H. TÓTH ISTVÁN (PRÁGA-BUDAPEST-KECSKEMÉT)

Száz évvel, az első világégést lezáró, Trianonban lezajlott béketárgyalások máig felfoghatatlan folyományaként létrejött a színes, soknemzetiségű Magyar Királyságból egy – lényegében így nevezhető – egynemzetű Magyarország Európa közepén. Ki értette meg akkor és azóta is, hogy mit jelentett az ekkor már ezer éve itt élő, keresztény államot létrehozott és azt éltető, gyarapító magyarságnak a békét diktálók érzéketlensége és a meghúzott határokon túlra került magyar milliók tragédiája? 2020-ban sem tudjuk a megnyugtató választ egyetlen kérdésünkre sem fehéren-feketén. Közben új és újabb kérdések fogalmazódnak meg… Lássuk hirtelenjében csak ezt a kettőt!

100 év múlva, a trianoni döntés 200. évfordulóján fognak még magyarul beszélni a határainkon túl?

Hogyan kellene kiállni Ön szerint a külhoni magyarok anyanyelvi ügyeiért?

Ha nem adatott volna meg, hogy radikálisan és több éven át szembesüljek a mai határainkon túl élő magyar emberek kisebb és nagyobb közösségeivel, akkor az előző két súlyos kérdésre tétova, felületes, még hiteltelennek is nevezhető válaszféléket rögtönöztem volna csekélyke érzelemmel fűszerezve.

Ám éltem és tanítottam Oroszországban, a Lomonoszov Egyetemen, a majdnem 15 milliós Moszkva népességében mindenfelé szétszóródott, alkalmanként találkozgató magyarjaival, ahogy taníthattam és kutathattam Ukrajnában, közelebbről Ungváron és Beregszászban, Kárpátalja kisebbségben: ma még erős tömbökben, ugyanakkor a fájdalmas világú szórványban magyarul fohászkodó magyarjai köreiben is.

Évekig együtt élhettem Csehországban – a prágai Károly Egyetemen tanítva, a vendégtanári kiküldetésem következtében –, az ottani szórványban élő magyarsággal, látva a drámai fogyatkozásukat és megállíthatatlan nyelvvesztésüket is.

Újabban szemlélhetem Szlovákia déli országrésze, valamint Szerbia északi tájai egy-egy szelete kisebbségben és szórványban élő magyarjainak még meglévő, de ne hallgassuk el: fájdalmasan megkopó magyar nyelvállapotát.

Nos, azokkal a súlyos tapasztalatokkal, amelyekkel felruházott engem a külhonban élő magyarság léte és az egykor-volt közös múltunkra emlékező hajlandósága, annak eredményessége, talán érthető, hogy az első kérdésre – és engedtessék meg nekem az őszinteség – ezt válaszolhatom: Vajmi kevés reményem van ma már… És mégis…

Mindenekelőtt azért, mert nemcsak megrepedt, hanem véglegesen eltörött az 1920-ban meghúzott határok következtében a szerves együvé tartozás. Szembe kell néznünk a létrehozott, ekképpen az anyaországtól eltépett, a trianoni határokon túli magyar közösségeknek a számukra új, más nyelvű többségi nemzetekkel való folyamatos asszimilációjával, ennek folyományaként a drámai erejű fizikai és lelki fogyatkozásával. Amennyire bonyolultnak tűnik az iménti mondatom, olyan bonyolult a mai határaink mentén és az azokon túl élő magyar sorstársaink helyzete: magyar nyelvük állapota, magyar műveltségük és kultúrájuk megőrzésére irányuló stratégiájuk, no meg mindennapjaik keserédes valósága.

