Legutóbbi hozzászólások

  1. A honlapon ezt a mondatot olvastam: „2021-2022-ben a Trianon-kislexikonból 5000 példányt sikerült társszervezeteken, alapítványokon, egyesületeken, egyetemeken keresztül eljuttatni a Kárpát-medence…

  2. A Balassi kard irodalmi díj nemzetközivé tétele, a magyar irodalom hírnevének a Világban való öregbítése egy állami elismerés is érdemelne.

Kéri Vivien: Szalacs, az ezer pince faluja

2023.01.24. kedd, 20:36

37 megtekintés

A Bihar megyei Szalacs a szülőfalum, itt nőttem fel, ide kötődik gyermekkorom minden jelentős pillanata, melyekre mindig mosolyogva és büszkén emlékszem vissza. Szerencsémből adódóan ismerhetem nagymamámat, aki napjainkban is tanulságos történeteket, valamint történelmi jelentőségű eseményeket mesél el. Az ő hatására kezdett el foglalkoztatni komolyabban faluközösségünk története. Interjúalanyom tanítóm és édesanyám egy személyben, aki a természet és ember közötti harmóniát egy új megvilágításba helyezi. Tőle tanultam új megközelítésből szemlélni faluközösségünk esztétikai tárházát. Gyermekkoromban nem értékként, sokkal inkább játszótérként tekintettem a településre, melynek minden pontját élvezettel fedeztem fel, abban a reményben, hogy kincseket találok. Valójában megtaláltam, ott volt végig előttem.

A Duna-deltához hasonlították

Gépkocsival az Érmihályfalvát Margittával összekötő 191F jelzésű műútról lehet megközelíteni, az Ottományból kivezető 10-es számú községi aszfaltúton. A Szilágyságból eredő Ér patak baloldali teraszán épült; meghatározó szerepe volt e földrajzi tényezőnek a település életében. A kialakított teknőszerű völgy, amelyet a Szekeres erdőből eredő Ér patak foglal el, a többi kisebb patakkal együtt mintegy százezer katasztrális hold földet tett mocsárrá. A természeti és földrajzi viszonyok nagy hatással voltak az itt letelepedő emberek életére, a kezdetektől egészen napjainkig. Az Ér mocsárvilága különösen gazdag növény- és állatvilággal rendelkezett. A lecsapolás előtt sokan a Duna-deltához hasonlították. Az 1967-es lecsapolás tönkretette ezt a „vízi paradicsomot”, melyet a mai fiatalok csak leírásokból, növénygyűjteményekből és idősebb emberek elbeszéléseiből ismerhetnek. Reméljük, még egyszer az érmelléki mocsárvilág, vagy annak egy része, akár rezervátum formájában látható lesz. Újra éli nagymamám és mi is megismerhetjük azt a varázslatos tájat, amelyet Rácz Imre, szalacsi születésű költő 1919-ben megírt, s gyönyörű tájleíró versében elénk tárt:

„Nádas szélén tisztás s a vér-vizben uszva / Vadkacsák csapatja a koncertjét huzza, / Éles hápogással vén gácsér vezérel, / Fent libák repülnek gágogó zenével”

A házunk végében régen nádas terület volt. Mindennap valami újat mutatott ez a hely, egy állatok számára biztonságot nyújtó térség volt. Nagy nyüzsgés fogadott mindennap, kagylókat és vízicsigákat gyűjtöttem. A terület az Ér patak mellett volt fellelhető, a mocsárvilág maradványa. Sajnos nyolc éve már, hogy csak termőföldként használjuk.

A magyar királyság idejében: sólerakodóhely

A csiszolt kőkorszakban a területet benépesítő vadászó – halászó – gyűjtögető életmódot folytató nép számára, megfelelőnek bizonyult ez a hely. Szalacs legrégebbi leletei is ebből a korból származnak, bár még elég szegényesek. A bronzkori népcsoport ottományi kultúra néven került be a történelembe. Szalacs középkori magyar királyságban elfoglalt helyzetéről, történelméről korabeli egyházi és világi oklevelek, feljegyzések, összeírások, bírósági pereskedések iratai szolgáltatnak adatokat. A település a középkorban az észak-erdélyi sókereskedelem egyik csomópontja volt. Királyi sólerakat működött Szalacson; szerepe az erdélyi sóbányákból érkező só elraktározása, majd elosztása volt. A szalacsi sólerakat forgalmának csökkenése hozzájárult a település fokozatos hanyatlásához. 1397-ben még működött, de már nem lehetett olyan szerepe az országos sókereskedelemben, mint az Árpád-kor utolsó harmadában. 1407-ben Luxemburgi Zsigmond Szalacsot a váradi káptalannak adományozta; a sólerakat megszűnt.

Néprajzi, népnyelvi jellegzetességek

Burga: Szalacs helyén valamikor vár volt; ezt ásatások is igazolják. A vár alatt elterülő falurészt ma is Burgának hívják. A név a német Burg (vár) szóból származik.

Templomhely: Régen a falu két részből állt, s mindegyiknek külön temploma volt. Az egyiknek a helyén 1798-ban épült a mai református templom. A másik templom, amelyet Szent György tiszteletére emeltek, a mai Szent György utcán, a hajdani Várhegy oldalán állt; innen származik az utca neve is. Helyét, amely egy magánház udvarán van, ma is Templomhelynek nevezik.

Bécs és Szállásdomb: A falu egyik utcája Bécs, neve abból az időből származik, amikor németeket telepítettek ide a 12–13. században. A szlovákok megtelepedési helyét, a mai Szállásdomb név határrész őrzi.

Csontás: A régészek csata nyomait kutatták; rengeteg csontot találtak. Akik ott ástak, azokat elnevezték csontásóknak, s a helyet is. A nép azonban szeret rövidíteni, ezért lett a csontásókból: Csontás.

Harangos-kút: Régen a Bankán volt egy templom. Amikor le akarták bontani, a harang leszakadt és belesüllyedt a földbe. Ahová leesett egy kút keletkezett és azt a helyet ma is Harangos-kútnak nevezik. (Nagymamám szerint ez a Harangos-kút hétévente megszólal. Pontos idejét nem tudták megállapítani, viszont aki belenézett ebbe a kútba, vagy bármit próbált vele csinálni, azt addig üldözte a balszerencse, míg meg nem halt.)

Hiedelmek:

“Mikor a falu felé nehéz idő közeledett, ki kellett dobni egy baltát az udvar közepére, ez elűzi a vihart s nem okoz károkat.”

“A kis dió – a négylevelű lóhere – az öt sziromvirágú orgonavirág – az akasztott ember köteléből egy darab szerencsét hoz.”

“Evés közben nem szabad tanulni, illetve olvasni, mert megeszi az ember az eszét.”

“Aki a temetőben talált koponyadarabot ruhába varrta, annak szerencsét hozott.”

“A tükröket le kell takarni, a képeket pedig falnak fordítani, ha halott van a háznál, mert máskülönben megszaporodnak.”

Műemlékek

A teraszos építkezési mód egyik utolsó emléke Szalacson a 19 század közepén épített zsellérház, melynek egyik fele félig földbe süllyesztett. A hely jellegzetessége, hogy a völgyben háromszintű terasz-rendszert alakítottak ki, minden teraszon volt pince- és házsor egyaránt. Az épület, amelyikből a tájházat kialakították, hasonlóságot mutat az érmelléki szőlőspajtákkal. Található benne nyitott kéményű padláskemence, festett ágy, ácsolt asztal, festett falitéka, hárságy, gyékénykanapé és különböző funkciójú gyékényszékek. Minden évben meglátogattuk a Balaskó Nándor általános iskola tanárai jóvoltából.

Négylyukú kőhíd

A község északi határában álló négylyukú kőhíd legszebb és legismertebb műemlékünk, mely alatt valamikor az Ér vize folyt. Az elnevezés kicsit megtévesztő, ugyanis a híd téglából készült. A híd megépítésében az egyház fontos szerepet játszott, mivel 14 ezer téglát adott hozzájárulásként. 1840-ben már állt a híd, s tekinthetjük közlekedéstörténeti műemléknek, mert egyedi darab a vidéken; Bihar megye egyik legrégebbi közúti építménye. Évtizedekre elvesztette funkcionalitását, víz már nem folyt alatta, viszont nemrég hidat renoválták. 2001 tavaszán a hidat műemlékké nyilvánították, ezt hirdeti a nyugati oldalán elhelyezett tábla is. Több alkalommal felvetődött az Ér visszaállításának kérdése. A polgármesteri hivatal megvalósította egy régi álmunkat, a híd körül medret ásatott, és most újra vízben áll a híd.

Az ezer pince

Nincsenek ugyan műemlékké nyilvánítva, de említést érdemelnek a szalacsi borospincék. A szőlőtermő vidékeken a legrégibb időktől fogva jellegzetes a pincesor; létrejöttükben nem csak a mulatás volt meghatározó, hanem az a régi bölcsességből fakadó felismerés hogy, “az ősszel leszűrt termés a tiszta, jó levegőjű, egyenlő hőmérsékletű pincékben érik be igazán”. Napjainkban Szalacson a pincék száma megközelíti az ezret, ezért Szalacsot az ezer pince falujának is nevezik.  Igazi turistalátványossággá váltak. Templomozás után a férfiak ide vonultak; a beszélgetés, csendes iszogatás kora estig is eltartott, ha úgy akadt, estefelé nótáztak is. Nőként nem volt elterjedt akkoriban, azonban napjainkban szívesen látogatjuk meg hétvégente, mert a legjobb történetek mindig ott születnek. Talán a társaság, a biztonságot sugárzó hely vagy a bor hatására élhettük meg együtt szomorúságunkat, boldogságunkat és mindenekelőtt fiatalságunkat. Más műemlékekkel ellentétben a pincéket nem kell félteni az enyészettől. Gazdáik gondoskodnak arról, hogy még sokáig fennmaradjanak. Egy becsületes szalacsi gazdának karbantartott pincéje kell legyen, ahogy errefelé mondják “bora újat érjen!”. Boraink a “szalacsi rettenetes” nevet büszkén viselik.

Tiszteletre méltó műemlék a központban elhelyezkedő emléktábla; távoli családtagom neve is megtalálható rajta. A táblán azok nevét olvashatjuk, akik életüket vesztették a háborúban, és harcoltak a hazáért, a szebb és jobb jövőért.

Említésre méltó a falu központjában lévő négy ágazatú kút. A falu nagy része ezt a vizet fogyasztja, illetve más falvakból, akár városokból mai napig járnak ide. 2014-ben egy új műemlékparkot építettek a központba, amibe beleépült a “négycsövű” kút.

Betekintés a közösségbe

Ottomány és Szalacs együtt alkotja községünket, de különálló falvakként veszünk részt eseményeken. Versengés folyik a fiatalok körében, hiszen a kézilabda közösségünk egyik legnagyobb összetartó ereje. Az Érmelléken megrendezett kupa, számunkra minden évben döntő küzdelem. Azt gondolná külső megfigyelőként az ember, hogy a felnőttek nem vesznek részt ezekben a kicsinyes versengésekben, azonban őszintén megvallva, ez teljes mértékben cáfolandó. Az ellentétek mellett, szerelmi szálak alakulnak ki és barátságok kötődnek. Csodálatra méltó kontrasztot nyújt számunkra, hogy a végkifejletben mégis összetartunk és akár családként is tudunk működni. ,,A vér kötelez” szokták mondani; mai napig érzem a súlyát a nyereségeknek, hiszen túlnyomó többségben felülemelkedtünk tehetségünkkel; ha másként lenne, sem vallanám be. Érdekes szempont, hogy ez az elrejtett falu mennyit fejlődött az évek során, de a szomszéd fűje mindig zöldebb elvet mégis fenntartjuk. Egymás által újulunk meg, a versenyszellem a mi fegyverünk.

Irodalom: György Irén: Szalacs. Kismonográfia: Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság

Festmény: Molnár Zoltán, kép: Szánthó Krisztián

Adatközlő: Nagymamám: (Szakács) Kéri Erzsébet (1955) és (Potyka) Vas Ibolya (1943-2021)

A szerző a Partiumi Keresztény Egyetem I. éves magyar–angol szakos hallgatója. A szerk.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu