Legutóbbi hozzászólások

  1. Kiadványaink levélben is megrendelhetők (irodavezeto@mnyknt.hu). Kiadványainkat - ajándékként - igyekszünk eljuttatni a Kárpát-medencében, kisebbségben élő magyarsághoz is.

  2. Gratulálok ez nagyon jó cikk. Méltán tükrözi Katika és Feri fáradhatatlan munkáját, amit a kultúráért, a kisebbségért, a barátságért és…

Kemence és kerti sütő Bürgezden

2018.05.20. vasárnap, 15:23

1 759 megtekintés

NAGY ANITA-ANDREA (NAGYVÁRAD, BÜRGEZD, ROMÁNIA)

 

Feldobja az udvart

Romániában, Szilágy megyében, és azon belül Bürgezden, él egy fiatalember, a neve Kovács Gyula. Gyula közeli rokonom és nemrég fedeztem fel nála, hogy milyen értékes tevékenységet folytat.

Ezek pedig a kerti sütők és a kemencék, amelyeket ő saját kezűleg készít el, és nem csak hogy csodaszépek, de még hasznosak is. Arról pedig nem is beszélve, hogy milyen régi hagyománnyal találkozhattam, hisz manapság kevés ember süt otthon kemencében kenyeret vagy kölestésztát. Gyula kemencét és kerti sütőt is épít. A kerti sütők inkább modernebbek, a kemencék pedig régi stílusban vannak felépítve. A kerti sütő azért hasznos, mert egy bográcsost könnyedén el lehet készíteni rajta, és még különböző húsokat is lehet sütni. Egy udvari pihenős délutánon könnyedén megfőznek rajta bármit. A kerti sütő nem csak sütés-főzés céljából hasznos, hanem azért is, mert nagyon jól mutat az udvarokban, tehát még az udvart is feldobja.

 

Mindenki hívta

Gyula pár éve határozta el, hogy kemencéket és sütőket épít. Arra gondolt, hogy milyen jól mutatnának az udvarban. És arra is, hogy a régi dolgok vissza hozatala, vagy felidézése mennyire hasznos. Ezért tehát kitalálta, hogy készít a házuk mögé a kemence mellé egy kerti sütőt. Amikor ezt meglátták a falusiak, mindenki hívta, hogy készítsen nála is ilyen építményt. Ekkor jutott el hozzám is a hír. Gyula szerint: „a régi dolgok, régiségek, régi hagyományok, régi építmények, sokkal értékesebbek, mint amik a mai világban találhatóak. Régen az emberek mindent a két kezükkel csináltak, saját maguk készítettek el mindent, mindenért keményen megdolgoztak.”

Örülök, hogy Gyula visszahozta a régi hagyományt a sütő- és kemencekészítést egy kicsit felújítva, mert manapság a régi szokások már kezdenek eltűnni a világból. Gyula a kemence mellett inkább a kerti sütők építésére fektetett nagyobb hangsúlyt. Mamának is épített már kemencét, aki sütött kenyeret benne régebben, és számára nagyon hasznos volt. A legjobb kenyeret nála lehetett enni. A házi készítésű, otthon sült, puha, meleg kenyérnél finomabb nincs. Nemcsak mamámnál található ilyen kemence, hanem még a szomszéd udvarban is, ahol gyakran lehetett érezni régebben a pogácsa vagy bármilyen kölestészta illatát. Tehát a mi falunkban még nem annyira halt ki a kemencében való sütés, de már egyre jobban kezd eltűnni ez a szokás, mert egyre ritkábban használják az emberek.

 

Volt sütnivalójuk

A kemencében való sütés egy hagyományos, régi paraszti főzési eljárás volt. Régen a parasztasszonyok a kemencében sütötték meg a kenyerüket, hogy legyen, mit egyenek. Az asszony egyik legfontosabb feladata az volt, hogy a mindennapi kenyeret elő tudja állítani a családnak. Ehhez pedig be kellett szerezzék a kenyér tésztájának a hozzávalóit. Nagy szégyen volt az, ha valaki nem volt gondos, és nem tudott takarékoskodni a hozzávalókkal, így nem tudott kenyeret készíteni. Sőt, ha akart a kenyeréhez hozzávalókat kölcsönkérni, akkor még meg is szólták érte az emberek. Innen is jön ez a mondás: „ennek nincs semmi sütnivalója”. Régen, amikor még nem voltak ilyen olcsók és nagy mennyiségben készenlétben a kenyerek, a háziasszonynak kéthetente egyszerre mindig egy teli kemencényi kenyeret kellett sütniük. A kenyérsütés 15-16 óra alatt zajlott le. A megelőző nap délutánján beáztatták az erjesztő anyagot, és megszitálták a lisztet. Este kovászoltak, tehát bekeverték az élesztőt a lisztbe, majd lefeküdtek aludni. Hajnalban pedig felkeltek dagasztani, és amíg a tészta érett, addig befűtötték a kemencét. Majd később betették a kenyeret, és reggelre pedig kész is lett. Miután kiszedték a kenyereket, tároló helyiségbe vitték, a kamrába, a pincébe vagy a padlásra. Tehát a régi időkben nagyon fontos szerepe volt a kemencének, hisz nélküle nem tudták volna elkészíteni a mindennapi kenyerüket. Ami bizony a parasztasszonyoknak régen elég nagy munkájukba telt. Mi ezt a mai világban nem is gondoljuk, hogy régen mennyi munka és nehézség árán jutottak az emberek kenyérhez. Számunkra természetessé vált, hogy ott van a polcon és könnyen hozzá tudunk jutni, de a régi időkben ez nem így volt. Ezért is örülök, hogy Gyula felelevenítette a kemence készítéséhez kapcsolódó régi hagyományokat, hogy egy kicsit mi is elgondolkozzunk, hogy mennyire jó dolgunk van ma nekünk.  Régen, az emberek nem csak pusztán díszből építettek kemencét, hanem nekik tényleg szükségük volt rá.

 

Vájt, sár-, kő-, agyag-, tégla- és cserépkemence

Az 1960-as években, amikor még a kenyérellátás nem volt teljesen biztosítható, kénytelenek voltak sütőkemencét építeni. Többféle kemence volt. A vájt kemencék az Árpád-kori veremházak jellegzetes kemencéi. A kemence tűzterét a veremház földes, vagy homokos falába vájták. Azért, hogy a tűztér beomlását megakadályozzák, a nyílás falát pedig vesszőfonattal megtámasztották. Amit majd csomómentesre és tapadósra gyúrt agyaggal kitapasztottak. Szikkadás után a tűztérben először, csak kis tűzzel fűtöttek be, hogy az agyagos tapadás kiszáradhasson. Ezután nagyobb tűzzel égették ki. Így megszilárdulva már alkalmassá is vált a fűtésre, főzésre, kenyérsütésre. A sárkemence a legrégebben ismert és legelterjedtebb kemence változat. Ennek a kemencének az építőanyaga a sár, amelyet agyagos földből, vagy iszapból termelnek ki, és ezzel tapasszák össze a kemencét. A kőkemencét lapos kövekből építették, és agyaggal tapasztották össze. Az agyagkemence, agyagból épített kemence. A vályog-kemence pedig hasonlóan készült, mint a sár- és agyag kemence, azzal az eltéréssel, hogy sár, vagy agyag helyett vályogból építkeztek. A téglakemence, téglából épített kemence, a cserépkemence pedig kiégett cserép anyagokból épített kemence.

Gyula leginkább kőből és téglából készített kemencét. A kemencék karbantartására mindig oda kellett figyelni, a kemence tapasztását gyakran kellett javítani, alapos felújításra pedig minden tavasszal sor került.

Igaz, hogy elődeink, sokkal, kevesebb alapismerettel rendelkeztek, mint egy mai átlagember. Ennek ellenére mégis képesek voltak saját erejükkel és eszükkel házat építeni, és kemencét építeni. Még a szerszámokat is ők kellett előállítsák nem, mint ma. Képesek voltak a maguk és a családjuk számára a szükséges dolgokat megteremteni. Hisz a ház azért kellet, hogy lakjanak benne, a kemence pedig, hogy tudjanak sütni, főzni, enni. Megálmodással, mérlegeléssel, tervezéssel, kísérletezéssel, próbálkozással és végül megvalósítással váltották valóra a szükségben létrejövő helyzeteket. Ilyen kitartással kellene mi, mai emberek is rendelkeznünk, csak példát lehet venni az őseinktől.

 

Megjegyzés: A szerző a Partiumi Keresztény Egyetem magyar nyelv és irodalom szakos hallgatója a művelődéstörténet című tantárgyhoz készítette ezt a munkáját.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu