HÉRA BÁLINT (SZOMBATHELY, BUDAPEST)

Karácsony a kereszténység legnagyobb ünnepe. A vallás fő alakjának, a megváltó Jézusnak születésére emlékezünk. Nincs adatunk róla, hogy ténylegesen mikorra esett a világrajövetel, lehet, hogy az év másik időszakára, de az ünnepet mégis december végére tette az egyház. Vajon mi ennek az oka?

December 21-re esik egy csillagászati esemény, a téli napforduló. Ilyenkor a leghosszabb az éjszaka, de innentől fogva a nappalok időtartama egyre nyúlik. Bár a napszakok arányeltolódását mi is tapasztaljuk, nem tulajdonítunk neki jelentőséget, manapság nincs nagy hatása életünkre. Miért lehetett hát olyan fontos egykor, hogy egy államvallás kiemelt ünnepét ehhez igazították?

A válasz: az időszámítás. A téli napforduló fontos szerepet játszott azoknál a népeknél, akik a Nap és a Hold járásához viszonyítva határozták meg „naptárukat”. Náluk az időszámítás egységei a nappalból és az éjszakából álló nap, a holdfázisokat követő hónap, és a Nap járásából következő év. Egyes elméletek szerint a Stonehenge is a Nap járását figyelembe véve épült. A régészeti leletek szerint a napfordulók idején rituálék színhelye volt, tehát minden bizonnyal a vallási infrastruktúra része, egyfajta templom.

A napévvel számoló kultúrák hitvilágában a Nap a főisten megszemélyesítője volt. Ilyen például Mithras vagy Mithra. Ő eredetileg a fény és a nap istene a perzsa vallásban, a Zaratusztra utáni időben. Mindent lát, mindent tud, gondot visel a teremtményekre és a világra. Nappal átvonul az égen, éjszaka végigsiet a földön, s megbünteti azt, aki a gonoszt választja. Papja, Haoma terjesztette kultuszát, hiszen a fényt, amely az egész világot megvilágosítja, mindenütt imádni kell. A rómaiak között a Krisztus előtti századokban kezdett terjedni nyugaton, ahol egyiptomi babonával és szertartásokkal keveredett. A Krisztus utáni időkben előbb keleten, majd nyugaton a napistenséggel kezdték azonosítani. A Római Birodalomban december 25-én ülték a Napisten diadalát a tél és a homály felett.

Mithras-relief: II. sz., Bécsi Szépművészeti Múzeum

Kultusza a birodalom idején Pannónia provinciába is eljutott. 1866-ban Fertőrákos mellett felfedeztek egy beomlott boltíves barlangot, amely Mithras szentélye volt. A földalatti helyiségben talált dombormű a napistent perzsa ruhában ábrázolja, amint térdével egy bikát nyom a földre, közben egyik kezével az állat fejét orránál fogva magasra emeli, hogy a másikkal elvághassa a torkát. A kiömlő vérhez lentről kígyó és kutya hajol. Ennek értelme: Mithras mint a fény istene megöli a világot jelképező barlangban a bikát. Azaz a Nappal legyőzi a fénnyel ellenkező terméketlenséget. A fertőrákosi Mithraeumban a jelenet két oldalán egy-egy fáklyás alak áll, Cautes a pirkadat, és Cautopates az alkony szimbóluma. A bika szimbolikus feláldozása a kultuszhoz kapcsolódó szertartás része volt.

Az égitestek köré épülő vallások másik fő alakja a Hold. Az ókor nagy népének vallásában a Hold mindig istenasszony volt, mégpedig főistenasszony: Ízisz az egyiptomiaknál, Szeléné a görögöknél, Luna a rómaiaknál. A magyaroknál vagy a magyarok egy részénél pedig Babba, írja Daczó Lukács Árpád ferences szerzetes, plébános, néprajzkutató. Számos idős embert kérdezett meg Gyimesben, s az egyik asszony azt mesélte neki, hogy kicsi korában, amikor a hegy mögül feljött a Hold, édesanyja kihívta az udvarra, és úgy mutatta neki nagy örömmel, hogy „Né, felbútt a Babba Mária”. Kicsi korukban nem is tudták, hogy a Holdat Holdnak hívják, az a Babba Mária volt. De ez a név nem egyszerűen az égitestet jelölte, hanem az általa megszemélyesített istenasszonyt, hiszen beszámolók alapján még a közelmúltban is mint kizárólagos istenhez fohászkodtak hozzá, a segítségét kérték. A fiatalabbak csak miután iskolába kezdtek járni és imakönyvük lett, akkor kezdték úgy mondani, hogy „ha megsegít az Isten”. Még az újabb időkben is az idősek a könyörgéskor Isten és Szűz Mária elé helyezték. A Babba Mária név azt mutatja, hogy a régi holdistennő összeolvadt az új vallás, a kereszténység legfőbb és attribútumaiban leginkább hasonló nőalakjával. Erre utal a csíksomlyói kegyteplom híres Mária szobra is, amely a gyermek Jézust kezében tartva egy holdon áll.

Mária-szobor: XVI. sz., csíksomlyói kegytemplom

Megjegyzés: A cikk először a Bon-BOM című lapban jelent meg. 

Irodalom:

Daczó Árpád: A gyimesi Babba Mária (Megjelent: Népismereti Dolgozatok 1980. Kriterion, Bukarest, 1980. 231-239.old.) letöltve: http://www.bucsujaras.hu/tanulmany/daczo/babba.htm