Nemcsak Kárpátalján és az anyaországban, Magyarországon, hanem mindenütt a világban, ahol a magyar nyelv tanításával foglalkoznak, hasznosan forgathatják Beregszászi Anikó A lehetetlent lehetni című tantárgy-pedagógiai útmutatóját és feladatgyűjteményét. Vagyis széles közönség figyelmébe ajánlhatom szerzőnk könyvét, amelyik eredendően a kárpátaljai magyar iskolák 5–9. évfolyamain végzendő anyanyelvoktatását segítő szándékkal készült. Ám ez a korszerű szemléletű, a jövő nyelvoktatásának a lehetőségeit is bátran szélesítő kézikönyv nemcsak a magyar mint anyanyelv, hanem a magyar mint idegen nyelv, valamint a magyar mint szórvány nyelv tanításakor is eredményesen alkalmazható.

A Kárpátalján született, ma is ott élő Beregszászi Anikó egyetemistaként Balogh Lajos vendégprofesszor korszerű dialektológiai szemléletén nevelődött az Ungvári Állami Egyetem Magyar Filológiai Tanszékén, azután Kiss Jenő akadémikus doktoranduszaként a társasnyelvészet (szociolingvisztika) kutatójaként jutott el a PhD fokozatig, hogy ezzel a tudományos minősítéssel erősítse a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Intézetét és magyar tanszéki csoportját, és ennek főiskolai tanáraként az anyanyelvi nevelés izgalmasan újszerű nézőpontú szakemberévé váljon.

A társasnyelvészet szemléletére és ismeretanyagára építő, elméleti háttértudnivalókat vázoló ez a szakkönyv. Ezeket a tudnivalókat az oktatástervezés mindennapjaiban is érvényesíthető feladatokkal, továbbépíthető, továbbgondolható gyakorlatokkal tette teljessé. A magyar nyelv tanításával foglalkozó tanítók és/vagy tanárok számára azért korszakos jelentőségű Beregszászi Anikó kézikönyve, mert kitágíthatja az összehasonlító nyelvpedagógiával, anyanyelvi módszertannal, anyanyelv-pedagógiával kapcsolatos tudásunk ismerettárát.

Az anyanyelv-oktatás terén is a nyelvi tervezés újragondolását vallja elengedhetetlennek mind az elmélet, mind a gyakorlat vonatkozásában. Ezt már a részletes tartalomjegyzék is bizonyítja (5.). A kötet címét értelmező és rendeltetésének a célját bemutató előszó (7.) után az első fejezet (9–20.) jóvoltából lényeges kérdések és számos kutatási eredményre hivatkozó utalás mentén szerezhetünk ismereteket a kárpátaljai magyar anyanyelvi nevelés reformjáról; ezek az ismeretek az anyanyelvoktatás-tervezéssel foglalkozók horizontját is erőteljesen befolyásolhatják, ha maguk is érzékenyek a Beregszászi Anikó által kifejtett gondolatokra. Az oktatás szemléletében elengedhetetlen változások sarokpontjait, nevezetesen

elvet taglaló második, a reform kivitelezhetőségéről szóló fejezet (21–25.) egyértelműen tárja elénk a szerző nyelvészi-nyelvpedagógiai alapállását. Beregszászi Anikó olyan oktatástervezési problémát fog egybe, amelynek a honi és a külhoni anyanyelv-pedagógia szemléletét is át kell hatnia, nevezetesen erről van szó: „A magyar nyelv szakterminus esetében igen lényeges, hogy elvonatkoztatás eredményeként jött létre, és mindazon nyelvváltozatok, stílusváltozatok és regiszterek összességét jelenti, amit a magyar nyelvterület anyanyelvi beszélői mindennapos interakcióik során használnak. Tehát a magyar nyelv nem egyenlő sem a nyelv standard változatával, sem annak kodifikált grammatikájával. A magyar nyelv a magyar nyelvhasználók anyanyelve, amit az életben számos társadalmi színtéren és beszédszituációban változatokban és igencsak változatosan használnak.” (24.) A kommunikatív kompetencia kulcsprobléma értelmezése köré épül A lehetetlent lehetni harmadik fejezete, amelyik nemcsak a címében tantárgy-pedagógiai útmutató, hanem alfejezetről alfejezetre a maga egészében (26–50.). Mivel Kárpátalján is túlmutató jelentősége van a szemléletformálásban ennek a fejezetnek, lássuk az egyes alfejezetek címét!

A verbális repertoár és a kommunikatív kompetencia
A nyelv változatossága, a nyelvváltozatok
Beszélhetünk-e egységesen „kárpátaljai magyar nyelvjárások”-ról
Nyelvi megbélyegzés az iskolában
Nyelvtudományi ellenérvek
Nyelvpedagógiai ellenérvek
Nyelvi emberi jogi ellenérvek
Az ajánlható szemlélet: additív módszer, kontrasztív szemlélet
A dialektológiai alapfogalmak és a helyi nyelvváltozatok ismeretének szükségességéről
Összegzésül

A kötet negyedik, a Hogyan tanítsunk az anyanyelvórákon a kárpátaljai magyar iskolákban? átfogó fejezete (51–59.) olyan problémaszeletekkel foglalkozik, amelyekkel a magyar nyelv és irodalom tantárgycsoport pedagógusainak is szembe kell nézniük, és erre kiválóan int / hív a fejezet élén álló, Horatiustól vett mottó:

Ismét meggyőzően érvel Beregszászi Anikó a hozzáadó módszer fontossága, értelmessége mellett egyre több, a gyakorlat műhelyeiből való példákkal. El kell jutnunk, mégpedig befogadói-elfogadói attitűddel ennek a résznek az értő-értelmező feldolgozásáig, hogy nyitott, érdeklődő szemlélettel lapozzuk fel a mintafeladatok gyűjteményét tartalmazó ötödik fejezetet (60–90.).

Egyértelműen kommunikációközpontúnak nevezhetjük azt a 19 itteni feladatot, amelyeket az 5. osztályosoknak tervezett, írt Beregszászi Anikó. Ugyanakkor nyilvánvalónak kell lennie a gyakorló pedagógusok előtt annak, hogy ezeket a feladatokat a grammatikai ismeretek erősítésére, a helyesírás-képesség javítására, a nyelvi illem intenzív fejlesztésére, a szókincs gazdagítására, a szövegalkotás-tudás kondicionálására egyaránt alkalmas, vagyis érvényesül a jó feladatírótól elvárható kitekintő képesség a konkrét feladaton túli anyanyelv-használati tartományokra, így serkentve a tanítókat és a magyartanárokat a további feladatépítésre (60–64.).

A 6. osztályosoknak 18 feladatot készített a szerző, ezekben is érvényesítve azt a gondos nyelvtanítás-tervezői szemléletet, amelyet az 5. évfolyamosok feladatait tanulmányozva ugyancsak megállapíthatunk. Üdvözlendőek a kommunikációs stratégiákat erősítő gyakorlatok, amelyekben újra és újra jelenlévő a nyelvi illem problémája, hiszen erre ebben az életkorban kiváltképpen érzékenyen kell figyelnie valamennyi pedagógusnak. Megtapasztalható ezen feladatok esetében is a köznyelvi szókincs gyarapításának az attitűdje, kapcsolódva az életkorszerű szövegek alkottatásához. Dicséretes az a törekvés is, amelyik célja a választékos szó- és kifejezés-használatra ébresztés. A grammatikai és a dialektológiai problémák sem hiányoznak, azok megoldatása is jelenlévő a feladatíró szándékaiban, csak észre kell venniük ezeket a mindenkori tanítás- és tanulásszervező pedagógusoknak (65–70.).

A 7. osztályosokat tanító pedagógusokat 17 változatos, sokrétű, példamutató feladattal készteti újabb hasonlók megalkotására Beregszászi Anikó. Az élethelyzetek elképzeltetése itt éppúgy feladatszervező, mint a tájnyelvi szóhasználat-változatok elemzése, vagy a kommunikációt kezdeményező fordulatok szöveggé formálása-szerkesztése. Kitüntetett figyelmet kap a nyelvi norma elemzése úgy, hogy az elemzés szempontjainak a szélesítése már a feladattal munkáltató szaktanári kompetencia részeként érvényesülhet. Természetesen vannak jelen, de teljesen más oktatástervezési dimenzióban realizálva a vonatkozó mondattani ismeretek tanítására-elmélyítésére írt feladatok is. Érzelmileg mindenképpen megindító a Vári Fábián Lászlótól vett idézet (75.) az Illyés Gyula fejfája előtt című versből. Érdemes „guglizással” megkeresni a költeményt, hogy a szövegegész elemeztetésére is felkészülhessenek a pedagógusok (71–75.).

Jelentős számmal vannak jelen a 8. osztályosoknak írt 20 feladat körében a különböző élethelyzeteket felidéző, a kommunikációs képességeket erősítő feladatok (76–81.). Nemcsak a nyelvi elemzésben való jártasságot segítik a nyelv rétegződésével foglalkozó teendők, hanem egyúttal a nyelvhasználati kompetenciákat is fejlesztik, kiváltképpen, ha okos feladatépítéssel gondoljuk tovább azokat a lehetőségeket, amelyeket elénk tár ebben a könyvében Beregszászi Anikó, aki továbbra is határozott figyelemmel volt a feladatok előíró részének a megszerkesztésekor az életkori, ezzel együtt a gondolkodásbeli sajátosságokra, azok fejlesztésére még határozottabban a szöveg szintjén. A gyakorló pedagógusokkal együtt tudja a szerző, hogy a 14–15 évesek feltűnő érzékenységgel érdeklődnek a nyelv legkülönfélébb rétegei, mindenekelőtt a szleng tartományai iránt, éppen ezért a legváltozatosabb és nem egyszer igazán szellemes példákat javall ez a kínálat a feladatépítéstől nem idegenkedő tanítóknak, magyartanároknak. A grammatikai tudnivalók gyakoroltatására is számos alkalmat kínál ez a fejezet is.

Akik saját további feladattervezői, feladatépítő nyelvoktatói érdeklődéssel szemlélik a 9. osztályosoknak készített kínálatot, azok 36 feladat között válogathatnak a munkájukhoz ötletes mintákat (82–90.). Erőteljesen vannak itt jelen a stilisztikai ismereteket erősítő-fejlesztő gyakorlatok. Ezen az évfolyamon is központi jelentőségű a beszéd- és kapcsolatminőség jobbítása, amelyre az életkori adottságok miatt még behatóbban kell figyelnie valamennyi pedagógusnak, vagyis nemcsak a tanítóknak és a magyartanároknak. Szemlélet- és fantáziaformáló feladatok is szép számmal sorakoznak, tekintettel a szövegegész értékes kimunkálása készségének az erősítésére. Örvendetes az, hogy Beregszászi Anikó határozottan állította előtérbe a digitális kultúrában való jártasságot, a digitális írásbeliséget fejlesztő oktatásszervezői attitűdöt, és ezt széles körben izmosító feladatokkal tette teljessé. A nyelv szintjeinek és a szókincs gazdagságának az elemzése ugyanúgy előtérben álló feladat most is, amiként az elemzéssel kinyert információk szembesítése a tanult ismeretekkel, így a grammatikai és a helyesírási tudnivalókkal is.

Figyelemre méltó az olvasáskultúra fejlesztésének érvényesítése ennek a kézikönyvnek az 5–9. évfolyamokra szerkesztett feladatsoraiban: megvalósul a köznyelvhasználat dinamikus fejlesztése mellett az igényes szépirodalmi szemelvények gondos szerepeltetése, olvastatásuk, nyelvi-stilisztikai aspektusú elemzésük. Ez a feladatírói eljárás kétségtelenül hasonló megoldásokra késztetheti a gyakorló pedagógusokat.

Beregszászi Anikó kézikönyvének hatodik fejezete irodalmi alapú szerepjátékokat mutat be 35 mintafeladat keretében, ezek a János vitéz és a Toldi című elbeszélő alkotásokra alapozottak. Érdekesek és szórakoztatóak ezek a tennivalók, és minden bizonnyal más magyar nyelvű régiókban is felkeltik a vonatkozó korosztályok tanulóinak a játékos alkotó kedvét az efféle feladatok szívvel-lélekkel történő megoldásakor.

Az itt bemutatott, a magyar nyelv oktatásához készített tantárgy-pedagógiai útmutatót és feladatgyűjteményt 254 tételből álló irodalomjegyzék zárja. Nemcsak a körültekintő fegyelemmel közölt felhasznált forrásokat szemlézhetjük, hanem azzal a bőséges ajánlott szakirodalommal is szembesülhetünk, amelyet a szerző jelentősnek tartott a társasnyelvészet szempontjából az oktatástervezés vonatkozásában.

Érdemes lenne ezt a könyvet, vagy ennek a gazdagabb feladatgyűjteménnyel bővített változatát újra kiadni. Hasznos lenne, ha a Tinta Kiadó cédén vagy dévédén is terjesztené bővített feladatgyűjteménnyel Beregszászi Anikó magyar nyelvoktatást segítő, kiváló szemléletű kézikönyvét.

 
Névjegy: Dr. H. Tóth István kandidátus, alkalmazott nyelvész, Budapest-Kecskemét