Egy nyelv állapotát, helyzetét külső és belső tényezők határozzák meg. A külső tényezők között tartjuk számon például a környezetet, beleértve akár a környezeti ártalmakat (pl. környezetátalakítás, környezetszennyezés), a gazdasági helyzetet (pl. életszínvonal, életminőség),a művelődés általános helyzetét (pl. oktatásügy, információs technológiák), mindezeknek a személyiségre gyakorolt hatását (társadalmi, lélektani hatások, egészségügy, mentálhigiéné).A belső tényezők között pedig a nyelvi állomány alakulását vizsgáljuk: a nyelv hangtanát, nyelvtanát, szókészletét, a nyelvhasználat (nyelvi viselkedés) jellemző formáit, amelyek folyamatos változási tendenciáknak, analógiáknak és persze véletlenszerűségeknek vannak alávetve. Értelemszerűen egy-egy pillanatban sok mindent rögzíthetünk, ám a nyelvi változásokat (mivel azok több szinten és nem egyforma erősséggel zajlanak), csak nagyobb időtávlatban lehet megragadni. Éppen ezért egy-egy ilyen jelentés (még ötéves távlatokban is) csak bizonyos, feltűnő jelenségeket tud kiemelni, ám több megfigyelés, jelentés már kijelölhet minőségi és mennyiségi változásokat.
(Képek: Balázs Géza)
A 2000-ben budapesti, szombathelyi, egri, nyíregyházi egyetemi oktatókból megalakult Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport elhatározta, hogy ötévente készít egy átfogó nyelvi helyzetképet a magyar nyelvről. 2005-ben és 2010-ben meg is jelentek ezek az összefoglalók: Jelentés a magyar nyelvről 2000-2005 (Akadémiai Kiadó), Jelentés a magyar nyelvről 2006-2010 (Inter—Magyar Szemiotikai Társaság). Eltelt 15 év, elérkeztünk a harmadik kötethez is. A kötetekben az egy-egy nyelvi területet áttekintő tanulmányok, elemzések mellett szerepelnek az adott öt évben megfigyelt nyelvi jelenségek, például az új szavak és kifejezések is. A rendszerváltás óta eltelt 25 év új szavait, kifejezéseit – mintegy 2000 új magyar szót és kifejezést – most már külön kötetben jelentetjük meg: vö. Balázs 2016. Műhelyünkben kiemelt foglal el általában a neologizmusok (új nyelvi jelenségek) vizsgálata, pl. Minya 2011.
A jelentések fényében ma már hosszabb távon megfigyelhető, rendszerszerű nyelvi változásokat állapíthatunk meg. Kezdjük a kimondottan nyelvészeti, belső tényezőkkel, mert ezek leírása, értelmezése tekinthető leginkább nyelvészeti feladatnak.
Érdemes figyelmet fordítani a naiv nyelvi észrevételekre, panaszokra, akkor is, ha ezekkel maradéktalanul nem érthetünk egyet. Az utóbbi években a leggyakoribb ilyen megjegyzések: Durvul a nyelvhasználat! Csúnyán beszélnek a színpadokon! Nem tudnak szépen beszélni a tévében, rádióban! Nem értem az unokámat! Nem értik a gyerekek a Toldit! Az internet tönkreteszi a nyelvet! Miért nem tesznek valamit a nyelvészek a nyelvi romlás megakadályozására?
Ez utóbbi kérdésre a tömör válasz az: a nyelvész tudomásul veszi a nyelvi sokféleséget és nyelv változást; a nyelvész elsődleges feladata, hogy leírja, megértse a természetesnek tartott nyelvi változást, és csak másodlagos feladata (annak, aki egyáltalán vállalja, leginkább a nyelvművelőnek és a tanárnak), hogy javaslatokat tegyen az adott helyzethez jobban illő, a kommunikatív folyamatot jobban segítő, választékos, igényes nyelvhasználatra. Ám minden terápiát meg kell előznie a diagnózisnak. Ezt szolgálják a Jelentés-kötetek, valamint más nyelvészeti kiadványok.
Magánhangzósból mássalhangzós nyelv?
Nyelvünk, a magyar nyelv hangrendszere alapvetően színes, változatos. Ebből fakad dallamos, zenei volta. Ám minden szépkiejtési felhívás, verseny ellenére a beszélt nyelv hangzásvilága szürkül. A legfeltűnőbb jelenség a zárt szájú beszéd, s ennek következtében a hosszú magánhangzók megrövidülése. Mérésekkel bizonyították, hogy az á és é magánhangzókat röviden ejtők száma szaporodik. Ennek következménye a pattogó beszéd. Továbbá megfigyelhető az a hangnak o-ba való átmenete (autó helyett ótó), az e-nek á-ba fordulása (tej helyett táj). Ez utóbbi példát egy nyelvművelő „tájnyelvnek” nevezte (a tej helyett mondott tájra utal, nincs köze a nyelvjáráshoz).Elképzelhető, hogy hosszabb távon egyes hosszú magánhangzók eltűnnek a nyelvünkből (a nyugati nyelvjárásban ma sem használatosak, viszont a köznyelvben is megindult ez a tendencia). Egyik fonetikusunk arra figyelmeztet, hogy a dallamos, magánhangzós nyelvünk hosszabb távon kevésbé dallamos, mássalhangzós nyelvvé alakulhat át. (Bolla 2003: 17.)
A hangzók ejtése mellett további, az elmúlt évtizedben felbukkanó és megerősödő jelenségek: az orrhangzósság (egyre több az orrhangzós médiaszereplő), az idegenszerű („éneklő”) hanglejtés, valamint a médiában, hírolvasásban (de már a népszerű dalokban is) általánossá vált téves hangsúlyozás. Ennek fő oka abban van, hogy a szereplők – a szépkiejtési versenyeknek, kiejtési mozgalmak a hatására – hallottak és tanultak valamit a helyes hangsúlyozásról, de a felolvasandó szöveg hangsúlyozását mégsem sajátították el eléggé. A dalokban pedig azért fordul elő, mert a dallamnak nem felel meg a szöveg, ezért azt széthangsúlyozzák: pl. „enyém az e-GÉSZ világ”. Tovább gyorsult a beszédtempó: a 60 év felettiek gyakori panasza, hogy nem értik a fiatalok vagy a média gyors beszédét. (Vö. Adamikné Jászó 2015.)
A kiejtés kapcsán meg kell említeni a nyelvjárások szerepét. A mai magyar nyelvben – minden előző, 200 éve tartó jóslat ellenére – elevenen élnek a tájnyelvek (nyelvjárások). Szombathelyen a vasi, Debrecenben a bihari nyelvjárást beszélik, szinte rögtön fölismerhető az erdélyiek, felvidékiek vagy vajdaságiak jellemző kiejtése. Az irodalomban, kabaréban és a közbeszédben a nyelvjárás sokszor mint az elmaradottság jelképe jelent meg, holott a nyelvészek folyamatosan értékként tekintenek a helyi nyelvváltozatokra (például azért, mert a fontos nyelvi változatosság mutatói, a múlt nyelvének hordozói és egyszersmind más nyelvváltozatok folyamatos táplálói). Az 1990-es évektől a szociolingvisták folyamatosan felhívták a figyelmet a nyelvjárásban beszélőket érő nyelvi diszkriminációra. Ennek eredményeként föltehetőleg csökkent a nyelvjárásban beszélőket érő diszkrimánció (bántó megkülönböztetés), ezt mutatja egyébként a palóc nyelvjárásban beszélő népszerű meteorológus, Reisz András szereplése.
Benapozik, farmerok ~ farmerek?
A nyelv rejtettebb tartományába tartozik a nyelvtan. A nyelvtani jellemzők változását a nem nyelvész alig veszi észre. Azt talán mindannyian tudjuk, hogy az ikes ragozás több évszázada kopik, kiment a nyelvünkből a választékos mondhatnók/érezhetnők forma, egyszerűsödött a múltidő-használat. Az igekötős igék viszont szaporodnak, ezek új jelentésviszonyokat tükröznek, s ezzel folyamatosan módosítják a mondatszerkezetet is. Természetes, hogy újabb és újabb igekötős igék keletkeznek (ezzel a kifejezésünk finomodhat), de gyakran ezek csak meghökkentésül szolgálnak, és illogikusak is (pl. lenyilatkozik, bepályázik).Jelen pillanatban pl. a be- (terjedő) igekötő kapcsán a következő változásokat dokumentálhatjuk:
A be- igekötő három jelentésben tör utat:
irány: bebiciklizik, betáncol, bekorcsolyázik, bedönget, berosszalkodik, bepályázik
teljesség (totalitás): bevonalaz, bezsákol, beutazik, beiszaposodik, bekameráz
telítettség (szaturativitás): bereggelizik, beszalonnázik, bepálinkázik, bekólázik, benarkózik, bekábszerez, benapozik, beinternetezik
Korábban megszokott igekötőket szorít ki:
fel > be: felsül ~ besül, feláldoz ~ beáldoz
le > be: lelassul ~ belassul, leég ~ beég
el > be: elájul ~ beájul, elalszik ~ bealszik (Ezekben az esetekben árnyalatnyi különbségeket fejeznek ki az igekötős változatok.)
meg > be: megkeményedik ~ bekeményedik, megfenyít ~ befenyít
[ki > be: kiélesít ~ beélesít?, kihalász ~ behalász?, kiépül ~ beépül]
0 > be: pályázik ~ bepályázik, álmodik ~ beálmodik, jelez ~ bejelez
Az igekötők változásánál fő tendencia, hogy a konkrét viszonyokból nem konkrét (átvitt) viszonyokra kezdenek vonatkozni, hasonlóan a névutókhoz (pl. út mentén > politikai értékek mentén). S az is tendenciának látszik, hogy a különböző igekötők által képviselt viszonyok neutralizálódnak (semlegesítődnek) (vö. Ladányi Mária 2004: 106).
Folyamatosan bukkannak fel új névutók, legutóbb a kombó (együttes, összeállítás) került gyanúba: vörösbor kóla kombó, zokni szandál kombó.
Az ún. szóelvonások (összetett szavakból a szóvég levágásával keletkeztetett igék) olykor furcsán hatnak, de a folyamat már legalább egy évszázada zajlik: végtörleszt, síkosságmentesít, és a nyelvjárásokban sem ismeretlen: szénakaszál. Többen kifogásolják az olyan jelentéstömörítő szerkezeteket, mint pl. katasztrófavédelem. Azt kérdezik: miért kell védeni a katasztrófát. Inkább katasztrófaelhárítást kellene mondani.A probléma mélyén az összetett szavak alaki motiváltsága rejlik. Egyre kevesebb az olyan szóösszetétel, amely szószerkezetből alaki motiváltsággal jön létre: katasztrófát elhárít >katasztrófaelhárítás. Ehelyett tudatos alkotással, sűrítéssel jön létre az összetett szavak túlnyomó többsége: katasztrófa elleni védelem > katasztrófavédelem.
Játékos, infantilis használatban indult, de más nyelvi regisztereket is elér az –i (-csi) kicsinyítő (enyhítő, kedveskedő) képző használata: édi, szupi, foki hagyi, üzirözi, kari aji; napszemcsi, valcsinapcsi (Valentin-nap), s az efféle affektáló nyelvhasználat: Megyek a henyóval a Szöcsibe (’megyek a 78-as busszal az Országos Széchenyi Könyvtárba’). Föléledt és nagyon produktív a –da/de képző, leginkább üzletnevekben: kajálda, vizelde, sörözde, gombócda, faloda, főzelékde, kávézda, pálinkázda.
Általánossá kezd válni a tárgyát vesztett ige: megnyitottunk 0, felújítottunk 0, a tárgyatlan igékhez járuló tárgyas (határozott ragozású) igék képzője: költözhető lakás, kerékpározható út; de még furcsa, igaz a rendszerkényszer működteti a –ható/hető képző befejezett –hatott alakját: gyűjthetett összeg, nem tanulhatott fiatalok.
Míg az egyik nyelvi területen kopnak a magánhangzók, máshol betüremkednek mint újfajta kötőhangzók: megérthetők ~ megérthetőek. Ezek bizonyos esetekben jelentésmegkülönböztető szerepet is kapnak: üdítők ~ üdítőek, gilisztások ~ gilisztásak (fn. – mn.). Más esetekben fennáll a bizonytalanság, hogy még csak alakváltozatok vagy már jelentésváltozatok is: farmerok ~ farmerek?, farmerban ~ farmerben? Ez a jelenség jól mutatja az éppen folyó változást.
Természetes folyamatnak tekinthető az idegen szavak magyar képzése (s ezáltal a magyar nyelvbe történő befogadása: szörföz/szörföl, twitterez(ik)/twitterel, promotál, csekkol, lájkol, mekizik. Idegen (német) eredetű toldalékok kelhetnek új életre pejoratív jelentésű szavakban:-er: nyugger, takker (taxis), kaller (kalauz), jobber (jobboldali), baller (baloldali). Viszonylag új jelenség, hogy más nyelvek prepozícióinak (elöljárószóinak) hatására új magyar (eredeti jelentésüket vesztő) előtagok keletkeznek: vér-: vérciki, vérprofi (’nagyon’); mély-: mélymeleg terápia; gyors-: gyorsrizs, gyorskonferencia, bio-: biodíszlet, bioágy; kult-: kulthely, kultfilm).
Analógiás hatásra szokatlan grammatikai megoldások is létrejöhetnek és széles körben elterjedhetnek, ilyen pl. a müxik (mükszik ~ működik) ige, amely föltehetően a feküd-ni, feksz- igei mintára alakult. Tréfának, játéknak gondoljuk az ún. automatikus ragokat (az interneten terjed az efféle használat), de lehet, hogy egyszer csak megszűnik tréfa lenni az automatikus tárgyrag (szeretem Mozart, vettem sajt), vagy határozórag (rajta vagyok msn).
Ügyetlen és célszerűtlen a nemi különbséget jelentő idegen szavak túlzottan szabályoskodó megkülönböztetése: doktorandusz – doktoranda, alumnus – alumni. (Ma már úgy véljük, korábbi véleményünkkel szemben, hogy a média ~ médium erőltetett megkülönböztetés is hiábavaló volt.) Az idegenszerűségek mellett eluralkodott a bürokratikus-jogi nyelvezet, amelyet gyakran már maguk a megszövegezők sem értenek. A hivatal jogi nyelvi csűrcsavarásai – egy alkotmánybíró szerint – ma már a demokráciát veszélyeztetik. Példaként az évtized hitelválságát említhetjük. A hitelek fölvételekor nem figyelmeztették az embereket, de a szerződésekben foglalt magyarázatok is annyira bonyolultak voltak, hogy azt sokszor még a jogászok sem értették. Ilyen hitelszerződéseket írtak alá százezrek!
Szavak jönnek-mennek
A nyelv leglátványosabb, minden beszélő számára leginkább észrevehető rétege a szókészlet. A rendszerváltás óta – részben politikai, gazdasági átmenet, részben az informatikai világ térhódítása kapcsán – valóságos szóforradalom, nyelvújítás zajlik. A magyar társadalom és nyelv történetében még soha nem volt olyan időszak, amikor szinte egyetlen nemzedék alatt a szókészlet kicserélődött volna. A nagyszülők felolvastak a gyerekeknek, és a gyerekek azt értették, és viszont. Ma sok esetben megakadni, sőt megszakadni látszik a szülő-gyermek, nagyszülő-unoka közötti kommunikáció. A „kötelező olvasmányok” állandó vitatémájának egyik érve a nyelvi elidegenedés: a gyerekek számára idegen a 19. századi, sőt már a 20. századi irodalmi nyelv is. Úgy véljük, hogy ennek túlhangsúlyozása káros, mert megszakíthatja a nyelvi hagyomány fonalát. Azonkívül azért sem véljük hangsúlyos problémának, mert a klasszikus irodalom alkotásainak egyes kiemelt, nehezebben érthető idézetei a kontextusból többnyire megérthetők, valamint megtanulhatók, és ugyanez az értelmezési nehézség bőven elmondható a posztmodern szerzők szövegeiről is (azok sem értelmezhetők mindig elsőre, könnyedén és kontextus nélkül).
Szövegértés
Feltűnő a szövegértés és szövegalkotás kopása. A magyar gyerekek szövegértésének romlását nemzetközi felmérések is bizonyítják, de magunk is tapasztalhatjuk. A gyerekek többsége nem szívesen olvas, ha olvas, akkor tartózkodik a 19. és a 20. század klasszikusaitól, mert azok túl nehezek vagy egyenesen érthetetlenek számára. Ide kapcsolódik az elmúlt 25-30 évben a népszerű írók és könyvek listájának csaknem teljes megváltozása. Már egyetemi szinten is komoly gondot jelent a fogalmazási rutin vagy a logikusan felépített és előadott szóbeli vizsga. A sajtónyelv az igényes sajtó visszaszorulásával elszürkült, minden sajtótermékben lehet nyelvi hibát találni. A jelenséghez kapcsolódik az internetes világ által létrehozott ún. másodlagos (újfajta, nem hivatalos vagy spontán) írásbeliség, amely a fiatalok első (sokaknak egyetlen) írásbelisége. Az írás és az olvasás szoros kapcsolatban van a gondolkodással és a beszéddel, s jó okunk van feltételezni, hogy ezek a jelenségek gondolkodásbeli következményekkel is járhatnak.
Az ún. másodlagos írásbeliségre már korábban felhívtuk a figyelmet, leírtuk, értelmeztük a jelenséget. Példaként álljon itt egy hosszabb idézet (látlelet) egy ilyen jellegű (interneten közzétett, a közösségi oldal nyilvánosságának szánt) szövegből, magyarázat nélkül:
Ezekután elgondolkodok, hogy fogok-e bármit is kívánni.Elárulom, hogy ha úgyvan és fentvagyok 00:00-kor és tudok akkor kívánok valamit, hiszen veszíteni valóm nincsen.Legutóbb tegnap azt kívántam, hogy találkozzak egy lánnyal vagy ismerjek meg egyet aki megfelel, nem nagy elvárásokkal csak legyen kedves aranyos humoros, és a külső már nem is érdekel inkább mondtam .grin hangulatjel. hát mikor jöttem hazafele kb 20 perce, ülök a buszon hallgatom a zenét,majd leül valaki mellém, aki kb 2 perc múlva megböki a vállam. Felfigyelek hát egy kb velem egykorú lány lehetett,kicsit csáré fogakkal, és kisebb túlsúllyal, tehát ránézésre pont nem olyan mint amilyet kívántam, ami az esetem.
-Szia megkérdezhetem a kereszetneved?
-Szia. Persze, Laci.
-Ó, az nagyon szép név. (wtfxd), egyik kedvencem.
-Köszi kedves tőled.
-Na de rá is térek a lényegre, kicsit magányos vagyok, nem akarsz esetleg boldoggá tenni?
(itt csak néztem hogy mivan?XD)
-(Mondom megkérdezem mire gondolt) És ezt mégis hogy érted?
-Hát tudod esküvő gyerekek, miegymás, de bármiben benne vagyok, annyira az esetem vagy, és mivel nem álltál még fel hogy itthagyj ebből tudom hogy énis neked.
:OO Hát itt már nagyon kínosan éreztem magam, de tényleg nem akartam megbántani, de hát nem egészen erre gondoltam mikor kívántam tegnap.
Háátneharagudj, de ha ezen múlik akkor szia!
És itt gyors leszálltam, de eskü milyen emberek vannak xdd
Úgyhogy ezekután már szerintem nem is kívánok olyat hogy ismerjek meg egy lányt :D:D:D
A magatartásbeli, viselkedési változásoknak tünete a nyelv. A nyelvi magatartásról van szó. Számos olyan jelenséget figyelhetünk meg, amely kezdeti divatból stílussá, nyelvi magatartási formává válik. Például a szleng szinte általánossá válása, gyakran az argó (tolvajnyelv) betörésével: kiakad, tökre, baromira; beszop, megszív. A túlzó jelzők folyamatosan változnak: baromi, király, sirály, a legújabb: elnök, pl. elnök vagy, apám… Az 1960-as években figyeltek föl először az ún. ifjúsági nyelv előretörésére, de arra senki nem gondolt, hogy az infantilizmust mutató „édi” nyelv ennyire kreatív lesz és el tud uralkodni: ubi, uncsi, kari aji (karácsonyi ajándék), köszcsi, bocsika. Kimutatható a nyelvi durvaság és agresszió terjedése. Ennek fő oka a nyilvánosság terepének kiterjedése. Másik részről pedig mintha állandóan óvni akarnánk egymást – betört a magyar nyelvi műveltségbe a túlzott politikai korrektség, amely sok esetben megakasztja vagy ellehetetleníti a kommunikációt.
Az újfajta, túlzó nyelvhasználat naiv, társadalmi kritikája is megjelenik az interneten, l. például az ún. „Plázacica-verset” (de számos más, Hartay Csabához, Lackfi Jánoshoz, Varró Dánielhez köthető verset):
Valcsinapcsiajcsi
Valcsinapcsi reggelén kipattant a szemcsim,
Ráébredtem ezredszer hogy lemerült a telcsim.
Egyből arra gondoltam milyen jó lesz nekem.
Ajcsiját a szerelmemnek a Plázában veszem.
Nézek neki vörös lufcsit, plüssöt s finom csokikát,
Kapok én is virágot, meg vastag számra csókicát.
Szemöldököm tetkós ívét kihúzom majd erősen,
Csinálok egy fincsi pacalt, kenyérrel és velősen.
Távlatosan
A határon túli magyar nyelvváltozatok folyamatosan és most már látványosan távolodnak a magyarországi köznyelvtől. Egyes nyelvészek a demokrácia jegyében az 1990-es évektől „önálló államnyelvi változatokról” beszélnek, később ugyanők „határtalanítás” programot fogalmaztak meg. Úgy látszik, hogy egyik sem valósul meg, mert a határon túli magyar nyelvváltozatok sokkal inkább visszaszorulnak, a fokozódó elvándorlás és szórványosodás hatására megszűnnek. A szaknyelvek, terminológiák már leszakadóban vannak, vagy egyes szakmák terminológiája már le is szakadt.Az egyre gyarapodó (idegen nyelvekkel körülvett) szórványokban végső óráit éri a magyarnyelvűség. Ha csak a jelenlegi tendenciák folytatódnak, akkor (ebben a kötetben bemutatott) becsléseink szerint 2060-ra eltűnik a magyar nyelv a határokon túl. Bizonnyal lesznek még magyar emberek, magyar identitású és magyarul tudó emberek, akik azonban a mindennapi nyelvhasználatukban már nem fognak magyarul beszélni. Minden jel arra mutat, hogy a határon túli magyar nyelv fenntartásáért folytatott negyedszázados küzdelem és anyagi áldozat nem ért el eredményt. Ezen a téren – ha komolyan gondoljuk – óriási összefogásra lenne szükség. Pusztay János (2007) már korábban felhívta a figyelmet: A magyar mint veszélyeztetett nyelv?
A jelen vizsgálat kezdőpontja: 2010. A felsorolt jelenségek már korábban elindultak, most csak fölerősödtek, mások az elmúlt öt évhez köthetők. Leginkább, legfőbb jellemzőként folyamatosan a mintaként, normaként szolgáló közmagyar vagy magyar nyelvi köznyelv látványos visszaszorulása említhető. Korábban legalább a közszolgálati rádiók és televíziók nyelvhasználata mutatott valamiféle mintát – érthetően, hiszen munkatársaik folyamatos beszédképzésen vettek részt, és a rádióban mikrofonengedélyt kellett szerezniük. Ez az elmúlt öt évben szűnt meg. A beszéd- és nyelvművelés látványosan tért vesztett, mert hivatalos, állami közegben nem maradt helye a példamutató kulturált beszédnek. Ami nem jelenti azt, hogy ne lennének példamutató közéleti beszélők – rendszerint ők kapnak Kazinczy-díjat, de azt igen, hogy ezeknek a nyelvi értékeknek nincs megfelelő színvonalú támogatottsága és ennek nyomán kultusza.
Bizonyos jelenségek talán múló divatok, és tendenciák akár meg is torpanhatnak. Ám a magyar nyelv elkezdődött szétfejlődése, az az újonnan kialakult nyelvi közlésmód, s annak az egész nyelvi teret befolyásoló szerepe, valamint az új magatartásformák tartós nyelvi változásokat indítottak el. Egy nyelv az igényes és célszerű kommunikációt csak akkor tudja biztosítani, ha van a beszélőknek közös nyelvváltozatuk. Ez a magyar nyelv esetében a 16. század óta finoman formálódó igényes, művelt köznyelv. Ha ez felszámolódik, akkor emberi kapcsolatok szétzilálódnak, megnő a kommunikációs zavarok száma. Mindez pedig sokasodó emberi és társadalmi konfliktusokhoz vezet. Jó lenne, ha a 2020-ban esedékes következő nyelvi jelentés nem erről számolna be!
Intézményesültség
Az Anyanyelvápolók Szövetsége (1989) civil mozgalomként ténykedik, folyamatosan, évente ötször jelenteti meg az Édes Anyanyelvünk című folyóiratot, ifjúsági tagozata honlapot működtet: anyanyelvapolo.hu. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (1970-ben alakult, akkor Anyanyelvi Konferencia néven) együttesen figyel a hazai, a határon túli és a szétszórtságban élő magyarságra összpontosít, 2012-től szorosan együttműködik a többi civil szervezettel. A közszolgálati médiában ma már jórészt csak a Kossuth rádió Tetten ért szavak című műsora említhető, s a napilapok közül csak a Magyar Nemzetnek és a Magyar Időknek van anyanyelvi rovata (Anyanyelvünk – Szóban forgó).
Egy nyelvi kultúra magas szintű ápolása nem képzelhető el megfontolt nyelvstratégia nélkül. E tekintetben például az észtek példamutató tevékenységet látnak el (Pomozi 2011). Egy ilyen program fontos eleme a szótárprogram. Magyarországon nincs államilag támogatott szótárprogram – jellemző eset, hogy a 2017-ben elkövetkező Arany János-bicentenáriumra magánemberként készítette el egy kecskeméti nyugdíjas tanár az Arany-szótárt. Korábban, a hasonló nagyságú Petőfi-szótárt egy egész szerkesztőség alkotta meg az MTA Nyelvtudományi Intézetében.
Húsz éve, 1996-ban jelent meg a Magyar Nyelvőrben, az MTA Magyar Nyelvi Bizottságában tartott előadásom szövege a szükséges magyar nyelvstratégiáról. Sok minden történt, és sok minden nem. Társadalmi szerveződésként 2000-ben létrehoztuk a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoportot (jelen programunk, kötetünk hátteréül is ez szolgál). 2006-ban létrehoztuk az azóta is folyamatosan működő Magyar Nyelvi Szolgáltató Irodát (Manyszi), mely sokféle szolgáltatással, ingyenes, mindennapi nyelvi tanácsadással igyekszik szolgálni a nyelvközösséget. 2014-ben a kormány – javaslatunkra és a közlönyben foglalt programunkkal – létrehozta a Magyar Nyelvstratégiai Intézetet (Manysi), amely azonban személyi alkalmatlanság miatt nem tudta beváltani sem a húszéves, sem pedig a közlönyben leírt programot. Ezért a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport tovább dolgozik, és továbbra is célja egy államilag támogatott, kis számú, a témában már áldozatkészséget és eredményeket felmutató szakértőkből álló, független testület, amelyet korábban is inkább Magyar Nyelvi Tanács néven képzeltünk el.
Szakirodalom:
Adamikné Jászó Anna 2015. Hová lett a szép magyar beszéd? A magyar hangzó nyelv változásai (1978—2008). In: Balázs Géza szerk. 2010.
Balázs Géza 2016. Új szavak, kifejezések. A rendszerváltás kisszótára (1990—2015). Inter, Budapest.
Balázs Géza szerk. 2010. Jelentés a magyar nyelvről 2006-2010. Inter—MSZT, Budapest.
Bolla Kálmán 2003. A zárt és nyílt
Büky László szerk. 2004. A mai magyar nyelv leírásának újabb módszerei VI. Nyelvleírás és nyelvművelés, nyelvhasználat, stilisztika. SZTE Általános Nyelvészeti Tanszék, Magyar Nyelvészeti Tanszék, Szeged.
Köznyelvi kiejtésünkért. Wacha Imre, Bolla Kálmán, Fodor Katalin, Szente Imre, Csabai László írásai. Bárczi Füzetek I. Bárczi Géza Kiejtési Alapítvány, Budapest, 2004.
Ladányi Mária 2004. Rendszer – norma – nyelvhasználat: Igekötős neologizmusok „helyi értéke”. 96—116. In: Büky László szerk. 2004.
Minya Károly 2011. Változó szókincsünk. A neologizmusok több szempontú vizsgálata. Tinta Könyvkiadó, Budapest.
Pomozi Péter szerk., ford., jegyzetelte 2011. Kis nyelv – nagy stratégia. Az észt nyelvpolitikai modell. Balogh és Társa, Szombathely, Budapest. Az észt kultúra kiskönyvtára 1.
Pusztay János szerk. 2007. A magyar mint veszélyeztetett nyelv? Savariae, Szombathely. Az Uralisztikai Tanszék kiadványai 12.
A szerkesztő megjegyzése: Ez az írás hamarosan megjelenik a Jelentés a magyar nyelvről 2010-2015. című kötetben is.
0 hozzászólás