Legutóbbi hozzászólások

  1. Múlhatatlan tisztelettel, figyelemmel és érdeklődéssel voltam, vagyok és maradok POMOGÁTS BÉLA professzor úr személye és életműve iránt. Professzor Úr bölcs…

  2. A honlapon ezt a mondatot olvastam: „2021-2022-ben a Trianon-kislexikonból 5000 példányt sikerült társszervezeteken, alapítványokon, egyesületeken, egyetemeken keresztül eljuttatni a Kárpát-medence…

Kölcsey Ferenc emlékház Sződemeteren

2019.05.26. vasárnap, 14:06

1 351 megtekintés

Présház.eu, manyszi.hu

 

Kölcsey ma is tanít bennüket…

 

A partiumi Sződemeteren 2019. május 25-én, szombaton ünnepélyes keretek között felavatták a magyar állami támogatással felépített Kölcsey Ferenc-emlékházat és a román vallásügyi államtitkárság támogatásával felújított református templomot. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) és a Sződemeteri Református Leányegyházközség által szervezett rendezvényre több százan gyűltek össze Kölcsey Ferenc szülőfalujába, melynek ma mindössze 43 magyar lakosa van.

A szabadban tartott hálaadó istentiszteleten Balog Zoltán lelkész, miniszterelnöki biztos hirdette az igét. Amint a rendezvény után az MTI-nek elmondta: az Isten Ádámnak és Kainnak feltett kérdéseit idézve arról beszélt, hogy hol a helyünk, és ki az, akiért felelősséget vállalunk. Kölcsey Ferenc gondolatait említette, hogy mindenkinek a saját körében kell világítania. „Kölcsey ma is tanít bennünket, amikor idegen felelősségeket akarnak ránk aggatni, hogy ki mindenkit kell befogadni és szeretni, miközben nekünk a sajátjaink iránt van felelősségünk” – fogalmazott. Balog Zoltán csodálatosnak tartotta, hogy amikor határok, véleménykülönbségek szaggatják szét a magyarságot, a Kölcsey által írt Himnusz, az „Isten, áldd meg a magyart” mindenkit egyesít, még a nem vallásosakat is.

 

Kép: BG

 

A szombati eseményre Nagykárolyból Sződemeterre hozták azt az egyházi anyakönyvet, amelybe 1790. augusztus 9-én bevezették Kölcsey Ferenc megkeresztelését. A lelkész elmondta: a kiállítás berendezése volt a legfontosabb feladat, hiszen Sződemeter a világ minden tájáról vonzza a magyarokat, és most már van egy hely, ahol fogadni lehet őket, ahol Kölcsey emlékét lehet idézni. Hozzátette, egyelőre telefonos bejelentkezés alapján fogadják a vendégeket, de hamarosan kikerül az órarend is az emlékház ajtajára. „Nem magunkért építettük az emlékházat, hanem a világ minden magyar emberéért. Azért, hogy aki ide eljön, legyen egy olyan szellemi kiindulópontja Kölcseytől, amely megerősíti a magyar öntudata megőrzésében” – fogalmazott az MTI-nek adott nyilatkozatában a lelkész.

 

Kép: BG

Képeink 2016-ban, az emlékház építésekor készültek (kép: BG)

(Forrás: présház.eu honlap.)

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Nyelvünk és Kultúránk elektronikus változatát – E-Nyék – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. október 31-én bejegyezte.
Címünk: H-1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2.
E-mail: anyanyelvi@mnyknt.hu