Legutóbbi hozzászólások

  1. A honlapon ezt a mondatot olvastam: „2021-2022-ben a Trianon-kislexikonból 5000 példányt sikerült társszervezeteken, alapítványokon, egyesületeken, egyetemeken keresztül eljuttatni a Kárpát-medence…

  2. A Balassi kard irodalmi díj nemzetközivé tétele, a magyar irodalom hírnevének a Világban való öregbítése egy állami elismerés is érdemelne.

Győzelem Zentánál, előnytelen béke Karlócán

2018.05.15. kedd, 19:16

1 419 megtekintés

BLANKÓ MIKLÓS (BUDAPEST)

 

A szinte teljesen magyar ajkú Zentán nagy becsben tartják a zentai csata emlékét, a Tisza-parton szerény emlékmű jelzi ezt a tényt. A zentaiak az idegenforgalmat a zentai csata emlékével kívánják erősíteni. De nem mindenki tudja, hogy mi is volt az. Ennek jártunk utána.

A 17. század utolsó negyedében (1683–1699) a Habsburgok nagy erőkkel próbálták az akkora már politikailag és haditechnikailag is meggyengült törököket kiűzni Magyarország területéről. E folyamat a Hungaria Eliberata (Magyarország visszafoglalása) nevet kapta történetírásunkban. A Hungaria Eliberatát a győztes zentai csata (1697. szeptember 11.) biztosította, hiszen a Habsburg és magyar seregek döntő vereséget mértek a II. Musztafa szultán és Elmasz Mehmed nagyvezír vezette hadakra.

Az ideiglenesen megerősödő török hadak 1683-ban Bécset újra ostrom alá vették Kara Musztafa vezetésével, ám a kéthónapos ostromból vereséggel kellett távozniuk. Ezután döntöttek úgy a nyugati keresztény nagyhatalmak, hogy összefognak, és XI. Ince pápa kezdeményezésére megszületett a Szent Liga. Tagja volt a Ligának a Pápai Állam mellett a Habsburg Birodalom, a Magyar Királyság, a Velencei Köztársaság, Lengyelország és Oroszország. A Szent Liga kezdte meg Magyarország török alóli felszabadítását I. Lipót német-római császár és magyar király hadjáratával. Az első nagy siker Budavár közel százötven éves török uralom utáni visszafoglalása volt (1686). A hadak élén ekkor Lotharingiai Károly fővezér és Miksa Emánuel bajor választófejedelem álltak. 1687-ben Nagyharsánynál csaptak össze a császári és a török hadak, és ebben, a „második mohácsi csatában” a törökök mérhetetlen vereséget szenvedtek. 1691-ben Szalánkeménnél újra a császári csapatok győztek, és ezután több várat (Várad, Gyula stb.) sikerült még visszafoglalni. A törökök az 1690-es évek második felére meggyengültek ugyan, de még a sorsdöntő csata váratott magára.

 

A zentai csata emlékműve (kép: Balázs Géza)

 

A Habsburgok 1697-ig vártak, addigra a nyugati frontokon béke volt, és összes hadierejüket a törökök ellen tudták fordítani. Savoyai Jenő császári fővezér kapta feladatául a török hadak végső kiverését a magyar területekről. Török részről II. Musztafa szultán és Elmasz Mehmed nagyvezír vezette a hadakat, de immár nem először szegődött melléjük a kurucokat vezető Thököly Imre is. Az elvesztett területek visszafoglalását kitűző szultán serege a Tisza mentén indult észak felé, amikor Zentánál lecsaptak rájuk a császári hadak. Ebben az egyik török pasa árulása is segített, ő közölte Savoyaival, hogy szeptember 11-én egy hajóhídon fognak átkelni a Tiszán. A császáriak lecsapásakor tehát a török had kétfelé szakadt: a had egyik fele a zentai híd egyik, másik fele a másik oldalán volt. A közel százezer fős török sereggel pusztán negyvenezer császári katona vívta a harcot. A túlerő ellenére a császáriak valóságos vérengzésbe kezdtek: huszonötezer török esett el a csatában, köztük a nagyvezér és szinte a teljes török vezérkar, így végső győzelmet arattak a császári seregek. A Savoyai vezette hadtestből mindösszesen kétezer katona halt meg a csatában. Az ő emléküket ma a Tisza-parton egy emlékmű és egy harang őrzi.

A zentai csata után a tizenöt éves visszafoglaló hadjárat sikeresnek bizonyult, a Habsburg és a török udvar béketárgyalásokba kezdtek. A békepontokat az 1699-es karlócai békében foglalták össze. A zentai elsöprő győzelem ellenére a karlócai béke nem volt kedvező a Magyar Királyságra nézve: Temesköz török kézen maradt, és nem fogalmazódott meg Magyarország szuverenitása sem. Karlócán tehát „sine nobis de nobis”, azaz nélkülünk döntöttek rólunk. Nem véletlen tehát, hogy páréves béke következett csak, és II. Rákóczi Ferenc szabadságharca immár nem a török, hanem a Habsburg elnyomás ellen indult…

 

Felhasznált irodalom

Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme. Budapest, 1929.

Molnár Zsolt: Hungaria Eliberata (1683–1699). Kézirat.

Szakály Ferenc: Hungaria Eliberata. Budapest, 1986.

Tarján M. Tamás: Savoyai Jenő Zenánál győzelmet aratott a törökök felett. Rubicon. http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1697_szeptember_11_savoyai_jeno_zentanal_gyozelmet_arat_a_torokok_felett/ [2018.05.14.]

R. Várkonyi Ágnes: Magyarország visszafoglalása. Budapest, 1987.

 

 

 

 

2 hozzászólás

  1. Toldi Mária

    Köszönöm ezt a szép írást. TM

    Válasz
  2. Béla Pál

    Az első világháborúban Zenta mellett volt egy óriási vasúti szerencsétlenség. Ma hallottam róla a rádióban. Nincs ennek emléktáblája?

    Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu