Vannak népek, amelyek anyanyelvük ismerete, használata nélkül is erős öntudattal rendelkeznek – elegendő a skótokra vagy az írekre gondolni. S vannak népek, amelyek használják anyanyelvüket, ám öntudatuk gyenge – erre példaként több oroszországi finnugor népet említhetünk.

 

Értelmezések
 

A szerteágazó kérdéskör minden részletét lehetetlen e rövid idő alatt áttekinteni. A vélemények megoszlanak abban a tekintetben, hogy a nyelv szükséges velejárója-e az identitásnak: mind pro, mind contra idézhetők vélemények. Az általam áttekinthető, s elsősorban a finnugor népekre vonatkozó vélemények többsége szerint a nyelv az egyik, ha nem a legfontosabb identitáshordozó, s fordítva: a nyelvi identitás az etni(ci)tás kialakulásának lényeges alapja (ld. egyebek közt Rannut et al. 2003:61). Ezt az álláspontot tudományos elemzésekben éppúgy megtaláljuk, mint politikai megnyilatkozásokban.

A politikai megnyilatkozásokra álljon itt két példa. Az akkori észt miniszterelnök, Juhan Parts, a Finnugor Népek IV. Világkongresszusán, Tallinnban 2004 augusztusában tartott beszédében kiemelte – évszázados észt tapasztalatokra hivatkozva – az anyanyelvnek a nemzeti identitás megőrzésében játszott szerepét (Parts 2004:74). Még a talán leginkább eloroszosodott finnugor nyelvű nép, a mordvinok etnikai hazájának, a Mordvin Köztársaságnak akkori elnöke, N. I. Merkuskin szerint is nemzetképző tényező a nyelv (Merkuskin 2005:6).

Parts egyúttal hangsúlyozta, hogy egy nép kulturális öntudata az anyanyelvi képzéssel kezdődik (Parts 2004:72). Éppen ennél a tulajdonságánál fogva válhat a nyelv a nemzeti kohézió és szolidaritás erős eszközévé (Nećak Lük 2003:156).

A finnugor népekre vonatkozó tudományos vizsgálatok következtetései közül idézem S. Saarinen véleményét, aki szerint a nyelv lényeges tényezője az identitásnak. Ha egy nép feladja a nyelvét, előbb vagy utóbb beleolvad a környező többségbe (Saarinen 2000:63). Hasonló eredményt mutat egy 2003-as, az udmurtok körében végzett szociológiai felmérés is, amely szerint Udmurtiában az identitás legfontosabb kritériuma a nyelv. Erre a következtetésre jutottak az erősen veszélyeztetett kis balti finn nép, a vepszék között is (M-R. Saloniemi – A. Saloniemi – Jaatinen 2005:246).

A népek identitásának megvallása egyszersmind a többi néptől való elhatárolódás egyik módja is. Ezt érzékletesen tükrözik a népek belső, és a más népekre vonatkozó külső elnevezések.

Más vélemények szerint a nyelv az etnikai identitás szempontjából nem szükségszerű tényező. Kultúrák és etnikai csoportok akkor is fennmaradhatnak, ha ősi nyelvüket már nem használják vagy nem ismerik (ld. például Eastman 1984). Az etnikai identitás azonban ebben a puha értelmezésben is kapcsolatban marad a nyelvvel, ti. az etnikai identitás addig marad fenn, amíg legalább érzelmi kötődés fűzi az egyént vagy a csoportot ősei nyelvéhez (Eastman 1984:265). Másképpen fogalmazva: az etni(ci)tás egyik jellemzője a nyelvnek mint lényeges kulturális vonásnak a megléte akkor is, ha a nyelv használatát tekintve marginális és ismerete egyre csökken (Rannut et al. 2003:60). Sok – főként városlakó – komi-permják az anyanyelv ismerete nélkül is komi-permjáknak vallja magát (Lallukka 1997).

 

A nemzeti identitás megvallása

Az etnikai önmeghatározás s az attól nem független öntudat – legalábbis néhány finnugor népnél szerzett tapasztalatok alapján – függ az adott etnikai csoport létszámától, mégpedig fordított arányt mutatva. Azaz, minél nagyobb az etnikai csoport létszáma, annál kevésbé fontos az etnikai önmeghatározás.

 

Az öntudatra ébredésnek lehetnek anyagi okai. Az orosz állam az 1980-as évek végétől néhány évig jelentős összegekkel támogatta a korábban felszámolt szölkup települések újjáépítését. Ennek hatására sokan vallották immár szölkupnak magukat, hogy hozzájuthassanak az állami támogatásokhoz (Pusztay 1993).

A Murmanszk megyében élő komik külön entitásként – izsmai komik – kérték bejegyzésüket, elszakadva a tulajdonképpeni komiktól, akik a Komi Köztársaságban élnek. Az izsmai komik ezáltal részesülhettek az északi népeknek nyújtott kedvezményekből. A Komi Köztársaságban élő réntartó izsmai komik is elhagyták a köztársaságot, s az északi szomszéd Nyenyec Autonóm Körzetben regisztráltatták magukat – így ők is részesülhetnek a kedvezményekből (Sabajev 2005:567).

Az ún. északi kedvezmény, azaz a Sarkkör tájékán élő népeknek nyújtott jelentős támogatás következménye volt az a meglepő és valószínűtlen adat, hogy a manysik (vogulok) és a hantik (osztjákok) létszáma 1989-2003 között mintegy 30-50 százalékkal nőtt, ami ilyen kis létszámú népek esetében természetes úton egyszerűen lehetetlen. Az északi kedvezmény elnyerése céljából azonban az újszülötteket valamely északi nép tagjaiként anyakönyvezték, függetlenül attól, hogy a szülők művelték-e az adott nép nyelvét, kultúráját és hagyományait.

A nemzeti identitás ilyen érdekelvű megvallása azonban tartalmilag üres kategória.

 

Három esettanulmány eredményei

 

Marik

Még 1999-ben készült egy szociológiai felmérés a nyelv és a nemzeti tudat összefüggéséről a marik körében. Ennek kérdései és a válaszok:

 

– Mi köti össze önt saját nemzetiségének tagjaival?

– nyelv 75,8%

– népszokások 57,6%

– történelmi múlt 21,4%

– jellemvonások, lélektan 17,3%

– vallás 14,9%

– külső vonások 11,7%

– semmi 1,4% (Katajeva 2005:89)

 

– Hogy viszonyul ahhoz, hogy ön mari?

– büszke vagyok rá 37,8%

– elégedett vagyok vele 37,2%

– közömbös 17,6%

– nem vagyok nagyon elégedett vele 1,2%

– nem vagyok elégedett vele 0,3%

– nem tudok válaszolni 3,5%

– nem válaszolt 2,4% (Katajeva 2005:89-90)

 

– Érdekli önt a mari kultúra és a történelem?

– nagyon érdekel 23,6%

– érdekel 61,4%

– nem nagyon érdekel 11,9%

– nem érdekel 2,3% (Katajeva 2005:90)

Komik

A Komi Köztársaságban élő komik önmeghatározásában az alábbi tényezők játszottak szerepet:

– nyelv 79,6%

– a haza érzése 75%

– a közös történelmi sors 34,7%

– közös történelmi sors, hagyományok, szokások együttesen 61,6%.

 

A Moszkvában és környékén élő komik esetében ugyanezen tényezők sorrendje:

– a haza érzése

– a közös történelmi sors

– a nyelv (Konjukhov 1993:58).

Udmurtok

Egy 2003-ban végzett szociológiai felmérés (Szociológia – udmurt 2003) szerint:

– az udmurtok 60,9%-a büszke az udmurt nemzeti hovatartozására (az Udmurtiában élő oroszok körében az arány 65%, az udmurtiai tatárok körében 83,9%),

– a nemzeti önmeghatározás az udmurtok 12,7%-ának nagyon fontos, 35,5%-ának fontos (összesen 48,2%) – az összesített arány az oroszok esetében 32,8%, a tatárok esetében 60,3%,

– a saját néphez való kötődés szempontjai:

– szülők, saját nemzetiséghez tartozó rokonok 76,8%

– nemzeti nyelv 71,8%

– nemzeti köztársaság (Udmurtia) 65,6%

– közös eredet, közös történelmi sors 47,1%

– nemzeti kultúra 46,7%

A nemzeti hovatartozás kérdésére adott pozitív válaszok viszonylag alacsony értékeket mutatnak – ellentétben például az Udmurt Köztársaságban élő tatárok értékeivel.

Az identitás gyengülése

Eléggé általános az a vélemény, hogy az oroszországi finnugor népek körében alacsony a nemzeti tudat foka. A mordvinokról maga az egyébként mordvin származású köztársasági elnök, a fentebb már idézett Merkuskin állapítja meg: fejletlen a nemzeti öntudat, erős az asszimiláció (Merkuskin 2005:7).

Mi idézi elő az identitás gyengülését, elvesztését?

A mordvin Jermuskin az anyanyelv elhagyását a kisebbrendűségi érzéssel magyarázza (Jermuskin 2003:22). Ez a kisebbrendűségi érzés a több évszázados kisebbségi létből, a többségi társadalom részéről nap mint nap, év mint év megélt megaláztatásból fakad. A többség sovinizmusa előbb-utóbb megteszi a maga hatását, a nemzetiség tagjai egyre nagyobb mértékben mondanak le előbb egykori anyanyelvükről, majd határolódnak el egykori identitásuktól.

 

Hangos gondolkodás

 

A nyelv és identitás összefüggése – amint az fentebb már szóba került – bonyolult kérdés. Ehhez szolgáltatok a továbbiakban néhány, akár ellentmondást is hordozó adalékot.

Nemzetiségi faluban lakva, de a többségi nemzethez tartozva, akár elsajátítva a nemzetiség nyelvét, megtanulva dalait, a hangszerükön való játékot, mégsem válik az egyén az adott nemzetiséghez tartozóvá. Ugyanakkor a nyelv ismerete nélkül is vallhatja magát bárki egy adott közösséghez tartozónak – főleg, ha valamilyen érdeke fűződik hozzá.

Az identitástudat lehet örökölt, lehet felvett és jellemzően érzelmi alapú azonosulás.

A helyzet népenként, s talán egyénenként is különböző lehet. Az oroszországi finnugor népek körében szerzett tapasztalataim alapján kimondható, hogy a nyelv elvesztésével fokozatosan gyengül, majd megszűnik az eredeti közösséghez tartozás tudata és érzése. A folyamat ekként írható le: az eredeti egynyelvűség > kétnyelvűség > új egynyelvűség analógiájára és hatására: régi identitás > identitásválság > identitásváltás, azaz az egykori szilárd nemzetiségi öntudatot előbb elbizonytalanodás, esetleg kettős öntudat (a kis- és a nagy közösséghez való egyidejű tartozás tudata) váltja fel, ami idővel többségi öntudatba torkollik.

A folyamat egyik lehetséges lefolyása: a vegyes házasságban az eredeti – kisebbségi –anyanyelv a második nemzedékben fokozatosan visszaszorul, a családban többségi nyelvhasználat válik kizárólagossá. Ennek következménye a többségi nyelvű iskola választása, az eredeti anyanyelv elhagyása, s a többségi identitás vállalása.

Ez a folyamat erős politikai nyomás hatására is kialakulhat vagy felerősödhet. Aktuális esemény a legújabb oroszországi nyelvtörvény-módosítás, amelynek értelmében csak az állam hivatalos nyelvén garantálják az oktatást (bár részlegesen lehet a kisebbségi nyelveken is, de ezt nem garantálják). Emiatt felmerül a többségi nyelv magas szintű elsajátításának igénye, ami a nemzetiségi nyelv és kultúra tanításának rovására elégíthető ki. A nemzetiségiek a többségi nyelvet fogják megadni anyanyelvükként, hogy megkaphassák a garantált oktatást. A végső következmény ismét csak az identitásváltás.

A szovjet időszakban nemzetiségi területeken számos esetben úgy szervezték meg az oktatást, hogy a gyerekeket kiszakították a családokból, internátusokba kényszerítve őket, s ritkították a családdal való kapcsolattartást. Következmény: az anyanyelv, az eredeti kultúra elfelejtése, s ezzel párhuzamosan az új nyelv és kultúra elsajátítása. Az állam kinevelte a maga janicsárjait.

Gyakori tapasztalat, hogy a (finnugor) anyanyelv szerepéről, helyzetéről és jövőjéről szervezett konferenciákon a résztvevők öntudatos, az anyanyelvet és kultúrát védő előadásokat tartanak, de este már a Moszkva-parti esték című szirupos orosz slágert és társait éneklik mondván „ez is a miénk…”

A véleménynyilvánításkor, a kritikai észrevételek megfogalmazásakor azonban tudomásul kell venni, hogy egy mindig a többségi nemzethez tartozó, a kisebbségi létet soha nem megtapasztalt személy csak nagyon nehezen tudja belehelyezni, beleélni magát egy kisebbségi sorsra kárhoztatott személy és közösség helyzetébe.

 

Teendők

 

Számos teendő van (ld. Pusztay 2006), de mindegyiknek feltétele, hogy az érintett népek közreműködjenek azok megvalósításában.

Mindenekelőtt nyelvmentő programokra van szükség, mert a nyelv – mint fentebb arról már esett szó – összefügg az identitással, még ha nem is mindig annak legfőbb hordozója.

Nagyon fontos az iskolai oktatás nyelvének kérdése. Az oktatás nyelve magas presztízsű, s az iskolai nyelvhasználat a nyelv fejlődésére (például a szükséges szakszókincs kialakítására) is kedvező hatással van.

Az irodalom jelentős segítséget nyújthat a nemzet egybetartásához, vagy a nemzet szintjét még el nem ért népek esetében a nemzet kialakulásához. Ennek feltétele megint csak a fejlett nyelv, az alkotó értelmiség megléte, valamint olyan politikai, gazdasági és kulturális, műveltségi viszonyok, amelyek lehetővé teszik, sőt elvárják az irodalom működését. Az oroszországi finnugor irodalmak esetében gátló tényező, hogy a zömmel falusi lakosság számára szinte elérhetetlenek az anyanyelvükön írt irodalmi alkotások, mert a csekély példányszám távoli településekre való kiszállítása üzletileg nem éri meg a privatizált könyvterjesztőknek. Legalább erkölcsi támaszt nyújthat az alkotóknak, hogy a jó két évtizede magyar kezdeményezésre, Domokos Péter professzor indítványára létrehozott „A finnugor irodalmak asszociációja” rendszeresen megszervezi nemzetközi kongresszusait, amelyeken az Oroszországon kívüli alkotótársak, kutatók megismerkedhetnek a finnugor népek irodalmával, ez utóbbiak művelői pedig az észt, finn és magyar irodalommal, valamint megtapasztalhatják az alkotásaik iránti érdeklődést.

A nyelvmentő programok egyszersmind identitáserősítő programok is. Ám ezek mellett egyéb identitáserősítő programokat is kell szervezni, például kultúrájuk ismertté tétele érdekében, hogy a gyenge identitású népek lássák, nyelvük, kultúrájuk másoknak fontos, tehát nekik maguknak is legyen fontos.

 

Mindez a tevékenység egyszersmind aktív hozzájárulást jelenthet a világ nyelvi-kulturális sokszínűségének megőrzéséhez.

Irodalom

 

Eastman, Carol M. (1984): Language, Ethnic Identity and Change. – In: Edwards, John (ed.) Linguistic Minorities. Policies and Pluralism. London, Academic Press, 259-276.

Jermuskin (2003): Ермушкин, Г.И.: К проблеме изучения и функционирования мордовских языков за пределами Республики Мордовия. – In: Проблемы и перспективы развития восточных финно-угорских языков. Szaranszk, 22-28.

Katajeva (2005): Катаева, Р.: Особенности развития национальной школы в Республике Марий Эл. Опыт, проблемы, перспективы. – In: Языковая ситуация и языковая политика в финно-угорских республиках Волго-Камского региона // Die sprachliche Situation und Sprachpolitik in den finnisch-ugrischen Republiken der Volga-Kama-Region. Specimina Sibirica 22:76-94. Szombathely

Konjukhov, A. (1993): Historic consciousness of Komi People (a sociological approach). – In: Die Wege der finnisch-ugrischen Völker zur politischen, kulturellen und sprachlichen Autonomie. Specimina Sibirica 8:53-63. Szombathely

Lallukka, Seppo (1997): National-Russian linguistic Patterns in Komi-Permjak age and residential groups. – In: Die sprachliche Situation bei den uralischen Völkern. Specimina Sibirica 12:103-119. Szombathely

Merkuskin (2005): Меркушкин, Н.И.: Выступление. – In: Национальное самосознание мордовского (мокшанского и эрзянского) народа: настоящее и будущее. Szaranszk, 3-9.

Nećak Lük, Albina (2003): Global language of science from a national language perspective. – In: De Cillia, Rudolf – Krumm, Hans-Jürgen – Wodak, Ruth (Hrg.): Die Kosten der Mehrsprachigkeit. Globalisierung und sprachliche Vielfalt. // The Cost of Multilingualism. Globalisation and Linguistic Diversity. Wien, 156-158.

Parts, Juhan (2004): Нам понятна тревога родственных народов. – Финно-угорский вестник 3 (34): 70-76. Joskar-Ola

Pusztay János (1993): A narimi szölkupoknál. – Néprajzi Hírek XXII, 1993/1-2:75-78. 1996

Pusztay János (2006): Nyelvével hal a nemzet. A Magyarságkutatás könyvtára XXVIII, Teleki Alapítvány, Budapest

Rannut et al. (2003): Rannut, Mart – Rannut, Ülle – Verschik, Anna: Keel – võim – ühiskond. Tallinn

Saarinen, Sirkka (2000): Language and culture of the Uralic Peoples. – Finno-Ugrian Bulletin (18), Joskar-Ola, 2000/2:63-64.

Sabajev (2005): Шабаев, Ю.П.: К вопросу о новом национализме» финно-угров России. – In: История, современное состояние, перспективы развития языков и культур финно-угорских народов. Sziktivkar, 566-569.

Saloniemi, M-R. – Saloniemi, A. – Jaatinen, T. (2005): Vepsänmaan tulevaisuus – eksotiikka ja elämysmatkailua? – In: Saressalo, Lassi (ed.): Vepsä. Maa, kansa, kulttuuri. Tampere – Helsinki, 242-247.

Szociológia – udmurt (2003): Национальные отношения в Удмуртской Республике (az Udmurt Köztársaság Oktatási Minisztériumától kapott kézirat)

 

Névjegy:

Pusztay János Prima Primissima-díjas nyelvész, egyetemi tanár (Konstantin Filozófus Egyetem, Nyitra), a Nyugat-magyarországi Egyetem (Szombathely) professzor emeritusa, a Collegium Fenno-Ugricum (Badacsonytördemic) alapítója.