A száz éve kialakult helyzet immár történelmi tény. Ezzel kell élnünk, ezt kell elfogadnunk úgy, hogy az anyaországtól elszakított, eltávolodott magyar nemzettársainknak a nyelvünkhöz, történelmi, kulturális és műveltségbéli örökségünkhöz való kötődésük, sőt ragaszkodásuk sose csillapodjék, inkább erősödjék. Ennek érdekében az anyaországnak jelentős a missziós feladatköre. Évek óta működnek különböző kulturális és a magyar identitás őrzését segítő, támogató programok. Ezek számát és tevékenységkörét észszerűen kell és szükséges is bővíteni. Miről lehet szó?

• – A Balassi Intézet belső fejlesztésű nyelvkönyvei és munkafüzetfajtái, taneszközgyűjteményei, hangzó- és képanyagai feltétlenül hasznosíthatóak. A Balassi Intézet még a határainkon túl, kisebbségben és/vagy szórványban működtetett hétvégi, illetőleg vasárnapi stb. iskolák pedagógusainak módszertani továbbképzéseket, sőt tananyagfejlesztő együttműködést is biztosít.

• – Hol vannak a hazai óvó-, tanító- és tanárképző műhelyeink? Miképpen veszik ki részüket ebből a hatalmas szakmapolitikai tennivalóból? Amennyiben léteznek az anyaországi felsőoktatási intézményeinknek érdemi, hasznos, eredményes kapcsolataik a határainkon túli magyarsággal, akkor azok létéről, hatásfokáról, eredményeiről, fejlesztési irányairól többet és hangosabban kell szólniuk. E körben a Károli Gáspár Tudományegyetem és az Ukrajnában létrehozott beregszászi II. Rákóczi Ferenc-főiskola gyümölcsöző szakmai együttműködése igazán példaértékű.

• – Itt ismét előtárom, hogy az óvó-, tanító- és magyartanárképzés programjait kell feltétlenül kiegészíteni a magyar mint anyanyelv oktatása mellett a magyar mint idegen nyelv tanításának elvi-módszertani kérdés- és feladatköreivel.

• – Sikeresnek nevezhetők a magyar film- és kulturális klubok, a magyar nyelvű zsebszínházak, a magyar művelődéstörténeti bőröndkiállítások és mások.

• – Elengedhetetlen a határainkon túl élt magyar nagyjaink életművének a korszerű és korrekt feltárása, bemutatása az adott többségi és az anyaországi közönségnek is.

• – Igazán dicséretes a lettországi vagy a moldáviai magyar nyelvű közösségek éledezése, kapcsolatkeresése.

• – Példás a prágai illetőségű Görgey Artúr Társaság lassan húsz esztendővel ezelőtti megszervezése, szoborállító és tisztesség kultuszteremtő hagyománya.

• – Elismerést és támogatást érdemelnek az olyan civil szerveződések, amelyek közül csupáncsak két példát említek: az egyik a dél-szlovákiai Búcson több évvel ezelőtt létrejött és mind sikeresebben működő Felvidéki Ifjúsági Rockszínház, a másik az észak-szerbiai Kishegyesen megszervezett Brunszvik Teréz Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete – ezektől számos koncepciót, tervet, tevékenységet el lehet tanulni, meg lehet ismerni, fel kell karolni, mert megérdemlik az ottani szervezők az anyaországi figyelmet, elismerést, törődést.

• – A 2005-ben bevezetett rigorózus érettségi rendszer Moszkvában sajnos megakasztotta, ezáltal el is sorvasztotta az ott sok évvel korábban létrehozott és magas színvonalú eredményességgel működtetett József Attila Honismereti Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium létezését.

Az általam a fentiekben említett gondokról, eredményekről, valamint tényekről, adatokról és összefüggésekről szóljanak azok is, akik már sok éve, évtizede benne vannak a magyarság megőrzésének feladatsűrűjében, és nyilvánuljanak meg azok is, akikben felpercent a cselekvésvágy. Közös dolgainkról, érdemdús magyar jövőnkről van szó, sőt legyen szó még zengzetesebben!

Prága – Budapest – Kecskemét, 2020-01-30