élni segít. Élni segít azzal is, ha a feszültségek, fájdalmak és rettenetek kibeszélésével, a lelki – szellemi járatok tisztításával a derűt, a harmóniát és a lelki békét munkálja bennünk. Végül is a költő lélekdonor, a költészet pedig lélekkikötő.

 

– A Tokaji Írótábor testületének tagjaként hogyan látja: ez az írói fórum miért lehet harsány politikaformáló korunkban is, miként ez négy évtizede jellemző volt?

 

– Azt ugyan nem tudom, hogy a magyar irodalom legnagyobb seregszemléjeként számon tartott Tokaji Írótábor napjainkban mennyire tekinthető „harsány politikaformáló” fórumnak, abban viszont bizonyos vagyok, hogy nemzeti-közösségi horizontban szemlélődő szellemi műhelyként, illetve az összmagyarság gondjaiban osztozó érzékeny szeizmográfként a mindenkori hatalom számára is megkerülhetetlen és mérvadó. Heroikus és megsüvegelendő teljesítménynek tartom, hogy az 1972 óta létező Tokaji Írótábor – a bízvást mostohának mondható körülmények dacára – független és szabad tudott maradni. Legfőbb erényét: a valóságérzékét és tisztánlátását ugyanis csak a függetlenség és a szabadság révén őrizhette meg.

 

A soron következő 47. tanácskozás küszöbén nem lehet eléggé hangsúlyozni azt az emberfeletti erőfeszítést, melyet a több mint negyven éven át afféle univerzális titkárként működő Sáray László végzett. Bizton állítható, hogy az ő integratív és kvalitásos személyisége nélkül nem jutottunk volna idáig. Csak a legnagyobb elismerés hangján beszélhetünk arról a hallatlanul komplex, önzetlen szolgálatról, mellyel a Tokaji Írótábor autonómiáját és működését évtizedeken át biztosítani tudta.

 

A Tokaji Írótábor mindig eseményszámba menő, rendre nagy érdeklődés és komoly sajtóvisszhang mellett zajló tanácskozásai – az értékközpontú nemzettudat és a nemzet-központú értéktudat jegyében – erőt és bátorítást adhatnak mindazok számára, akik egy magasabb erkölcsi-szellemi minőséget képviselő országot szeretnének látni ebben a hazában.

 

– Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Önök Egerben, ahol Balassi mintegy négy évig egriek, vitézek lovaskapitányaként szolgált, hogyan fedeztetik föl a tizenévesekkel a XVI. századi európai költőóriást?

 

– „Emberségről példát, vitézségről formát” – üzeni Balassi a strázsán őrködő és tettre kész mai végváriaknak. Elhívott és elhivatott tanáremberként az a dolgunk, hogy éhet támasszunk és szomjat fakasszunk a szépre, jóra és igazra. Minden lehetséges eszközzel, leginkább persze személyes példamutatással a munka szeretetére, az erőfeszítés vállalására, az értéktudatos cselekvésre és a kisebb – nagyobb közösségért hozott értelmes áldozat fontosságára nevelni a ránk bízott diákokat. Elhitetvén azt, hogy amit érdemes csinálni, azt érdemes jól csinálni.

 

A 16. századi költőóriás testamentuma legfőképpen talán azzal a tanulsággal szolgál, hogy a létezési nívót mindenekelőtt az emberi minőség határozza meg. A nagy költő emléke előtt bravúros portréverssel (Balassi Bálint lázbeszéde) tisztelgő Nagy Lászlót idézve.„Pokolé a tábor, hol vitéznél több a ringyó”. Megszívlelendő tanulság ez a mai tizen- és huszonéveseknek is, hiszen a vers Balassi szellemében azt is üzeni, hogy nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok leküzdésében.

 

Az írást a szerző engedélyével vettük át a preshaz.eu portálról. A szerk.