A forradalom leverésének 60. évfordulójára kiállítással készült a Petőfi Irodalmi Múzeum, a tárlat címe Márai Sándor Mennyből az angyal című versét idézi.

(Kép: Petőfi Irodalmi Múzeum)

Ha ’56, akkor legtöbb esetben a forradalomról emlékezünk meg, s a diktatúrával szembeszálló itthon maradt irodalmi személyiségekről beszélünk. A Petőfi Irodalmi Múzeum legújabb tárlatával viszont azokra az írókra szeretné felhívni a figyelmet, akik az 1940-es évek végétől az ’50-es évek végéig terjedő időszakban emigrálni kényszerültek, mondta megnyitóbeszédében E. Csorba Csilla főigazgató.

A megnyitón Jeszenszky Géza történész saját tapasztalatai mellett történelmi megvilágításból is elemezte a korszakot. 14 éves volt ’56-ban, s később úgy emlékezett vissza az eseményre, mint leírhatatlan fájdalomra, teljes reménytelenségre. Az érzést úgy írta le, amikor egyetemi oktatóként erről beszélt, mint mikor Aeneas elmeséli Didónak Trója elvesztését. Jeszenszky az irodalom szerepét úgy összegezte, hogy, amikor a politika megnémul, csak az irodalom marad. A korszak emigrálni kényszerült nagyjai közt említette Másai Sándort, Cs. Szabó Lászlót, Ferdinandy Györgyöt. A kiállítás jelentőségét abban látja, hogy ez az első olyan kiállítás, ahol teljességében közönség elé tárják ezen íróknak az alkotásait. Zárásként azt mondta: bár ma a politika azt próbálja sulykolni, hogy a forradalom bukása annak köszönhető, hogy a nyugat szándékosan hátat fordított nekünk, ez nem igaz. Jeszenszky szerint nem beszélhetünk szándékos cserbenhagyásról.

A kiállítást Sárközi Mátyás, emigrációba kényszerült író nyitotta meg. Elmondta: jelen volt újságíróként az október 23-i békésnek induló tüntetésen. Egy harmadik emeleti lakásból nézte végig, ahogy a rádiónál eldurvultak az események. Később azért kényszerült külföldre, mert az egyik szomszédja feljelentette, mikor észrevette, hogy leveleket csempészett éjszakánként. Külföldön már meglévő magyar lapokhoz, rádiókhoz ment. Többen egyetemre is külföldön jártak, s bár mindenki úgy tervezte, hogy egyszer hazatér, végül sokan kint maradtak.

A beszámolókat emigrált zeneszerzők és költők verseivel, dalaival egészítették ki. Az érdekfeszítő ünnepséget a kiállítás közös megtekintése követte. A tárlat számomra nem volt minden igényt kielégítő. Azonban, ami számomra már nem az első alkalommal nehezíti meg a befogadást a PIM időszaki kiállításain, az a következő: alapvetően egy hatalmas adatmennyiség feldolgozását vállalta magára a múzeum. Ráadásul olyan anyagmennyiségét, amit érdemes lett volna részletesebben bemutatni, mivel az emigrációban született irodalmi műveket kevésbé ismerjük. A probléma az, hogy az információt egy jobban átlátható elrendezésben kellene a látogatók elé tárniuk. Úgy éreztem magamat, mintha egy gondolatfelhő közepén álltam volna, ahol 3D-ben mindenhonnan körülvett az információ, s azt se tudtam, hogy honnan kezdjem az olvasást.

Amikor kijöttem a múzeumból, rengeteg információ és idézetek százai repkedtek a fejemben. A megoldás az lehet, hogy többször végig kell járni a tárlatot, talán másodszorra már jobban összeáll. Azok is előnyben lehetnek, akik nagyobb előzetes tudással rendelkeznek.

A szerző bemutatkozása: Budapesten születtem. 2015-ben kezdtem meg tanulmányaimat az ELTE BTK-n magyar szakos hallgatóként, a második évtől irodalomtudomány specializációt is végzek az alapszak kiegészítéseként. Újságírással már a gimnázium óta foglalkozok, leginkább kulturális eseményekről, irodalmi művekről szeretek írni. (Legény Zsófia)

A szerkesztő megjegyzése: Az írás a Pesti Bölcsész című lap 2016. novemberi számában jelent meg. Mészáros Márton főszerkesztő, olvasószerkesztő és a cikk szerzőjének engedélyével közöljük újra.