Legutóbbi hozzászólások

  1. Kedves Géza! Végtelenül hálás vagyok Neked ezért a tartalmas, érzelmekben és gondolatokban gazdag ünnepi köszöntődért. Örvendező lélekkel olvasom újra és…

  2. Érdekes hogy Pocsajt nem emlitik sehol . Pedig Pocsaj igen csak jelentős telepűlése az érmelléknek. Régen négy vár is volt…

  3. Lehet-e többet tudni erről a határkőről? Vajon minek a határát jelölte? Azért kérdezem, mert láttam a bejegyzésben, hogy Botlik József…

  4. Kedves Krisztina, véletlenül jutottam hozzá írásodhoz, amely minden átgondolt szavával, mondatával, mondani akaratával egyetértek. Leírhatnám mindezt, Bélával kapcsolatban, de minek…

„Fiatalok, még itt van Gál Sándor!”– figyelmeztet a monográfia írója: Márkus Béla

2017.12.28. csütörtök, 20:38

528 megtekintés

CSERVENKA JUDIT (FELVIDÉK)

Hatalmas életmű alkotóját köszöntötték Gál Sándor személyében 80. születésnapja alkalmából szülőhelyén Búcson, lakhelyén, Buzitán és másutt tisztelő közösségek, barátok, több évtizedes pálya- és harcostársak. Az utóbbiak közé tartozik Márkus Béla Széchenyi-díjas irodalomtörténész, aki egy maradandó – és nemcsak az ünnepeltnek szóló – ajándékot tett le a jelképes születésnapi asztalra.

De ajándék a Gál Sándort tisztelő, ismerő olvasóknak is, és talán figyelmeztetés a fiatalabb nemzedékek íróinak, lapszerkesztőinek, előadóművészeinek, hogy él egy író, költő a Felvidéken, akinek érvényes és értékes mondanivalója van nemzetről, emberiségről, megmaradásról. Márkus Bélát, a Debrecenben élő egyetemi tanárt először Gál Sándorral való barátságának történetéről kérdeztük.

alt

Több évtizedes története van. Akkor kezdődött, amikor az Alföldhöz kerültem olvasószerkesztőnek, és elhatároztuk, hogy a határon túli kisebbségi, nemzetiségi irodalmakból tematikus számokat szerkesztünk. Az első éppen a csehszlovákiai magyar irodalom száma volt, amelynek a szerkesztésében Gál Sándor vett részt és Görömbei András. Innen datálódik, tehát a 70-es évek közepétől a kapcsolatunk, amely később valóban barátsággá alakult át.

Közös munkájuk egy területének tanúja is lehettem éveken át, ez a Lőrincze Lajos által alapított Anyanyelvi Konferencia, amelynek vezető testületeiben mindketten benne voltak, Gál Sándornak ez nem lehetett könnyű, hiszen akkor még az Anyanyelvi Konferencia főként csak a nyugati diaszpórával foglalkozhatott, mert a pártállami politika igencsak behatárolta a kapcsolattartást a határon túli magyarsággal.

De mennyire! Valóban már akkor kezdődött ez a tevékenység, de igazán akkor lett eredményes, amikor Gál Sándor alelnökként azt a koncepciót fogadtatta el a konferenciával – ez már a rendszerváltás, rendszerváltozás idejére esik –, hogy elsősorban a határon túli magyarságnak az önismeretét, történelmi önképét kell javítani, gazdagítani, megtartani. Ennek jegyében tartottunk aztán Marosvásárhelyen emlékezetes konferenciát, később Rév-Komáromban is. Az eredményes munkában nagy szerepe volt annak, hogy Gál Sándor nemcsak az Anyanyelvi Konferenciának volt az elnöke, hanem hosszú éveken, évtizedeken át a Csemadoknak is központi vezetőségi tagja volt, a kassai járási szervezetnek pedig elnöke is. Ilyen formában a kisebbségi kultúra ápolása, fennmaradásának segítése hozzátartozott mindkét szervezet feladataihoz.

Most, hogy kötete megírása során áttekintette Gál Sándor életművét, hogyan látja: ma is a kisebbségi magyarság megmaradása áll az utóbbi évek írói munkásságának középpontjában, vagy korosodván az általánosabb kérdésekre, az emberi sors mibenlétére tevődik át a hangsúly?

A könyv monográfia Gál Sándorról, ahogyan korábban Dobos Lászlóról vagy Duba Gyuláról írtam, tehát egy életpálya összegzése. Kérdésére válaszolva: azt hiszem, hogy a rendszerváltás után módosult, és nem jó irányban mind az irodalom szerepének, mind Gál Sándor munkásságának a megítélése. A rendszerváltozás körüli időkben Grendel Lajos vetette papírra több ízben, hogy az irodalomnak az a szerepe, amely a szocializmus évtizedeiben fontos volt: a kisebbségi öntudat, önismeret megtartásának szerepe, az most már megszűnik. És ezt a nézetet sokan képviselték és képviselik most is, hogy a közösségi szemlélet nem lehet egy írónál meghatározó. Ilyen formán Gál Sándornak azok a munkái: versei, novellái, publicisztikái, amelyek elsősorban a kisebbségi sorssal voltak kapcsolatosak, azok háttérbe szorultak, de sajnos mondhatnám azt is: kiszorultak a kánonból. Műveinek egy része az utóbbi időben filozofikus lett, gondolok például a Szél , vagy az A most  című verskompozícióira, amelyek a nemzetiségi, történelmi szemlélettel szemben gondolatiságukkal, filozofikusságukkal tűnnek ki, vagyis nem csupán a kisebbség sorsa aggasztó, hanem az emberiségé is. Több helyen idézi különböző szerzőkre hivatkozva, hogy világunk, az emberi világ a vége felé halad, és az efölötti aggodalom az, ami a publicisztikáinak és költészetének is egy részét áthatja, megtölti. Megmaradt a nemzeti, történelmi tematika is, de a nemzet sorsán átívelő, vagy afölött megjelenő emberiség-látomás, az egyetemes problémákkal való foglalkozás az, ami műveinek egy részét meghatározza.

alt
Gál Sándor köszöntése Buzitán (Fotó: Nagy Emese/Felvidék.ma)

Illyés Gyula már annak idején megérezte az irodalom szerepében bekövetkező változást, valahogy úgy fogalmazta meg – bocsánat a pontatlan idézetért – hogy ’nálunk, korábban, kis túlzással élve, még a vízügyi hatóság szerepét is a költők töltötték be.’ Napjainkra ez a szerep megszűnt.

De ki vette át ezt a szerepet? Mennyire értékelődött le ezáltal az irodalom, és van-e más olyan fórum, ahová a nemzeti önismeret, önazonosság dolgában fellebbezni lehet? Én a költőnek, az írónak ezt a szerepét  nem éreztem soha és valószínűleg nem is fogom koloncnak érezni, amely csak úgy odatapad az irodalomhoz, hanem ugyanolyan szerves része a gondolkodásunknak, ha a nemzet jövőjét firtatjuk, mintha az emberiség sorsán, jövőjén töprengünk. Én e kettő között nem érzek ellentmondást, viszont határozottan érzékelem azt a dogmát, amely a közösségről, a nemzetről való gondolkodást az irodalom esetében elveti, mondván, hogy az a politikának a dolga. Hát látjuk, hova jutottunk e tekintetben – nem az irodalmat, hanem a politikát tekintve, a rendszerváltozás óta a határainkon túli magyar irodalmak esetében is.

Feltételezem, hogy azért Ön is, Gál Sándor is, és a hasonlóképpen gondolkodó írók kapnak a közönségtől visszajelzéseket, mintegy megerősítést álláspontjuk helyességéről, hogy igenis szükség van az irodalom közösségi szerepére.

Az a szomorú helyzet Gál Sándor művei fogadtatását illetően, hogy az elmúlt negyedszázadban alig írtak a könyveiről, köteteiről, ami – ha nem lenne nagyon erős a kifejezés, azt mondanám – gyalázat, hogy ennyire visszhangtalanok azok a művei is, amelyek esztétikai és poétikai értelemben értéket, nem beszélve a morális szempontról, képviselnek. Tehát nagyon csekély a visszhang. Jellemzőnek vélem, néztem a világhálón, hogy most a 80. születésnapja alkalmából akár a magyarországi, akár a szlovákiai irodalmi folyóiratok, fórumok hogyan foglalkoztak vele, miként emlékeztek meg erről az évfordulóról? Mondhatom: egyszerűen sehogy! És ez önmagában olyan fajta elfogultság, rosszindulatnak nem mondanám, hanem közömbösségnek, amelyet neki mint szerzőnek nyilván nehéz elviselnie. Juhász Gyula annak idején utolsó verseskötetének azt a címet adta: Fiatalok, még itt vagyok. Ezt Gál Sándor is mondhatná. A fiatalok – beleértve az 50 körülieket is, nem akarják észrevenni, hogy még itt van, alkot, ír, és értékes könyvekkel lepné meg őket, hogyha ők hajlandók lennének olvasni, kézbe venni és netán írni a műveiről.

Sajnos ez nem Gál Sándor személyének szól, hanem egy általános közömbösséget is tapasztalunk, meg azt a szomorú tényt, hogy ha az író mögött nincs egy impresszárió, aki intézi, hogy hatalmas médiafelületen szóljanak róla, akkor egyszerűen elfelejtik.

Akkor viszont fel kell tennünk azt a kérdést, hogy miért jobb az irodalmi közállapotoknak ez a helyzete, mint amilyen 25-30 éve volt, és mi indokolja ezt a közönyt, közömbösséget, nemtörődömséget?

Az írás eredeti lelőhelye: felvidek.ma

Az írást a szerző engedélyével vettük át. 


0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu