MÁLNÁSI FERENC (KOLOZSVÁR)

„…dicséret szóljon az emberről…, aki aranyvesszőt ad, s igazi kincseket…,  énekre nyitja a lepecsételt szájakat” – így köszöntötte Nagy László 1971-ben Kallós Zoltánt, a  Balladák könyve szerzőjét. 2018. február 19-én kedvenc bujdosódalával búcsúztattuk Válaszúton és a Házsongárdban a 92. évében elhunyt drága Zoli bácsit: „Fordulj kedves lovam napszentület felé / Úgyse jövünk többet soha visszafelé / Messze földre megyek elbujdosom innen / Szép szülőhazámat nem látom meg többet..”

„Életműve nélkül ma nem virágozna a magyar népművészet szerte a Kárpát-medencében” – méltatta Kelemen László a budapesti Hagyományok Háza főigazgatója. Sebestyén Márta szerint „nélküle nem lenne a térképen Magyarország népzenéje”, de „vigasztalt, erőt és hitet is adott, ha kellett”, s számára a halála olyan, mintha egy édesapát veszített volna el”.

Kallós Zoltán élete és munkássága szorosan összefonódott a Mezőséggel, valamint az erdélyi és a moldvai magyar népi kultúrával. A Kolozs megyei Válaszúton, szülőfalujában ismerkedett meg a magyar, román és cigány népdalokkal. A kolozsvári Református Kollégium diákjaként, tanárai biztatására kezdte gyűjteni a népi hagyományokat. Tanítói oklevelet szerzett, a kalotaszegi Magyarvistán tanított, majd a kolozsvári Zeneakadémia elvégzése után 1955-től a moldvai csángók között, Lészpeden, később a Gyimes-völgyben tanított. Szakirányító is volt Marosvásárhelyen, de koholt vádak alapján letartóztatták, börtönben ült. Szabadulása után újra Gyimesben faipari vállalatnál dolgozott, de a néprajzi gyűjtést nem hagyta abba. Eredményeire Magyarországon is felfigyeltek. Kodály Zoltán hordozható magnót küldött neki, hogy megkönnyítse a munkáját. Kallós Zoltán minden idejét és erejét a gyűjtésnek szentelte, a Gyimes-völgyben, Kalotaszegen, a Mezőségen, Moldvában. A népköltészet, a népszokások és a néptáncok mellett a fa, a textil, a bőr és a kerámia használati tárgyak, szövetek, függönyök, ágyterítők, varrottasok, hímzések  stb.  is érdekelték.  A 20. század egyik legszerencsésebb kezű és legtermékenyebb magyar folklórgyűjtője volt, aki szervesen folytatta, térben kiszélesítette Bartók és Kodály kutatásait, munkásságát – jellemezte Pozsony Ferenc egyetemi tanár.

1970-ben jelent meg a Szabó T. Attila gondozta nagysikerű kötete: a Balladák könyve, amely gazdag változatokban tárta fel a moldvai, a gyimesi, mezőségi és a kalotaszegi klasszikus ballada- és lírai dalkészlet addig ismeretlen alkotásait, s amelyekkel Kriza János Vadrózsák című gyűjteményéhez zárkózott fel. Ezt követte 1973-ban az Új guzsalyam mellett című néprajzi gyűjteménye, majd 1989-ben a Martin Györggyel közös Tegnap a Gyimesben jártam és Mikor Csíkból elindultam kötetek. 1996-ban az  Ez az utazólevelem (Balladák új könyve)  hangzó melléklettel jelent meg. 2003-ban Világszárnya  címmel moldvai magyar népmeséket, 2004-ben  a lészpedi Jánó Anna népmeséiből összeállított Elindulék este guzsalyasba  címmel moldvai magyar népköltészeti kötetet adott ki. A 2014-ben megjelent Balladás könyv Kallós Zoltán életművének megkoronázása. Könyve a leggazdagabb magyar népballada-gyűjtemény, amely egyben az összmagyar nemzeti kultúra jelképes sorsú folklórkiadványa, magyarságszimbólum, Európában is ritka teljesítménynek számít – emelte ki ugyancsak Pozsony Ferenc.

A magyarul, románul és cigányul is értő, beszélő kutató nemzetiségre való tekintet nélkül gyűjtötte e három nép hagyományait a Mezőségen, Széken és környékén, Kalotaszegen, a Nádas-menti falvakban, a gyimesi csángóknál. Gyűjtőmunkájával 15 ezer dallamot jegyzett le, 26 kazettát adott ki, közülük 8 balladákat tartalmaz, több népzenei lemeze és CD-je is megjelent, még Amerikában is. A dalokat maga is énekelte, hangját az Ökrös együttessel közös lemez őrzi. Ne feledjük, Kallós Zoltán neve az erdélyi és magyarországi táncházmozgalom életre hívásával is és főleg a támogatásával is összeforrt.

A kommunista hatalom természetes, hogy ferde szemmel nézte munkásságát, börtönbe is dugták. 1950-ben elkobozták válaszúti, családi birtokát, csak 1992-ben sikerült visszaperelnie, s még abban az évben létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, amely szórványközponttá fejlődött, s ma is óvodát, iskolát, közművelődési központot és múzeumot működtet. A 2010-ben megnyitott Kallós Zoltán Múzeum és Népművészeti Központ az általa gyűjtött mezőségi, kalotaszegi és erdélyi szász népviseletek, lakáskultúra, textilművészet, kerámia, míves díszített tárgyak és más használati tárgyak gyűjteményének ad otthont. Mintegy 6000 darab várja a látogatókat, az érdeklődőket, hogy megcsodálják.

Több évtizedes értékmentő és -teremtő munkásságát megbecsülve 1996-ban Kossuh-díjat, 2001-ben Korvin-láncot, 2017-ben Kossuth-nagydíjat és Europa Nostra díjat kapott. A Házsongárdban Orbán Viktor miniszterelnök részvétnyilvánítását Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tolmácsolta, benne az elhunytnak azt a mondását idézte: nem az a magyar, akinek a nagyszülője az volt, hanem az, akinek az unokája is magyar lesz. A gyászbeszédet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke tartotta, megemlítve: elérkezett az az idő, amikor Kallós Zoltán nélkül kell énekelni a bujdosódalt…

A magam szerény virágcsokrával volt diákjaim nevében is búcsúztam Kallós Zoltán bácsitól, akinek dedikált fényképét őrzöm: „Ne menj idegen földre lakni, / Míg hazádban meg tudsz élni!” Köszönjük, drága tanító bácsi, megfogadjuk! Kelemen Hunor szavait kölcsön véve valljuk: „Bár tanácsért, és tiszta forrásért már nem fordulhatunk Hozzá, nekünk, akik itt maradtunk, kötelességünk emlékezni mindarra, ami ez a nagy tudású és alázatos ember ránk hagyott… Köszönjük az elvégzett emberfeletti munkát!”