Minden kornak megvan a maga sajátos világa – s ennek a sajátos világnak a sajátos nyelvezete. Mennél erősebb elkülönítő jegyeket mutat a társadalom, melyek azt környezetétől – az előbbeniektől, s a következőktől megkülönböztetik, természetesen annál erősebb a nyelvi különállás is. Igen jó példa erre, a nagy francia forradalom, a maga alkotta nyelvezetével, amiből egyes elemek ma is élnek, mások feledésbe mentek.

Ehhez hasonlóan, igen erősen a szocializmus építésének ideje is megteremtette a maga sajátos nyelvezetét. Ennek a kornak mai megnevezése nem egységesen elfogadott: kommunista diktatúra, szocialista időszak, pártállami idők stb. Ezt a tisztázatlanságot tovább bonyolítja, hogy akármelyik nevén említjük is, kétségtelenül létező egybefogó jellegzetessége ellenére sem alkot egységes egészet, hanem erősen tagolt. Jelen gyűjtés csak egy szakaszra, a korszak kezdetére terjed ki.

A legnagyobb és egyben legfeltűnőbb változást a kezdet hozta. Ezt az időszakot leginkább az „ötvenes évek” jelzéssel szokták illetni, noha értelmileg a megelőző évtized utolsó évei is ide tartoznak, míg a valódi ötvenes évek vége – a forradalom utáni időszak – már nem.

Az ötvenes évek nyelvezete meglehetősen jellegzetes, és erősen elüt a korábbitól – a későbbitől való különbözése kisebb mértékű, és a változás sokkal lassúbb ütemű. A nyelvi jellegzetesség nagyon sokrétű: megjelenik az írott, a beszélt – ezen belül a hivatalos- és a magánérintkezési – nyelvben: a szóhasználatban, szóválasztásban, szó- és mondatszerkezetekben, – olykor jellegzetes nyelvtani hibákban, illetve helytelen szóhasználatban – máskor az intonációban stb. (Ez utóbbi írásban nemigen visszaadható.) Egy-ugyanazon szó is nagyon különböző értelmet hordozhatott és igen eltérő hangulatot fejezhetett ki attól függően, hogy hol, mikor, kitől, és milyen körülmények között hangzott el, vagy íratott le.

A jelentéstani változások több okra vezethetők vissza, illetve több módon mentek végbe. Ezek egyike az, amikor új fogalom keletkezik, amire természetesen szót kell találni. Ilyen pl. a mezőgazdasági termékek átengedésének kötelezettsége – ez a ’beadás’, illetve a kötelező újságismertetések összejövetele, a Szabad Nép-félóra. Máskor meglévő, korábban is használt szavak új jelentést kaptak, vagy új környezetben tűntek föl. Ezeknek talán legjellegzetesebbike a ’párt’ szó, de ilyen a ’dolgozó’ is, vagy ’háborús uszító’. Előfordult, hogy a szavakhoz tapadó jelentés a korábbi ellentétébe ment át: ilyen pl. a ’kommunista’ vagy a ’proletár’ szó – ezek a háború előtti időkben becsmérlő szavak voltak, majd elfogadottá, s végül dicsérő jelzővé változtak – már legalábbis a hivatalos szóhasználatban.

A szavak eredeti jelentésének megadásától általában eltekintek – hiszen gyűjtésem nem alap-szómagyarázat, csupán arra szorítkozik, hogy a szavak adott korban hordozott különleges jelentését ismertesse. Mégis, ahol az érthetőség rovására menne, ott az alapértelmezést is meg kellett adjam.

Tekintettel a nyelv sokrétűségére, ez a gyűjtés korántsem vállalkozhat a jelzett kor nyelvi világának leírására, annak csupán egy kis részét igyekszik bemutatni. Még így is igen sok kérdéssel találtam szemben magamat: mennyire érdekesek a betűszavak: az MDP (a Párt) feltétlenül érdekes, de, hogy a RÖLTEX (a rövidáru-boltok állami vállalatának megnevezésére szolgáló betűszó) ugyanígy hozzátartozik-e az (érdeklődésre méltán számító) nyelvemlékekhez, ezt már nem tudom. Az is fejtörést okozott, hogy a már említett ’háborús uszító’ kifejezés nem szó, hanem szókapcsolat – de a kor rendkívül jellegzetes, igen gyakran használt szófordulata, s így mindenképp idekívánkozik. Némely más rövid szókapcsolat felvételét is szükségesnek tartottam. A személynevek közül Sztálin és Rákosi korszak-jelzők, de a másodvonalból – vagy akár az ellentáborból – is lehetett volna jó párat említeni – néhánnyal fog találkozni az olvasó.

A szocializmus világának nyelvezete természetesen később is kitermelte a maga jellegzetességeit – pl. ’új gazdasági mechanizmus’, ’gulyás-szocializmus’ stb., de ezt a kort már nem vizsgáltam.

A gyűjtés óhatatlanul szubjektív – a magyarázatok valószínűleg méginkább, – de remélhetőleg mégis némi bepillantást enged ennek a kornak a nyelvi megjelenésébe, a mindennapok világába, hangulatába.

Ízelítőül néhány szócikk:

begyűjtés: 1. előbbivel (beadás) azonos értelmű szó. 2. gyanús, „megbízhatatlan elemek” (emberek) tömeges letartóztatása különleges alkalmakkor. Ilyenek pl.: szocialista ünnepek, magas rangú vendégek látogatása, stb. ezek multával a begyűjtött embereket általában elengedték.

beiskolázás: a káderfejlesztésbe illeszkedő tevékenység, amikor is a kiemelésre kiszemelt személyt iskolába küldték, hogy a követelményeknek meg tudjon felelni. Ez olykor politikai, máskor szakmai, de legtöbbször vegyes oktatáson való részvételt jelentett, akár esti, akár nappali elfoglaltságként. Kevésbé fontos jelentése az általános iskolát végzettek továbbtanulásának intézése.

béke: rövid néhány év alatt ismételt értelmi és hangulati változáson esett át. A háborút közvetlenül követő időben megmaradt eredeti értelmében, csak érzelmi hőfoka emelkedett meg az olykor kimondott, de kimondatlanul is midig ott lebegő jelzőkkel: a várva várt, a hőn áhított, stb. jellemezhetően. Az idő múlásával ez a töltése megkopott, s ahogy a politikai események felidézték elvesztésének lehetőségét, úgy telítődött a félelem – az elvesztése félelmének – érzetével. Egyértelművé vált viszont, hogyha fennmarad a ~, akkor az, az egyre fojtogatóbb elnyomás és terror fennmaradását is jelenti egyben. Ezt az aktuális politikai irányvonal nyíltan hirdette is – természetesen az elnyomás és a terror helyett a szabadságot és fejlődést nevezve meg. A ~ igen gyakori elnevezési formává lett: igen sok közterület, ill. más egységek: szövetkezet, úttörőcsapat, szocialista brigád, stb. viselte ezt a nevet. Különféle ~szervezeteket működtettek: pl. nemzeti és nemzetközi ~tanácsok, ill. alkalmi rendezvényeket: ~találkozók, ~kongresszusok, stb. szerveztek.

békebeli: a háborút közvetlen követő idők szóhasználata – leginkább valamely árucikk minőségének, ill. értékének igazolására, arra utalván, hogy az még a béke-időkben készült – pótanyagok és sietős-kapkodó módszerek alkalmazása nélkül. Később átvitt értelemben is használták: x békebeli-jómodorú. Ahogy a ~ áruk egyre inkább kifogytak, s ahogy a háború előtti időkre való dicsérő utalás egyre kevésbé volt ajánlatos, a ~ szó jelentése úgy kopott meg, ill. vesztett gyakoriságából.

békeharc: a béke fennmaradásáért kifejtett tevékenység. Ezt leginkább úgy szolgálhatjuk, ha szorosan felzárkózunk Pártunk politikája mögé, zárjuk, tömörítjük sorainkat, nem engedve teret az ellenségnek. Minden többlet-teljesítmény, teljesített felajánlás, hozzájárulás a ~ sikeréhez, „nagy csapás az imperialisták acsarkodásaira” . Szarkasztikus mondás: lesz itt olyan békeharc, hogy kő kövön nem marad!

békeharcos: az az egyén, aki a békeharcban részt vesz.

békekölcsön: 1950 és 56 között létezett intézmény, elődje az Ötéves Tervkölcsön volt. Az általános elvárás szerint mindenkinek egyhavi jövedelmét kellett ~ként „jegyeznie” , amit azután havi részletekben a fizetésből levontak. Ezért kötvényt kapott, ami vagy kamatozott, vagy nyereménysorsoláson vett részt. Utóbbi formát szorgalmazták, talán azért, mert a „kamat” a kapitalista képzeteket-emlékeket erősítette. A sorsolást évente kétszer rendezték meg, a főnyeremény egy kétszobás berendezett lakás volt.

békemenet: csendes tüntetés a béke mellett – leginkább a nem szocialista országokban.

békemozgalom: a békeharcnak kevésbé ideologikus és kevésbé politikai jellegű változata, melyet ezáltal szélesebb körben vállalhatónak tartottak.

békepap: mivel az ideológia és a hivatalos politika az egyházak és az állam különállását, függetlenségét hirdették, és ezt a törvények is kimondták, a papoktól nem várhatták el, hogy nyíltan a kommunista rendszer mellé álljanak, és agitáljanak. Azt azonban elvárták, hogy a béke, ill. a békeharc oldalán álljanak, s ezt hirdessék. Ezért hozatták létre az egyházak vezetőivel a papság békemozgalmát. Az ebben a mozgalomban tevékenykedő papokat nevezte a köznyelv – bizonyos elmarasztaló felhanggal – ~oknak. A legnagyobb magyar egyház, a római katolikus egyház békeszervezetét Opus Pacis-nak nevezték.

béketábor: szűkebb értelemben a békeharcban résztvevő államok összessége. Tágabb értelemben minden ország, minden szervezet és minden ember összessége, amely, ill. aki békét akar. A béke alatt a címszóban leírtakból egyértelműen következően a világ sztálini rendjét értették. A ~ vezető ereje a dicsőséges és legyőzhetetlen Szovjetunió.

dogmatizmus: a kommunista tanokat, elveket, a Párt határozatait és útmutatásait (túlságosan) mereven, formálisan értelmező, alkalmazó elmélet és gyakorlat. Mai szóhasználatunkban leginkább az „(ultra)ortodox” értelemhez áll közel. A Párton belüli villongások gyakori – elítélő – szóhasználata volt, másképpen: baloldali elhajlás. Ellentétpárja a revizionizmus.

dolgozó: számottevő értelmi változást a szó nem szenvedett, feltűnő azonban – mind főnévként, mind melléknévként való – igen gyakori használata. Ebben a felfogásban körülbelül annyit jelentett, mint az új társadalom elfogadott tagja. Voltak még nyugdíjasok, gyerekek, tanulók is, de az első mindig a „dolgozó” . A gyárakban, s más munkahelyeken nem emberek, munkások, alkalmazottak, munkavállalók, stb. dolgoztak, szervezkedtek, vagy bármi egyebet csináltak, hanem a ~k. Az igen gyakori szóhasználatnak egyik lehetséges célja az egyenlősítés volt, mert pl. egy tervező mérnök ugyanúgy ~ volt, mint a portás – mindamellett, hogy kb. osztályvezetőtől fölfelé már a beosztás megnevezése járt ki az illetőnek, s nem az egyszerű ~. A két munkáspárt egyesítésével létrehozott pártot Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) nevezték. Olykor teljesen értelmetlenül, nem egyszer komikusan hatott a túlhajtott szóhasználat. A történetek, adomák viccek gyakran így kezdődtek: „jön a dolgozó…” A „dolgozók hetijegye” megjelölés még indokolt lehetett a közlekedési eszközökön – nem elhanyagolható kedvezményt jelentett – de pl. a „Dolgozók hangversenykalauza” könyvcím már furcsán hangzik, még akkor is, ha szándéka szerint arra utal, hogy nyelvezete egyszerű, könnyen érthető. Melléknévként is elengedhetetlen volt a ~. Elismerő értelemben csak „dolgozó parasztságunk” -ról lehetett beszélni – így: többes szám első személyű birtokraggal, a „parasztság” vagy pláne a „paraszt” szóhasználat annak a vádnak tette volna ki használóját, hogy nem kellő tisztelettel emlékezik meg az említettekről. Az összlakosságot is „dolgozó magyar népünk” -ként kellett emlegetni. Korabeli idézet Ortutay Gyula, oktatási minisztertől, aki az iskola megreformálásáról tartott beszédében azt mondta, hogy „a magyar dolgozók megérdemlik, hogy gyermekeik olyan iskolába járjanak, hogy…”

éber: l.: éberség. Közhely-mondat: „ébernek kell lenni, elvtársak!”

éberség: a szó értelme önmagában lényegesen nem változott, hangulati, környezeti változást a szó használatának gyakorisága hozott. Az ellenség támadásának, áskálódásának állandó jelenlétét, állandó fenyegetettségi állapotot, pontosabban ennek elhárítási szükségletét kifejező szó.

falujárás: a munkásosztály, a proletariátus testvéri segítségének egy formája, mellyel a (szegény)parasztságot támogatta. Leginkább a nagy (államosított) iparvállalatok kommunistáiból verbuvált csapat, általában a gyár nyitott, fellobogózott, s egyéb módon is feldíszített teherautóin utaztak vidékre, s ott agitáltak a Kommunista Párt, s később a szövetkezetek mellett. Olykor a proletariátus ajándékaként egyszerűbb – de hiányzó – eszközöket: pl. ásó, kapa, kasza, stb. vagy anyagokat, pl. permetszerek – vittek magukkal.

falujáró: az az ember, aki a falujárásban tevékenykedik, ill. abban részt vesz

fejlődőképes elvtárs: sokat sejttető kifejezés, melynek valódi értelme-tartalma igen nagymértékben függött a mondat hangsúlyától, elhangzásának körülményitől. Ha komolyan gondolták, egy karrier indulásának jelzése lehetett: a kiemelés, vagy a beiskolázás előszobája – ha ez a komolyság hiányzott, csak amolyan vigaszdíj értékű volt. Emiatt gyakorta idézték szarkasztikus éllel.

feketevágás: a háború utáni évek hiánygazdálkodásában a magántulajdonú állatok levágásához (is) hivatalos engedélyre volt szükség. Növendékállat vágását nem engedélyezték – az engedélyt súlyhatárokhoz kötötték, és bizonyos beszolgáltatási kötelezettség előírása mellett adták meg. Az engedély nélküli vágást hívták ~nak. Később a fakivágáshoz is engedélyt kellett kérni, ekkor a ~ jelentése az engedélynélküli fakivágásra is kiterjedt.

felajánlás: a szocializmus építése iránti elkötelezettségünk bizonyítására és ismételt megerősítésére szolgáló „önkéntes” , „spontán” és „lelkes” megmozdulás, mellyel az előírtnál és az általában elvárhatónál nagyobb teljesítmény elérésére vállaltunk kötelezettséget. Ez lehetett valakinek a foglalkozása körében elérendő többlet, pl. 120%-os munkateljesítmény – de lehetett más is, pl. a pártiroda kimeszelése.

felelős: minden társadalmi munka megszervezéséért, elvégzéséért ~t kellett állítani. Így volt, pl. faliújság~, munkaverseny~, sport~. Gúnyos felhanggal beszéltek időjárás~ről, sőt „természet~ről is – utóbbi az isten szinonimája lett volna.

felszabadítás: a Vörös Hadsereg Magyarország teljes területére kiterjedő győzelme, a német megszállás és a nyilas rémuralom felszámolása. Ennek dátuma – a Vörös Hadsereg hadijelentése szerint: 1945. április 4. l. még felszabadulás.

felszabadulás: az ország egész területén a német megszállás és a nyilas rémuralom megszűnése. Ennek megünneplése évenként az évforduló napján, április 4-én történt, ami pirosbetűs, munkaszüneti nap, nagy ünnep volt – kitüntetések adományozásának napja.(A ~ tényét mindmáig sokan vitatják, mondván, hogy az egyik megszállást a másik követte.)